Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-16 / 37. szám
Budapest 1894 (6.) BUDA és VIDÉKE Szeptember 16 — Szüret. Érik, megérett a budai szöllő t. i. ott a hol vau. Bizony mese számba megy a hol van. Küzdenek, bíznak, sok a munka és kevés a beteljesedett a remény. Bátraké a győzelem ezt tartják azok kik nem félve a vésztől újra mivelik a szőllőt. Az eredmény még Budán és vidékén csak a kísérletek eredménye. Adja az Isten, bogy jövő évre már sikerültebb szüretek vig zaja viszhangozzék hegyeink között A fővárosi tanács a szüret idejét a II. kerületben szeptember 20-ár , a III. kerületben október elsejére tűzte ki. A szöllőárverés a fővárosi ho- mok8zőllőtelepen szeptember 24 én lesz. — Clmaradt fogadtatás. A szent endrei helyiérdekű vasút bajai orvoslása végett a kereskedelmi miniszterhez megválasztott küldöttséget, a kereskedelmi miniszter f. hó 20-án csütörtökön fogadja. A kű döttségben részt vesz a kerület képviselője Luppa P-*Ur is. — Megnyitó ünnepély. A budai Paedagogiumban is megkezdődött az iskolai év. A beiratások f. hó 3. és 4. napjain történtek, mely alkalommal beiratkozott összesen 174 növendék. Ezek közül a polgár iskolai tan. képzőre esik 108, az elemi isk. tanító képzőre pedig 66 növendék. — A polg. isk. tan.-képző ifjúsága 3 fő szakcsoportra oszlik, u. m. mat- hematikai, nyelvészeti és rajzi csoportra. Ezek közül legnépésebb a nyelvészeti szakcsoport. E szakcsoport I. osztályába beiratkozott 20, a II. 0. -ába 13, a III. o.-ába 16 hallgató. A mathe- matikai csoport I. o.-ába 25. II. o.-ába 14, III. osz.-ába 8 hallgató, s végül a rajzi szakcsoport 1. o.-ába 6, II. o.-ába 1, III. o.-ába pedig 5 hallgató. Az elemi iskolai tanítóképző I. o -ába van jelenleg 20, II. o.-ában 16, III. o.-ában 18, IV. o.-ában 12 növendék. Folyó hó 5-én, reggeli 8-órakor volt a budai krisztinavárosi plébánia templomban a „Veni Sancte“, s utáua az intézet nagy zenetermében az iskola év ünnepélyes megnyitása. A megnyitó beszédet dr. Kiss Áron, hely. igazgató lariotta, szép szavakkal buzditván az ifjúságit szorgalomra és ki- tartósra. Szavait a fiatalig lelkes éljenzése követte, utána pedig mindenki sajáttantermébe vonult, hol a szak- illetve osztályfőnöket beszéde után, az iskola év megnyitottnak volt tekintendő. Legújabban a tanári karban áll be némi változás, a mennyiben Bartalus István, ki eddig a zenei szakc'"portot vezette, egy évre szabadságot kapott, lie yei valószínűleg Káldy Gyula, Major J. Gyű a és Sztankó Béla tanárok fogják betölteni. — Halálozások. Népes temetése volt Budavárának: Szilagyi Sándor m. kir. központi állampénztári pénz; amok >t kisérték örök nyugalomra. A számos i o:-zorúval borított ravatalnál Hajpál Benő, ev. ref. lelkész mondott megható búcsúztatót, a munkások dalosköre gyászdallal áldozott emlékének, a sírnál Búzás István tanar megható szavakban búcsúzott el a lelkes magyartól. — A 45 éves korában elhalt derék tiszt,v selő 20 éven át volt tevékeny tagja a budai rész magyar társas életének. A kisebb javada.mazasu tisztviselők anyagi helyzetének némi javu ása az ő nevéhez is fűződik. Az országos iskola-egyesület az ö kezdeményezésére alakult. A budapesti II. kerületi első magyar asztaltársasag, jótékony, hazafias egyesület, buzgó, szellemes elnökét vesztette az elhunytban. Szóval példát adott arra, hogy az igaz magyar hivatalnoknak, szerény állás mellett is, hogyan kell szivvel-lélekkel szolgálnia hazáját, nemzetet. Halálát özvegye és három kis árvája siratja. Áldás legyen emlékén. Tarczal Antal, a hazáját rajongásig szerető nemes lélek, n krista ytiszta jellem, a jó családapa, az önzeth u barat e hó 11-én 45 éves korában meghalt Fiúméban, a hol súlyos szivbaja ellen keresett enyhülést Ellenállhatatlan vágya a színészét terere késztette, a hol azonban a hatvanas évek mostoha viszonyainál fogva, nyomornál egyebbet nem lelt. 1871. évben volt Buda fővári»- szolgálatába lépett, a hol csakhamar rend ívül élénk felfogása, munkaszeretete és igazsagérzeie áltál tűnt ki. E szolgálatából a főváros egye-itese előtt ki lépve, a magyar államv .sutaku 1 vállalt hivatalt és itt egyedül kiváló kép/ettsege által titkárrá lépett elő, vidéki tartózkodása idejébeu számos politikai czikk jelent meg tőle a vidéki napilapokban ; színmüveket irt, melyek egyike a népszínházi pályázaton gyönyörű nyelvezetéért dicsérő elismerésben részesült. Marlittnak nem egy regényét fordította magyarra. 