Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-15 / 28. szám
/ / Budapest, 1894. III. évfolyam 28. sz. Vasárnap, julius 15. BUDA ES VIDÉKÉ KftZIGAZfiATÍSI, KŐZGAZDASÍGI ES TÍHSAD ALMI HETILAP Az I kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönyek rni>ö-ii i y ÄTÄp, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek I. kér., Várkert-rakpart 1. Heisler J. nyomdája Megjelenik minden vasárnap. Eltfflaetési árak : Egész évre 12 korona, fél 'vre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Pálya-utcjsa 2. siám, 31. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Visegrád. A nagy hadgyakorlatok alkalmával ő felsége a király, Albrecht főherczeg és a külföldi uralkodók katona-képviselői egy ritka hadászati tény bemutatását fogják szemlélni Visegrádon. A gyorsan készült dunai hidakon kél át az egész hadsereg. A hadi technika legújabb vívmányai, a katona erólye és pontossága, a gyors kéz közfigyelem tárgya lesz Visegrádon. Reánk nézve — eltekintve a hadügyi fontosságtól — nagy súlypontja van az udvar és külföldi katonai képviselőknek ez a megjelenése. Először is történelmünk egy kimagasló részlete ujul fel azon a helyen, hol egykor Róbert Károly és Nagy Lajos és más nemzeti királyaink idejében az udvar székelt és pedig oly fónynyel, mit nem győznek magasztalni a külföld krónikásai. Egy igazi magyar udvartartás vonzotta ide a külföld fejedelmi sarjait és nevezetes nemzetségeit, hogy a magyar lovagiasság szerint műveljék ki magukat és tanuljanak finomságot a magyar király udvarában. A polgári hatóságnak ezt alkalma lesz a hivatalos tisztelgéseknél felujitani és közbeszéd tárgyává tenni s talán a régi emlékeknek meg lesz az a hatása, hogy a király figyelme e szép vidékre irányul, hol már annyiszor vadászott. A külföldi lapok tudósítói elragadtatva beszélnek a gyönyörű tájról, mely valóban egy király üdülésére volna méltó. A képes világ-lapok hozni fogják a látképet és Visegrád olyan reklámban részesül, mely párját ritkítja és melyet nagy pénzáldozatokkal sem lehetett volna elérni. Mi magyarok addig sohasem mozdulunk, mig a külföld nem üt lármát érdekünkben. A mit mi maguuk vidékeink megkedveltetésére teszünk, az csak halványan történik. Buda közelebbi és távolabbi hegy-vidéke pedig olyan kincs, mely ha más országban volna, bizony hasznát tudnák annak venni. Szégyenkezve állhatunk majd a külföld véleménye előtt, melyből ki fog tűnni, hogy nemcsak múltúnkat felejtjük el, de jelenünkben is közönyösek vagyunk és nem ismerjük a mi hazánk bájait. A visegrádi király-napok alatt az is napvilágra jön, hogy menynyire nehezen megy a legnagyobb buzgalom daczára a magyarosítás. Még mindig nem felejtettek el németül, ha tudnak is magyarul. A megyei hatóságot szokták érte vádolni s néha a királyi tanfelügyelőt, kik mindent elkövetnek a mi erejökben áll a magyarosodás érdekében. Szerintem nem a hatóságokat kell azért vádolni, hogy Budának környékén a magyarosodás nem halad elég gyorsan, hanem az egyéneket, a társadalmat és ebben a nyaralókat. Tennénk csak fel magunkban, hogy semmi áron nem beszélünk velük németül, magyarosodnának azok eszök nélkül. Az iskola úgy a hogy magyarosit, a gyermek vissza megy családjába, itt újra anyanyelvén beszél, s azok a kikkel érintkezik, törik a németet a kedvéért, ha a német beszéd olyan kínos is, hogy hólyagot húz a magyar ember nyelvén. így maradnak azután Visegrád és egyéb nyaraló helyek németnek. A mi bűnünket azután szeretnénk a főszolgabíró és a községi elöljáróság nyakába varrni, pedig ha németül nem beszélnénk, úgy egy évtized alatt nem várt eredményeket érhetnénk el. Azt hisszük, hogy műveltebbnek tart az a paraszt, ha vele a saját nyelvén beszélünk és szógyenlenónk, ha nem tudnánk németül. Mit gondolnak rólunk a külföld képviselői ? kik nem látták azt, hogy Berlin környéke franczia. vagy Páris környéke német legyen. Ez