Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-04 / 5. szám
Budapest 1894. (3.) BUDA és VIDÉKÉ Február 4. községnek 4203 főnyi választóközönségére 15 választókerületben választott 31 megyebizottsági tag; tehát csak 3 taggal több, mint a mennyit Kis-Kun-Félegyháza és Czegléd város polgársága választ! Mert a 49.964 kát. holdra terjedő s 27.549 lelket számláló Czegléd városának 1845, és a 71.791 kát. holdra terjedő s 30.326 lelket számláló Félegyházának 1855 választó polgára 4—4 alkeritletben 14—14 bizottsági tagot választ. Még szembeötlőbb a budai érdekeknek sovány képviselete a vármegyei közgyűlésen, ha viszonyainkat egy más vármegye viszonyaival összehasonlítjuk. így pl. tudjuk, hogy Mosonmegye 60 községének 5142 választó polgára 18 választókerületben 85 megyebizottsági tagot választ, tehát e vármegye csak 939 választóval múlja felül a két pilisi járást s ezen 939 választóra esik 54 megyebizottsági tag ; — mig nálunk 900 választóra legfeljebb csak 10—12 bizottsági tag esik. A fentiek szerint tehát a két pilisi járás összes községeit, ide értve Szent-Endre városát is, a vármegyénél 18 virilis és 31 választott, igy tehát összesen csak 49 megyebizottsági tag képviseli, kiknek elenyésző kisebbsége a pesti oldal 551 tagú többségével szemben nyilvánvaló . . . Ha tekintetbe vesszük immár, hogy a megyei közgyűlésen a jelenlevők többsége határoz és hogy a kisebbség külön véleménye csak nagyon ritka esetben érvényesülhet, ugyanakkor elképzelhetjük a budavidéki községek helyi érdekeinek mostoha megóyását és védelmezését, mert jól tudjuk, hogy a helyi érdekek felkarolása, gyámolitása és támogatása időnként és folytonosan csak kisebb-nagyobb anyagi áldozatok árán valósulhat, erre pedig tudvalevőleg helyhatósági pótadónak kivetése is válik szükségessé, a mit saját megterheltetésére a pesti oldal többsége természetesen meg nem szavaz s igy a budavidéki községek érdekeinek emelése és az itteni lakosság anyagi és ezzel kapcsolatosan szellemi haladása is lehetetlenné van té?e. Hogy melyek azok a specziális helyi érdekek a melyek a pesti részektől a Duna által már természetszerűleg is feltűnő módon elválasztott budai vidék autonómiai önállósittatását szükségképen kívánatossá teszik, azokat az ösz- szehasonlitó földrajz általános elveiből könnyű szerrel következtethetjük. A geográfiai fekvés, a vízszintes és függélyes tagoltság (hegy- és vízrajzi viszonyok), valamint az éghajlat és időjárás határozza meg egyrészről a gazdasági terület florális és fauná- lis viszonyait, úgy a népesség életmódját és foglalkozását, másrészt pedig a gazdasági rendszer és a termelés módozatai befolyással lévén a foglalkozás üzemére, tehát közvetve a földrajzi viszonyok alakítják és idomítják a társadalmi és miveltségi viszonyokat ugyannyira, hogy az őstermelés, az ipar és a kereskedelem által s illetve a mivelési ágak, a termékenység és az egyéni tevékenység befolyása alatt emelkedvén egyesek és igy a társadalom miveltségi foka, a vagyoni állapotok jobbra fordultával a népesség egyéni és nemzeti ébredése és egy önálló municzipális élet kifejtése kell, hogy előidéztessék. A külső összehasonlításokból vont fenti konzekvenczia alapján tehát kérdés, lesz-e Buda vidékének oly közgazdasági és társadalmi jövője, mely e terület népességének anyagi és szellemi haladásával karöltve azon képességet is biztosítja, mely a hatósági jogkör cselekvő- és szenvedőleges betöltéséhez elengedhetetlenül szükséges ? Erre határozott választ ugyan nem adhatunk, de mivel a pilisi részeknek múltjuk van, tehát csak jelent kellene teremteni s a jövőbeni boldogulás elmaradhatatlanul be fog következni, talán a támasztható várakozásokat felülmúló mérvbeni kedvező eredménynyel. De addig csak kötelezettségei lesznek a budavidékieknek, a jogokat pedig a pestoldali polgártársak gyakorolják akként, hogy az abból folyó anyagi és szellemi haszon is csak őket illeti. Volt