Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-08-19 / 33. szám
Budapest, 1894. III. évfolyam 33. sz. Vasárnap, augusztus 19. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ES TÁRSADALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt íiők-egylet hivatalos közlönye. KIÄüö-HIYÄTÄIo hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Várkert-rakpart 1. Heialer J. nyomdája. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél *vre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. s2í®;bjk:í;&3T<5sí;<3, I. kér., Pálya-utcsa 2. szám, 31. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Szent István napja. Az első magyar király ünnepét üli a keresztény Magyarország! A szeretet vallásának behozatalával megdöntötte saját véreinek pogány szokásait s a czivilizált nemzetek közé beig- tatta a magyart. Ezredéves múltúnknak a legkimagaslóbb momentuma István királynak megkeresztelkedésével kezdődött. A vitéz törzseket megfékezte s megtanította bölcs és szelíd szavával: Félni az Istent. Dúló csaták után a bókét hirdette, s a csatangoló élet helyett a szentelt földhöz kötötte a vezéreket, s az alattok harczoló daliás népet. Szabad hazában szabaddá tette a magyart, s a Krisztus szeretetének tanaival megtörte a szilajságot, s megvetette alapját imádott szép hazánknak. Véres harczok után, az elnyomatás és leigázás csüggedt napjaiban vissza sírta mindenha István királyt a magyar. A küzdés, a reményvesztettség után csak egy sóhaj futott végig az egész hazán: Hol vagy István király, Téged magyar kíván . . . „A EDDA és VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Szökjünk. (A »Buda és Vidéke« eredeti tárczája.) Irta: O’sváth Andor. A verőfényes, üde júniusi nap mintha minden rózsát, virágot nyílásra birt volna; az erdő dalosai mintha az égnek rendeztek volna hálaadó hangversenyt. Soha kellemesebb napot nem választhatott volna Bérczy báró és soha szebb vendégkoszorut nem hívhatott volna össze, mint az akkori volt. A főúri csínnal s ízléssel berendezett bárói kastély alig volt észrevehető a százados fákkal messzeterjedő parkban. A kastély széles veran dája előtt levő fák ölelkezni látszanak a parkkal összefüggő, örökké zúgó erdő átláthatlan lombjaival. Egy lépés: már az erdőben vagyunk. Bérczy báró nem az a főur volt, a ki maga fölött igen, de alatta nem ismer embert. Előtte nem létezett kasztrendszer, bár megválogatta azokat, a kik később bizalmasai lettek. Jólelkü ember volt, telve emberszeretettel; jó gazda a szó teljes értelmében s kitűnő házigazda vendégeivel szemben. Egy leánya volt, egy angyali lény: Margit. Ha Michel Angelo, vagy Rafael modelt választott volna, úgy bizonyára kedvesebb, elbájolóbb madonna arczot nem talál a Margiténál. Galamb jóságu, angyalÉs a szent király sírba dőltével gyászba borult az egész nemzet. A keresztény vallást felvett magyarok igaz bánatuk és fájdalmuk kinyomatával ar- czukon, s könytelt szemekkel kísérték utolsó útjára. És felsírt századok múltával is, ha a külellenség határain betört; győzelmes, avagy vesztett csaták után, csak István királyt emlegette: a szentet, a bölcset, ä nagyot. Alkotmányt, törvényt adott, s kiegyenlítette a fékevesztett kapzsiságot, gyülölsóget, irigységet, s egybe kapcsolta a polgárosodó, istent hivő magyart. Korszakok tűnnek el a semmiségbe, s helyök üres marad; nyomot nem hagynak maguk után, de Szent István korszaka soha el nem múló fényes sávot képez a nemzetek történetében, a mely tündökölni fog örökös-örökön, mig e vérrel szentelt földet magyar lakja. A keresztény Magyarország ünnepe Szent István napja. Az összes magyaroké valláskülönbség nélkül, mert különbözők lehetnek az egyes hitelvek, de abban mind együtt éreznek: hogy felettünk van az egy élő Isten, a magyarok Istene! És ez erős hittel lelkében, a