Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-06 / Rendkívüli szám
BUDA és VIDÉKÉ Május ti. Budapest 1895. (5.) — És milyen baksist kívántok? — Agalukot adj nekünk baksisnak. — Hej az agalukot már másnak adtam. — Bizony mi szegények vagyunk, s hiába fáradtunk el ide hozzád? — Jó, legyetek hát szegények, s keressétek fáradsággal kenyereteket! így bocsátá őket el az isten. A görögök jöttek legutoljára Isten elibe. — Mért jöttök ti görögök ? — Azért jöttünk el hozzád isten, hogy adj nekünk ajándékot; de ez valamennyi közt legnagyobb l°gyen. — Hát milyen ajándékot akartok ? — Agalukot keresünk, azt adj nekünk. — Hej, görög atyafiak, nagyon késő jöttetek, szétosztottam már minden baksist. A ti számotokra nem maradt meg semmi. Az agaluk a töröké, a munka a Vulgáré, az csap a zsidóé, a czeremónia a francziáé, a szegénység az egyptomié, nektek nem maradt semmi. — Ki rendezte ezt a cselszövényt, hogy mi a dolgot nem tudtuk meg elébb ? — Ej, ej, ne heveskedjetek, nektek is adok valamit, mond az úr, titeket sem bocsáta- lak el üresen. Legyen a cselszövés hát a ti jutaléktok. Strausz Adolf. Erzsébet Mária főlierczepónek. 1894. jan. t:8. Nagy király kis unokája, Szép anyának jó leánya Verset kivan, magyar verset; Írok, de, hajb, keservesset. Szomorú a szivem nagyon, Kalapomon gyászjel vagyon, Sötét árnyat vet éltemre, Kényükét csal két szememre. Volt nekem még egy jó lányom, Aki ma már csak szép á'om, El-elhozza képzeletem, Hajb, de meg nem ölelhetem! Képe itt az emlékkönyvben, Teste lenn az anyaföldben, Lelke fönn a magas mennyben, Örök gyásza a lelkemben ! „Ne sírjuk a kedves után,“ Mondja a kis királyi lány, vO már angyal, ég angyala, Ott nincs ?itki se?nmi baja* Isten, áldd meg a kis angyalt, Aki engem igy vigasztalt, Adj neki sok boldog napot; Soh’se lásson bubánatot! Tömör Ferenc*. gy-egy államnak általános kulturális fejlődését legjobban és legkönnyebben ug] ijj* lehet megítélni, ha annak beléletét vizs gáljuk meg első sorban és azt, hog} milyen uiveaura emelkedett benne a zene- é; irodalom iránti érzék. Olyan ez mint a hévmérő, mely pontosai mutat és sohasem csal. Miután pedig a kulturfejl ődéssel szembei talán egy nemzet sem tudott olyan gyors lépé sekkel haladni előre, mint a magyar, önkén következik, hogy irodalmi és zenei fejlődése — mely tulajdonképen alig vezethető vissza néhán; é vtizedre — rohamosan emelte a művelődés hév mérőjét előbbre. Már most csak az volna kivánatos, hog; a magyar, minél fokozottabb erővel folytass! megkezdett munkáját, mert ha igy halad, felül múlja a nyugat-európai nemzeteket is és akko aztán a következő ezredév — megvagyok győ *) Az idéző jelek közti sorok Erzsébet Mária főherczegnö leveléből vannak véve, amelyet akkor itthon időző Róza leányomnak irt. ződve róla — bizton meghozza azt, bogy a magyar nemzet a legelső nemzete lesz a világnak. Úgy legyen! Ságh József, a Zenelap“ szerk. M ItJMlél* — Zenét szerzett hozzá: Garami Béla, — Muzsikaszó járja künn az utczáu, A vig nóta behallatszik hozzám. Húzhatják már! Szivem-lelkem fázik, Nálam a dal siralommá válik. Az én szivem, az én lelkem beteg, Már ma holnap csendes halott leszek. Megesküdtél: — ha porrá lesz szivem Hogy még úgyis szeretni fogsz híven. De ha egyszer szived másnak adnád, Följárnék a sírból is tehozzád, Számon kérném azt a boldogságot, Melyre szivem oly hiába vágyott Virág Béla ki Budáról beszél el nem felejti hangsúlyozni soha az isteni levegőt, pompás kilátást stb. csak annak legfőbb tulajdonságáról nem szól senki t. i a budai szép lányokról és asszonyokról, pedig hát a kilátás is csak úgy szép, ha szép lányokra esik, a levegő is csak úgy pompás, ha szép asszonyok bájos alakja népesiti azt be. Papp István. Örvendetes, ha nemes czélok elérésében vár és kunyhó találkoznak. Dr Bakó Sándor. Aforizmák, A nő az élet zománcza, a zománcz pedig tiszta és szép. Azt hinnők, hogy a jótékonyság valami önzetlen cselekedet, pedig hát akkor szerezzük a legnagyobb örömet — magunknak. „A mit tesz a jobb, ne tudja a bal“. Szép, helyes mondás lehetett régen, mikor még nem voltak szocziálista apostolek. Pécsi Jenő. Gondolatok. i. Az igaz