Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-13 / 2. szám
Budapest, 1895. (5) BUDA és VIDÉKE Január 13. A szülő, az áldott, jó szülő minden csekélyke jelből következtet; de mindig csak jót. Szerettem a fára mászni -— magasra törő lelket árul el, mondta apám, miniszter lesz belőle. Csak azt nem tudta milyen miniszter? A szomszédok azt is kiokoskodták, hogy föld- mivelésügyi miniszter leszek. Ez egy kissé derogált ugyan édes apámnak, de végre belenyugodott: legyen hát az, az is miniszter. Eleinte csak eljártam az iskolába, mert szegény édes anyám az iskola kapujában állt — czukorral csalogatva, apám pedig házunk kapujánál — bottal kezében Igen természetes, hogy igy inkább az iskolába mentem. Az iskolában már koponya-fúrási kísérletet is kezdett tanítóm, anuak a bizonyos tölcsérnek belehelyezésére, de nagyon kemény- fejű gyerek voltam: beletört a bicskája. Tehát csak buktam s szigorú következetességgel hordtam haza a 3. 4, 5-öt. Jó anyám ezt hanyagságnak deklarálta; apám ravasz hunyoritással súgta anyámnak: Te, anyjuk Petőfi is bukott, meglásd nagy ember lesz Szepiből. Eleinte az első pádban ültem, mert a tanítóm azt mondta : azt akarja, hogy mindig a szeme előtt legyek; később meg az utolsóba ültetett, hogy ne is lásson ! Milyen szeszélyesek ezek a tanítók is! Tizenkét éves koromig mégis hogy, hogy nem elvégeztem az elemit. Lehet, hogy belém untak, azért siettek igy velem. A családi konferenczián, melyen ismét kisütötték, hogy nagyon tehetséges gyerek vagyok, csakhogy még nem nyílt ki az eszem, elhatározták ; gymnasiumba küldenek, hogy ott folytassam tanulmányaimat, a melyeket tulajdonképen megse kezdettem. Szeptemberben, mindjárt a beiratás után, azért szekáltam apámat, hogy a lóvonatra az iskoláig bérletet váltson; ké&őbb még sok és sok minden féléért, no végre a könyvekért is; de ezért a legkevésbé. Mindent megkaptam, mindent kedvemre tettek, csak iskolába járjak. El is jártam és tanultam is valamelyest úgy, hogy eljutottam az ötödik osztályig. Különös! Ekkor minden tanárom — mintha összebeszéltek volna — páratlan jóakarattól áthatva azt ajánlotta, hogy lépjek más pályára, legyek pld. becsületes kereskedő, vagy tisztes iparos. Akkor még nem értettem a gonosz czélzást s zavartalanul tanultam tovább. A hatodik osztályban már hosszú nadrágot kaptam s rövidre nyiratták a hajamat, hogy ne huzigálhassák a jó tanulók és előtornászok. A filozófiára is eljutottam. Filozófiából csak annyit tudtam, hogy fia de azt nem, hogy kinek, minek a f i a. Az Önképzőben nem működtem; egyszer akartam Írni egy verset, de azt nem adtam be. Irodalmi működésem azért volt, emlékszem ; egy Ízben írtam a szomszédék Miczi- kéjének, hogy találkozni szeretnék vele, mert oh! oh ! és oh ! a szivem . . . stb. A bájos kis Miczi a sok felkiáltó, kérdő és gondolatjel között alig igazodott el; azért eljött. Én is ott voltam. E őször is bocsánatot kértem, hogy alkalmatlankodtam soraimmal s miután ő biztosított az ő ellenkezőleg, de, sőt, hanem-jéről, elkezdtem udvarolni: Nagysád ! ugy-e hideg van ? No, nem oly nagyon ! — feleié a szöszke angyal. De mégis! mondám én. No igen, egy kissé! volt az alkalmazkodó felelet. Az időjáráson kívül beszéltünk még a hulló levelekről, a holdról, a csillagokról s a Miczikének szegény Taxi kutyuskájáról, ki az idő szerint veszélyesen beteg volt. Ez volt első udvarlásom. Nem sokára azután a matúrára készültem, vagyis mint mondani szokás: neki ültem és bifláztam Mind hiába ! Gyászosan elbuktam; ez volt a lehető legsötétebb bukás világos nappal. Föltámaszthatatlanul elhasaltam. Eu a tanárokat szidtam; apám