Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-06 / Rendkívüli szám
Aphorismák. A vágyakozás örökkévalósággá változtatja a perczeket. A szerelem az örökkévalóságot perczekké. Az ifjúság édes álom, az öregség álmatlan szendergés. A remény minden fájdalom vigasztalója, Nyugtalan órák gondüzője. Bárdy Gabi. A Szükség és Irgalom. — Rege, — Réges-régen, valahol messze, sötét tölgy erdő mögött csillámló tó partján vörös márványlépcsős fehér palotában élt egy tfindér. Ennek a tündérnek, ki csak jót tett az emberekkel volt két leánya: egyiket Szükségnek hívták, másikat Irgalomnak. Az előbbi idősebb volt, beesett szemekkel, halavány arczczal, mig a fiatalabb üde, rózsás arczu leány volt s jóságos mosolya ott játszott piros ajka szögletében. A tündér nagyon szerette leányait férjhez adni, a fiatalabbikat szívesen is elvették volna, de ez addig nem mehetett, mig az idősebb férjhez nem megy. S hogy az idő mullott és kérő nem jelentkezett, nagyon elkeseredett a leány. Egy szép napon azt mondta anyjának, hogy elmegy az emberek közé s ott próbál szerencsét. Az édes anyja nem akarta egyedül engedni, hanem ő makacskodott, hogy bármi történjék, de elmegy. El is ment. De bizony az emberek közt sem volt szerencséje, mert a hová betette lábát, nyomába nélkülözés, majd betegség keletkezett. Szükség, elkeseredett szivében, bizonyos kárörvendezéssel ment tovább-tovább s szinte kéjjel hallgatta a panaszokat, mik nyomában fakadtak. Ezalatt az Irgalom sírva kérte édes anyját, hogy engedje meg testvérét felkeresni és visszahozni. A tündér csak nagynehezen egyezett bele, hogy immár egyetlen leánya is elhagyja. És Irgalom elment testvérét keresni. Az emberek mindenhol tudtak útbaigazítást adni. De mig amazt panaszszal bocsátották útra, ezt tárt karokkal fogadták. A panasz elhalt ajkukról s a szeretet csókjaival halmozták el Irgalomnak kezét, ruháját, kinek résztvevő mosolyától megszűnt a nélkülözés. Az emberek szerették volna, ha örökké náluk marad, de neki tovább kellett menni, keresni testvérét, kinek csak nyomát találja meg mindig, az idők végezetéig. Tenns Tivadar. //,//// >'>•>'> ^^meljünk fel egy porszemet e vérrel meg- M szentelt várfokon a hon és emberszeretet cdápé annyi megdicsőült emlékezete van azokon elhintve, hogy hálásan kell megemlékeznünk a Gondviselésről, azért, hogy nekünk ma itt ama magasztos szent eszmék szolgálatára halál és véráldozat helyett a mulatságot rendelte. Tábory Dezső. Á királyné s a koldus. rzsóbet királynét a 70-es évek lovaglás közben egy becsipett koldus durva szavakkal illette. Báró Podmaniczky Ármin volt akkor a gödöllői járás főszolgabirája. Neki jelentették fel az esetet. A báró, a ki igen jó szivü ember volt, megpirongatta az öreg koldust, ki szégyenlette is, bogy mámorában megsértette a királynét . . . — Imádkozzék bűne bocsánatáért, hogy a királynét megbántotta engedje el a jó Isten. így hangzott a báró ítélete. Az eset hire eljutott az udvarhoz is és a királyné azt is megtudta, hogy koldus azért volt ingerült, mert kérvényével nem boczátották a királyhoz . . . A kérvényt elvétette a koldustól és elintéztette s a bárót megdicsérte gyengédségéért s azt mondá: Boldogtalan fejedelem assyony lennék, ha a szegény üres kézzel távoznék palotámból. Gondoljunk tehát arra, hogy a jótékonyság királyok erénye. Bolygó Mária tisztelete. Az Isten-ember eszmekörének legkimagaslóbb eszménye a Mária-eszmény Mária, mint a Megváltó Istenember sziiz- anyja, elválaszthatlanul összefügg a megváltás tényével. A megváltás titka és a szűz-anyaság titka egyenlően nagyszerű és szép. E titok szépségét fokozza a Máriában kifejezésre jutott „nőiség“, „szüzesség“ és „anyaság“ eszménye az emberi szívnek e három magasztos érzület-forrása. melyek a legmélyebb tisztelet, a legnemesebb küzdelem és legtisztább szeretet érzelmeit keltik fel kedélyvilágunkban. Ez lélektani oka azon, az eszmények történetében páratlan hatásnak, melyet Mária-esz- mény a keresztény világnézletben az erkölcsök és esztétikai érzület megnemesitésére s ezáltal a képzőművészetekre, az emberi képzelem e legmagasztosabb költészetére, főleg a festőmüvészetre gyakorolt. A görög-római közművelődés keretében a nő az érzéki szép kifejezője volt és az érzéki élvek eszközévé sülyedt. A görög-római nőiség isteni ideálja, „Venus“, Aphrodite nem volt sem szűz, sem feleség, sem anya. Mi sem volt meg benne abból a mi a nőt megnemesiti, fölmagasztalja, eszményíti: de mindaz megvolt benne, a mi a nőt lealacsonyítja. Az érzéki szépség fegyverével leigáza isteneket, embereket egyaránt. Ez eszménynyel szemben, melynek tisztelete századokon át a nőiség sülyedését jelenté, — a kereszténység a szüzességet mint a legmagasztosabb eszményt állitá fel és az erkölcsi tiztaságot. szemérmet a családi szentély őrangyalává tevén, magában az érzékek világában a szűzies szemérmet emelé uralomra. „Kedvesség fölötti kedvesség a szent és szemérmes asszony.