Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-11 / 10. szám

\ Budapest 1804. (3.) az akkor volt ország és esztergomi herczegpri- más (Se. fürstl. Gnaden den Reichsprimas und Erzbischof) Galantai gróf Eszterházy Imre ő her- czegsége által, valamint budai várparancsnok ő exel. gróf Baun Henrik József engedélyével egy kis sekrestye és a fölött egy lakásul szolgáló szoba építése engedélyeztetett, melynek első köve 1729. május 16-án tétetett Je. Az első szereplő lelkipásztor Markus Franyul volt, ki 1833-ban bizatot meg ideiglenes tiszt­ségével. Későbben midőn a kegyúri joggal a budai tanács bízatott meg, ennek közbelépése folytán 1739-ben a kápolna vezetésével a karmeliták bízattak meg. Sok évekig változatlan állapotban maradt az igy elkészült kápolna, melynek kör­nyékén volt szántok és rétekből lassan utczák fejlődtek aprób földszinti házakkal. Ezen elő­város Mária Terézia elhatározása folytán körül­belül 1759 körül épült, nevét pedig Krisztináról kapta, Albert szász herczeg leányáról. Az isteni tisztelet teljesítése a várbeli Mária menybeme- neteli templom lelkipásztorára volt bízva és a krisztinavárosi kápolna mint annak fiókja volt. Miután azonban a nagy távolság végett külö­nösen azonban a zord téli és éjjeli időben a betegek látogatása (az utolsó szentségek felvé­telére) igen alkalmatlan volt, az esztergomi herczegség (Fürst. Erzbischof) gróf Battyány József ur által e templomocska a várbeli plé­bániától el választatott és 1787-ban mint hely­beli külön káplánságnak nyilvánitatott, a melynek papi teendői azonban a magy. kir. államkor­mányzat és a budai tanács mint kegyur által az országúton volt Ferenczrendüekre bízatott. Első helyi káplánnak 1786. április 22-én pater Flauger Urbán a fenti intézetből neveztetett ki, ki nemsokára elkalálozván, a főszékből 1791. január 17-én Pater Groll Fábián által töltett be ez állás. A sekrestye feletti csak egy szobából álló papilak kibővítése akkor úgy ol­datot meg, hogy egy a templommeletti magány­házban megfelelő papi lakás béreltetett. Tizen­egyévi buzgó működés után ezen lelkipásztort 1805. márczius 3-án szószéhi hirdetés közt szél- hüde's érte, mely véget vetett szenvedéseinek. Utódja pater Ensach Péter ugyanazon szerzet­ből volt a ki alatt a templomi költségen egy papilakásnak megfelelő ház vétetett s kibővíte­tett, melyben ő volt 1806-ban az első működő lelkipásztor mint az állandó papiaknak lakója; 1821. márczius 17-én tisztségéről vagyis állásá­ról nagymérvű mellbetegsége folytán püspöki (bischöfliche) engedéllyel lemondott, a mikor is a budai tanács Mais Jakabot mint (a legelső) plébánost kinevezte a mit a püspökség (bischöf­lich) 1821. április 7-én jóváhagyott. Ezen állá­sában 1839. április 14-éig tevékenyen működött a mikor is a fő- és székesegyházba a várba, a tanács által kineveztetett, kinek helyébe pedig az újlaki plébános Fauser Antal jött. Az akkori kápolna, vagy templomocska azonban már nagyon is szűknek bizonyult a kiépülésben vett városrész híveinek befogadá­sára a miért is általános nyílt óhajt képezett egy nagyobb templom kiépítése. 1795. április 16-iki mise után az alapzat kiásatása megkez­dődött, Hekisch Kristóf kőműves által, 20-án pedig már az építkezés is kezdetét vette. 1795. szeptember 13-án pedig a szokásos alapkő püs­pöki (bischöfliche) szentelés után általa le is tétetett, a még hiányzó négy harangról a városi tanács gondoskodott kinek megrendelése folytán 1799. november 21-én, azok Müller Ferencz ur által a Vízivárosban öntettek. A legnagyobb volt 22 mázsa 40 font (= 1254 kilogr.), melyen a boldogságos szűz Mária, Szt. István király, Flórián és Anna képek voltak. E harang költ­ségét szlavniczai báró Sándor József fedezte, melyet Kondé Miklós esztergomi püspök (Wich- bischof und General Vikar. des Graner Érzbis.