Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-16 / 37. szám
BUDA és VIDÉKÉ Szeptember 16. Budapest 1891. (5.) De mindezek a történelmi adatok, melyek csak a mondákon alapulnak, mint a „Buda és Vidéke“ 34. számában megjelent czikkem adatai ennél fogva nem vonható kétségbe az én frontváltoztatásom sem ! ámbár sót mai napig megejtett kutatásaim vajmi kevés reményt nyújtanak arra, hogy csakugyan az általam kijelölt hely legyen Árpád, sírja. Navarra József ur ki ugylátszik czikkeim- mel tüzetesen foglalkozott „Árpád sirja“ czimü czikke arra vall, hogy sokat tanult és sok történelmi müvet olvasott, de ezzel egy átalán nem bizonyította be azt, hogy az e czikk Írója is ne olvasta és netanulmányozta volna azokat a történelmi munkákat, sőt Tholt Tituszszal kit Navarra ur megjelölt személyes barátságban is volt és nagyon vitatkozott e téma felett, de határozottan állíthatom azt, hogy ezt a történelmi müvet Navarra ur nem figyelmesen olvasta! mely szóról szóra ezeket mondja: „Maga Árpád Csepel szigetet, mely neki alkalmas menedék helyül szolgálhatott, magának tulajdonitá ; később Rákos mezejéről a Dunán átkelve Budát megvéve, aztán Fejérvár környékén maradván Ete és Bojta Kun kapitányokat Baranyának Uszubu vajdát pedig Veszprémnek ereszté, kik e tájakat Árpád hatalmába ejtették. Akkor a fejedelem a Vérteseken keresztül Szent-Márton hegyéhez ért, csúcsáról csudálta az elfoglalt terület szépséget és a szerzeménynek igen megörült. Akkor hirétvéve, hogy fia született Csepel szigetén s azonnal oda rándult bajnokai kíséretében ; sok magyarság végezve hódításait, gyűlt akkor Csepelbe s a Duna partokra; a fejedelem Zoltánnak hivatá fiát nemzeti nagylakomát tartva Vajdájai és nemeseivel“. Ez történt 896-ban igy hát 0 Budán nem lakott, ugyancsak 907. évben ez a feljegyzés áll „Árpád az ország szerző, miután nemzetét az uj földön elhelyezte, nem nyugodott soká, hanem harcz vágyos seregeit gyakorta a szom széd németek és csehek tartományaira vezette, honnan ők pénzt, ruhát, élelmet szép ékszereket, marhát, lovat, meg emberrabot öszve zsákmányolván öröm riadással szoktak haza térni. A német és morva fejedelmek annyi kár szemléletére szerettek volna végére járni a dolognak, 8 e végett egy tenger sereget hajtattak össze, melylyel a haza térő magyar csapatokat tönkre tegyék. És össze is kaptak velük Pozsony közelében a Dunapartokon. Három álló napig állott a véres csata szűnni csak nem tudott, a németek a vad s rabló magyarokat kiirtani törekvőn, ezek pedig kézzel lábbal ellen szegülvén az irtozatos nemzeti enyészetnek; végre győzött Árpád. A megvert ellenség oda futamodott, a hová csak futamodhatott. A csatahelyén halt meg Luitpold bajor herczeg, sok püspök és más urak. Ez történt Krisztus urunk születése után 907 évben, melynek táján nemsokára hős Árpád is meghalt s Fejérvár környékén temettetett el. Árpádnak hosszú karcsú termete, barna szakálas képe, fekete nagy szeme volt. Nyájas, barátságos és bátor szivü fejedelem vala ez, egészen méltó arra, hogy a magyarok az ő utódaiból vegyenek királyokat s örök emlékezetben tartsák meg országuk alapítóját.“ Ez a történelmi mü költötte fel czikkiró figyelmét, s kutatva arra a meggyőződésre jutott, hogy Árpád sirja nem Ó-Budán, hanem igenis Fejérvár (Alba regia) környékén keresendő, megerősítették czikkiró nézeteit annnak a vidéknek népe között fennmaradt mondaszerü hagyományok is. Mai napságban is találkozunk ott a köznép között történet kedvelő búvárokkal, kik Árpád sírját kutatják, egy helyet mutogatnak egy ér mellett levő magasodáson, hol a nagy honalapító nyugodnék. Ha a kritika Írója e mondaszerü hagyományról magát meggyőzni kívánja, forduljon Cseörgey Pál úrhoz Budapesten, ő bővebb felvilágosítással szolgál, de különösen e tekintetben Baracska községben lakó Boné nevű éltes