“ (J. S. fia.) Az érzéki szépség eszménye rombadőlt; a kereszténység a külső szépségnek megadá tartalmát, az erkölcsi jóságot s ezáltal a „valódi szép“ eszményét tünteté elő. E: eszmény legmagasztosabb megvalósulása Mára, kiben a szűz, feleség és anya a nőiség apotheozisává emelkedik. És igy Mária, mint az eszmények teljessége a kereszténység élefolyásában a legmélyebb tisztelet és követés tárgya, a szépészeti érzelemnek is leggazdagabb forrásává lön, mert a Mária-eszményben a művészet a lektökélete- sebb tisztán emberi ideált, az örök nőiség legmagasztosabb kifejezését — és a szép és jó szűzies egyesülésének reálizmusát nyeri a művészi érzékités tárgyául. Mária a katakombáktól napjainkig 18 századon keresztül a képzőművészetek, főleg a festészet állandó eszménye, melynek érzékitése a legnagyobb művészek leghőbb vágya a törekvése volt; s igazán kimagasló művész egy nincsen, a ki ez eszemény megörökítését meg nem kísérletté volna. Andrássy Kálmán Merengés. A néma csendben ülve elmerengtem A múlt jelen s a nagy jövő felett; Eszembe jutva tiszta hü szerelmem, Szememre könny ült, szivem vérezett; A mult reám csak bánatot hagyott fent, A fájdalom szivemben újra fölkelt, Mi megmaradt; a bánat és üröm ! Miért is érez oly nagyon a keblem ? Miért reméltem ? Jaj, — miért hivék ? Miért e küzdelem a földi létben » Miért reám, ki annyit szenvedék ? A mult a gyászos szenvedés hazája, Egy össetört szó bánatos viszhangja; A haldokló utolsó szívverése . . . A hittelenség fájó érzése! Jelen! Talán e szó nekem vigaszt nyújt...! Talán az élet majd újjá teremt . . .! Oh, nem! a fájó emlék szüntelen sújt, Csapása engem ér, élettelent! A sors, az emlék ellenimmé váltak, Gyötör, kínoz mindegyik szüntelen ... Remegve várom, hogy talán meglátlak .. . ! De hajh, — szivedben nincs már érzelem! E föld porában nyugszik árva tested, A sirhalom borítja szivedet . . ., A sirhalom, kereszt, minő kicsinyded . . ., Egy óriás a szívre, mely szeret. Szeretni vágytam s büntetésem az lett, Amit talán, — ah, — más nem érezett, A sors viszontszerelmed megtagadta S a föld rögét reményeimre dobta Jövő. E szót talán, talán megértem, Ki elvesztém hitem s reményeim ; Talán az az óvószellem jöttt el értem S egy uj hazába visz el szárnyain . . . ! Ah, érzem, — érzem rám is vár öröm még, Tudom, a sejtelem sugalma ez, Magasba nézve látom azt, miként ég A nap s ragyogva dicsfénynyel övez. S a láng között lebegve áll szerelmem . . . A tiszta szív jutalma ez tehát . . .?! De felhők tornyosulnak ott az égen, S a szivem elveszté a Golgotát! A harcz tehát kitört szivemben újra, A régi emlék, — újra fáj a seb, Remegve küzködöm a véget várva, Halálomat, mely majd eltemet. Patrubány Olivér, Egy mese. Hol volt, hol nem volt .... valahol az éghez közel volt, hogy a nő rendeltetése a jótékonyság legyen. A nő megfelel rendeltetésének és ha mások is segitik, nem oly terhes és végzetes az ember tragédiája. Hets Ödön. ^ósztvettem a Mária Erzsébet-egylet javára rendezett ünnepély gyűlésein, az emberszeretet parlamentjének elnöknője őrgróf Pnllavicim Edéné valóban kiérdemelte hálánkat. Az elnöknőnek sok nagyon sok köszönhető. Nincs •ennyi eredmény, ha ő és gróf Hunyady Lászlóné nem működnek oly lelkesen. Henszler László. Jó gondolat volt az, hogy a vár bástyájára tették az ünnepet. Ha az ünnep vendégei a bástyán oly pazarul bánnak a pénzzel, mint honvédeink a vérrel, a siker óriási lesz. Sebök Zzigmond. & > / /. O lcl a fetj-z a mnn&a, a valatsciCj és a ditaitás dfiaf wan Aiwatwa tdxsadacmi á (Zásat Setccteni, ziyp a no- azwatdsa a jZ, a szép és a nemes c/yatiotcdsa. CéSuctapesi, 1895. dm. 29. Olc.éiené'iii'ni cZhziíiet ZZcinclaí
