Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-04-21 / 16. szám
Budapest, 1895. (3) BUDA és VIDÉKE Április 21. által bennük egészséges testet és észszerű szellemet oltani. És az előkészítő órában a következő vasárnap este a helyett bogy megkisérlenék kitalálni, vájjon az izraeliták a vörös tengert keresztül gázolták-e a homok buczkáknál Suez mellett, vagy mint némelyek állítják, körülmentek Wady-Tavaritznél, e helyett lapozgassuk a B. B. litteraturáját, hogy megtanuljuk, hogy vezethetjük keresztül gyermekeinket azon a nehezen átlábolható tavon, mely az életnek kísérleteit képezi. Midőn a fiukkal szemben állottunk, tele az uj szistemával, azonnal észrevették, hogy valami rendkívüli van készülőben. Ok egy jól rendezett zendülést akartak keresztül vinni, hanem a tekintet visszatartotta őket és elodázták a kitörést, hogy megláthassák, mi fejlődik a dologból. Értésükre adták, hogy a következő csütörtökön este 8 órakor egy terembe gyülekezzenek össze, majd ott csodálatos dolgokat fognak látni. Továbbá értésükre adták, hogy egy jó barát, ki önkéntes tiszt, fog köztök megjelenni s a katonai kiképzésről fog beszélni és egyszersmind pontosan meg megfogja mutatni az egyes fogásokat, mit, hogy kell tenni. Továbbá kilátásba lesz helyezve és megígérve, hogy idővel sipkát és teljes felszerelést is kaphatnak egy-két fillérért, később sujtásos ruha, csillag és jutalmak sőt a fegyver sem fog elmaradni, az utóbbi igaz, hogy nem sülhet el, de egy fegyver csővel ellátva mégis csak nem megvetendő. Néhány más részlet felsorolása után, melyek szintén nagy vonzóerővel bírtak, a gyujtózsinór már sistergett és egy nagyon rövid utóbeszéddel az izraeliták históriája felett napirendre térve, az első eredmény a teljes osztály gyülekezete eléretett. A következő csütörtökön nagy ellentétben minden eddigi vasárnapi történtekkel, minden fiú pontosan megjelent az órára. A bágyadt és álmos tekintet helyett, minden szem egy csomag felé irányult, melyen ők ritka feltaláló leleményességgel, a barna borítékon, kirívó feltűnő Írással e szót: „Felszerelés“ azonnal észrevették. Magát a szót s annak fogalmát nem ismerik, mégis átvannak hatva a gondolattól, hogy ez katonai. Miután a sapkát és az övszijat magukra vették (bár ez az eljárás nem törvényes ebben a korban) felállítják őket sorba és tagozva és ezzel a munka kezdetét veszi. Nem kezdődik az a régi elavult és túlélt vasárnapi frázison, hogy. „Fiuk jól viseljétek magatokat!“ mert nincsenek most gyermekek a szobában, hanem csupán legények vannak. Nem csúszunk előttük, nem rimánkodunk, nem kérjük őket, hogy figyelmesek legyenek, hanem felemelkedünk és elkiáltjuk az első szót: Y i g y á z z ! A hatás rendkívüli! olyan mint az ex- plózió és az utolsó szótag kiegyenlíti az egész sort feszes állásba. Ebből a hirtelen előnyből hasznot húzunk, mozgásba tartjuk őket, jártatjuk, majd megállítjuk, jobbra-balra felvonultatjuk mind addig, mig kifáradva kidőlnek. Mily szabadságot engedtünk ez este! Egy oroszlánszeliditő király sem lehet büszkébb magára, a ki vad bestiáit karikákon keresztül ugratta. Rendre utasítjuk őket, mint egy császár! Kezeik, arczuk, még csizmájuk is bírálat tárgyát képezi a nélkül, hogy legkisebb ellenmondás türetnék. Az 5-dik számnak haja pellengére állit- tatik az egész század előtt. A 11-ik számnak a kabátja mellén keresztbe el van szakadva, mint nem katonához illő, nyilvánosságra hozatik és parancsba adják, hogy szigorú büntetés terhe axituu javitassa ki. Ha a 3 dik számú a hátulsó sorból még egyszer a 2-dik számút az első sorban bántalmazza, azonnal börtönbe jön. Ha valamelyik a legénység közül a következő csütörtökön meg nem jelennék szökevénynek tekintetik s mint ilyen meggyaláztatik, mig ha egynémely mosdatlan és piszkos kézzel merészkedik megjelenni, úgy azonnal hadbíróság elé