barátság nem áruczikk, melynek keresésére indulunk. Az igaz barátság egyértelmű a szerelemmel, mely létrejön, keletkezését meghatározni nem tudjuk s addig vagyunk általa igazán boldogok, mig nevét ki nem mondottuk. Az igaz barát a sírig az, ha elhagyott nem volt az. II. Semminek sem szabad örvendeni, mert minden csak azért adatik, hogy legyen mit elvenni. III. Bocsássunk meg az irigyeknek, mert azoknak nincs más örömük — szegényeknek. IV. Az ifjú szív könnyebben elvisel három csalódást, mint egy lemondást. V. Ha a felebarátoddal jót tettél, mielőtt megtorolhatna, — vonulj vissza, azért hálás lesz a hálátlan. Patrubány Ferenczné. éntől jobb és nemesebb szive vau valakinek, magára nézve annál szomorúbbá teheti az életet és másokra annál kellemesebbé, mert ő maga mindig lát sötét szineket, borús hangulatokat, a melyeken enyhiteni, világosítani kell — meg is teszi ezt, de az élet nyomorúságának átérzése, a szenvedőkkel való együtt könuyezés mindég fáj nekünk magunknak is — és ha azokat meg is vigasztaljuk, magunk nem vigasztalódunk, mert kutatunk újabb szenvedések, újabb letörlésre váró könnyek után. Budapest, ápril 29-én 1895. Vértesey Gyula. A felebaráti szeretet diadala. lyau sürü köd szállott le május elsejének hajnalán a vérmezőre, akárcsak novemberben; az a nehány halandó, a kinek útja arra felé vezetett csodálkozva nézte a ritka tüneményt . . . A sürü köd leple mögött pedig fényes társaság gyűlt össze. A Gondviselés ragyogó magas trónusán ülve szemlét tartott alattvalói felett, a kiket az emberek boldogitására és megpróbáltatására küldött ki s a k'knek tarka érdekes csapata ott sereglett a trónus körül, hogy tapasztalatairól beszámoljon. A csoportok hirtelen szétváltak: megjelent az Ur angyala, kezében pompás pálmaággal és igy szólt a Gondviseléshez : — Az Ur küldi e pálmát; azé leend a dicsősség e jelvénye, ki leghatalmasabb, legerősebb alattvalóid között! A Gondviselés intett és a tömegből kivált egy komoly tekintetű, magas fiatal ember: a Felvilágosodás ; kezében égő szövétnek volt: — Jártam az emberek között és hódítottam, megvilágositottam a sötétséget, melyet ellenségeim a Tudatlanság, Babona és Elfogultság okoztak. (E szavaknál a megszólított három vén asszony szégyenkezve húzódott hátra.) Sokszor állottak utamban, azért csak lassan haladhattam előre. A Tudomány (és e szavaknál rámutatott a mellette álló tisztes aggastyánra) volt szövetségesem. — Ott jártam az emberek között én is — szólt a Vallásosság, kinek feje körül fényes glória sugárzott — és glóriám fényét nem ho- mályositotta el a Felvilágosodás szövétneke. Csak a hitetlenség sötét árnyéka fojtá el áldasthozó világosságomat sokszor, és a hol ez sikerült neki az emberek a Kétség martalékai lettek. A Kétség, a ki piros köpönyegével, mar- czona, kegyetlen tekintetével hóhérhoz hasonlított, kárörvendezve, hallgatta e szavakat és egyetértő pillantásokat váltott a mellette álló szürke alakkal: a Hitetlenséggel, kinek sötétárnyéka, mint egy fekete halotti lepel borult környezetére. — Én földi javakat osztogattam és jólétet — szólt a Gazdagság és aranyos drágakövekkel kirakott palástjának hosszú rongyos uszályára mutatott -— mindenki utánam kapaszkodott, a ki csak hozzám fért. Sokan nem ludtak belém kapaszkodni, sokan a kapaszkodók közül leszakadtak uszályomról és ezeket az Irigység kerítette hatalmába. (Az Irigység, egy sárga arczu beteges alak elégedetten bolintgatott a fejével). A Szorgalom és Takarékosság, a Bűn és a Fukarság — igy folytatta a Gazdagság a háta- mögött állókra mutatva — segítségére voltak az embereknek, a kik utánozni iparkodtak, de a Fényűzés és Puzarlas e két legnagyobb ellenségem gyakran legjobb hiveimtől is megfosztottak. Hatalmas vagyok igy is, de hatalmamat a Szegénységnek köszönhetem, mert ő tett nagygyá, engem csak ott ösmernek, a hol ő van j<4en ! Rózsaszinü csipkeruhában, mosolyogva lépett elő a Szerelem: — Én teszem boldoggá az embereket, nélkülem sivár puszta az élet Az Ifjúság és Szépség — szólt a mellette karonfogva álló fiatal párra mutatva — leghívebb szövetségesem. Sokan áldanak és himnuszokat zengenek rólam, de sokan