- thums) 1799. deczember 1-én felszentelt. Két­szeri erős megsérülés után 1835-ben és folyó év február 10-én másodszori megrepedése után annak újra öntését Herqui József budai harang­öntő az adakozásokból befolyt összegekből, melyhez legnagyobb részt slavniczai gróf Sándor Móritz járult hozzá, készített. A második nagyságú harang 13 mázsa és 60 font (== 762 kilogr.) volt, melyen Szt. József és Vendelin, a szűz Mária és szt. Katarina képei valának. A harmadig harang 7 máza 37 font BUDA és VIDÉK E. Márczius 11. (— 413 kilogr.) volt a szt. Donát, szűz Mária, szt. Imre és szt. Erzsébet képével díszítve. Ezen harang megrepedése folytán 1840. julius 18-án fenti jelvényekkel újra öntetett. A negyedik harang 4 mázsa 90 font (= 274 kilogr.) volt. melyen szt. Iguácz, szűz Mária, szt. Mátyás és szt. István képei valának. Mind a négy harangon latin feliratok is voltak még, mely harangokat Miskolczy Márton püspök ur (Weichbischof) szentelé be. Mindezen adatok egy budai tisztességes gemütlich polgár ur birtokában levő és erek­lyéül megőrzött német nyelvű könyvből Spécz József filozófiai tanár és a szt Rókus kórház plébánosának 1842. julius 3-án tartott prédi- *kátió leiratából és a bozzácsaiolt krisztinavárosi tx. k. anyaszentegyház jegyzőkönyvi kivonatból merítettek és igy önként értetődik, hogy e le­írás csak 1842-ig terjed­Ugyané könyv ismerteti, hogy a templomi harangok a tizenhetedik század vége előtt nem igen szerepeltek és általános használatuk inkább a 18-ik században kezdődött. A III. kér. Társaskör jubileuma. A III. kér. Társaskör szombaton, e hó 3-án tiz éves fennállásának évfordolója alkal­mából ünnepélylyel egybekötött táűczmulatsá- got tartott a Korona vendéglő dísztermében. Az ünnepélyt Gyulányi Adolf elnök nyitotta meg a kör tiz évi működésének méltatásával, melyet zajos tetszéstől kisérve mondott el. Az érdekes elnöki megnyitó egész terje­delmében a következő volt: Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség ! A társas életet fokmérőjének tartom a társadalmi jólétnek; mest minél magasabb fokon találjuk ez utóbbit, annál élénkebb, kifejlődőt- tebb és változatosabb szokott lenni az előbbi. A társadalom illetékes tényezői ennélfogva mindenkor és mindenütt szükségesnek tartották, sőt mulaszthatatlan kötelességüknek ismerték és ismerik máig, hogy a társas életet minden erre alkalmas eszközzel felébreszszék, egészséges irányban fejleszszék és oly magas niveaura emeljék, — mely a társadalom legmesszebb menő igényeinek is mindenben megfeleljen. — Hisz. — a helyes irányban fejlődött és kellő niveaura emelkedett társas élet és ennek leg­változatosabb örömei és élvezetei elviselhetőbbé teszik nekünk a napi munka közben átélt sok- nemii kellemetlenségeket, — a válainkra nehe­zedő terhes gondokat — és nem ritkán, — a sors súlyos csapásait is ! Hogy pedig ezen czél elérését az illeté­kes tényezők minél inkább biztosítsák, — egyesült erővel fogtak a nehéz feladat megol­dásához, — jól tudván azt. — hogy tömörülés­sel, nemes kitartással és egyetértéssel sok olyan akadály, — mely számos, igen üdvös és életre való eszmének felkarolását megnehezíti, — könnyű módon és nagy fáradság nélkül leküzd­hető; — sőt, — gyakran majdnem lehetetlen­nek látszó dolgok sikeres megoldása is épen ez által biztosítható. Az erők intentivebb felhasználására irá­nyult egyesülés azonban, — üdvös és az egész társadalomra egyaránt hasznzs működést csak akkor fog kifejthetni, — ha a tömörülés min­den kasztszellemtöl menten, — valódi liberális alapon, — születés és rang, vallás és politikai elvek, polgári állás és foglalkozásra való min­den tekintet nélkül érvényesül. Ilyen, az igazi szabadelvüségnek teljesen megfelelő elvektől áthatva és vezéreltetve a kerület lakoságának értelmisége, — mint a kezdeményezésre hivatott tényezője, — már jóval a főváros egyesítése előtt többször újból és újból megkisérlette, a kerületi társas életnek egy olyan közkedveltségnek örvendő gyupontot teremteni, melyben mindenki, — természetesen a lehetőség határáig, — saját egyéniségének megfelelően, — a kellemes és kedélyes szóra­kozásnak vagy hasznos időtöltésnek legalkalma­sabb eszközeit feltalálhassa. — Azonban sajnos, egy-egy szalmatűz fellobbanása szülte ugyan a legkülönbözőbb elnevezések alatt keletkezett társas köröket, kaszinókat, klubbokat stbieket, — de, — a mily gyorsan