Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-15 / 28. szám
Budapest 1S94. (2.) BUDA és VIDÉKÉ Julius 15. magyar udvartartás lehetősége, míg a nemzet valóban nemzeti szellemű ébredést nem nyilvánít. A mi pedig Buda vidékének németségét illeti, azért a szunynyadó társadalmat teszem felelőssé, mely midőn Buda vidékén nyaral, üdülését szünidei német tanfolyamnak tekinti. Ez pedig gyászmagyarság. Erdélyi Gyula. Osztrák-magyar konzervgyárak. Az újkori hadviselés dolgaiban első sorban a sereg élelmezésének fontos kérdése áll. Ezentúl Európa esetleg Ázsia délnyugoti csataterein, ha elébb-utóbb csakugyan kenyértörésre kerülne a dolog, 6 — 7 százezer ember fog egymás ellen harczolni. Ily nagy tömegeket naponta frissen ölt marhák húsával és frissen készült főzelékkel élelmezni azért nem lehet, mivel a csapatok szervonatai s az ezek után hajtott szarvasmarhák ezrei a sereg mozgékonyságát megnehezi- tenék, sőt bizonyos tekintetben veszélyeztetnék. Mai napság az angol, franczia, német, orosz és olasz sereg azon kisebb-nagyobb részei, melyek Indiában, Dél-Afrikában, a Szudánban vagy a Turkmén pusztában harczoltak, kizárólag hús és főzelék-konzervekkel élelmeztet- tek s a rendes élelmezési mód csak akkor vétetett igénybe, ha ezt a helyi és hadászati viszonyok megengedték, vagyis, ha a csapatok akár táborban akár pedig helyőrségekben az idővel, melyet a rendes élelmezés körülményes módjai igényelnek, bátran rendelkezhettek. Az európai nagyhatalmasságok Ausztria- Magyarország kivételével állami kezelés alatt álló katonai konzerv-gyárakat rendeztek be, melyekben már béke idején oly előkészületek tétettek meg, hogy a sereg háború esetére idejekorán hús, leves és főzelék-konzervekkel kellőleg ellátassék. Nálunk a közös hadügyminiszternek a delegácziókban ismételten tett nyilatkozatai szerint a sereg élelmezése háború esetére magánvállalkozókra fog bizatni és állami konzervgyárak felállításáról ily módon szó sincsen. Az 1859. és 1866-iki hadjáratok alatt a sereg élelmezése száz meg száz milliókba került, az illető szállítók óriási összegeket nyertek, de mindezek daczára a katonák koplaltak s a lovasság valamint a tüzérség fogatai rendesen széna és abrak nélkül maradtak. Ki ne tudná, hogy e szomorú állapotokat leginkább a szállítók könnyelműsége — ne mondjuk roszsorok felé tartani, ez aligha nem a mi házaspárunk. Siessünk utánuk. Jókora gyaloglás után a sietés nem épen kedves dolog, aztán barátom indítványa sem volt egészen Ínyem szerint. Mint afféle nőtlen ember, kit még mindössze csak papíron s egy hirszegény újdondász házasított meg, a házi boldogsággal nem igen szeretek farkasszemet nézni. Az ember nincs épen érzés s mi fő, lelkiismeret nélkül, s ily esetekben mind a szívnek, mind annak a kisbirónak jut aztán egy kis tenni valója ! De már késő lett volna ellenszegülnöm, észrevették bennünket, megálltak, s nyájasan integettek felénk. Boldog fiatal pár, még a mézes hetekben, mind a két arczon az az érzés tükröződött, mit Lesniewska „beteljesültek már vágyaim“ áriája Hunyadi Lászlóban oly elragadólag kifejez . . . A szerelmesek rendesen csak magukat, s boldogságukat látják, ezenkívül épen semmit, így nem csuda, ha a mi boldog párunk fáradtságunkat nem látta, s távolról sem jutott eszébe az a tisztességes távolság, mely a pesti országuttól a budai városmajorig van, s hogy egyikünk sem volt bakancsos. Folytatták tehát, vagy is fájdalom! foly- tattuií esti sétánkat, ők édelegve, kedélyesen a mint illik, mi lankadtau, s meglehetősen lehangolva, a mi természetes. Előttük érdekkel birt a regényes félhomály, a fénybogár, mely ragyogva tűnt el a bokrok közt, a várfokról lelelkiisége — idézte elő! A csaták előestvéjén vagy lefolyása alatt a