Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-05 / 18. szám
Budapest 1895. (2.) Május 5 is, hogy 4 óv alatt, vagyis 1895. óv végéig a közigazgatási reformtörvények meg lesznek alkotva s legkésőbben az 1895. évben választott megyei tisztviselők mandátumának leteltekor életbe lép a kinevezési rendszer. Ma azonban fájdalom ott állunk, hogy a közbeeső 4 esztendő a közigazgatási reformokra jófzrmán elveszett, az 1886. évi XXL t.-ez. a maga egészében hatályban van, következőleg annak 79. §-a is>. Nincs igazság tehát a napi sajtó emiitett álláspontjában, de nincs igaza annak a napokban megjelent röpiratnak sem, mely azt ajánlja, hogy a kormány egyszerűen nevezze ki a most működő választott közigazgatási tisztviselőket állami közegekké, kik aztán mint ilyenek vezessék tovább az ekként egy csapásra államivá tett közigazgatást. Itt csak a mi álláspontunk az őszinte, a kik lapunk fennállása óta szakadatlanul és következetesen sürgettük a közigazgatási reformokat, ezek sorában a kinevezési rendszer életbeléptetését. Lapunk szerkesztője volt az, ki már az 1889. évi állami költségvetés tárgyalásakor sikra szállott, az akkoron küszöbön álló tisztviselőválasztásoknak felfüggesztését s köz- igazgatásunkban pár évi provizoriális állapot létesítését indítványozva. Mi voltunk azok, kik a közigazgatási provizórium eszméjét és szükségét lapunknak ugyancsak 1889. évfolyamában bőségesen kifejtettük, főként a végből, hogy a provizoriális állapot teremtésével a köz- igazgatási szervezeti és hatásköri reform- törvények sürgős megalkotását biztosítsuk. Ha ez az álláspontunk akkor elfogadásra talál, bizonyára nem kellene most még 6 év múltán is affelett töprengeni: legyen vagy ne legyen-e tisztujitás? mert az ideiglenes állapot létesítése logikai szükségkép maga után vonta volna a végleges rendezés elkerülhetlenségét. És most 6 év múltán, a nélkül, hogy akkori álláspontunkhoz következetlenekké válnánk: ime azt állítjuk, hogy Miért maradnak zsidók a zsidók ? Miért küzdenek fajuk és vallásuk fentartásáért ? Miért akarják azt, hogy találkozzunk felekezetelenség- ben ? Mire való hatalmi törekvésük és a magyar jelleg tönkretétele ? Az ezredévet ünnepeljék meg azzal, hogy a pogány magyarok példájára vegyék fel a keresztény vallást. Miért akarják megsemmisíteni a felvilágosodásra való hivatkozással hazánk keresztény jellegét P Mi annyiról le mondtunk a zsidók nem tudnának lemondani ? Mig a zsidóság zsidó marad, addig az irodalomnak is szánandó képe lesz és nem egyéb az az európai u uniómmal való kaczérkodásnál. Az irodalomban a zsidók a trójai ló szerepét játszották. Ők hozták be mindazt, a mi idegen és a mitől Petur utódjai jó ideig irtóztak, salonképessé tették azt a miért ekklézsiát kellett követni. Hiszen hasznosat is lehetnének nemcsak fényesek. Magyarok is nemcsak zsidók. Ez keresztény-magyar álláspont.' Védekezés és nem támadás vagy izgatás a felekezetek ellen. Igyekezzenek arra, hogy a zsidó izt ne fedezhessük fel müveiken. A hirlapirás elválasztotta az irodalmat. A hírlapírók nyugdíjintézete és az írói segélyegylet a chinai falat még jobban megerősítette. A melyik iró nem hírlapíró azt a kalákában nem dicsérik. B ÍJ LA és VIDÉKÉ kétségtelenül lesz az év végén az 1886. i évi XXI. t.-cz. 79. §-a értelmében rendes tisztujitás, sőt kell is lennie, mert jelen viszonyaink közepette más elfogadható, vagy ennél jobb megoldási mód nem kínálkozik. Mi is jól tudjuk azt, hogy a különböző megoldási módozatokban nincs hiány. Ki lehetne például törvényhozási utón mondani, hogy a választott tisztviselőknek most lejáró mandátuma a törvényhozás további rendelkezéséig meg- hosszabbittatik, bár elvileg kérdés férhet hozzá, hogy a választott tisztviselők megbízatásának időtartalmát újabb választás vagy kinevezés nélkül még a törvényhozás is kitérjesztheti-e ? Ki lehetne szintén törvényileg mondani, hogy a folyó év végével életbelép a kinevezési rendszer, vagyis az összes vármegyei tisztviselők 1895. január 1- jével kiuevezés alá esnek. De még ha ily törvényhozási rendelkezés fizkailag vagy politikailag lehető volna is, mi a magunk részéről a kivezési rendszernek ily módon behozatalát, a szükséges szervezeti és hatásköri törvény hiányában végleges megoldás teremtését elvileg helytelenítenék. Arra pedig, hogy az év végéig a részletes megyei reformtörvény meg legyen alkotható: parlamentáris viszonyaink között józanul még csak gondolni sem lehet. Ott van aztán a harmadik, meg a negyedik megoldási mód: az t. i., hogy vagy provizórium teremtessék a választások felfügesztésével és a törvényhatósági tisztviselőknek a kormány rendelkezésére bocsátásával, a