pékmester százados feljegyzésekkel is szolgál miket állítólag őseitől örökölve csak azért nem ád ki kezéből, mert ezek atyáról fiúra szállottak 1000 év óta, ezeknek az adatoknak az alapján minden vagyonkáját a történelmi nevezetességű sir felkutatására költötte most teljesen szegény és elaggott. — Dé e család hagyományában az is áll, hogy a tatár, török dulások után a család pgy ága vissza vándorolt arra a helyre hol Árpád honfoglalásakor ősei olasz birkások voltak, honfoglaláskor Árpád népébe beolvadva örökösen ezen a vidéken éltek, ha elüzettek vissza jöttek. A hármas koporsó pedig csak olyan nép között elterjedt rege. Árpád Csepel szigetet Fehérvárral (Álba regia) együtt magának tartotta ebből kiindulva kedyencz tartózkodási helye is lehetett. A látszat az, hogy csak is ott temetetett el, e mellett bizonyít az is hogy a későbbi Árpádkori királyok is Álba regiában temetkeztek. Már most feltéve hogy Árpádot kivételesen O-buda határában temették el hol sem előtte sem utána egy fejedelmi sarj sem temetkezett valóban csudálatra' méltó ! de a kegyeletnek e színezete is állításom mellett látszik lenni a mennyiben uem valószínű dolog hogy az özvegy és vezérei ottartozkodásuk központjától egy Római nevű határában temették volna, holott a szás.zhalmi határban megtalált hun sírok is azt igazolják, hogy őseinknek itt e tájon egy nagyobb temetkezési helye volt. Ezek azok az adatok, melyek engem front változtatásra kényszeritettek, meggyőződésemből kifolyólag Írtam előbbi czikkemet, mert én is szívesen foglalkozón történelmi búváratokkal, szívesen meghallgatok bár kit, ha gondolom, hogy felvilágosításait e tárgyban ki aknázhatom, sőt arra az álláspontra is helyezkedtem, hogy Fehéregyháza nem is Óbuda határában hanem most is fenn álló Romháza község közhelyén a szentiványi puszta határában Nyéken keresendő, ez pedig a Dunától Baracska határában. Kajászó Szt.-Péter mellett van. Még arra nézve, vagyok bátor megjegyzést tenni, hogy Navarra ur a Tárnok és Kajászó völgyével nincs egészen tisztában, mert ez két külömböző völgy egymáshoz 1 óra járásnyira van. Tárnok völgyének neveztetik Batta, Tárnok Sóskút és Ettyek községek lapálya, Kajászó völgyének illetőleg Váli völgynek Iváncsa, Baracska, Szt.-Péter, Vál, Tabajd, Doboz A1 és Felcsut községek. Ezeknek utána felhivom Navarra ur figyelmét arra, látva czikkéből, hogy régészeti kutatásokkal szivesen és érdekkel foglalkozik, fordítsa figyelmét Baratska és Szt. Péter között Szent lvány puszta határában a part oldalban folyó viz mellett mainap is épségben álló romok felé, melyet ma puszta templomnak neveznek, de a nép hagyományban mint Egyháza szerepel, nem e ez volt az a bizonyos Fehéregyháza, melyet az ön által kijelölt jeles történetírók O-buda határában keresnek; ezek azok az érvek, melyek megirt czikkemben felhozott adatok valódisága mellett szólnak. Egy ellenvetést tehet ön a megnevezett egyénekre nézve azt, hogy ezek nem elég hiteles alakok arra, hogy ily nagy fontosságú kérdésben döntéssel bírjon szavuk, de erre önnek azt felelem nem a Generális nyeri meg a csatát hanem igen is a közember, sőt egy nagyonszép példával is bizonyíthatom. A Pharahó Királyok idejéből fenn marad Egyiptomi piramisok rom halmazzában talált Ássir ékirásijegyek felett 200 évig búvárkodtak Európa legmiveltebb nemzeteinek tudósai végre is megfejteni nem tudták még egy Németországi egyszerű falusi tanító megfejtette és a tudós társaságnak kezébe adta kulcsát. Most már nincs ék irás mit elolvasni nem lehet pedig, ennek használata egypár ezer év előtt ment ki a forgalomból mikor a Nagy-Assir birodalmat megsemmisítették. Most már ne menjünk oly me- szire vissza miről homályosak a feljegyzések, ha nemcsak 30—40 évre mi! kik ezt a kort már megértük egész más véleménnyel vagyunk róla, mint a hogy azt a