Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-18 / 7. szám
Budapest 1894 (2.) BUDA és VIDÉKÉ Februar 18. Más zaj hallatszik; egy kutya csahol, előre tör, odaér, örömében vonyit, egy szerzetes követi . . . (Chateaubriand. „A kereszténység szelleme.“ JY. k. 43 1.) íme az a keresztény vallás, melynek hatalma elér, a világ mind a négy sarkára, melynek jótéteményeiben ellenség és jó barát, keresztény és pogány egyaránt részesül, a magyar főváros közvetlen közelében elhanyagolja 2000 katho- likus hitéletét. A krisztinavárosi iskolaszék, eme indítványával fényes bizonyítékát adta, hogy nemcsak a tanuló ifjúság nevelésének ügyét hordja szivén, de tudatában van ama hivatásának, magasztos feladatának, melynek czélja a szorosabb értelemben vett népnevelés. Adja Isten, hogy az indítvány, mielőbb megvalósuljon. Kassics Peter mini szteri tanácsos tiszteletére rendezett bankett. Az I-ső kér. polgári kör a néhány nap előtt miniszteri tanácsossá kinevezett alelnöke, Kassics Péter tiszteletére ma egy fényes ünnepélyt rendezett. A nagyszámban megjelent tag- társak és az őszinte szívélyes hangulat, mely az ünnepelt méltatására felhangzó felköszöntőkből kitűnt: a legékesebben szólló bizonyítékát nyújtja azon rendkívüli nagyrabecsülésnek és szeretetnek, melynek polgártársainál az ünnepelt méltán örvendhet. A jelen voltak közt ott láttuk: A kör elnökét babarczi Schwartzer Ottót, az I-ső kerület országgyűlési képviselőjét, Dr. Fáik Miksát, Dr. Hegedűs J. alelnököt, Blaskovich Sándort, a honvéd vezérhadbiztost, Cserhalmayt, Sauter Gáspár honvéd-huszár századost, Bogisich Mihály apátplébánost, Rostaházy Kálmán plébánost, Szelestey Gézát, Zsák Hugó főmérnököt, Bárczy István miniszteri tanácsost, Sohner Antal osztály tanácsost, Újhelyi Sándort, lovag Fáik Zsigmond kir. tanácsost, Terbocz István osztálytanácsos, Gyalókay Lajos rendőrkapitányt, Szent- gyövgyi Lajost, Dr. Szénássy Sándort, Gyertyánffy István igazgatót, Huszár Adolfot, Dr. Mezei Sándort, Dr. Friedmann Lipót, Bernáth Istvánt, Dr. Hatala Pétert, Dr. Kiss Áront, Perthl Géza felügyelő, Fekete József tanárt, Szőcs Albertet, Bogdánffy Ferenczet, Rostaházy Sándort, Ulhrich Edét. Dr. Félegyházi Ágostot, Dr. Bányay Fülöp, Szőcs Albert osztálytanácsos, s még többeket az I-ső kerület előkelő polgárai közül, idestova 200 személyt. Az első felköszöntőt Dr. Schwartzer Ottó mondá, kiemelve hogy közel 10 éve áll a kör élén, melynek tagjai szívélyes összetartó családot képeznek; a hol egyébb rang nem jő számításba mint a kölcsönös becsülés, tisztelet és szeretet rangja ; a hol minden egyes tag úgy a fájdalmak és csalódásokban mint az élet apróbb örömeiben őszintén részt vesz. Ezen hitében azonban sohasem volt inkább megerősödve mint a jelen pillanatban, midőn poharát a szeretett collega és a legjobb barát éltetésére emeli. (Zajos éljenzés.) A politikai küzdtéren találkozott először Kassicscsal, mint ellenfelek szemtől-szembe állva, és midőn ez a zászlót hazánk legkiválóbb férfiai egyikének nevével lobogtatá, (Zajos felkiáltások „Éljen Falk“), midőn a harcz lezajlott, a győző a legyőzöttnek kezét nyujtá s ezen pillanatban pecsételtetett meg közte és elnöktársa közt a feloldhatatlan szóbeli kötelék. (Zajos éljen.) Ma ismét mint győző áll előttünk, élő példájaként annak, hogy a becsületes munka hazánkban juralom nélkül nem marad. (Élénk tetszés.) Szónok Kassicsot mint a kék blouse, mint a munka emberét, mint példás családapát, mint egyházának hü fiát ünnepli, a ki e mellett felvilágosodott, minden előítélettől ment s a kinek egész lénye az ész és szív ritka harmóniáját mutatja; méltatja őt mint minden nemzeti érdek előharczosát a ki egész odaadással állt azon nemzeti intézmény szolgálatában, mely manapság mindnyájunk feltett kincse; a