Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-25 / 8. szám
Budapest 1894 CU BUDA és VIDÉKÉ Február 25. Node történelmet ígértünk írni, nem pedig jeremiádát. A mi a hajdani Pilis-megye történetét illeti, Galgóczyból vesszük az alábbiakat. Pilis-megye keletkezését Botka Tivadar, IV. Bálának a vatikáni levéltárból napfényre hozott okmánya alapján akként írja le, hogy a király a tatár-dulás megújulásának akadályozóidra alkalmas vádpontokon várakat rendelvén emeltetni, a királynéban is feltámadt a vágy, hogy a margitszigeti apáczazárdának szüzei részére (kik közé saját szülöttje: Margit is tartozott), illetve ezen női testvér-rend oltalmára alkalmas menhelyet alkosson. E czélra tehát a pilisi erdőben kiszemel- tetett egy várépitésre alkalmas, hegyfokot és annak költséges előállítására magánkiucseit forditá. így támadt a pilisi vár; melyet a király 1259-ben főispánságával és hozzátartozó kerületével — ip8um Castrum cum comitatu et districts de Pelys — a királynénak adván, ezen birtokból fejlődött később a pilisi — vármegye! A pilisi vár és környéke nevét a Pilis- ! hegytől nyerte, mely hegy, hozzátartozó vidékével, a III. Béla király által 1184-ben alpitott cziszterczi apátság után Pilisnek (tonsura, papi koszorúnak) neveztetett. Hogy egykor — és pedig huzamosb ideig — önálló szerves terület volt, azt igazolják: a) Erzsébet királyné 1342. évi okmányának („ad preces Stephani Comitis de Pilis et Castellani de Visegrád“), továbbá b) Nagy Lajos király 1350. évi adomány- levelének („Theuto magistra Janitorum nostro- rom comite Pilisiensi“) és c) ugyancsak Nagy Lajos király 1366. évi okmányának („Nicolas, filio Dominici, comite Pilisiensi et castellano de Visegrad“) az aláírásban előforduló kitételei, melyek pilisi comest (főispánt) említenek, ki egyszersmind visegrádi várnagy is volt. A fentiek szerint tehát bizonyos, liogy az 1259-ben alapitott Pilis-megye circa az 1366. körüli időig önálló vármegye volt, 1366 után azonban Pilismegyéről jó ideig említést nem tudtunk. II. Ulászló 1492. évi I. decretumának 100. czikke szerint Pest és Pilis megyéknek, a menynyiben Buda mellett vannak, főispánjaik (körülbelül 1366 óta) nem voltak, úgy ezután se legyenek. A II. decretum 20. czikke szerint pedig (1495), minthogy e két megyének főispánjai, vagy alispánjai nincsenek, az azokban felállított szolgabirák az előkelő nemesekkel eszközük és gyakorolják a jogtalan fogságok igazolását. Ugyanezen decretum 24. czikke ismét említi, hogy a mennyiben ezen két (Pest és Pilis) megye — kivételes szabadságánál fogva főispánokat nem szokott tartani, a kellő rend megtartása tekintetéből ezen két megye nemesi közönsége, minden évben „a törvényszéki ülésnek különben szokott helyére“ összegyűlvén, ott a szolgabirák választása alkalmával, az előkelő nemesek közül nehányat válaszszon, kikkel a szolgabirák „minden ügyeket“, — főispánokkal és alispánokkal biró más megyékhez képest — megbírálhassák, elítélhessék és végrehajtással foganatosíthassák. Ezen két rendbeli decretum tanúsága szerint Pest és Pilis két külön vármegye volt s ezen decretumok az egyesítésről még semmit sem említenek. Az egyesítés különben is szokásból válhatott kiváltsággá és törvénybe sem iktattatott, mint a regi időben sok más fontosabb átalakulás sem nyert külön törvénybe iktatást. Ez az u. n. szokásjog elve, mely a nép jogi meggyőződésén alapuló állandó, hosszas é3 egyforma cselekvényben nyilvánul. Mátyás királynak koronázása utáni I. de- cretuma 15. czikkében is még (1608-ban) „Ju- sulae supra Budám et infra sitae in comitatu Pilisiensi“ . . . „Comitatas Pest, . . . et Alben- sis 8edis Sold*-féle kitételeket találunk, miből a „törvényes“ egyesülés nehezen kimagyarázható. Ugyancsak Mátyás