Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-18 / 7. szám
Budapest, 1894. Vasárnap, február 18. III. éy lb ly am 7. sz. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI IIE TIL A P Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIÄÜ0-HIYÄTÄÜ, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Krisztina-atcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél Svre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Pálya-utcza 2. szám, 31. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A főváros áldozatkózsége megteremte az istenhegyi iskolát, ellátta jeles tanerőkkel. A tanulók létszáma 200—250 körül váltakozik, ezeknek nagy része katholikus. E tanulók hetenként összesen két órán át részesülnek valláserkölcsi oktatásban, a mi a székesfőváros területén páratlan eset. Gotléb György az istenhegyi iskola vezető tanítója ez ügyben a Krisztinavárosi iskolaszékhez jelentést tett, mely jelentés tárgyalására az iskolaszék külön gyüiést tartott, meghiva erre az illetékes egyházi hatóság képviselőjét is. Az iskolaszék meghallgatván vezető- tanitó jelentését, élénk eszmecsere után, akkóp határozott, miszerint az istenhegyi iskolához egy állandó hitoktató kiküldetését fogja kérni, ki egyúttal a zugligeti iskolában is ellátná a hitoktatást, s igy megadatnék annak a lehetősége, hogy mind két iskolában a teljes óraszám betartható legyen. Elhatározta továbbá, hogy tekintettel arra. hogy az Istenhegyen körűibe]ól 2000, a Zugligetben 500 katholikus lélek lakik, egy oly hitoktató kiküldetését fogja kérni, kinek kötelessége leend az Istenhegyen állandóan tartózkodni, ott télen át is misézni, nem sértve az anya- egyház jogait. Az anya szereti gyermekeit, éber figyelemmel kiséri fejlődésüket, távol tartja tőlük mindazt mi ártalmokra lehetne, s a katholikus egyház megfelejtkezik e gyermekekről, elhanyagolva nevelésőket, mitsem törődve a felnőttek hitéletével. „A. vallás, a világ mind a négy tá- j ján fölállitá katonasását és őrszemeit az : emberiség védelmére. A maronita egy fa tetejéoe fölfügesztett két deszkalap kelepelésével hívogatja a Libanon meredekei között az éj által meglepett idegent; az abessyniai barát az erdők mélyében a tigrisek között vár reátok; az amerikai hitterjesztő a határtalan rengetegben őrködik életetek fölött. Hajótörés által partokra dobatva, a sziklatetőn egyszerre a keretet látjátok föltűnni. Az alpesi vándor utjának még csak felére ért; az éj közéig, nagy pelyhekben hull a hó; egyedül, remegve eltévedve, még néhány lépést tesz előre és veszve van. Nincs szabadulás, az éj beállott; egy meredély szóién áll ; előre nem mehet, visz- sza irányt vesztett. Nemsokára hideg borzongás járja át egész testét, tagjai zsibbadnak és baljóslatú álom lopodzik szemeire, utolsó gondolatai; neje és gyermekei. De mi ez ? a vihar zúgása közepette harangszó üti meg füleit; vagy talán megrémült képzelete a halálharang kongását véli a förgeteg süvölté- sében hallani? Nem ezek valódi hangok, de hasztalan! a vándor lábai már megtagadják a szolgálatot . . . Istentisztelet az Istenhegyen. A székes fővárosnak tagadhatlanul egyik legszebb nyaralótelepe az Istenhegy és a Zngliget. A természet adományaival bőven megáldott hegyvidék fejlődését mindazonáltal nagyban elősegitó ama élénk társadalmi élet, társas szellem, mely e hegyeken nyaranta uralkodik, mely összetartás — az együttérzés szelleme — Az istenhegyi és zugligeti viszonyok javítását czólzó törekvéseknek méltó nyomaival, lépten nyomon találkozunk. Az istenhegyi iskola vezető-tanitója a nyaralók jótékonyságából, a rendezett táncz- vigalmak jövedelméből évenkint legalább 50 gyermeket felruházhat. A templom, mely stíl és belső berendezés tekintetében ritkítja párját, részben az istenhegyi lakosság áldozatkózségónek köszönheti létesítését és fenállását. Szándékosan emeljük ki az állami lét és társadalmi rend fentartásának e két alapkövét, az iskolát és templomot, mert e két tényező biztosíthatna bennünket arról, hogy az Istenhegy és Zugliget állandó lakosságának gyermekei a kulturális haladás és a vallás-erkölcsi nevelés szempotjából biztos alapot nyernek, bogy majdan mint jó bonpolgárok és bonleányok és az egyház hü gyermekei — a haza és az egyház javára közreműködhessenek. A „BUDA és VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. A második Montechi- és Oapu- letti család. (Novelette.) Irta: Q’sváth Andor.