vágómarha többnyire későn vagy épen nem jutott a táborba, sőt gyakran az ellenség kezébe került. Ámde ezek az elvitázhatlan szomorú tények úgy látszik nem ingatták meg a mérvadó körök közönbösségét, mert az imént felsorolt s kétségbe nem vonható újabb intézmények nálunk figyelembe nem vétetnek. Nehogy azonban a katonai kincstár mégis arra a gondolatra jusson, hogy e részben tán valamit tenni kellene, egyes vállalkozók azzal előzték meg a mozgalmat, hogy egy-két konzervgyárat állítottak fel, melyek arra lennének hivatva, hogy készítményeikkel a sereg élelmezését teljesítsék. Háború esetére az állam a vasutak, táv- irdák és hajózási vállalatok kezelését átveszi mit nagyon érthető okokból a működő sereg biztonságának tekintetéből tennie kell. Ezekből kifolyólag észszerüleg azt kellene következtetni, hogy hasonló intézkedések az élelmezés fontos sőt életbevágó kérdésénél szintén alkalmazandók lennének. E helyett azonban azt látjuk, hogy például a Magyarországon álló csapatoknak konzervekkel való ellátása egyetlenegy budapesti magánvállalatra van bízva, mely működését bármely órában tetszése s tulajdon belátása szerint még akkor is beszüntethetné, mikor arra leginkább szükség lenne, anélkül, hogy ebből a vállalatra egyéb kár háramlana mint az, hogy óvadékképpen letett pénzét elveszítené. Nem egy példát tudunk, midőn a franczia-német és orosz-török háborúban az efále szállítók tevékenységüket egyszerűen beszüntették. Ily esetekben a szerződés be nem töltéséből utólag — post festa — megindított kártérítési perek vagy bűnügyi keresetek rendesen eredményre alig vezetnek. Eszünk ágában sincsen az Osztrák-Magyar monarchia területén fennálló konzervgyári vállalatok szoliditását vagy jólelküségét kétségbe vonni, de ha az állam a veszély idején a közlekedési vállalatok kezelését biztonság okáért kezébe veszi, miért ne kellene hasonló intézkedéseket a még sokkal fontosabb hadseregi élelmezés tárgyában tennie?! — A tapasztalás — még pedig különösen nálunk — azt mutatta, hogy a sereg harczképességét részben a folytonos nélkülözések rontották meg. Ki ne gondolna ilyenkor az 1866-iki hadjárat szomorú és számos epizódjaira midőn egyes ezredek, sőt dandárok hetekig koplaltak! Kinek nem jutna eszébe, hogy az 1859-iki olasz hadjárat alatt lelketlen szállítók a már egy Ízben kifizetett vágómarhát mindaddig távol tartották, míg azt szerencsésen az előre nyomuló ellenség kezeibe nem jutatták! Az ipar és kereskedelem fejlődését, gyara1 pitását és támogatását okvetlenül szemmel kell tartani, mind ezt józanul gondolkozó ember nem ellenezheti, de oly időben, midőn a nemzet létéről vagy nemlétéről van szó, midőn minden melléktekintetek teljes mellőzésével azon kell lenni, hogy a siker esélyeit szaporítsuk egy-két magánvállalat gyarapodása vagy bukása kérdésbe nem jöhet. Az állam kötelességében áll idejekorán arról gondoskodni, hogy katonai konzervgyárak felállításával a sereg élelmezését biztosítsa, mit egyes vállalkozókra bíznia semmi esetre sem szabad! Jelen czikkünkben csakis e fontos kérdés körvonalait jeleztük, még pedig oly módon, hogy azt mindenki megértheti. Mihelyt a közösügyi delegácziók működésűket megkezdik, nem fogjuk elmulasztani a közös hadügyminisztert ép úgy mint a honvédelmi minisztert e fölötte fontos és életbe vágó kérdésre egy tüzetesebben szerkesztett czikkben újból figyelmeztetni és alig hisszük, hogy szavaink visszhangra ne találnának. Szőlló'miveiők kirándulása. Rácz Sáudor m. kir. szőllőszeti és borászati felügyelő ur kezdeményezése folytán egyesületünk a szomszédos Fehér és Komárom vármegyei társegyesületek közreműködésével egy szőllőszeti tanulmányi kirándulást tervez azon czélból, hogy a phylloxera elleni védekezés, a szőlő újítás s az okszerű homoki telepítés iránt érdeklődő gazdaközönségnek mód és alkalom nyujtassék e téren az okszerű munkálkodás által ért s a gyakorlat által is helyesnek bizonyult eredmények megszemlélésére s tanulmányozására. A kirándulás részletes programmját alább közöljük s kérjük a szőlőszet iránt érdeklődő gazdatársainkat, hogy ezen kiránduláson részt venni szíveskedjenek. A kirándálás programmja. Augusztus 5. (Vasárnap.) 