Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-25 / 8. szám
Február 25 Budapest 1894. (2.) kel, melyek garancziái a virágzásnak. Tagadhatlan, hogy még sok a kívánni való, de már is tényekkel állunk szemben. A főherczeg lovaglásának sikere van. Mint értesülünk Jenő főherczeg nagyon megszerette ezt a tájat és úgy nyilatkozott, hogy ha a szolgálati viszonyok engednék, Lágymányoson ő is építkeznék. A vidék több szép pontjáról vétetett fel fényképeket, mert ez a terület az előkelő világ számára alkalmas különösen. Az sem utolsó dolog, hogy egy előkelő orvos tárgyalásokat folytat egy telektulajdonossal Kneip-kura berendezése végett. Nagyon egészséges pontokat lehet e czélra találni. A székesfőváros a fehérvári útról a Lágymányoson keresztül Kelenföldre vezető utat kijelelte és annak építése már az előmunkálatokon túl van. Nagyban emeli ez a telkek értékét. Az is köztudomású dolog és serkenti a vételkedvet, hogy a leendő uj hídtól kezdve helyi érdekű vasút van engedélyezve. Fontos és a felvirágzásnak nagy biztosítéka az, hogy kikötő lesz a Duna-hidon alól, mely Kelenföldet köti össze a kereskedelemmel. Nagyszerű az a kép, mi a legközelebbi időre gondolva tárul elénk. A székes főváros már is biztosnak véli a gyors benépesülést, mert kijelelte a templomnak és iskolának a helyet. A közlekedés sehova sem lesz ilyen könnyű és annyiféle, a villamos vasút is keresztül fogja szelni. Mesésen sikerültek itt a szőllőtele- pek és sokan már az idén szüretelni fognak. A talaj alkalmatos a szőllőmüve- lósre, gyümölcs-tenyésztésre, műkertészetre. Keresik a telkeket, pedig már az árak emelkedőben vannak. A nyolczvanas években 50—60 kr. volt egy négyszögöl és most 8—10 forint, de még ennél is magasabbra fognak emelkedni az árak. Most még aránylag elég jutányos árakon lehet telket szerezni e kis paradicsomban. A ki teheti szerezzen is, mert alBUDA és VT DERE kalmas és szép helyet fog kapni a székesfőváros közvetlen közelében és festői panarámáju vidékén. Az is előnye a Lágymányosnak és Kelenföldnek, hogy ezt most még egész villavárossá lehet rendezni, arányos és öszhangzatos épületekkel. Lehet fásitani, van hely parkra is, a mit a székesfőváros tervbe is vett. Ne felejtsük, hogy a kiváló jótó- konyságu sósfürdó közelsége külföldieket is fog idevonzani. A tisztviselő-telepre is folynak az aláírások, szóval mindennap történik \alami. Hátha még a gellérthegyi alagút megvalósulhatna, úgy valóban egy Eldorádó, egy álomország lesz a Kelenföld és a Lágymányos. Pilis-megye. ív. Thirring Gusztáv a „Pallas“ uagy lexikonában, Budapest ismertetése során, a topográfiai viszonyokról szólván, többek között ezeket mondja: „Budapestet már a természet két egymástól lényegesen különböző félre osztotta ; a Duna jobbpartján Buda (I—III. kerület) fejlődésének a talaj egyenetlensége s a nehezen hozzáférhető hegyek határt szabnak, övé a múlt, mely benne látta hazánk egyik védőbástyáját; a balparti Rákosmező homokján épült Pest (IV—X. kér.) ellenben akadálytalanul terjeszkedhetik minden irányban s az uj korszellem, szakítva a múlt emlékeivel és hagyományaival, s felismerve e lapály fontosságát, oda költöztette át a közélet nyilvánulásának majdnem minden tényezőjét!