jelen kor törtetenészei megrajzolgatni próbálják. Még ahhoz kívánok pár szót szólani, hogy Navarra ur azt mondja, hogy minekünk budaiaknak mennyire kellene e helyet becsülni becsüljük is, de sajnálattal kell megjegyezni azt, hogy az irányadó körök közönyöségével ilyen magunk féle lelkesedő magyaroknak megküzdeni bajos, hanem azért kitartással küzdünk tovább mig végre valahára talán többen bele- melegülnek és érdeklődni fognak szent ügyünk iránt. Kéri Sz. Kálmán. Olvasóink figyelmébe. Lapunk terjedése bizonyltja annak lét- jogosultságát. Bár a legnagyobb közönynyel nézze is valaki Budának és vidékének elhanyagolt érdekeit, nagyon sok mellőzést és sebet fog felfedezni. A fővárosi sajtónak a politikai élet hullámzása mellett alig jut ideje — még ha akarata meg van is — a mi ügyeinkkel foglalkozni. A „Buda és Vidéke“ éber figyelemmel kiséri az összes érdekeket és szivesen közöl minden jogos felszólalást. Különösen alkalmas a társadalmi élet, egyletek, családi élet, községi mozzanatok nyilvántartására. Olvasó közönségével egy családot képez, osztozik annak bujában és örömében. Mi továbbra is fenn akarjuk ezt a szellemet tartani és lapunkat f. évi augusztus elsejével még élénkebb tartalommal szerkesztjük, mint eddig, mert újabb és különösen a tárgyilagos és közérdekű dolgokban közremunkáló erők tömörültek mellettünk. Ki fogunk terjeszkedni Buda és vidékének köz- gazdasági életének ébresztésére, ismertetni fogjuk iparát és kereskedelmét. Jövő számunkban folytatjuk a rég Ígért fényképek közlését, melyekben Buda és vidékének vezéregyéniségeit mutatjuk be. Erdélyi Gyula „Más sorsa“ czimü regényét közöljük. Rajta leszünk, hogy lapunk tartalma minél érdekesebb legyen. Kérjük a közönség támogatását és kérjük olvasóinkat, hogy lapunkat terjeszteni és arra előfizetőket gyűjteni szíveskedjenek. A mi legnagyobb erőnk a független közönség támogatása. Kívánatra bárkinek 4 mutatványszámot küldünk, de az 5-ik számnak elfogadásával előfizetőnek tekintjük. A „Buda és Vidéke“ előfizetési árai: Egész évre . . . .12 korona. Félévre.................6 „ Negyedévre ... 3 „ Uj előfizetőinknek megküldjük azokat a számokat, melyekben elkezdett regényünk folyik. Kérjük vidéki hátrálékos előfizetőinket az előfizetések beküldésére nehogy a költséges postai megbízással legyünk terhökre. A kik felszólításunkra az összegeket be nem küldik, azok szeptember !5. után postai megbízást kapnak. Különfélék. — Margit-sziget. Gazdát cserélsz hát te is Dunánk ékessége! Leveszi róllad kezét az, a ki annyi áldozatok árán ünnepi díszbe öltöztetett. Százados fáid közt, csobbanó vízesésed felett ott borong majd gazdád szelleme, a ki felruházott, dédelgetett, hogy gyöngye légy az emberiségnek, a kik még megbecsülik a szépet. Vájjon kinek kerülsz a kezébe, avagy kiknek. Ha részvényesek fizetik meg potom áradat, elkerítenek, széthasgatnak, megparczelláznak, s rácsos kerítés mögül nézi majd az idegen egykor pompázó rózsatőidet. Ha milliomos bankár vesz meg, nem szívhatja balzsamos levegődet többé a szegény! Szent Margit! kinek hó tiszta lelke bejárja tölgyeidet, platánjaidat, tulipán fáidat, és végig-végig suhan zöld pázsitod felett s visszatér pihenni csendes tanyájára a sötét és komor romok közé, kinek fog majd regélni szűzi szerelemről, önfeláldozásról. Majd eljönnek a kérges tenyerű napszámosok s a százados fák oldalába vágják fejszéjüket s könyörtelenül hull a gyepszőnyegre pompás koronája az óriás tölgynek, nagy levelű platánnak. De nem! Fenséges gazdád helyett kaphatsz még másikat a fő és székvárosban, s ez majd megbecsül csak úgy mint az előbbi. Megmaradsz a fővárosnak továbbra is díszére, betegek üdülésére, elfáradt lelkek vigaszára, mert nem hisszük, nem merjük hinni, hogy a fő és ssékváros kieresszen karjaiból akkor, a midőn oly hivogatólag borulsz oda.