mint ezt mi már 9 évvel ezelőtt javasoltuk; vagy pedig mondassák ki az, hogy lesz ugyan ez év végén még általános tisztujitás, de a megbízatás időtartama nem évre, hanem csak a hözigazgatási reformtörvények megalkotásáig és a kinevezési rendszer behozataláig terjed. Ámde egészen eltekintve attól, hogy mindkét módozathoz szintén törvényhozási intézkedés és felhatalmazás kell mely alkalommal ismét elkeseredett par- menti vitákra számíthatunk, őszintén bevalljuk, hogy nézetünk szerint ma már egyik megoldási módra sincs feltétlen szükség. A valóságos provizórium megteremtése, melyet 1889-ben első sorban a közigazgatási reformok megalkotásának sarkalásaul javasoltunk, igen sokat veszített indokoltságából azért, mert ma már a reform-előmunkálatoknak oly anyaga áll rendelkezésre, hogy jóformán csak anyagrendezésre és nyugodtabb parmenti állapotra van szükség és a roformok sorsa biztosítva van. A magunk részéről legalább elképzelhetlennek tartjuk, hogy az egyházpolitikai reformok megalkotása után előállhatna még bárminő más reformszükséglet, mely a közigazgatási alkotásokat háttérbe szoríthatná. Annak előzetes kimondására pedig, hogy a mosj/ 1895-ben választandó tisz- viselők megbízatása bizonytalan időtartamú, azért nincs szükség, mert a törvényhozás bölcsessége, minden ilyen előzetes cautela nélkül is, találni fog annak idején kellő utat s módot arra, hogy a megalkotandó megyei reform életbeléptetésével nem kell 6 évig várni. És a kinevezési randszer életbeléptetésének épugy nem fogja leküzdhetlen akadályát képezni a most választanáé törvényhatósági tisztvisek 6 éves mandátuma, mint a hogy a bírói kinevezési rendszernek egy negyedszázaddal ezelőtt életbeléptetésekor a szerzett jogok — melyeket a magyar törvényhozás mindig kellőképen tiszteletben tartott — szintén nem képeztek elhárithatlan akadályt. A folyó év végén meg lesz tehát az általános megyei tisztujitás, melynek megtartását semmi törvényes akadály nem gátolja, sőt ez az egyetlen módozat, melyhez semminemű törvényhozási felhatalmazás nem szükséges. Minden más megoldási módozathoz okvetlenül törvényhozási rendelkezésre volna szükség, melynek inicziálását a kormány jelen parlamentáris viszonyaink közepette teljesen érthető és méltányolható okokból kerülni kívánja, mivel e lépéssel a köz- igazgatási reformok ügyének alig tenne számbavehető szolgálatot. E szempont megnyugtathatja a köz- igazgatási reform barátait is. Ha valami pozitív eredményt várhatnánk az akczió- tól, mi volnánk az elsők, kik a kérdésnek a törvényhozás elé vitelét követelnék, mivel a közigazgatási reformok ügyének előmozdítása, annak a képviselő- háznak, melynek mandátumát tudvalevő leg éppen a közigazgatási reformok megalkotásra nyerte, elengedhetlen morális kötelességét képezi. Uj tisztviselőtelep-egyesület Békás-Megyeren. Nagy, szép és virágzó lett a mi székes- fővárosunk. A Duna mindkét partján terjeszkedik, csinosodik. Egy decennium alatt nem hogy lépésben haladt előre, hanem valósággal beleugrott a fejlődésnek abba a stádiumába, a hol a világvárosok kezdete következik. A ki tiz év óta nem látta a mi szeretett Budapestünket, álmélkodva áll meg az utczákon és tereken, összecsapja a kezét, s arczán a kéj és büszkeség czikázik végig, kísérőjének se szól se beszél, csak nézi a palotasorokat, a közlekedésnek legújabb vívmányait, utczák eltűnését, házsorok bontását, tisztaságot, rendet minden vonalon, és ha magyar ember az a tiz év óta Budapestet nem látott halandó, úgy ajkai megmozdulnak, egy sóhaj lebben el onnan, a mely lelkének igazi megnyilatkozása: „hatalmas vagy te magyarok istene, hogy ily nagy- gyá, széppé tetted a mi drága hazánk szivét: Budapestet! A rohamos fejlődéssel, paloták építésével, utczák rendezésével belecseppentünk aztán a világvárosok keserves életébe. A pompa és fény elkábit egy pillanatra, de ez a mi gyönyörűségünk csakhamar lecsappan, ha kifáradt szemeink már nem látják többé a villamos lámpákat, hanem egyszerű otthonunkba térünk. Magában Budapest fő- és székvárosban a középosztálynak és szegénynek megmaradni többé nem lehet. Nem lehet! mert nem bírja megszerezni annak a lakásnak az árát, a melyet a legszerényebb körülmények között is akár hivatalnok, akár munkás a társadalmi nagy alakulások után igaz joggal igényelhet. Márványpaloták emelése, egész háztömbök lebontása sok, nagyon sok pénzbe kerül, ezt a pénzt pedig elő kell teremteni. A háziurakat megnyomják adóval, a házi urak pedig ideges görcsökkel meg-meg szorítják egy kicsit a lakók torkát, hogy többet izzadjon ki abból a kevés keresményéből, a melyre a hivatalos szobákban nagyon is rég rászolgált. (Folyt, köv.)
