Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-06 / Rendkívüli szám
gR £■ "‘S'.nggim Budapest, 1895. (3) BUDA es VIDÉKE Május 6. Minő marakodás ! ... Fő czél a koncz ! Templom ürül, fegyház telik. Hogy tisztelnék egymást az emberek Mikor Isteni sem tisztelik ? ! . . . Gakányi Árpád. Ä leggazdagabb is szegény, ha jótettei nincsenek. Budapest, 1SQ£>. ápr. '211.. Ábrányi Wein Margit. Az éjféli kérő. (Párisi jelenet.) Mr. Dubuisseau ép most jött haza az Opéra Comiqueból Ernestine leányával. Az öreg ur, miután elolvasta volna kedvencz estilapját, ép lenyugodni készült, midőn egyszerre becsengetnek lakásán. Pár perez múlva egy teljesen idegen fiatal ember áll előtte, frakk, fehér nyakkendőben s ünnepies pose-ba vágva magát, igy kezdé mondókáját: — Uram van szerencsém öntől lánya, Ernestine kisasszony kezét megkérni. Mire Dubuisseau ur bizonyos haraggal veti oda : — De hát ki ön, hogy ily későn becsületes emberek házába mer tolakodni ? — Istenem, hogy ki vagyok ? Tudja, uram, én vagyok a keztyüs ember — Thomme aux gants! — a kiről az újságok annyit Írtak a múlt hónapban. Én vagyok az a ki úgy lefőztem az észak-amerikai vámhivatalokat . . . — Micsoda, ön becsapta volna az Unió kormányát? — Igenis, ha megengedi, uram, én totaliter kijátszots tam a Mac-Kinley bilt, nevetségessé tettem a Yenkee- ket. — Kérem, jöjjön csak kissé közelebb és beszélje nekem el ezt az esetet! És Mr. Dubuisseau bizonyos el nem palástolható kíváncsisággal fordítja szemeit a fiatal ember felé. — Egyszerű, igen egyszerű történetecske — kezdi a fiatal ember. Tudja, az uj vámtételek roppant felemelték a franczia kézműáruk importdijait az Unióba. így egy pár glacé- keztyü után 75 cent vámot kell fizetni. Mit csináltam tehát, vettem itt 10.000 pár keztyüt. Ebből a balkézre valókat külön pakoltat- tam és elküldtem egy ismeretlen czimén Phila • delphiába; ugyanakkor a 10 ezer jobb kézre való keztyüt hasonlóiig képzelt czimre küldettem Bostonba. Most mi történt? A keztyük megérkezve Boston és Philadelpiába, nem voltak kézbesíthetők. Azt az árut a melynek nincs gazdája három hónap múlva a vámhivatal el- liczitálja. Úgy, de ki vesz meg 10 ezer csupa egy kézre való keztyüt? .... Bref, mint egyedüli vevőé, enyéim lettek a félkeztyük úgy Philadelphia mint Bostonban, darabjáért tiz centet fizettem ! Megtakarítottam tehát párján 55 cent vámot, azaz 2 és fél frankot! — Ah — szólt Dubuisseau ur — álmél- kodva. Ön valóban elmés ember . . . Tessék, kérem, leülni! — Hanem, lássa, ez még nem elég arra, hogy közelebbi ösmeretséget kössünk. Vannak önnek életében talán még más kiváló események is ? — Hogyne, uram . . . Csak a múlt szüretkor történt, hogy házam azzal az utasítással küldött Madeira szigetére, hogy venném meg az összes termést. A hajón észreveszem, hogy a rivális Carlington et Comp. ezég megbízottja is velem utazik, ugyan az a szándéka van mint nekem. A mint kiszállunk a kikötőben, az angol egyenesen fut a szőllők felé, én pedig lassú léptekben a pintérekhez tartok — s megveszem az összes Madeirában lévő hordókat. Este összejövök a hotelben Carlington et Comp.-pal. — Az enyém az összes must, uram ! — kiált reám az angol. — Pompás, de tudja meg uram, hogy az összes itt lévő hordók az én tulajdonomat képezik! — s ezzel oda teszem Carlington et Comp. elé a szerződéseimet. — S mi történt ? —- kérdi nagy feszültséggel a fiatal embertől Dubuisseau ur. — Hát az angol kénytelen volt kapitulálni. Nem lóvén hordói a miben a bort elszállíthatta volna, átengedte nekem az egész termést.. — Uram, ön az én emberem ... Ön egy genie! Ernestine! Ernestine! — (A fiatal ember az órájára néz.) Bocsánat, uram, az időm letelt, 2 órakor