Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-03-04 / 9. szám
Budapest 1894. (5.) BUDA és VIDÉKÉ Márczius 4. szedetését; olyan ország is van pedig, mely mesterséges okok és keevezötlen természetes viszonyok által és századokon át folyvást akadályozva lévén culturai és nemzetgazdászati képességeinek és erejének kifejtésében, még mindaddig nem bir oly fővárossal, mely mindenképeni gazdagságának igaz és bü kirakatja lenne. Az elsőre nézve talán nem igen messzire kellene mennünk fel a Duna mentében, bogy kiváló példára akadjunk, a másodikra nézve azonban fájdalom! már nem is kell kutatnunk, banem bátran rámutathatunk saját fővárosunkra Budapestre, mint szomorú hátramaradásunk, jobban mondva hátratartóztatásunk élő és szemrehányó bizonyságára. Mert hogy Budapest csak negyed vagy csupán nyolczadrészben is az lenne már, a mire kedvező geographiai fekvése, a természettől nyert gazdag előnyei, s az ország nagysága és gazdasága feljogosítják s a mivé kedvezőbb viszonyok mellett már régen fejlődhetett volna, ki merné, vagy akarna állítani ? ! De senki sem is akarja. Ellenkezőleg általános a panasz és elkeseredés amiatt, hogy hazánknak még mindig nem létezik méltó fővárosa, más szóval culturai és nemzetgazdászati erejének és fejlettségének méltó képviselője. De mert minden panasz férfiatlan és hasztalan, recriminátiók helyett — bármily jogosak lennének is azok, e helyen inkább gondolkozzunk arról, hogy most a jobbrafordult viszonyok között, melyek haladási buzgalmunkat és törekvéseinket e tekintetben nem csak nem akadályozzák, hanem remélhetőleg még elő is segi- tendik, hogy mi módon lehetne eddigi legtöbb esetben kényszerült, de olykor — csak valljuk meg! — önhibáink vagy legalább közönyünk miatti mulasztásainkat helyrehozni, s az elmaradásunk folytáni nagy tért, mit megfutnunk kell, mentői gyorsabban és könnyebben áthatolni. Más szóval, mi utón módon lehetne Magyarország fővárosát azon polczra emelni és fejleszteni, melyre elősorolt előnyeinél fogva hivatva van, s melyet és pedig rövid időn elfoglalnia kell, ha hivatásszerű szerepét és állását kelet és nyűgöt között mint közvetítője, összekötő kapcsa és tovább szállítója a kultúra, kereskedelem s általában a polgárosultság nagy érdekeinek — mit kezeink közül kisiklani vagy kiragadtatni az öngyilkosság vétke nélkül nem engedhetünk — elveszteni nem akarja. Mert ne ámítsuk magunkat, bár szerencsés geographiai fekvésünk számunkra nyújt legtöbb és legtermészetesebb kilátást is e szép és nagyszerű szerepre, félelmes vetélytársaink vannak, kik nagy erőfeszítést fejtenek ki legyőzésünkre, s ugyancsak sietnünk és iparkodnunk kell, ha a versenyben diadalmaskodni akarunk. Es diadalmaskodnunk kell, mert e diadal jövendő életünk és a mi több szükségességünk föltétele. Arra nézve se altassuk magunkat, mintha könnyű munka várna ránk e küzdelemben! Mert bár versenyző feleink nem mindegyike előhala- datobb nálunknál culturai tekintetben, de a mi természeti előnyeink ellenében, oly politikai előnyökkel bírnak felettünk, melyek a küzdelem végső eredményét csak akkor nem teszik ránk nézve kétségessé, ha a birtokunkban levő ösz- szes erőket kellőleg, czélszerűen és mindenek- felett gyorsan kifejleszteni képesek leendünk. Nem ok nélkül huztuk alá a gyorsan szót, mert épen a gyorsaság nálunk a fődolog, a sine qua non föltétel, mert világrészünk nagy érdei- kei nem várnak, s ha mi nem bizonyítjuk magunkat képeseknek a nekünk szánt s valóban minket meg is illető szerepre, akkor más vállalkozó után néznek, s bátran elhihetjük, találand- nak is ólálkodó vetélytársaink között. Azon önáltatás pedig, mely magát nélkülözhetlennek hiszi, nem egy egyént és nemzetet ölt már meg, az elbizakodás rendesen ignorálással és az akadályok fitymálásával járván, melyek rendesen az egy kedvűnek feje fölé tornyosulnak, és megfojtják a későn ébredezőt. Ha azonban azon szerepet, melyet a polgárosodás nehünk szánt, ne csak elnyerjük, hanem annak kellőleg megfelelve azt meg is tarthassuk, szükség hogy legjobb erőinket minden téren tehetségünk szerint kifejleszszük, s erről a ránk figyelő és még most — de bizony már nem sokáig — várakozó nyugatot mint leendő munkanyujtónkat meg is győzzük. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha fővárosunkat miélőbb nagygyá és virágzóvá teend- jük, mert mint már fennebb mondottuk — de bizonyos igazságokat nem lehet elég gyakran ismételni — a fővárosok a nemzet gazdagságának, fejlettségének, erőinek és képességeinek kirakatai és kiállításai! A kutatók is keresik legelőbb, amire szükségük van, mert joggal fölteszik, hogy ha valamely czikk a raktárban gazdagon vagy legalább kellőleg van képviselve, az okos kalmár bizonyára nem ‘mulasztja el a közönség figyelmét ily módón felhívni rá. Sokat mondhatnának még állításunk igazolására, de fölöslegesnek tartjuk azt. A mondottakból is világosan kitűnik, mikép e nemzedék egyik fő — ha nem legfőbb — föladata: Nagy és virágzó fővárost teremteni s e nagy munkát teljes erőfeszítéssel oly gyorsan mint csak lehetséges végrehajtani. Balázs Sándor,*) A magyar tornászainak gyásza van; egyik lelkes bajnoka és oszlopos tagja Z s i n g o r Mihály férfikora javában, 43-ik életévében, közel egy évi súlyos szenvedés után elhunyt. A legbensőbb fájdalom érzete hatja át nemcsak a fővárosban, de az egész országban is a testgyakorló köröket, de különösen a budapesti (budai) tornaegylet tagjait, kik az elhunytban fáradhatván művezetőjüket és legkedvesebb bajtársukat vesztik el. Zsingor Mihály már mint egyetemi hallgató tűnt fel a hatvanas évek végén szabatos tornagyakorlataival és voltak ügyességi mutatványai, melyekben az akkori időkben utolérhetetlennek látszott. A nemzeti tornaegylet az erőtől duzzadó fiatal embert csakhamar megnyerte előtornászának és nehány év múlva a titkári teendőkkel is bizta meg, mely időben egyik fővárosi polgári fiúiskolában tanári alkalmazást nyert. Már akkor nem csak szóval, de tettel is lelkesítette a fiatalságot a rendszeres tornázás felkarolására, de áldásos működése főkép akkor kezdődött, a midőn a hetvenes évek vége felé a budapesti (budai) tornaegylet megalakult és a boldogultra a művezetést ruházta. Az Attila-utczai csarnok felépítése után 1—2 évvel végleg Budára, a torna- csarnokkal kapcsolatban épített lakásba költözött, a hol halálig élvezte buját-örömét, és tes- testől-lelkestől szentelte magát a tornaegylet ügyeinek. Fáradozásainak meg is látszik sikere. Az egyleti tagok között példaszerű egyetértést honosított meg, a baráti kötelékek a legszorosabbá fűződtek és ennek köszönhető az, hogy e tornaegylet fejlettségének jelenlegi magas színvonalát elérte. Az évenkint rendezni szokott disz- tornázások oly nagyszámú és előkelő közönséget vonzottak mindenkor, hogy az utóbbi években a csarnok már szűknek bizonyult. Mily emlékezetesek továbbá a rendezett tornászbálok, melyek oly előnyösen visszatükröztették a tornászok nemes kedélyhangulatát! Hasonló eredménynyel működött a boldogult több éven át mint a magyar athletikai klub tornatanára. Az athleták nemcsak tisztele- tökkel, de őszinte ragaszkodásukkal és szerete- tökkel szintén elhalmozták. Alig van a testgyakorlás ága, raelylyel az elhunyt kapcsolatban nem lett volna. A köz- oktatásügyi minisztérium minden fontosabb alkalommal meghívta őt a gyűlésre és ankettekre, a hol sok egészséges eszmét juttatott érvényre. A tornatanárok és előtornászok kiképzésénél egyik főszerepet vitt és az országos tornaünnepélyek sikerében is neki bő része volt. Több szakmunkát irt, a „Tornaügy“ ez. szaklapnak hosszabb ideig szerkesztője volt és alig volt hét, melyben egyik vagy másik torna*) Az elhunyt jeles iró ezt majdnem egy negyed százada irta és még ma