Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-23 / 38. szám
BUDA és VIDÉKÉ. Szeptember 23. Budapest 1894. (2.) — hírlapi értesítésekből tudomást nyertünk arról, hogy a főváros szakbizottságai és a h. é. vasút-társulat közegei között folytatott tárgyalások teljes megegyezésre vezettek s a fő- és székváros közgyűlése készségesen hozzájárult azon szerződés jóváhagyásához, mely e tárgyalások alapján közte és a vasút- társulat között létesítendő volt. S midőn tudva azt, hogy a közönség ezen szükségletének és hő vágyának * kielégítését a nagyméltóságú Ministerium kiváló gondoskodásának részesévé tette és minden eszközt fölhasznált arra, hogy ezen terv megvalósításának akadályait elhárítsa; midőn már teljes bizalom és nyugodtsággal tekintettünk ezen legfőbb hatóság jóváhagyása elé: akkor lepte meg az egész érdeklődő közönséget az a hír, mely szerint a fő- és székváros által a már létesült megegyezés alapján elkészített szerződés aláírását a társulat megtagadta s ennek vezérigazgatója oly kijelentést tett, mely szerint a vasút- társulat a szerződéshez hozzá nem járul. Fokozta a meglepetést és megütközést keltett azon további értesülés, mely szerint a h. é. vasút-társulat a m. kir. állami vasutakkal a vágányok kölcsönös használatát illetőleg kötött szerződését felmondotta. Az érdekelt vidék közönsége, mely a felmerült differenciák felől sem a fővárostól, sem a h. é. vasútvezetőitől hiteles értesülést nem nyerhet, ezen hírekből csak azon következtetést vonhatta le, hogy a h. é. vasútnak a fővárosba vezetése a a napirendről levétetett és az actákba temetett eszme feltámadását most már hiába várja. Minthogy azonban nemcsak a h. é. vasút forgalmi érdekei függnek ezen terv megvalósításától, hanem az egész szentendrei vidék fellendülésének ez volna a leghathatósabb előmozdítója; minthogj^ továbbá ezen gazdaságilag lesújtott és vissza fejlődött vidék létérdekei iránt ezen magas Ministerium mindenkor, de különösen akkor is meleg érdeklődést tanúsíhiyta, de akármilyen kényes volt is, húzódott hozzájuk a „boradó“ (borravaló) kedvéért és mesélt nekik napestig az ámárkista papról. Koletkó ur magyarázta meg, hogy mi is hát az az anarchia, az adótárnok nagy ijedelmére, ki ebből az előadásból kiolvasta azt, hogy ha anarchia lesz, akkor sem adóra, erre a szép intézményre, sem adótárnokra nem lesz szükség. A hölgyeknek tetszett ez az anarchistaság és elhatározták, hogy senkinek sem szólva megtámadják a karháti szigetet. Ellátva magukat eleséggel és ruhával, szandolinjaikra ültek és kikötöttek a szigeten azzal az elhatározással, hogy ha két napba kerül is, bejutnak az anarchistához . . . Csak Kárton Menyhért volt beavatva a tervbe, a ki rögtön ráfogta a hölgyekre, hogy ők is „ámárkisták.“ Ez a története és előzménye annak a látogatásnak, mit a két hölgy tett a szigeten. Mikor eljöttek, nagy volt a rémület, hogy az anarchistákkal beszéltek és ezek valószínűleg el is jönnek Isztérczre . . . III. Karháton is felforditotta a világrendet, hogy az ellenségből két őrszem jelent meg a nőkre uézve zárolt területen. A nőgyülölet szigetén a hangulat kezdett változni. Talán a természetet uraló erő csakugyan tott, mikor az eszmét felszínre hozta és annak kivihetőségét a budai körvasút létesítése által annyira megkönnyítette: annálfogva az érdekelt vidék közönségének nagy értekezlete egyhangúlag azon elhatározásra jutott, hogy ezen reá nézve oly nagy horderővel biró ügyét Excellenciád kegyes színe elé viszi s annak megvalósításához magas pártfogását fogja kikérni. Nem tértjük szükségesnek részletesen fejtegetni, hogy mit és mennyit nyerne vidékünk azáltal, ha — a mi eddig a közlekedési nehézségek következtében elérhető nem volt, — a fővárosnak messze vidékeken üdülő és nyaraló közönsége gyönyörű helyekkel bővelkedő vidékünket megismerve és megkedvelve meggyőződnék, hogy minden az egészségre hasznos tényező itt éppen úgy megtalálható, mint bárhol másutt, ha a főváros közelében fekvő nyaraló-helyek túlzsúfoltsága és drágasága folytán onnan kiszorított közép- osztály vidékünkön könnyen elérhetné az igényei és vagyoni viszonyainak megfelelő olcsó nyári tartózkodást, ha a főváros drágasági viszonyai következtében mind kijebb szorított tisztviselők, az ipar és kereskedelem közép-osztálya körülményeinek megfelelő olcsó viszonyok közt állandóan letelepülhetne a közvetlen közelben fekvő községekben, honnan biztosan és gyorsan közlekednék hivatása és működésének helyével; ha — a mire az előfeltételek megvannak, — községeinkben ipartelepek létesülnének, melyek vidékünk elköltöző munkásnépét lekötnék és foglalkozással állandóan ellátnák. Talán fölösleges ezt is kiemelnünk, hogy ily módon a