1. Reggel 6 órakor találkozás Bpes- ten a déli vasút pályaházában a II. oszt. étteremben. Indulás reggel 7 óra 5 perczkor Székesfehérvárra. (A komárom vármegyei és moór vidéki kirándulóknak a Budapestre való utazás helyett kényelmesebb a Komárom-Ujszőny- ből reggel 3 óra 41 perczkor induló s Székesfehérvárra 8 óra 22 perczkor érkező vonattal utazni, s a Budapespesről érkező kirándulókat a pályaudvaron bevárni.) 2. Érkezés Székesfehérvárra 9 óra 16 perczkor. Villáereggeli a pályaudvar éttermében. Innen 10 órakor, megrendelt kocsikon kiszállás a székesfehérvári amerikai szőllő telepre s magánosok szőlőibe. hangzó zene, mit az esti szellő szárnyaira felfelkapott. Mi őszintén megvallva, kissé prózaibb tárgyakkal mulattuk magunkat, egy kedélyes sült csirke salátával, mellé egy pár üveg szellemdus budai bor, aztán jó vetett ágy s édes álom, minőt ily fáradság után élvezhetni. Persze hogy mindezt szokásunk szexánt ! még csak képzeletben élveztük, mert sétánk 1 folyvást tartott, s tartott pedig minaddig, mig a regényes félhomályból vadregényes sötétség nem lett. Haza térve, a rögtönzött barátságos esteli után azon szilárd határozattal feküdtünk le, hogy ha csak „valami viszontagságból szőtt s keserűséggel beitatott fellegek“, mint a Divat- csarnok Írja, — nem áztatják el kirándulásunkat, holnap felkelésben megelőzzük a napot. Lefeküdni és aludni, valamit keresni és megtalálni nem mindegy. Ugyhiszem e lobro- zatlan tételen senkinek sem jön kedve kétkedni ? Sokat kerestem már én életembem — kérem, ne tessék financziális értelemben venni — a mit meg nem találtam. Például: nö-szivben tiszta hil szerelmet, Szatmárban jó országutat, N. ur kritikáiban egy okos gondolatot, Miskolcz városában egy rossz preferánczistát, Szilágyi V. fájdalmaiban, szelíd fájdalmakat, a Divat- csarnok tárczájában valamit, sat. sat. Lefeküdtem pedig már sokszor, a nélkül hogy elaludtam volna . . . így történt jelenleg is. Szemeimet hiába hunytam be, akaratlanul ismét kinyíltak, — nem maradt egy tárgy a szobában, mit hosszan s gondosan végig ne néztem volna. Boszankodtam szemeimnek e szeszélyes munkásságán; egy hálószoba rendes, egyszerű bútorzatán nem igen van valami különös néznivaló, s miért mégis tekintetemnek e körutazása, tévedezése? Akaratlanul csak nem jött kedvem valamely sarokban pókhálót fedezni föl. Két hó előtt ez ugyan nem lett volna lehetetlenség, de most . . . Azelőtt és most...............igaz ebben van valami, a mi figyelmet érdemel, vájjon nem ez-e, mi szemeimet akaratlanul nyitva tartja! Mily kényelem, mily csinosság mindenütt! Még a mosdóasztal is a hozzá tallózókkal egész kis csendélet, — s ez a párna is oly hófehér, s mily jól áll rajta e piros szalagcsokor! Ah, hisz ez természetes! Hisz barátunk ez előtt nőtlen volt s most nős, nős és.,. boldog ! Szúnyog s más alkalmatlan állat nem igen volt a szobában, mégis mintha valami csipdesett volna. Gondolkozni kezdtem. Eszembe jutott a nőtlen élet rideg egyedülisége, diákos kényelmetlenségei, otthoniatlansaga, — és sok más egyéb, mi az embert a kopogó szellemek megjelenése nélkül is könnyen kisértetbe hoz- hatja. Dühösen fújtam el a gyertyát, párnák alá temettem fejemet, rágondoltam X . . . összes költeményeire, s e vai’ázslat után csakugyan álomba merültem. (Folyt, köv.)