is jórésze csak jám- boF óhajtás. szaklapot érdekes közleményeivel fel ne keresett volna. Midőn a magyar vörös-kereszt egylet polgári sebesültvivők kiképzését határozta el, Zsingor Mihály volt egyike a legbuzgóbb oktatóknak, miért is őt az egylet igazgatósága háború esetére a sebesültvivöi csapat főparancsnokának nevezte ki és az ő feladata lett volna a sebesülteket a hajó állomásról és e vasúti állomásokról az Erzsébetkórházba szállíttatni. Betegsége már a múlt év tavaszán vette kezdetót, és ámbár a baj mindinkább súlyosbodott, még utolsó óráiban is remélte felgyógyulását. Halálos ágyánál voltak még életben levő szülei, szerető hitvese, nővére és a tornásztársak közül Krenedics Gyula, ki legnagyobb szenvedéseiben is a beteg vigasztalója volt, továbbá Bély Mihály és Dürr Károly. Az elhunyt kedvelt tagja volt az I. kerületi polgári körnek is, hol halála hírére a gyászzászlót kitűzték. A budapesti (budai) tornaegylet választmánya hálás kegyelete jeléül elhatározta, hogy az elhunytat az egylet költségén temetteti el, a ravatalt a tornacsarnok üléstermében állíttatja fel és a tagok az egyleti zászló alatt tömegesen kisérik ki a németvölgyi temetőbe, hol a székesfővárosi tanács diszsirhelyt jelölt ki. Áldás és béke hamvaira ! Különfélék. — Az uj budai kórház ügye, mely évek óta vajúdik, az eddig már megszokott csigalassúsággal ismét egy lépéssel haladt előre. A közegészségi bizottság a napokban tárgyalta a Sz.-János kórház módosított terveit és költségvetését. E szerint az előirányzott 1.219,560 írtból 37,960 frt lenne megtakarítható, ha a szülészeti és szemészeti osztály egyesittetnék és egyébként is bizonyos egészségügyi követelmények megszoritatnának. Ez ellen nem csak Dr. Geb hart Lajos tiszti főorvos, hanem Dr. L u d v i k Endre sz.-jános-kórház igazgató, Dr. Tatay Adolf és Dr. Grosz Adolf főorvosok tiltakoztak. Abban állapodott meg tehát a bizottság, hogy a maga részéről a fenti megtakarításhoz, mely csak a közegészségügy rovására történhetnék, nem járul, hanem javasolni fogja, hogy a költségek más utón, leg- czélszerübben az építkezés egyszerűsítésével apasztassanak. Az ügy ennélfogva ismét más bizottsághoz tétetik át, és kérdés, hogy a tárgyalások mikor érnek véget. — Az orsoágos magyar iskola- egyesület a legközelebb is megmutatta, menynyire szivén fekszik a választmánynak Buda vidékének magyarosodása. A választmány e hét elején tartotta G e r 1 ó c z y Károly alpolgármester elnöklete alatt ülését, melyben consta- tálta, hogy különösen Buda környékén egyes idegen ajkú községek eddig alig magyarosod- tak. Hogy e sajnálatos bajon segítsen, a választmány elhatározta, hogy még ez évben Bé- kás-megyeren és Budakalázon óvodákat létesít és ily módon hat közre a magyarosodás érdekében. E téren nagy haladást képesek felmutatni Szent-Endrén az apáczák és Budaörsön a hazafias érzelmű plébános. Az iskolaegyesület vagyona jelenleg 90,392 frt 50 krt tesz, a melyet az első hazai takarékpénztár díjmentesen kezel. — Iparos tanonezok oktatása. Az I. kerületi kisiparosok körében nagy a panasz az iparostanonezok oktatásáról szóló törvény végrehajtása ellen. A sérelem orvoslása végett Stosmann Lőrincz vendéglőjében értekezletet tartottak. A panasznak a sarkpontja, hogy a munkaadók különösen vasárnap délelőtt nélkülözik tanonczaikat. Hetenként 3-szor már 6 órakor el kell ereszteni őket, hogy öltözködhessenek. A kéziiparosok a tanonezok iskoláztatását nem tartják helyesnek, mert 14 évesnél fiatalabbat tartani nem szabad — s ezek már iskolavégzettek. Azt mondják, hogy tanuljon az a gyermek estve, ki egész nap dolgozott. Legközelebb megálapitják a módozatokat, mellyel sérelmeiket orvosolni óhajtják. Azt hisszük, hogy e kérdésben lehetne középutat találni és helyes közbejövetel eloszlathatná az elégület- lenséget, úgy hogy a kisiparosok érdekeit is Zsingor Mihály.