idő (1872), midőn a pilisi járások 47 községében (ide értve Óbudát is), 17 választói kerületre osztva, 7305 választópolgár 67 megyebizottsági tagot választott; de ez régen volt, azóta a polgári és politikai jogok megnyirbálásával a terület is megcsonkult, mert az ezen járásokhoz tartozott csepelszigeti községek immár a pesti részekhez csatoltattak. Hogy voltaképen mely községek tartoztak a régi Pilisi vármegye területéhez, arról legközelebb fogunk szóllani. (Folyt, köv.) Téli kirándulások A tavaszi nap meleg sugarai alig szabadítják meg a földet téli hóleplétől, alig ébresztik a természetet uj életre, máris a városiak nagy serege tódul a budai hegyek közé, élvezendő a tavasz által nyújtott szépségeket, örömöket. Kétségtelen, hogy a tavasz üdítő levegőjével, fakadozó virágaival, madárkáinak szerelemittas dalával, a legszebb évszak s a természet elragadó szépségei iránt fogékony telkeknek a legtöbb élvezetet, szórakozást nyújtja. Nyáron és őszkor már sokkal kevesebben akadnak, kik egyszer vagy másszor kifáradnak a szabadba, hogy egy délelőttöt vagy délutánt vígan töltenek a természet szabad ölén. (Természetesen a nyaraló közönséget leszámítva.) Télen azonban az egész vidék elhagyatott, ha olykor olykor egy városi ember kerül szemünk elé, csodálkozva tekintünk reá s gondoljuk: — Ez vakmerő ember! Még télen is ki mer jönni a budai hegyek közé ! — Mert hát mit lehet látni a szabadban télnek idejében ? Erdők, földek é3 mezők puszták, sivárok, az egész vidék oly egyhangú, oly szomorú, nem látni egyebet mint havat, az pedig a városban is elég látható! így gondolkodnak s ennélfogva nem is mozdulnak ki a városból. Pedig a nagy természet a télt épugy megáldotta a maga szépségeivel, mint akár a tavaszt nyárt, vagy őszt. Valamint tavaszkor, nyáron és ősszel megvannak Buda környékének a maga szépségei, ép úgy télen is meglelhetjük azokat, Valóban nagy kár, hogy a fő- és székváros közönsége megfosztja magát oly szellemi é3 testi élvezetektől, gyönyöröktől, a melyekre könnyű szerrel, kevés fáradsággal szert tehetne. A következőkben vagyok bátor egynéhány oly szépséget felsorolni, melyek télen élvezhetők. Az alacsonyan járó nap szomorúan tekint alá az elhagyott vidékre; nem hallatszik madárhang az erdőkben, csupán a csípős szellő zörgeti a fák lehullott leveleit. A mezőkön nem röp- dösnek tarka lepkék! Itt ott még egy növény sárga fészkes virágzata látható, melyben olykor olykor egy vakmerő méh keresi még éltető nektárát. Ezen kevés számú virágok képezik az erdők, mezők egyedüli díszét, melytől végre is egy szép reggelen a tél hideg lehelete, a dér, megfosztja őket. Szomorúan lehajtják megdermedt fejecskéiket s még a déli nap jótékony sugarai sem ébresztik fel álmukból; — meghaltak! A nélkül, hogy életük végczélját elérték volna. Hideg tiszta téli est van; a csillagok ezrei fényesen ragyognak alá; a csendes fényű pompás esthajnal csillag pedig a látáshatár sürü ködébe burkolódzik. A hó csikorog egy vándor gyors léptei alatt, ki a budai hegyek egyik kimagasló pontja felé törekszik. Végre fáradtan eléri utjának czélpontját, megáil s bámulva tekinti azt a gyönyörű képet, mely szemei elé tárul. Ott fekszik előtte a fő- és székváros ezer meg ezer lámpáival, melyek a levegő tisztasága, átlátszósága folytán, csakis tiszta téli estéken élvezhető, fényben pompáznak. Bizonyos élénkséget kölcsönöznek e meglepő képnek a város különböző pontjain lévő, a gázlángok sárga színétől annyira eltérő villamos lámpák fehér szinü ragyogó fényé. Ezek a fő- és székvárosunk álló csillagai. Felette kellemes érzés lepi meg a szemlélőt, ha e lámpák sokaságának barátságos fényét nézi. Csúnya zimankós idő van; a szél örületes gyorsasággal kergeti maga előtt a szürke fellegeket, melyeknek egyes foszlányai pillanatokra sürü fátyolt borítanak a megőszült hegyek csúcsaira. Mintha elfáradt volna a szél az örületes hajszában s nem bírná tovább a