honvédség szolgálatában fejtvén ki, minden tudása és szellemének bő ismereteit. (Hosszas zajos tetszés.) A babérkoszorút, mely ma Kassics homlokát övedzi, szónok polgártársai elismerésének levelét fűzi, mely e kitűnő férfiúnak a kit ma ünnepiünk a szeretet baráti hűséget és ragaszkodást fogja mindenhol megőrizni. Családja boldogságára és mindnyájunk örömére hosszú életet kíván ünnepeltnek. (Hosszú zajos éljen.) Kassics Péter alelnök miniszteri tanácsos ezen érdemeit felülmúló ünnepeltetést, mély megindulással fogadja. S miután 0 felsége a király (É jenzés) elismerése után magasabb elismerést nem ismer, mint polgártársaiét, nem hallgathat a jelen pillanatban. Szónok mindenkor a közönség szolgájának tekintette magát, kötelességérzete vezette mindenha és daczára annak, hogy az elismerés messze túlhaladja az ő igyekezetét: polgártársai kitüntetése öröm és büszkeséggel tölti el szivét. Itt baratai közt, az I-ső kér. polgári kör tagjai közt, mely körnek vezetése oly kitűnő kezekben nyukszik, e kör a nemzeti szellem erős vára, s vezetése nem méltatlanul van letéve egy általánosan ismert, jellemszilárd férfiúnak kezébe. (Zajos tetszés és éljenzés), köszöni e kitüntetést a körtagjainak és a vendégeknek, s leginkább a kerület igen tisztelt képviselőjének, kiknek mindannyinak együttesen fejezi ki hálaérzetét. Dr. Hegedűs János alelnök kiemeli, hogy az I. kerület polgárainak ő összetartása, valóban nem mindennapi jelenség, különösen ma, midőn a társadalom minden rétegében egyenetlenség uralkodik. Csak az általános nemzeti irányban, a nemzeti gondolat megvédésénél találkozunk mindnyájan s körünkben e perczben olyan férfiú mulat a ki egy fél évszázadon gazdag ismereteivel, ragyogó tollával s szeplőtlen, edzett jellemével, a haza szellemi és anyagi fel- virágozásáért küzd. (Hosszas felkiáltások éljen Fáik.) Dr. Fáik egy pártnak volt jelöltje, mióta azonban képviselő: mindnyájan kivétel nélkül büszkék vagyunk rá. Tartsa meg az Ég e kiváló férfiút sokáig részünkre, hogy sikerüljön neki, hogy elmondhassuk mikép egy az akol egy a pásztor. Dr. Fáik Miksa zajos vidámsággal, fogadott, humorisztikus bevezetéssel megjegyzi, hogy úgy volt értesülve, mikép e körben kényes helyzetben fogja magát találni a mennyiben az ellenzéki tagok többségben lesznek. Az elnök ugyan biztositá őt, hogy ez nem igy lesz, de ha azon állítás igaz volna is, szónokot zavarba nem hozhatná, mert ő a politikust otthon hagyva, mint a kör egyszerű tagja jelent meg, (Zajos tetszés és éljen), szónok bűnnek volna kénytelen bélyegezni, ha ama nagy contravers kérdést, mely mindnyájunkat elfoglal e gyülekezetben beszédtárgyává tennők; nem ugyan azért mintha annak kitérni akarna, mert az reá, mint képviselőre nézve s mint zsurnalistára a ki minden politikai kérdésben mint lapvezér nap-nap mellett állást kell foglalnia, épenség- gel lehetetlen (Zajos tetszés), hanem azért, mert az ily összejöveteleknek azt tartja feladatának, ha mindnyájan egy pontra concentráljuk minden tehetségünket; azon pontra melyen a magyarok között nincs eltérés: a magyar nemzetiség megerősítésére, egy magyar müveit társadalom megalapítására és különösen ezen körben a főváros érdekeinek előmozdítására. (Zajos tetszés.) Ugyanezen értelemoen nyilatkozott a legnagyobb magyar, Szécheny István gróf, a ki Magyarországon a Casinó eszméjét első vetette fel s a kivel szónoknak többször volt alkalma eszmecserét folytatni ilyen gyülekezetek czélja és fontossága felől és ugyanezen — Nem!?... — En nem tudom azt a leányt szeretni és nem is teszem boldogtalanná . . . —- Eh, hiszen nem vagy gyerek ! — Nem, de fiatal vagyok és szeretek lel- kemből egy leányt, a kit ti — isten tudja mért — gyűlöltök ! — Úgy, hát még mindig a Berey-ék „csodabogara“?! — Jó ! De ha nem