királynak 1618. évi IY. decretumának 49. czikke, szintén „Üomita- tus Pest et Albensis sedis Solth“, II. Ferdinánd- nak 1622. évi I. decretumának 10. §-a pedig a „Comitatis Pest* és 16 §-a comitatus „Pili- siensis“-ről szól. Hasonlólag szól II. Ferdinándnak 1635. évi IV-ik, — III. Ferdinándnak 1647. évi II-ik, és I. Lipótnak 1659. évi I-ső dekrétuma. Pilis vidéke tehát mindég határozottan megye kép volt megkülönböztetve! Hogy Pest és Pilis megye tulajdonképen mikor egyesittetett, azt határozottan nem tudjuk; de sőt az „articularlter uniti“ (törvényesen egyesült) czimzés keletkezését sem lehet országos törvényre vissza vezetni! Hogy Pilis vidéke jó ideig önálló, külön vármegye volt, azt fennebb már beigazoltuk; de valószínű, hogy a Piliái vármegyének Pestmegyéhez történt csatoltatása jóval megelőzte Solt megyének ide csatoltatását. Solt megyének Pest-Pilis megyéhez lett csatoltatásáról pedig az 1569. évi 3-ik decretum 52-ik czikkelye szól és pedig akként, hogy : midőn szelíd lelkű, áldott nőm — kit gyászeset tartott vissza a mulatságtól — jő felém kétségbeesett, levert, megtört arczkiiejezéssel, a rettenetes hírrel, hogy : a mi egyetlen jó anyánk az örök hazába költözött. Nem adtam hitelt szavainak ! Lehetetlenségnek tartottam a második sürgöny tartalmát is, mely csakugyan ez észbontó szavakat tárta elém: „Jó anyánk meghalt, jöjjetek.“ A legsürgősebb hivatalos dolgaim elintézése után, — még mindég kétkedve e szörnyű hir valódiságában, — a legközelebb induló gyorsvonatra ülve, haza, a mi kis fészkünkbe, Esztergomba siettem. Alig hallatta el a dübörgő vonat zakato- lását? midőn a kis magyar Róma mélabús harangzúgása csakugyan értésemre juttatta azt, hogy itt nagy halottat siratnak, hogy a föld legjobb teremtése, az édes jó anyák mintaképe, családunk büszkesége, a város, valamint az egész környék legtiszteltebb alakja, megszűnt élni! Mint a kidült tölgyfa ágaitól elszakadt elébb friss, üde, zöldelő repkény, melynek támasz nélkül maradt indáit a vihar össze-vissza tépte ; mint a szárnyaszegett kis madár, mely elébb hű párja társaságában a lombok sűrűjében, vagy fenn a magasban hallatta esti dalát, búcsú imáját, s most kegyetlen, orvkezekbe került; mint a szabad, térés, buja mezők illatot árasztó kedves vad virágai, melyet egy hirtelen jött jégeső semmivé tett: olyannak éreztem szivemet, lelkemet. — Agyamban a leg- kétségbeejtőbb, legzürzavarosabb gondolatok czi- káztak, ajkaimról akaratlanul a legképtelenebb kifakadások röppentek el. Végre hazaértem! Óh Istenem! Azok a jóságos kezek, melyek pár nap előtt még az ő dobogó, lágypuha keblére öleltek, melyek ar- czomat simogaták, s melyeket én oly sokszor- sokszor csókolgattam, mozdulatlanul voltak imára kulcsolva ; arczának szelíd, örökké mosolygó tekintete nem változott meg, lehúnyt szempillái azt mutatták, hogy édesen, boldogan alszik s csak kihűlt teteme árulta el, hogy nemes nagy lelke az égbe szállott! Szeretett jó bátyáim, kik hamarább juthattak e szomorú helyre, kisirt szemekkel nézték vergődésemet, nagy, rettenetes fájdalmamat, melyet a kiomló könyzápor enyhített csak némileg. Óh, csak most tudtam meg, hogy tárgynak, fogalomnak jobb elnevezést nem adtak soha az emberek, mint ennek a szónak : köny ! Valóban megkönnyíti az ember fájdalmát! Mikor magam maradtam Vele, mégegyszer felidéztem a múlt legkedvesebb emlékeit, miket O oly gyakorta emlegetett s miket talizmánként őrizett meg mindig, nemes szivében ! Valami ihletszerű sejtelem hatotta át egész lelkemet, úgy éreztem, hogy áhítattal elzokogott szavaimat megértette. Ez a gondolat enyhet adó gyógyír volt szétzúzott szivemre, az ma is, s bár érezem, hogy a Végzet megváltoztathatlan intézkedésében akar- ' va nem akarva, úgy a hogy, bele