megalakittattak ezek, — ép oly rövid idő alatt meg is szűntek lenni, — alámerülve az örökös feledés ösvényébe ! Majdnem egy évtized mult el, mig a kerü­letben már örök álmát aludni látszó társas élet újbóli feltámasztásáért lelkesülő polgárok egy társaskör megteremtését czélzó eszméjével ismét behatóbaan foglalkozni kezdettek és miután ezen ügy minden irányban kellőképen előkészít­tetvén, — a kerületben is élénk visszhangra talált és a polgárság által kedvezően fogadta­tott, — az ige végre testté lön, — es 1884. évi február hó 9-én megtartotta a főv. III. kér. társaskör 89 taggal alakuló közgyűlését! A nagy tapintattal vezetett közgyűlés az újonnan megalakított társaskör saját jól felfo­gott érdekében annak élére nagy lelkesedéssel és egyhangúlag olyan férfiút szemelt ki és választott meg, — kiben társadalmi állásánál, magas műveltségénél és rangjánál, — de mind­ezeknél jobban — kedves, finom, nyájas es megnyerő érintkezési modoránál fogva azon erős és nélkülözhetlen kapcsot volt szerencsés megtalálni, ki emlitett kiváló tulajdonságaival egyedül volt képes azon időben e hete.iogén elemeket összetartani és e kör feliállását biz­tosítani. E férfiú — néhai Podmaniczky Ármin báró, koronauradalmi jószágigazgató volt, — ki nagy körültekintéssel, ritka ambitioval, ki­tartó buzgalommal és erélylyel azonnal hozzá fogott a társasaskör megszilárdításához. A kör czéljainak megfelelő helyiség első berendezésére szükséges összeg előteremtése végett 200 drb. 10 frtnyi névértékű kötvény bocsájtatott ki, melyből nem kevesebb mint 155 drb. tényleg elis kelt. Ezen, — minden esetre igen örvendetes, de egészen váratlan eredmény elérésében a kör tagjai legnagyobb részének ritka nemes áldozat- készsége támogatta a szeretett vezért, — ki rövid idő alatt egy igen kedves otthont vará­zsolva, — a tagoknak barátságos találkozását és kellemes szórakozását váratlan gyorsan lehe­tővé tette. Hogy a tagok áldozatkészsége különben milyen magas fokot ért el, legjobban igazolja azon körülmény, hogy a 155 jegyzett és bevál­tott kötvényből részben azonnal részben pedig az évenkinti kisorsolás alkalmával eddigelé ösz- szesen 101 drb kötvény 1008 frtnyi értékben ajándékképen származtatott vissza a társaskör tulajdonába. Valóban, — e nemes adakozók méltán megérdemlik, hogy neveik a kör törté- neténdk lapjain megörökítse számunkra a tár­saskör hálája és elismerése mindenkorra bizto- sitassék! A benső öröm közé azonban nemsokára a legmélyebb fájdalom és gyász vegyült, mert a derék vezér, a rokonszenves alak, a kedves elnök, — kihez a kör minden egyes tagja a legőszintébb tisztelettel ragaszkodással és szere­tettel viselkedett, — rövid három évi buzgó fáradozás után, a közügyek lelkiismeretes szol­gálatában szerzett súlyos betegség következté­ben 1886. évi november hó 28-án a lelkek országába költözött! Mély megilletődéssei állottuk körül a társaskör oly korán elhunyt felejthetetlee elnö­kének ravatalát kiváló és hervadhatatlan érde­meinek elismerése jeléül arczképét a társaskör közadakozás utján megfesttette és ez a kör nagy termében kifüggeszteni — kegyelettel megőrizni elrendelte. Legyen áldott a mindnyájunk által forrón szeretett, kedves férfiú emléke ! Az árván maradt elnökséget az 1887. évi január hó 27-én tartott közgyűlés Radány Dezső urra, az akkori hajógyári igazgatóra bízta, ki a társaskör helyes vezetésében fáradságot nem ismerő odaadással három évig lankadatlanul buzgólkodott. Elnöksége harmadik évéhez hajófelügye­lővé történt előléptetése és a kerületből való végleges elköltözése folytán a kör elnöki tiszte 1891-ben Végh János urra, a III. kér. bizott­sági-tagok értekezleti elnökére ruháztatott, mig Radány Dezső urat és a III. kör. közönségét, szellemes, kedélyes és hazafias felolvasásaival oly gyakran szórakoztató és mulattató Komócsy József urat, a magyar nemzet e lantos költőjét a társaskör disztagjai sorába megválasztotta 1892. évi február hó 9-én az elnöki szé­ket Benedek Sándor nr foglalta el, ki a társas­kör vezetésére éppen a legkedvezőtlenebb auspi-

Next

/
Thumbnails
Contents