kerül. Ugyebár csodálatos és ellenszenves illúzió! Nevezd ezeket a fiukat fiuknak, a mint valóban azok és kívánd töllük, hogy a vasárnapi iskolában nyugodtan maradjanak, úgy lehetetlent kívánsz, mert nincs világi hatalom, mely azt elérni képes legyen, hanem tégy egy 30 kros csákót a fejökre és nevezd őket katonáknak, a mint hogy nem azok és parancsolhatsz velők és felettük egész éjfélig. Azt a lángészt a ki ezt a lélektaui tényt feltalálta, össze lehetne és kellene hasonlítani Newtonnal. Most vegyünk egy ily ilyen fiút, troglo- dytot, hajléktalan gyereket, a mint ez alapon és nincs határa annak, a mit belőle képezni, csinálni lehet, ha ránézünk az előbbi osztályra, mely ma egy század. Mint osztály az elgyengülés, demoralizáczió, káosz és zavar bélyegét hordta magán, mint század maga a tisztelet, önbecsülés, lelkesedés, szerencse, béke. Ennek a változásnak szépsége abban áll, hogy egy tartós állapotot teremtett és biztosított bosszantás nélkül és fel van tartva erőszak nélkül. A fiúnak saját lénye hajlik az eljárás felé és mennél élénkebb annál nagyobb befolyást gyakorol reá. (Folyt, köv.) A tanítók húsvéti gyűlései. A „Magyarországi Tanítók Országos Bizottsága“ húsvéti gyűlését nagycsütörtökön, ápr. 11-én d. e. tartotta az Akadémia palotájában. Elnöke Somlyay József beteg lévén, az alelnök, dr. Göőz József, a III. kér. polg. leányiskola igazgatója vezette az ülést nagy tapintattal. A gyűlés Péterfy Sándornak azt az indítványát, hogy rendelje el a kultuszminiszter miszerint minden iskolában a millenium alkalmával négy éven át tartassák az év végével hazafias ünnepély, történeti előadással, szavalattal énekkel és isteni tisztelettel, melyen a Hymnust énekeljék — egyhangúlag nagy lelkesedéssel elfogadták. Gyönyörű elv, csak keresztül vihető legyen! Ha nem volna hazánkban oláh, szász, tót, szerb, horvát stb. kérdés, bizonyára nem aggódnánk, ezen felséges javaslat nem maradna javaslat s nem szorítkoznék pusztán a magyar vidékekre! Történeti füzetkéket is kivan Péterfy kiadatni, melyhez felkérendő volna 0 Felsége, hogy egy-két sort bevezetőnek írna sajátkezüleg. Kolacskovszky János egri tanító azt kívánta, hogy a tanítók ellen folytatott fegyelmi vizsgálatoknál tanító is legyen a fegyelmi bíróságban. C s i k János, aradi tanító óhaját, hogy a tanítók az országgy. képviselő választásokon mintegy reverzálist kérjenek a tanügyi viszonyokra, az országos bizottság nem fogadta el, csak kívánatosnak mondotta, hogy társadalmi utón hasson oda minden tanító, hogy érdekei érvényesülhessenek. A határozat értelmében a nyári nagygyűlés, mely 3 év előtt Szegeden, múlt évben Debre- czenben volt az idén Aradon lesz. A magyarországi egyesületek történetének megírása czéljaira W1 a s s i c s kultuszminiszter egyelőre 1000 frtot utalványozott. A nagy munka végzésével Peres Sándor, kisdedóvó képezdei tanárt bízták meg. Ugyané nap délutánján Heinrich Gusztáv, egyetemi tanár elnöklete alatt a II. o r- szágos és egyetemes tanügyi kongresszus tartott ülést, melynek jegyzői B ö n- gérfi János és Hajós Mihály voltak. E gyűlésen, mely a Lipót-utczai újvárosház közgyűlési termében gyülekezett, 237-en jelentek meg. A millenium alkalmából Magyarország tanférfiai, az egyetemi tanároktól a kisdedóvókig, ünnepélyes ülést tartanak s ennek a rendező bizottságát megalakították. Nagy László főtitkár a II. kér. tanítóképző jeles tanára beszámolt az eddig végzett dolgokkal, dr. B e k e , Manó pedig a millenáris ülés tárgyairól tartott igen szép értekezést. A tanítóságnak ezt a komoly munkásságát csak örömmel üdvözölhetjük s erős a hitünk, hogy drága, ezer éves múlttal bíró hazánk második milleniumának szilárd alapjának megvetésében a tanítóság is részt vesz. A gyűléseken jelen levők ebédre gyűltek össze. Dr. Göőz József 0 felségére, Péterfy Sándor a