- A ki ösmeri a mi kis görbe országunkat, a Székelyföldet, az jól tudja, hogy a természetnek minő ragyogó szépségét egyesiti magában a béréi hegyek vidéke, hol a fenyők koronái a kékellő hegycsúcsokról merészen törnek föl az ég azúrja felé. A völgy délnek eső részén egy-egy laukás dombhát zárja el a kolozsi hegyek felé a kilátást, mintegy erőszakosan azért, hogy szemünk elé kerüljön az a két elhagyott kastély, melyek mindegyike ma már rom, s úgy tudja mindenki, hogy az ezek mögött elterülő susogó fenyves bus homályát kereste föl az a szerelmes pár, kiknek nem a gyilok borzalmas végzetét, de örökkétartó boldog együttlétet szavazott meg az alkotó erő . . . A romokkal teljes ellentétet képez a gyönyörű táj. A ki látja, az az élethez kap kedvet tőle. Mekkora veszélynek kellett hát ideköltözni, hogy e szép helyen ölelkezzék össze a halállal a menyasszony és a vőlegény, ifjan, és akkor, midőn ifjúságuk aranyderüs, boldog jövőt festhetett volna egyedül nekik. Ez egy bus rege, mely annál meghatóbb; mert igaz. Olyan mint a szerelem tragédiájának a leghatalmasabb regénye a Montechi- és Ca- pulett-ház történetében, hol az oktalan gyülöl- ség halálba kerget két szivet, melyek egymásnak voltak teremtve . . . ... A béréi hegyek vidékén mindenki emlékszik a Berey és Panity-családra még most is. Gazdag, büszke nép volt mind a kettő és legféltettebb kincse volt a Berey-báznak az a csodaszép leány, Margit, ki után három megye ifja-vénje epedett; míg Panity-ék Sándor fiukra voltak büszkék, kinél gavallérabb és szebb férfit gondolni sem lehetett volna. Hogy aztán e két ház népe meggyülölje egymást, arra elég volt, hogy Panityék nagyra- törő álmainak elébevágjon szépségével a Berey-ék leánya, a ki megvette Sándor szivét örökre a szerelemnek, talán a halálnak . . . A Panity család egy dúsgazdag bérlő leányát szemelte ki Sándor mellé, s a gazdag menyasszony mellett elválhatatlanul kisértett az a remény, hogy a Panity-ak régi jószága visszakerül a menyasszony apjától, a kihez az öreg Balázs fiatal korában juttatta a kolozsvári mágnás élet fényes napjaiban. És ime, most itt áll a Berey-leány, szépen, csábosán s egy tekintetével — mely Sándort örökre leigázta, keresztülhúzza minden számításukat ! A mindennapos napjötténél természetesebb lett a gyűlöletük a szép „csodabogár“ iránt, mint a hogy az öreg Panity Balázs a szép leányt elnevezte. Gyűlölet és szerelem. Milyen ismeretes és tanulságos axióma ez már az emberek előtt és mégis mennyiszer ismétlődik az életben a nélkül, hogy az emberek tanulnának rajta ! A rózsának azonban nyílnia kell, az élet ifjúságának pedig megjön a maga veszedelme, talán azért, mert az isten rendelései olyanok, hogy az ember érteni látszik azokat, de meggátolni soha sincs elég ereje. * Nem mondok uj mesét, bogy a két ellenséges ház gyülöletete daczára, a két fiatal szív megérte azt a pillanatot, mikor a legnehezebb perczben ragaszkodnak egymáshoz a legvégze- tesebb rajongással. Oláhfalusi, a dúsgazdag bérlő a szerencse netovábbját vélte látni abban, hogy az öreg Panity megkérte Sándor számára leánya kezét. Meg sem kérdezte ez a leányát sem Balázs ur a fiát, de azért az öregek makacsságával beszélték meg a lakodalmat, a kifejtendő pompát, melyre nézve elhatározták, hogy páratlanul fog állni az eddigi nászünnepségek között. A paniti-uradalom tehát útban volt régi, előző gazdájához . . . Panity Balázs, mihelyt a kérőből hazatért, fiát szólította. Sándor különös előérzettől hajtatva lépett be apja szobájába. — Örömhírt hozok fiú ! — szólt az öreg nyersen — vőlegény lész! Sándor hallgatott. — A gazdag Oláhfalusi neked ígérte a lányát. Boldog lész vele. És mi urak leszünk. Az elvesztett jószág újra a Panity-családé lesz ! — örülsz neki ugy-e ? — Nem.