189l-ik tagja volt a tabáni iskolaszéknek és a budai dalárda dalainak nemcsak kitűnő fordítója, hanem számos mulatságán és kirándulásán a humor képviselője is volt. Mint Petőfi ismerő ritkította párját és leginkább e költő világnézeteihez csatlakozott. Ideálizmusát az életbe vitte át és ez volt korai halálának egyik főoka. Számos barátain kiviil özvegyet és négy gyermeket hagyott hátra, kik mindannyian megtört szívvel áldják emlékét. A. K. — Műkedvelők előadása. A budapesti iparos segédek egyesületében II. kér. Is- kola-utcza 18. wz. alatt f. évi szeptember hó 8, 9 és 10-én színre került a Gerő-féle „Próbaházasság“. Az előadás többet ért a darabnál. Valóban kitűnő műkedvelő <et láttunk Dic<éret- tel emlékezünk a jó rendezőről Mihina Péterről. A műkedvelői előadások nemesitik az Ízlést ezt senki nem tagadja, hanem az Ízlés nemesítésére nem szolgálnak a Próbaházasság-féle darabok. Van nekünk sok jó magyar népszínművünk, Abonyi, Tóth Ede, Szigligeti Írtak eleget. Ajánljuk a derék iparos ifjúságnak. — Kinevezés A kereskedelemügyi miniszter Büttel János min. s/ámellenőrt miniszteri számvizsgálóvá nevezte ki. — Krisztinavárosi szinkör heti műsor. Hétfő: „Magdolna“, Kedd: „Az özvegy hitvestársak, Katonásan, A paradicsom.“ (Először), Szerda: Ugyanezek, Csütörtök: „Rafael“, Péntek : „Egy jó madár, vagy : adj a tótnak szállást, kiver a házból“, Szombat: „Huszárosán“, Vasárnap: „A napraforgó*. — Az ó-budai színkörben kedden a „Nagymamát“ adták telt ház előtt. Márthát Péchy Paula, egy fiatal ke/dő színésznő játszotta igen kedvesen és meglepő ügyességgel. A kisasszonynak tehetségén kívül igen kellemes orgánuma és szép színpadi alakja van. Nyílt jelenetben is sokszor megtapsolták. — Kedélyesen. A budai Typographia dalkör jó kedvű meghívót adott ki, melyben tudatja, hogy szeptember hó 23-án a „Fáczán“ helyiségeiben nagyszüretelö ünnepélyt rendez. Érdekes lessz Mucci mükoplaló diszevése. A jegy ára előre váltva 1 korona, helyszínén 70 kraj- czár. Rossz idő esetén a mulatságot 8 nap múlva tartják. Jegyek kaphatók, ha előre akarják váltani Hertsek János gazdánál, az egyleti helyiségben („Fáczán“ vendéglő), a „Fáczán“ vendéglősnél Kabakovits J (fodrász-üzlet, Fő-utcza), Frech Sándor (Részvénynyomda) és Prihoda B. (Pester Lloyd) uraknál. — Esküvő. Bengyel Zsigmond, a budai I á n c z h i d-k á v é h á z előzékeny tulajdonosa szeptember 11-én vezette oltárhoz Leféber Ágoston fő- és székvárosi tekintélyes vállalkozó kedves és szellemes leányát, Márthát. Minden jót kívánunk az uj párnak, kik közöttünk telepedtek le Bengyel Zsigmond világlátott, tapasztalt üzletember finom modorával, tapintatával már is meghódította a közönséget. Őszi mulatság. A II. kér. polgári kör a nyári szünet után októbor hó 6-án (szombaton) rendezi első mulatságát. A hangversenynyel és tánczczal egybekötött ünnepély, mely a II. kér. medve-u. „Fáczán“ helyiségeiben tartatik, igen jó sikerülő mulatságnak ígérkezik, miután a kör rendező bizottsága mindent elkövet, hogy e mulatság se maradjon hátra a kör eddigi jó- nevü estélyeinek. Belépő személy-jegy 1 frt. Család-jegy (2 nő és 1 férfi) 2 frt. — Kimutatás a II. kér. közs. polg. leányiskola I—IV. törzs-, és I—III. párhuzamos osztályába az 189495. tanévre beirt tanulókról: 1. Beíratott az I. a) osztályba 54 tanuló, az I. b) osztályba 61 tanuló, a II. a) osztályba 43 tanuló, a II. b) osztályba 50 tanuló, III. a) osztályba 42 tanuló, a III. b) osztályba 50 tanuló, a IV. osztályba 58 tanuló. O-szesen beíratott VII. osztályba 358 tanuló. 