Krisztusi szelidségü lény volt az a leány, a kit az Isten is tán jókedvében teremtett. Nemes tartása, fejhordozása nemes, előkelő származását mindjárt elárulta ugyan, de modora, magaviseletéből sohasem tűnt ki a kékvér, a mit szülőitől a hétágu czimerrel örökölni hivatott lett volna. A báróné pedig, egy fehérhaju idős matróna, aki mindent szeretett inkább, mint a várost, s mindent szívesebben látott, a mi nem városi. Nem tudni, hogy mi volt befolyással erre a derék családra, hogy a zajos főúri élet helyett inkább a csöndes falusi légkört kedvelték; talán az igéző vidék, a folyton zúgó fenyveserdő, a madarak, melyek itt ezrével tanyáznak, az ezüst csillogásu patak, vagy saját nemes ideálizmusuk ? Annyi bizonyos, hogy mindent adtak volna azért, hogy birtokuktól meg ne váljanak. Margit komtesse a saját kis kacsóival irta azokat a gyöngybetüs meghívókat, melyek a juniálisra mindnyájunkat egybeszólitottak. Soha sem örültem jobban egy-egy meghívásnak, mintha Bérczy ékhez voltam hivatalos. Birtokom határos volt az övékkel, magam is kedveltem a falusi életet s mi sem termószetesb, örömmel fogadtam a meghívást, mely Margit részéről számomra még pár sor „U-i“t is tartalmazott. Mert mi tűrés-tagadás; mi bizony nem idegenkedtünk egymástól; azután meg oly közel laktunk egymáshoz, hogy a vizslám nem egyszer az ő erdejükből hozta ki a lelőtt vadat. S nem egyszer történt, hogy egy-egy zivatar alkalmászeretet melegségével szivében térdre borult a nagy király az oltár zsámolyán, s buzgó imádsággal, ajakán kérte a magyarok Istenét, hogy tartsa meg e hazát. Ezért ünnep nekünk Szent István napja ! Századok tűnhetnek el! a nemzet történetében egyik nagy esemény lenyomhatja a másikát, de Szent István király emléke annyira be van vésve a keresztény Magyarország minden polgárának szivében, a melyet onnan ki nem irthat az idők változásának semmi esélye. Ős Budavárának királylakta helyén ott van Szent István Jobbja, az az áldott kéz, mely akkor gyakorolt jótékonyságot, a midőn még szokatlan volt, s az enyém és tied között alig volt meghúzva a határ. És felemelte e népet, féltette s rajongva szerette. Az első magyar király, szeretetének melegségével kormányozott, mert lelkét a keresztény vallás ihlete aranyozta be, s bölcsen tudta, hogy csak ngy tarthatja fenn magát ez ország, ha összetartva és egyetértve a magyarok Istene nevében védi meg a hazát. Szent István király ünnepén ezrek val én mentettem meg őt, s vittem aggódó szüleinek karjaiba. * * * __ Lovaim tánczolva, prüsszögve állottak meg a kastély árnyas verandája előtt. Bent már rég húzta a czigány, s kihallatszott a vig társaság fesztelen mulatozásának zaja. Margit atyja karján a veranda lépcsőjén fogadott s alig hogy a mulatók közé léptem, már tánczolnom kellett vele. — az első tour a magáé rossz ember! — Hol késett ily sokáig ? s feleletet nem engedve vinni kellett őt. S mondhatom, ha valaha tánczoltam kedvvel és tűzzel, ha valaha tán- czosnő kedvesebben simult tánczosához, úgy Margit volt az egyedüli. Soh’sem felejtem el azt az örökkévalóságba elringató tánczot, midőn kart-karba fűzve lejtettük a keringőt. Két arczára kiült az a két utánozhatlan rózsa, ke Die hullámzott s ajkai pibegve nyíltak és záródtak össze. Habteimete mozgásba, forrongásba hozta minden férfi idegét, lángba borította szivét és eszét. S mi tán- czoltunk, csevegtünk aranyderüs, mosolygó napokról, örültünk a jelennek, hagytuk a jövőt lett legyen az számunkra bármily rózsaszínű, bármily reményekkel lelt is. Mikor pedig ki- gyultak a káprázatos fényt hintő lampionok ezrei, leültünk egy borostyánbokor tövében elhelyezett padra s ő kéjesen simult hozzám, mint a fölöttünk levő borostyáninda az életerős cserfához. S mig mi fedve a lomboktól, egymás karjaiban örökkévaló álmot aluvánk,