éjjel még a Crain de marée-val, Liverpoolba kell utaznom ... Nagy üzletem van ott. Megveszem Anglia összes nadrággombjait és m03t küldöm Afrikába . . . Nagyszerű üzlet. — Micsoda? — Mondja! — Egy barátom oly buja földre akadt Sudanban, a mely mindent megterem, még a legképzelhetetlenebb dolgokat is. így lássa, elvetjük most a nadrággombokat . . . — Nos, és mit aratnak utána? — Hát nadrágokat, a legújabb divat szerint szabott nadrágokat, uram! — Oh, Ernestine! Micsoda férjed lesz neked! Pázmándy Dénes. szegény sorsa mindig meghatott. A kinek csak egy darab kenyere jut a szegények számára, azt áldják a szegények. Rideg szivü ember az, ki nem veszi észre a nyomort. Az élet, a sors szeszélyei kiszámithatlanok. Ma bibor, holnap koldus foszlány. Ma fényes palota, holnap kőhalmaz. A ki ezt átérzi és segíti a szegényt az nemes kötelességet teljesít. Gróf Kinshyné — Pálmay Ilka. edves bástyasétány, hol boldogan folytak le gyermekjátékaink s hol számtalan szép órát tölténk férfikorunk delén! üdvözöllek a mai ünnepélyen tavaszi fényedben, zöldülő lombjaid menyezete alatt! Elmúltak az idők, midőn öldöklő fegyverekkel vívta harczait a kereszt és félhold! Ma a jótékonyság és hazafiság küzdenek a szeretet fegyverével, elaggott szegények, serdülő gyermekek szentelt érdekében. Dr. Országit Sándor. a inéi több életerős embert foglalkoztatunk ^méltányos bér mellett hasznos munkával ' s minél több nyomorék, munkaképtelen embertársunknak keserves könnyeit töröljük le jótékonyságunkkal, annál kevesebbre apasztjuk a társadalmi rendet felforgatni akarók számát. Ez által kettős jótékonyságot :gyakor- lunk: egyet az egyénnel, egyet pedig a társadalommal, mint az egyének ösz- szességével szemben. Kiscsétényi Kovách László. Don Juan a pokolban. — fíaodeloire. — Hogy leszállt Don Juan ama mély vizekre Es Charon kezébe már obulusl adott: Egy sötét koldus, mint Icevély Artisténe, Bosszuló karokkal evezőt ragadott. Lefüggő emlővel, feltépett ruhával Sok asszony vonaglott, hol sötét az égbolt; S mintha áldozatra nyájt vinne magával, A sírás, üvöltés nyomában oly nagy volt. Scanarélle nevetve kérte tőle bérét; Don Lúi remegő úgy ál fedte fel őt, — A vakmerő fiút. ki haja fehérét Kaczagja, — a parton bolygó holtak előtt. A gyászos, remegő, szép, szende Elvira Szeretőjére, a csalárd férjre néze És most is csak egy oly mosolyt kért sírva, Melyben ott ragyog az első eskü méze. Pánczélban, mereven nagy kőember állt volt A sorompó mellett és szelte a vizet; Ámde a nyugodt hős csak kardjára hajolt., Nézte a vizsávot és mást ügybe se vett. ERDÉLYI BÉLA. A világ legszebb városa Budapest. És ezt mi Budának köszönhetjük ! * Ha a budai rész nem exisztálna, a főváros nem dicsekedhetnék azzal, hogy van noki egy — alagutja. * Budának sokkal nagyobb volna az idegen forgalma, ha a pestiek átmenése nem volna 2 kr. hidvámmal megnehezítve. Rákosi Viktor. Három fa. De szomorú nézni rózsa hervadását, Karcsú rózsafának levele hullását; Mintha pusztulóban, szerteszét foszolva Haldokló szerelem bús jelképe volna. Megborzad a lelkem, hogyha tölgyet látok, Melyet villám sújtott, mint embert az átok; Halandó sorsában ennek is van mása: Nagyratörö lélek hirtelen bukása. Milyen más a képe a szegény fenyőnek, Szinte észrevétlen gyarapodva nő meg, Nagysága nem ijeszt, virággal nem ékes, De zöld levelével tél apó se végez. Társait túléli, emelkedve égnek, V észből, pusztulásból sértetlenül tér meg, Látványa megedzi a csüggedő lelket, Illata egészség: éltető lehellet. S hogyha karácsonynak beköszönt estéje, Leszáll a magasból szobánk közepére, S könybe lábadt szemmel tekintünk föl rája . A fenyő — higyjétek — a szeretet fája! Dr. Kampis János.