egy nagy í czáfolat lesz, ha szégyenünkre is a német Schul verein vádjára, hogy mi erőszak os- san magyarositunk. A magyar nemzeti királyok udvarának szinhelye romokban van és ma is német, ennél szégyenteljesebb közönyösség még nem nyilatkozott nemzetben. Epedünk a magyar udvartartásért, tegyük fel, hogy lenne, milyen furcsát látnánk, a jó magyar urak nem tudnának a várost környékező néppel beszélni. En a magam részéről nem hiszem, hogy bekövetkezhetnék különben is a „A BUDA és VIDÉKÉ“ TARCZAJA, Mulatság a Svábhegyen. (40 év előtt.) Irta: Berecz Károly. II. Útközben. . . . E kebel panaszait nem Hallak a hegy ormai! . . . Ach ! de boldogságomat te Szirtkebellel széttöréd S e szű meg nem csillapítva Ach ! hiába reng feléd ! Kazinczy Gábor. Elértük a lánczhidat. Ha a czivilizáczió nem volna annyira esküdt ellensége a romantikának, most a hídfőnél kissé megállapodhatnánk. De mi köze a hídfőnek a romáutikához ? Kérdezzük csak meg ez iránt az istenben boldogult bajóhidnál ácsorogni szokott közönséget, mely naponta oly ingyen mulatsághoz jutott, milyet sok eredeti dráma nem képes nyújtani. A fizető és nemfizető átjárók, a vámszedők csalhatatlan emberismerete, országhirű gorombasága, a hid megnyitása, bezárása, egyes szerencsétlenségei okozva erős szél, sebes hajtás, s terhes hajók által —• mind megannyi érzékeny és mulattató események, melyek a lapokat fris újdonságokkal, az ácsorgó közönséget pedig fris látványokkal látták el. Fájdalom most már csak fizető átjárók vannak! A borbélylegény hiába huzna fekete frakkot, fehér keztyüt; a szakácsné hiába tenne fiorentinert fejére, — e kísérletnek nincs mezeje többé, fizetünk mindannyian! Szüzvállas atyánkfiái Pesten úgy mint Tyúkodon örökre kimúltak ez árnyékvilágból. A hajóhiddal elenyésztek az érzékeny történetek is. A czivilizáczió megölte a romántikát, a lánczhid az érzékeny történeteket! Ha az alagút meg volna, most pár perez alatt a bndai hegyek alá tehetnők magunkat; ez az épületes „volna“ jutott eszembe a mint a budai oldalra értünk. így azonban czélszerü- nek láttuk első állomásul a Müller kioszkjában letelepedni. A Müller kioszkja a vároldalon egyike Budapest legszebb frisitő helyeinek. Gyönyörű lugasok, nagyszerű kilátás, fris levegő, Ízletes fagylalt, jeges kávé, rendesen elegáns közönség, különösen Buda rejtett szépségei közül. Valóban a Müller kioszkja még a tulajdonké- peni Müller vállalatoknak sem válik szégyenére, Müller Gyula „Nagy naptár“-át sem véve ki. Kevés pihenés után, mialatt büsitővel láttuk el magunkat, folytattuk gyalog vándorlásunkat a váralatti utczákon át. Mily pusztaság! mily kietlenség e népteleu utczákban! Akár Herkulanum s Pompéjiban képzelheted magad. A házak kapui, ablakai többnyire zárvák, az utczákon fü nő, itt-ott romba dőlt házak vagy elhagyott lakok, ha egy átmenővel találkozol is valamely utczasarkon, az is oly csendesen, hallgatagon lépdel, mintha sírok fölött járna .... Századok előtt alkalmasint zajosabb élet volt itt. Egy ház kapuja nyilt meg előttünk, gyönyörű barna kis leány kötéssel kezében jelent meg a nyitott ajtóban. Hol veszi itt magát e kis tündérnő ? S az a gyönyörű kert, mely a nyitott ajtón át szemeink előtt feltárult? Szerettem volna megkérdeni, vájjon Alicenak bijják-e ? S van-e neki is ott a falak közt, vagy abban a kertben Maltraversje ? Ez elhagyott utczák közt, e zárt rejtélyes lakokban titkos édes kalandokat hajlandó keresni a fantázia. — Még ma egy fiatal házaspárnál foglak bemutatni. Az éjt a városmajorban, szállásukon fogjuk tölteni. Már rég Ígértem látogatást, ma meg akarom őket lepni. — Igen, de ne feledd, hogy a fiatal házasok nem nagy barátai a meglepetéseknek, lévén ezek inkább megzavarások. — Ne tarts semmitől — egészen otthonos vagyok, s aztán ha begyen nem is, de legalább a zöldben leszünk, s még ma éjjel jó puha ágyban. — De mintha két alakot látnék a fa-