“ Hát ezt biz’ sajnosán tapasztalják a budaiak, — és a mint ez áll a székes fővárosra nézve, áll ez a vármegyét illetve is! Itt is csak a balparti résznek van számottevő politikai jelentősége és közgazdasági szerepe . . .! ? Igaz, hogy Pest városa és vele együtt, egész környéke, az alkotmány visszaállítása óta, úgy szellemileg, mint anyagilag gyorsan emelkedett; — de ezen óriási haladás nem jelenthet annyit, hogy immár Budánák és vidékének végleg elpusztulnia kell!? A Duna két partja közti különböző természeti viszonyok szülte differencziák kiegyenlítése csak nem tartozik a lehetetlenségek sorába ? . . . Lendületet kell adni a budai és budavidéki kereskedelemnek; pártolni kell a budai és budavidéki ipart is! Meglássuk, hogy mint a varázsütésre, uj élet és elevenség költözend a most csendes vidékünkre . . . Mert a kereskedelem éleszti az ipart, az ipar pedig a legegyenesebb ut a boldoguláshoz ; — úgy a kereskedelemnek, mint az iparnak pedig aföldmivelés lévén az őse, tehát ennek virágzása tartós jóllétünk legbiztosabb alapja! A földmivelé8, mint a közgazdaság kime- rithetetlen forrása, számtalan körülményektől függvén, — hatósági istápolást kiván; s ha ez hiányzik, kíméletlenül hanyatlik, s vele együtt sülyed az illető vidék földművelő népe is . . . íme ez a budavidéki őstermelő községek szegénységének titka ! Bár némelyek a budavidékiek társadalmi kiskorúságának és illetőleg gazdagsági tehetetlenségének tulajdonítják a mai kor szánandó viszonyait! És ezek még elnéző kegyelmet vélnek gyakorolni velünk szemben; — mert ismét mások mostoha állapotunk okát — a magyar nyelvbeni járatlanságunk — és elmaradottságunkban keresve, hazafiatlansággal vádolnak ! ? Igaz ugyan, hogy a mi a nyelvet, a nemzetnek ezen palládiumát illeti, mi is egész lelkűnkből kivánjuk és óhajtjuk, hogy Buda vidékén a magyar nyelv zengzetes édessége is gerjeszen már honszerető, dicső érzelmeket, mert a haza féltendő kincsének, a nemzeti nyelvnek tökéletes elsajátítása vidékünk pallérozottságát és egyúttal hazafiaságát is fennen hirdetendi! Mert Ferenczy János szerint „a nemzet léteiét egyedül csak nyelvének fennléte bizonyítja ; sok népeknek eltöröltetvén nemzeti nyelvök, azzal együtt nemzeti lételök is eltemettetek !“ És mert Colmár szerint ,az igaz patriotis- musnak egyik kiváltképpen való czimere, az a fáradhatatlan munkásság, melylyel nemzeti nyelvünket tanulni, nemesíteni és a tudós nyelvek rangjára emelni törekedünk!“ Mindazonáltal nem követelhetjük az e téren mutatkozó hiányok azonnali és drasztikus orvoslását; — nem kell furkos-bottal magyarosítani ; mert az anyagi megélhetés biztosítása legjobb eszköze a magyarosodásnak! Különben nyilvánvaló, hogy a Buda vidékieknek legfeljebb a nyelvök német, de szívok magyar; mely a szabadságért és az egyenlőségért dobog! Egyenlőség . . . Buda és Pest között ? Ennél csak nem mondhatunk nagyobb contrá- riumot! létében elgyöngül, szava elhaló susogásban vész el, s egy újabb köhögési inger erőltetése visz- szadobja a gyöngéd kezek megigazította párnákra. A félig nyílt szekrényből kiesett az utolsó souper-csárdásban összetört lakczipő, mellette egy a tombolás hevében barnára piszkult fehér keztyü, — a legalsóbb fokról kíváncsian tekint ki a fényes, helyenkint rozsdafoltos korcsolyapár, — a klagner czilinder mellett, másik fokban, hever a tört papír legyező. Úgy látszik, mindezek túlélik urukat, ki addig, mig birt, amig kitartott, tombolt, kor- helykedett. Imádta Elizt, a csapodár lelkű barna kis leánykát, ki szerelmének viszonzása helyett hiú játékot űzött e szent érzelemmel. Majt felnyitja szemeit s az életteli leszá- moltság hangján kéri: „Drága mamam, menj, nézd, kivel mulat Eliz, — ki az én — utódom.