kultuszminiszterre, Láng Mihály \ Lakits Vendelre és Somlyay Józsefre, majd Wal- | tér Károlyra és Hajós Mihályra emelte poharát. Volt még sok szellemes felköszöntő, melynek egyike a sajtót, a másik pedig a budai oldalon működő tanítókat üdvözölte. H — s M—ly. Visszaemlékezés. Vígan csörgedező patag ezüsttiszta vize nem mossa széledet, nem szeli át sima színedet, csak iszapos sötétszürke lével pöffeszkedő árok övezi egyik oldaladat. — Hamvas áfonya, vállvetve fényűvel, nem ékíti területedet, környékedet, csak gombos fészkű bogáncs szúrós csészepikkelyei kacsingatnak az árokból a szemközt nedéskedő, száz évnél idősebb, gidres gödrös zuzmótól megrontott akáczfák száraz galyaira. Zöld pázsit nem vidámitja a rajtad járó-kelők szemét, csak agyag-meszes laposság fehér pora lepi el azok pilláit és fenyegeti veszedelemmel szemük világát. Balzsamos illatok nem töltik be levegődet, csak az Ördögárok gerjes bűze teszi undorítóvá, közveszélyessé légáramlataidat. — Sem pompás paloták, sem terraszos, repkény és télizöldtől regényesen körülhálózott villaszerű lakok nem környeznek, csakis a közös hadsereg tulajdonát képező, de éppenséggel nem közös színre mázolt faalkatrészekkel díszelegő raktár és őrház, no meg egy roskadozó üvegház kötik le figyelmét az imént a közeli pályaudvarból kilépő idegennek, kit mindezen, a székes-főváros legkiesbb kerületének éppen közepébe eső Vérmező nézést és szaglást érdemlő jelességei nem csekély zavarba ejtenek . . . És mégis! mégis mily rokonszenvvel, szeretettel nem csüngök ezen az annyira elhanyagolt mezőn, majdnem egy teljes emberöltőn át ? ! * „Gyerünk a Vérmezőre fiam, a mamának virágot szedni!“ Vitézkötéses csizma-nadrágba bujtatott öt éves kis kölyök voltam, midőn édes apám e szavakkal vitt először a Vérmezőre, hol akkor még szabad volt a természetnek kifakadnia, viritnia. Nem taposták annyira a helyőrség vasas sarkú bakancsosai, mint most. A buja gyepet évenként rendszeresen még néhányszor le lehetett kaszálni és minden kikeletkor kicsattant még a mezei virány. Mily öröm volt: itt-ott a melengitő szellőtől könnyedén ide-oda lengetett tavaszi kankalint, egy-egy vérpiros csillagszegfüt vagy sárga kökörcsöt találni és egy órai keresgélés, tipesés-taposás után, lazán kötött kis bokrétával a kézben a mamához sietni, az illatos kis ajándékot neki bizonyos ünnepélyességgel átnyújtani és ezért viszonzásul, igaz szívből eredő hála gyanánt csattanós csókot aratni ? ! * „Délután előadás után találkozunk a Vérmezőn !“ Hányszor váltam meg deákkoromban baj- társaimtól e szavakkal! Több mint tiz éven át, majdnem mindennap ez volt a jelszavunk, eltekintve attól, hogy vakáczió idején egész nap szoktunk volt a Vérmezőn tartózkodni. Kora tavasztól késő őszig járta a lapdázás, az úgynevezett „exeo“, felváltva a katonásdival, vagy az árokban „sán- czok“ és „erődök“ építésével. Az utóbbit 10—14 éves korunkban pedig különös előszeretettel űztük, mert az Ördögárkot a pályaudvaron túl levő árokkal összekötő csatorna egyik tárna- alakú részében dohánykészletünket tartottuk, melyet — könnyen érthető okoknál fogva — a rejtett „sánczmunkálatok“ alkalmával fogyaszthattunk el a legfesztelenebbül. Katonásdink páratlan volt. Papír és fából készített fegyverzetünket irigy szemmel nézhette még a valóságos katona is. És milyen „ütközetekre“ keltünk! — F. K. barátom mint „parancsnok“ egy ízben, a midőn éppen a lég- szeszvezetéket létesítették az Attila-utczában, egy lábnál hosszabb légszesz-csövet tudott „acquirálni“, a melyből a „közelgett ellenség“ kellő megriasztása czéljából valóságos ágyút készített. Csak egyszer sütöttük el, mert alig öt perez múlva a város bírája, kinek ablakai megrezzentek a hatalmas durranástól, reánk uszította összes trabantjait, kik indus öröm- rivalgással vitték haza tanyájukra a corpus delictit.