2. Elutasit- tatott az I-ső osztályra jelentkezették közül 24 tanuló, a Il-ik osztályra jelentkezettek közül II tanuló, a Ill-ik osztályra jelentkezettek közül 7 tanuló. Összesen 42 tanuló. Budapesten, 1894 szept. 7-én. Kozma Gyula igazga ó. — Zeneakadémia. Somogyi Mór tanár, a kiváló zongoraművész f. évi szeptember hó 1-én Erzsébet körút 13. szám alatt egy a magas m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium által engedélyezett zene-konzervato- riumot nyitott meg, zongora, hegedű, gordonka, magas-ének és zeneelméleti tanszakokkal. Az intézet máris látogatott és a tanítás már e hó 10-én megkezdődött. Az egyes tanszakokat hivatott szakerok töltik be, úgy a zongora mint a zeneelméleti tanszakot, melyben általános zenekar, összhangzattan, zeneszerzés, zenetörténelem és zene-aesthetika foglaltatik. Somogyi Mór államilag képesített okleveles zenetanár oktatja. Hegedűt Jaulus Béla, gordonkát Schutz Gyula, a m. kir. operaház tagjai és magánéneket Somogyiné-Berger Carola, a würzburgi bajor orsz. opera volt primadonája tanítja. —- Somogyi Mór tanulmányait a bécsi konzervatóriumban végezte és a m. kir. zeneakadémián a zenetanári oklevelet szerezte meg. Számos szerzeményeivel gazdagította zeneirodalmunkat és több önálló hangversenyben adta már fényes tehetségének tanujelét. Azonkívül pedig éveu- kint tanítványaival rendezett hangversenyekkel több ízben rászolgált a sajtó elismerésére. A tananyagot melyet a konzervatóriumban tanítanak a minisztérium jóváhagyta. Évenként több házi és nyilvános hangversenyeket tartanak évzáró vizsgákkal, melyekről évi-kpnyvet adnak ki. A beiratások naponta 9— 6-ig folynak a tanhelyiségben, Erzsébet-körut 13. ahol mérsékelt tandíj mellett alapos zeneoktatásban részesülhetnek fiú- és leánygyermekek valamint felnőttek. — Összejövetelek. A „Budapesti I., II. és III. kerületi szállodások, vendéglősök, bor- és sörmérők ipartársulatá“-nak tagjai társasösszejövetelüket 1894. szeptember 18-én Albecker Antal (I. Holdvilág-utcza 9.) tartják. — AI. ser. Nemzeti asztaltársaság folyó hó 18-án Bittner Alajos vendéglőjében Alkotás- utcza 21. sz. gyülekezik. — A Magyar Mese- és Mondavilágnak, Benedek Elek nagy mesekönyvének minden újabb füzete arról győz meg, hogy ha ez a nagyszabású munka elkészül az ezer éves ünnepre, ennél becsesebb, maradandóbb értékű könyvemléke nem marad a nagy nemzeti ünnepnek. Az 50 füzetre tervezett műből most jelent meg a 13. és 14. füzet, tele ragyogó szép mesékkel, mondákkal és legendákkal, nevezetesen : az Igazság és Hamisság, A félkegyelmű, Péter és Pál, A aranyhaju ikrek, Kevélység, Kedvesség és Szívesség, A Napisten, A möndölecskék, A Halál, Az arany nyílvessző, Az aranyhaju királyfiuk, Bolond Mihók és a Só. A szépen és gazdagon illusztrált füzet ára 25 kr., s a ki 2 frt 50 krt előre beküld a kiadó Athenaeumhoz, bérmentve kap tiz füzetet. A Magyar Mese- és Mondavilág még mindig megrendelhető az első füzettől kezdve, úgyszintén kapható már az első kötet is (10 füzet) díszes kötésben 3 írtért. A szülőknek és tanítóknak melegen ajánljuk figyelmébe a kitűnő munkát, melyet a közokt. miniszter is az ország összes iskoláinak és népkönyvtárainak ajánlott megszerzésre. — „Szt. Lukács-fürdő“ részvénytársaság Budapesten. Újból felépült, kibővített, kényelemmel és pompával berendezett iszapfürdő 430 f~~| m. nyitott, 120 Q m. zárt medenezéiben a kénes hévviz naponta egyszer megújul. Tag-zuhany, gőzfürdők stb. Lakásokról és fürdőkről küld prospectust az igazgatóság. A kik a polgári iskola osztályaiból magan vizsgát akarnak tenni, a gymnáziumi osztályokat magán utón végezni, az egy éves önkéntesi tanfolyamra előkészülni, azoknak útba igázitó felvilágosítást ad a szerkesztőség. Kérjük vendéglőkben, kávéhá- zakban. ezukrászdákban, üzletekben, fürdőhelyeken, tőzsdékben, a Buda és Vidékét. Pártoljuk a budai ipart és kereskedelmet! Kiadó : Dévai Siöllőty Iitrái, Felelős szerkesztő : mlndnenti Erdélyi Gyula.