a kor szellemét, mely oly sokat kivan a közép iskolától; anyám, szegény, az engemet. Fuccs a miniszterségnek! De hisz’, édes apám, a miniszterséghez nem kell kvalifikáczió — vigasztalám szülőimet — az eke szarva mellül is elhívhatnak füldmi- velésíigyi miniszternek. Ez némileg megvigasztalta őket s továbbra is kaptam koszt-, kvártély- és mosást. Ruhát nem Ígértek. Apám többszörös háztulajdonos és sok ezernek szolid birtokosa, és pedig egyetlen fia lévén, rám íratott egy házat és adott egy-két ezer forintot, hogy kezdhessek valamit; nem mintha munkára utalva lettem volna, hanem hogy saját belátásom szerint tevékenykedhessen, azaz, bogy megtanuljak a saját lábamon állni és járni. Anyám mindenáron nősiteDÍ akart, nehogy korhelylyé legyek; apám meg azt akarta, hogy most már mint független, becsületes polgár mutassam előbb be magam a kerület iutelligencziájának, melynek névleg már úgy is eléggé ismeretes vagyok. Egyszóval: Kezdjek egy kissé szerepelni. Ez tetszett. — Szerepelni! ez valami isteni! — Rajta hát! Előbb azonban — gondolám magamban — mégis megnősülök. Helyes! megnősülök. Elindultam parthie vanászatra. Húszezer forint volt a mottó ! A húszezer forintot hamar megtaláltam, no meg hozzá, magától értetődik, egy lányt is. A húszezer forintot nagyon hamar megszerettem, no később — a lányt is. Mikor már a hozományt elvertem, ősi szokás, nem akarom mondani, ó-budai szokás szerint, még mindig maradt volna valami e 1- verni valóm : — a feleségem. De a jobb érzés . felülkerekedett, bennem ; nem tettem, nem! A nő a ház tűzhely poezise, miért kiűzni hajlékunkból az eszményt, a költészetet? A női gyöngédség a férfi számitó ridegségének ellensúlyozására szolgál; ő a béke angyala, miért ne szeressük őt tehát? Igaz, gondolám magamban, szeresd őt! S lássák, tisztelt hallgatóim, mikor már a h o- zományt nem szerethettem, imádni kezdtem a feleségemet, A megszokás a rokonszenv érzetét a legrajongóbb szeretetté változtatta. S e percztol fogva boldog, nagyon boldog voltam. Ez volt életem harmadik zónája. Következett a szereplés mint negyedik zóna. Legelső dolgom volt a különböző egyletekbe és körökbe iratkozni. Mikor már beiratkoztam : elkezdtem kiabálni. — A Gernedlnél szidtam a kor rn án y t, a Krénnél a várost, a Koronában a bizottsági tagokat. Breit- nernél Tatayt és V é g h e t. Ez már figyelmet keltett! Sürgettem a csatorna- és vizvezeték-kérdés megoldását, a Lajos-utcza kikövezését. Ez tekintélyt adott! Jó eszméket propagáltam, igy: az eskütéri hidat építsék O Budára a fiiatori gátnál, hogy a szegény munkás nép áton.hesseu — ha nincs munkája — Új-Pestre, a Pék-szigetre. Továbbá, hogy külön telepet építsenek a betegeket segélyezve eltemető egyletek számára; ugyanott lennének a különböző körök és a politizáló krajzlerek egylete is. Ez tetszett a népnek s rajongó tisztelettel vettek körül s mindenütt csak bennem, egyedül bennem látták a kerület messiását. Hogy pedig közpályámon jövőm eléggé biztosított legyen: tudtam, hogy adakozónak kell lennem. Paktáltam tehat Politzer úrral, s fölkértem őr, hogy ünnepélyes alkalmakkor nyilvánosan adjon ágit nagylelkűségem gya- korolhatására; mert ebben ő a kapaczitás. Ezután eljártam bankettekre s miután a különböző belépti jegyek és gyűjtő ivekkel majd hogy pőrére nem vetkőztettek: eljártam az asztaltársaságok öltöztető ünnepélyeire, hol ekkor már fiatal kapiczitás számba mentem s a kerület vezérférfiai barátságos kéz- szorításukkal tüntettek ki. Így növekedtem én napról-napra első tísztom óta. Apropó! Önök, ugy-e nem emlékszenek már arra, mikor mondtam én első tosztomat? Az időben