községeinkben körülbelül 6°/o-al megcsappant adójövedelme a magas kincstárnak a népesség szaporodása jólétben gyarapodása és az ipar fejlesztése mellett újra fel volna emelhető az előbbi, sőt annál magasabb összegre; végre talán érdemelne némi figyelmet azon minket oly közelről érdeklő kulturális mozzanat is, hogy az óhajtott közlekedés megnyíltával gyermeink megszerezhetnék a fővárosi tanintézetekben kiemelte az arra kivánkozót létezéséből és egy más állapot hüvelyébe illesztette bele. Meglehet: Karliáty és Módos létezése csakugyan ki van cserélve. A létezés más létezésbe olvadt át. Tehát megvan fejtve a talány, az anyagcsere megtörtént, a szegény gazdaggá, a gazdag szegénynyé olvadt át. Mire nem visznek a titkolt és eddig nem nyilatkozott regényes hajlamok. Egy ember, a ki a gazdaságot átoknak tartja és e miatt nem mer senkihez közeledni s semmibe fogni és elhatározta magát nögyitlö- letre is . . . Még ha szegény volna . . . Ez egészen megváltoztatná a helyzetet. Nincs joga senkinek gazdagnak lenni. Minden az emberiségé. Senki nem bitorolhat többet a másiknál; a ki többet dolgozik érdemesebbet alkot, az többet érdemel . . . Ilyen tételekről is gondolkodott a karháti elátkozott remete. Gyakorlatban is alkalmazta e tételeket, mert magára csak annyit költött, a mennyit munkájával megérdemel. Mindenkit abba a helyzetbe kell hozni, a mire érdemes, hogy a más sorsát senki ne irigyelhesse. Ne emlegesse senki, hogy mit tenne, hogy lenne, ha a más helyzetében, más sorsában lenne. Ki kell tehát legalább külsőleg a létezést cserélni, helyes arányokra egyenlíteni az emberiség sorsát. Igen, de ez egy ember részéről csak szélmalomharcz. kínálkozó alapos kiképeztetést anélkül, hogy a szülei házat végkóp odahagyni és a szülőket drága eltartási költségekkel terhelni kénytelenek volnának, A főváros pesti részén sokkal kedvezőtlenebb fekvésű helyeken folyvást újabb és újabb nyaraló-telepek keletkeznek és a forró homok-talaj odavonzza nyáron a főváros közönségét, mely kényelmes közlekedéssel könnyen eléri e helyeket; mig a mi egészségesebb hegyes vidékünkre alig téved ki néhány nyaraló s az sem állandóan, mert a legtöbben megsokalják a közlekedési nehézségeket, és uj tavaszra kelve elmaradnak. A tisztviselők állandó letelepülése pedig azért nem ölt nagyobb mérveket és meglevő ipartelepeink azért nem gyarapodnak, mert a közlekedési nehézségekkel kell küzdeniük. Ily körülmények között természetesen maga a vasútvonal is mostoha gyermekévé lett a társulatnak; dacára annak, hogy a forgalom emelkedést mutat, magán a vonalon különösen a mozdonyok és kocsikon sajnosán tapasztaljuk a jókarban tartás hiányát, bizonyságul annak, hogy a gondoskodás egész tevékenységét a többi vonalak teljesen lekötik s a mi vonalunk nem képes hasonló gondosságot önerejéből kiérdemelni. Tény az, hogy bármely vidékre induljon el valaki, a m. kir. államvasútak bármelyik indulóházát aránytalanul csekélyebb idő alatt elérheti, mint a mennyi szükséges ahhoz, hogy ezen rövid kirándulásokra berendezett vonalát a h. é. vasutáknak elérhesse. Minthogy pedig ezen nehézség nemcsak a ki-, hanem a bemenetelnél is fenforog : természetes, hogy e rövid vasútvonal kényelméért a nagy közönség oly hosszú előkészületi időt, oly sok kényelmetlenséget áldozatul hozni nem hajlandó. Nem hihetjük, hogy kétségbe vonható volna azon állításunk, mely szerint azon részén a vonalnak, mely az ó-budai főtértől a filatori gát állomásig az utczá— Látod, bogy nem könnyű gazdag embernek lenni, kedves Andor; mert a gazdagság kötelez erre a társadalom-arányosításra. Önként senki sem vállalkozik, nagy rázkódásoktól pedig az Isten őrizzen. — Ki-ki tegye meg a magáét . . . ■— Úgy van, kiki tegye a magáét ámde ebhez erő kell. Majd meglátom, bogy te, mint gazdagember, mert mátólfogva a létezés vissza- cseréléséig az vagy, hogy tudsz e gazdagsághoz kötött feltéleknek megfelelni és milyen szegény ember leszek én; szóval, hogy viseljük a más sorsát. . . . — Tehát te komolyan veszed a létezés átcserélését ? — Teljesen komolyan. Te mától fogva Karháty Lajos vagy, rendelkezel birtokommal, én pedig Módos Andor, ki felveszem a te igádat és meglátjuk, hogy tudjuk megoldani a más sorsát. Mi lesz velünk, ha én a te, te az én helyzetemben vagy. Úgyis sokszor mondtuk kölcsönösen : ha én neked lennék, igy meg úgy lenne . . . — Én nem vesztek a cserén. '■— Majd kitudódik, Andor pajtás, hogy mi a könnyebb. Én szívesen cseréltem, de itthagyom azt a felelősséget tehernek, a mivel egy gazdagember a társadalomnak tartozik, mert a gazdagság kötelez; az nem a mienk, feleslege az emberiségé, de kárt tesz vele az, ki nem tud e felesleggel bánni. (Folyt, köv.)