kell nyugodnunk ; tudom, hogy a seb, mely e megmér- hetlen csapás által üttetett szivemen, életem utolsó lehelletéig nyitott marad, megtörött lelkem minden sóhaja Feléd száll egyetlen, drága „Mivel Küiső-Szolnok- és a fehérvári Solt- megyék, a törökök által elfoglatatván, alispánnal és szolgabirákkal nem bírnak, ezen megyékben pedig különféle megvizsgálandó ügyek találtatnak, határoztatott, — hogy ennek utánna az ítéletek Külső-Szolnok megyének Heves, a fehérvári Solt-széknek pedig Pest megye által szolgáltassanak. “ A „Comitatus Pest, Pilis et Solt articula- riter uniti“ (Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült vármegyék) czimzés csak későbbi idők szüleménye és Ferenczy János, az 1825-ben kiadott közönséges „Geográphiá“-jában is azt írja, hogy e három vármegye csak 1659-ben egyesittetett (?). Pest-Pilis-Solt-megye 1825-ben, Ferenczy János fenti geográfiája szerint 191 Q mértföldre terjedvén, 5 járásban 2 szab. királyi és 22 mezővárost, 165 falut, 154 pusztát és 375 ezer lakost számlált. . Az 1830-ban megjelent „geographiai szó- könyv“ szerint e vármegye lakossága 393.700 lélekre emelkedett. 1870-ben a tényleges népesség 554,076, a legutóbbi népszámlálás szerint pedig 684.293 lelket teszen. A népességre nézve megjegyzésre méltó, hogy a pilisi járások aránylag a legtömörebben vannak lakva; a mi onnan van, mert itt oly terjedelmes nagyságú, lakatlan puszták nincsenek, mint a pesti oldal egyes járásaiban. Székvárosunk szabályozása. A székes fővárosi tanács figyelmébe ajánljuk a következő panaszos sorokat: A Naphegy-u. 70. számú ház kirothadt kerítése helyett is ugyan bár ujj és elég díszes kerítéssel láttatott el, de ez mind két ujj beke- ritezés ép úgy mint a Naphegy-u. 19. számú ház Lisznyai-u. oldalán levő düledező kerítés; és most ugyan csak a régi helyén épül az ujj szabályozási vonalnak meg nem felelő pontján. Ezekből az elvitázhatatlan tényekből következtethető, hogy a rövid idő előtt elkészült Naphegy-u. 15. és 13. számú házak Lisznyai-u. oldalán levő kőfal bekerítések is, alig felelnek meg az ujj szabályozási vonal betartásának. Ha a tek. „Fő- és székvárosi tanács“ a Gellérthegyi házak kisajátítására oly nagy ösz- szegeket nem kiméi, hogy magyar hazánk fővárosában az udvari palota körül szebb jövőt létesítsen, akkor nem eléggé róható azon könyel- műség, hogy az evvel szorosan összefüggő és mint egy kiegészítő részét képező Lisznyai és jó anyám, halá’omig. Nem múlik el nap, óra, hogy áhitatos buzgó fohászt ne küldjék a Mindenhatóhoz érted, kérve, könyörögve, esdekelve, hogy jóságos nagy szellemedet, tartsa meg közöttünk mindörökké; hogy becsületes munkássággal, sok küzdelemmel és bajlódással átélt földi zarándoklásod után örök álmod csendes, nyugodt, zavartalan legyen ! Bölcs oktatásaidat, kinyilvánított óhajtásaidat még késő unokáid is szentségként fogják követni, tiszteletben tartani, — előttünk szent neved emléke fennmarad, odaadó gyöngéd sze- retetben örökké! A virágok kedvelője, ápolója voltál mindig, azok fogják sirhalmodat borítani kora tavasztól a legkésőbb őszig, s ha majd a tél fagya elpusztít minden ékes, illatos szirmot nyugvóhelyedről, az örökzöld borostyán reményt hirdető levélkéit a lehajló fűz imbolygó ágai fogják csókdosni. Bánatban hátrahagyott kedvesidnek, de különösen nekünk, kimondhatlanul szerető gyermekeidnek s unokáidnak a Te sirhalmod lesz legkedvesebb zarándok-helyünk, — könyeinkkel üdítjük fel hamvadó poraid fölött viruló ked- vencz virágidat s ha majd mi is elérjük végczé- lunk, ha nekünk is üt az utolsó óra, azzal a boldogító tudattal zárjuk le szemeinket, hogy , ott fönn vársz reánk, hogy viszontlátjuk egymást s hogy el nem hagyjuk egymást többé soha, soha! Farkas József.