hajolsz a család s ősz apád kívánságához, ha huzódol a bérlő leányától — kivel a Panityakat visszahelyezhetnéd a régi fénybe — soh’ se lássalak! Értetted? — Értem jól apám ! — E nélkül annyi leszesz, mintha meghaltál volna családodnak ! Sándor az ajtóból visszafordult és esak ennyit mondott: lehet . . . * Gyönyörű májusi délelőtt volt. Á nap mintha minden sugarát összpontosította volna, ünnepi ragyogással nézett le a tájra. Megaranyozta a fák haragoszöld leveleit, apró fénycsil- lámokat fedezett fel a fenyőfák apró tüjeinek gyantás végein. Mintha csak ő is ünnepelné azt a fényes nászt, mely ma fog végbemenni a bérlő portáján. A fényes fogatok egymást érték ; a drágábbnál drágább, skofiummal kivarrott, arannyal ékesített diszmagyar ruhák káprázatos színekben pompáztak. Majd ifjú lovagok jöttek a szomszédos vármegyékből, csótáros bársonynyerges lovakon. Az öreg Oláhfalusi alig képes megfelelni vendéglátó kötelességeinek. Leánya, Irma nem mutatja magát, de hiszen a menyasszonyok igy szokták. Behúzódott az ódon kastély legfélreesőbb szobájába s nézett maga elé, elmélázva, öntudatlanul. Tudta, hogy most végzetes lépést kocz- káztatnak meg vele. Balsejtelmek kínozták. Hiszen vőlegényével még egy szót se váltott, alig is ösmeri; úgy is csak látásból. De mert gyenge beteges szervezete félt minden zajtól, perpatvartól, beleegyezett az apja akaratába. Délfelé jár az idő, várják már a Panityakat. Csakugyan. Az átellenes domboldalon, a kanyargós utón feltűnik porfellegtől elborítva a Panityak fogata. Jön a vőlegény. De nem, csak az öreg jött meg, az apja. — Hol a vőlegény! — Mindjárt jön, most öltözködik, aztán lóháton fog jönni,a mint épen illik. Leül a vendégség. A hosszú asztalok minden szájnak tartogatnak jót és tetszetősét. Fényes dél volt épen. Az idő oly csöndes, mint forró nyáron, ha zivatart előz meg. Most egyszerre elborul az égbolt, felhők tornyosulnak. Sejtelmes idő van — mint a székely mondja. Távolról szakgatott tompa dörgés hallik. A hang közelebb jön, majd meg egyet dördül és nagyot villámlik. Megered a zápor. A kövér cseppekből patakcsák képződnek, csak úgy osztja magából a vize az eresz. El mit! Bárhogy tombol is ott künn a vihar, az minket nem zavar. És a násztársaság nagyokat hörpin- tet.t s éltette a jelen s jelen nem levőket. A vőlegény nem jön. Türelmetlen immár majdnem minden ember. Az öreg Panity pedig legfőképpen. Átküld egy stafétát, utána másikat, minda- kettő megtér, hogy az ifjú már régen el- nyaigalt. Úgy volt készülődve, mintha ide jönne. De talán az idő ép az útban érte s nem tud tovább jönni. Betért valahová . . . * A két kastély között van egy fenyőerdő. Az ut ép mellette visz le a völgybe s a tobozokból kihullott apró fenyőmagvak, kikelnek az ut porában, oly kevesen járják. Talpig feketébe, majd minden disz nélkül, egy lóhátas vágtat a fűtől puha utón. Egyszerre csak meglassítja lovát s bekanyarodik a zugó erdőbe. Az ut, melyen halad, határ a Berey és Panity jószág között. Jó mélyen behaladt már az erdőbe, midőn egy kis csősz kunyhó előtt megállitá lovát. Azaz dehogy állította meg, megállt az már magától is, szokva volt hozzá, hogy ott a kunyhó előtt egy remekszép leány czukorral kinálja. Ott állott a leány, a csodaszép Berey Margit. Sándor volt a lovas. Leszállott s a ló nyaka köré csapva a gyeplőt, hagyta arra menni, amerre az jónak látja. Azután megölelte a íemegő leányt s mindketten betértek a kisded kunyhóba. Mit csináltak, mit nem, meddig voltak ottan azt senkisem tudja. * Sötét, csillagos este volt. A nappali vihar után csendes, derült lett ismét az idő. A laka- dalmas háznál vége az örömnek. A két öreg örömapa szemeibe könnyek gyülekeztek. Hej de minő könnyek: a menyasszony apja talán dühében sir, s keblében a büszkesége most kiált