felhők súlyát, úgy szállanak azok alább alább, mig végre sürü köd takarja az egész vidéket. Fáradtan, lassan lebegnek tova a köd megfa jyott szemecskéi, s az első kínálkozó alkalmat megragadják, hogy egy fára cserjére, s fűszálra letelepedve, kipihenjék fáradalmaikat. Szemecske szemecskét követ, oly öntudatosan sorakozva egymás mellé és egymásra, hogy csakhamar hó kristályokat és kristályhalmazokat képezvén, a tél egyik legcsodá- latra méltóbb, legszebb látványát, a zuzmorát alkotják. A zuzmorától megterhelt fák és cserjék ágai földig hajolnak, miáltal sajátságos alakot öltenek; hébe korba egy-egy túlterhelt ág recsegése hallatszik; a hideg szellő pedig gyengén lebegteti a súlyos galyakat s a zuzmóra egymáshoz ütődése által gyenge zörej szakítja meg a néma csendet. Mintha lekaszálták volna a réteket, úgy hevernek szerte széjjel a megdermedt fűszálak és uudvák, melyeket a zuzmóra súlya döntött a földre, Elmerülve bámuljuk a természet e nagyszerű játékát, melynél szebbet képzelni sem lehet. De im, váratlanul szél kerekedik s mint egy varázs ütésre, lerázza nagy zaj kíséretében a zuzmorát. Ott állanak öt perez múlva, a szép, de súlyos terhűktől megfosztott fák, cserjék és dudvák. Nagyon kár, hogy Budapest tisztelt közön-, sége télnek idején igen gyéren tünteti ki a budai hegyeket becses látogatásával. Pedig tessék elhinni, hogy egyes alkalmas időpontokban eszközölt téli kirándulások, nemcsak egészséges, testedző, hanem főkép élvezetes szórakozást nyújtó és gyönyört okozó voltuknál fogva, megérdemlik azt a csekély fáradságot, melylyel járnak. Csodálatraméltó, hogy most, midőn annyiféle sportot űznek fővárosunkban, eddig még nem akadt ember, aki a téli turistaság eszméjét megpendítette volna s még kevésbbé olyan, a ki azt itt nálunk rendszeresen űzte volna. A téli turistaság sportja valóban nem tartozna az utolsó sportok közé. Annál is inkább, mert télen a szabadban, a korcsolyázáson és vadászaton kívül alig űzhető egyéb sport, az utóbbit sem mindenki. Van ugyan az Istenhegyen egy turista egyesület, de ez csak nyáron működik, csak nyáron rendez társas kirándulásokat a környék szebb fekvésű helyeire. Kár, hogy a turista egyesület az évnek csak oly kis részében működik, pedig hát a téli kirándulások csak igazán a turistaság. Jelen soraimmal korántsem akarom azt, hogy csináljunk már most ebből sportot, hanem tisztelt olvasóim becses figyelmét kívántam csak e tárgyra irányítani. Stipanics József*), Az ó-budai kir. dohány-gyár. Tudvalevő dolog, hogy O-Buda szorgalmas és munkás szöllőbirtokosai, az egész országot széltében-hosszában sújtó óriási csapás, a fillo- xerapusztitás következtében csaknem tökéleteses tönkre jutottak, úgy, hogy javarésze ma már csak az összetakaritgatott tőke utolsó krajezárai- ból tengődik. — Hova is lettek azok a szép idők? — Az örök természet végtelen változatainak sorában, mily hamar is cserélődnek fel az öröm, a boldogság s az anyagi jólét kellemes érzelmei a bánat, szenvedés és nélkülözés nagyon is kellemetlen és fájdalmas érzelmeivel. Nem csodák csodája-e, hogy e derék nép, mely egy boldog múlt után ily kínos jelenre ébredt, még bírja teljes mértékben régi munkakedvét és hogy a visszaemlékezés fájdalmas impresoriája mellett még munkát s nem könyöradományt kér. —| A tisztesség legkorrektebb felfogása a szocziális élet ez egyszerű tagjainak tetteiben nyilvánul a legősibb, a legtisztább alakjában : mert e nép még akkor is, mikor már mást ily nagy csapások után ... végső kétségbeesés száll meg, meg nem tántorodva munkáért kiált, hogy vasakaratába vetett bizalma árán megváltsa talán a régihez hasonló szebb jövőjét. O-Buda intézői teljes tudatában voltak mindenkoron azon feladatoknak, melyeket e tönkrejutott törzslakosság jövőjének érdekében az eddigieknél még nagyobb sikerrel kell telje*) Közöltük e kis elmefuttatást, mely nem olyan bizarr, mint első tekintetre látszik. S z e r k.