“ Csak tudni akarja, ki van mellette, hogy kielégített kíváncsisága nyugodtabban engedje megválni az élettől, |hogy sirjába vihesse Eliz utolsó szereplése momentumának tudatát. Az anya távozik, kis idő múlva azonban visszatér, alig palástolhatván hazug szavait — hisz fia gyengült idegzetével úgysem látja azt, — szól. „Nem mulat 5 senkivel, ott ül elhagyatva." A beteg arcza iriigy örömmel fölvidul. „Ah jó. Hát senkinek se kell ? Jó, — nem fogok meghalni, nem, boszut fogok állani rajta, — ha fölgyógyulok.“ — S mosoly száll ajkaira. * A farsang vig temetésén kaczér mosollyal ajakán, tüzes, észbontó pillanatásival szemeiben, tombol, mulat a leány, az ifjú megrontója. „Ma nincs itt Szegedy Oszkár,“ mondja egy hirtelenszőke, csinos fiú, bizonnyal Eliz legújabb kegyeltje. „Nincs? — nem is tűnt föl, pedig valóban örvendek, — unalmas kezdett lenni;mondá meggondolatlan könnyedséggel. „Inkább én mondhatnám azt,“ viszonzá a fiú szavainak bizonyos szárazságával. „Köszönöm“, válaszolá Eliz futó pillantást vetve lovagjára. Egy rövidlátó gyerek, orrán csiptetővel, lépett Eliz osztályához, s hallván kiről mi szó van, szavainak vádat emelő kifejezésével odaszól. „Oszkár barátom haldoklik!“ De már vígan ütik össze és emelik ajakhoz a gyöngyöző pezsgővel teli serleget . . . Harangoznak, — éjfél. Karnaval vigkedélyü herczege el van temetve, pár napi uralma por és hamu, csak a halotti tort ülik; vígan; — de ismét fel fog támadni egy vigabb, egy kicsapongóbb, egy fényesebb életre. A szomszédban szivet facsaró zokogással borul az anya mindinkább hidegülő fia tetemére. „Meghalt!“ susogják reszkető ajkai. Áoa Eadr* *. Szomorú visszaemlékezés. Mikor a „Budapesti (budai) Tanftóegylet“ által f. hó 3-án rendezett tánczvigalom után, ' — mint a vigalmi bizottság elnöke, kötelesség- szerű tisztességgel az én kitartó hű gárdámmal reggel 6 órakor a fehér asztalhoz pihenni tértem, — virágos jó kedvvel, — az elért erkölcsi siker babérjaival koszorúzottan, a legédesebb gondolatok között fizettem ki a czigányt. Nemcsak én, nemcsak mi, rendezők, voltunk megelégedve a szépen lefolyt mulatsággal, hanem e fáradhatlan barna fiúk is, mit az bizonyít leginkább, hogy nagy instancziával, kedvelt nótáim megnevezését kérve, mint az enyhe tavaszi nap heve által kicsalt zöld vetés fölött éneklő pacsirta, sirta-ritta a legszebb magyar dalokat. Már derengett a hajnal, a lámpák fényét már eihomályositá az ablakokon beszűrődő reggeli napsugár, midőn régi hű csoledem kisirt szemekkel, sürgönyt tartva kezében, nagy illemtudással azt súgja fülembe: „Az öreg tekintetes asszony nagy beteg, siessek haza !“ Az nem lehet! (Gondolám magamban.) Hisz rövid néhány nap előtt még itt Budapesten volt, tegnapelőtt érkezett kezeimhez mindig drága, nagybecsű kedves levele s küldeménye! Valaki könyörtelen játékot űz velem, tudva azt, mennyire szeretem, imádom az ón édes jó anyámat! Búcsút vettem a jó fiúktól, távoztam, de nem értein el még a mulató-hely küszöbéhez,