ugyanis arról volt szó, hogy planirozzák Ó-Buda hegyes vidékét, s oda épülne az úri negyed. Egy 216 tagú szűkebb körű bizottság küldetett ki az ügy tanulmányozására és hogy a hegyek eltávolítására tervezetet dolgozzék ki. — Nem dicsekvés akar lenni, de megvallom : én is köztük voltam. Igen — tisztelt hallgatóim — 26 ezer lakosból 216 ot küldenek ki s ezek között engem is, ez kérem, komoly jelensége elvitázhat- lan népszerűségemnek. — Ez buzdított további működésre. A szükebbkörü bizottság azután albizottságokra oszlott, a szerint, a hány hegy van itt közelünkben. Éu anuak az albizottságnak lettem előadója, melynek a Mátyás-hegy planirozása jutott feladatul. Ez egészen kedvemre való volt. Már az első ülésen ügy adtam e 1 ő a Mátyás-hegyet, mintha a mellényzsebemben lett volna. Általános csodálkozást keltett előadásom, melegen gratuláltak még az ellenzékiek is. (Vége köv.) Különfélék. — A múlt hétről. Nappal és éjjel egyaránt havazott s nagy hótömbök lepték el az utczákat. Országsorsát jött hozzánk intézni a király. Ez volt a mi nagy szerencsénk, mert a fő- és székváros atyai gondoskodása mi felénk is tekintett, s minden lehetőt elkövetett arra nézve, hogy a merre Ö íelsége halad, járhatóvá tegye az utakat. A legsikauilósabb, s emberre, állatra legveszélyesebb Albrecht-ut meg volt tisztítva a hótol, s behintve sárgás homokkal, és a járókelők idegeit nem borzongatta meg a kapaszkodni nem tudó lovak meleg párája, s nem hallatszott durva kocsisok szitka, és káromkodása, ostorok pattogása. Magán fogatok és bérkocsik roboghattak fel a várba isten kisértés nélkül, és az udvari kocsik is minden fennakadás nélkül juthattak fel a királylakta várkastélyba. Dologtalan munkások pénz forráshoz jutottak, s dermesztő odúik világot és meleget kaptak. A fő- és székváros köztisztasági hivatala 500 és 1000 számra vette fel a dolgos népet, a kiknek rendes munkakönyvük van, s felügyelőik élén lelkiismeretes munkát végeztek. A közlekedési fő utakon alig akadt számbave- hető baj, s fennakadás csak azokon a helyeken volt, hol a szegényebb nép önmaga csinálja a befutt utczákon a csapást. Mert van ám még ilyen utczája is a fővárosnak számra nézve nem csekély. A közeli falvak lakói a hófúvásokon is keresztül siklottak faszánkóikon, s behozták élelmi szereiket a főváros gyomrába. Ebben sem volt tehát hiány. Csak a szegény házmestereknek nyúlt meg kissé az arczuk, s nem igen méregették végig a szegényebb sorsú lakókat, lévén ők a hózivatarokban nagyon szerények, s büszkeségük alább hagy, ha lapátolni és tisztítani kell a járdákat. Szóval a budai részeken, s kivált az I. kerületben példás rendben ment a hótakaritás, dicséretére az elöljáróságnak, s a rendőrségnek is, kik kora reggel bekopogtattak az egyes házakhoz, s dologra sürgették az illetékes közegeket. — Szent-Isstván szobra — hóból. A Mátyás-templom hatulsó részén, a hol a harang lábak állnak, s nyáron át a kőíaragók vidám zaja hallatszott, a múlt heti hóesés alkalmával valami ügyes ember, ha nem csalódunk avatott kezű szobrász megalkotta Szt.-István alakját- hóbol. A hatalmas arányú hószobor az első királyt koronával, és palásttal a jogarral kezében formázta ki, és sok bámulója akadt az intelligens osztályból is, dicsérve türelmét és képességét annak, ki ilyen múló anyagra pazarolta tehetségét. Á télnek is mégvan a maga költészete, s a hószobrász megtudta cselekedni azt, hogy derűt csalt ki az arra járok arczára. — Ritka újévi ajándék. — Zimándy Ignácz törökbálinti plébános úgy lepte meg újév napján saját hitközségét, hogy a nevéről elnevezett utczában 246. szám alatt levő magán
