Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-17 / 24. szám

Budapest 1894. (4.)

BUDA és VIDÉKÉ.

Junius 17.

vezető vezetettt. Rég elmúlt az éjfél, midőn a társaság hazafelé indult. Az ünnepélyre több üdvözlő távirat is érkezett; ezek közül D a r á- n y i Ignácz orsz. képviselő és Deutschländer tornásztárs táviratát különös lelkesedéssel fogadták.

A lövöldéből.

Szávoszt Alphonz főlövészmester ur indítványa folytán a budapesti polgári lövész-egyesületnek választmánya azt az üdvös határozatot hozta, hogy a czéllövészet nemes sportjával nem foglalkozó tagjainak a lövöldében való időzését és tartózkodását minden tekintetben kellemessé tegye. A választmányi határozatnak megfelelve, múlt vasárnap volt az első ünnepély a lövöldében, a mely nemcsak az activ lövésztagok, hanem a lövészetet nem kultiváló tagok és hozzátartozóik szórakoztatásáról és mulattatá- sáról is bőven gondoskodott. A rendezőség dicséretére legyen mondva, hogy az ünnepély impozánsan sikerült.

Ifj. Bún József ur, vigalmi bizottsági elnök, Holczer József b. alelnök és Loósz István b. jegyzőnek érdeme, hogy az ünnepély várakozáson felül fényesen sikerült. Nevezettek a rendezés körül emberfölötti munkát végeztek és az ő érdemük, hogy a megjelent sokadalom, mintegy 1200 egyén, mulatozási vágya kielégítést nyert és hogy a megjelentek a mulatság okozta kellemes benyomás hatása alatt hagyták el a lövöldét, a melyben nehány órán át kellemes szórakozást találtak és élénken mulattak.

Mig a lőcsarnokban és a „hölgyek“ lövőházában a fegyverek folytonos puffogása mellett a verseny-lövészet élénken folyt, addig a díszes kertben kedves kaczagás mellett a gyermekek fölfüggesztett vetőgolyóval tekéztek, a tekepályákon pedig a versenytekézés kevesen folyt. — Mindezen mulatságokat tetézte az, hogy a 86. számú gyalogezred kitűnő zenekara id. Stern József karmester személyes vezetése alatt szebbnél-szebb vidám zenedarabokat játszott.

A kert az esti órákban tündéries pompát vett fel, különféle szinü lámpácskák illuminál- tak, a fákon és bokrok ágain lampionok világítottak. — Pompás látvány volt ez.

A kerti katonazene-hangversenyt 8 órakor a díszteremben sikerült hangverseny követte, melyen közreműködtek : Török Irma urhölgy, a nemzeti színház tagja, Berger Karola urhölgy, Arányi Dezső és Földesi Lipót urak, operai tagok, Somogyi Mór ur zongora-művész és a 10 éves gordonka-művész Földesi Arnold.

A figyelmes rendezőség remek csokrot nyújtott át Török Irmának és Berger Karolának.

A hangverseny első száma Weber „Liszt“ hangverseny darabja volt, melyet Somogyi Mór ur nagy bravúrral adott elő. A művész végső részletekig finom pointirozásával a közönséget elragadta, mely finom játékát viharos tapsokkal jutalmazta. Az ezt követő szám Arányi Dezső operai énekes éneke volt, ki Donizetti „Ária és Recitativ“-át adta elő. Éneke gyönyörű, orgánuma fülbemászó, hangja erős és terjedelmes. A művész énekét a közönség szűnni nem akaró tapssal fogadta, mi a művészt egy magyar népdal éneklésére kénytelenitette, melyre szintén óriási tapsot aratott. Ezt követte a tízéves Földesi Arnold gordonkajátéka. A kis művész egy hangverseny darabot „Goltermantól“ meglepő technikával és vervevel játszott; játékát tapsvihar és az asszonyok csókolódzása követte. Ezután Török Irma urhölgy a nemzeti színház tagja lépett a pódiumra és elszavalta Vörösmarty „Szép Ilonka“ czimii költeményét. A kedvencz művésznő naiv, csengő és kellemes hangjával valamint szép előadási modorával a közönséget egészen elbűvölte. A szavalat óriási hatást ért el, nem csoda tehát, hogy a kedves művésznőt a közönség többször a lámpák elé hivta. Ezután Berger Karola urhölgy énekelt' egy varázsdalt és egy chansont. A nagy reményekre jogosító művésznő kedves hangjával egészen elragadta a közönséget, mely a művésznőt szintén többször a lámpák elé hivta.

A művésznő nüanczirozása finom és exact, hangja tiszta és terjedelmes. A programm hatodik számát ismét Somogyi Mór zongorajátéka töltötte be, ki Liszt magyar “Rhapsodiáját“

páratlan készültséggel eljátszotta. Ezt követte egy hegedűn, gordonkán és zongorán előadott Trio, melyben Földesi Lipót ur, fia a kis Arnold és Somogyi Mór ur játszottak. A közönség a művészeket hálásan megtapsolta, úgy hogy kénytelenek voltak az egyébként is igen gyönyörű darabot, „Volkmann-bölcsődalát“ meguj- rázni. A műsor utolsó száma Verdi „Trovato- re“-ja volt, melyet Berger Karola urhölgy és Arányi Dezső ur adtak elő, előadásukat a közönség frenetikus tapssal jutalmazta.

A mindenre figyelmes, buzgó rendezőség a hangverseny után a művészek tiszteletére bankettet rendezett, melyen Szávoszt Alphons főlövészmester mondott rájuk felköszöntőt; ifj. Bún József pedig a sajtó képviselőit éltette. A főlövészmester másodszori felköszöntőjével a vigalmi bizottság elnökét, ifj, Bán Józsefet éltette. Az estélyt jól sikerült tánczmulatság zárta be.

Az ünnepélyen jelen voltak: dr. Darányi Ignácz, Gajári Ödön, Molnár Béla és gróf Hadik Brakóczy orsz. képviselők, Lung György szfőv. tanácsnok, Lithvay Mátyás törvényszéki biró stb. stb.

Asszonyok: Szávoszt Alphonsné, Lung Györgyné, Csendics Gyuláné, Freyberger Pálné, Némái Antalné, Benes Józsefné, Szabó M. Fe- renczné, Kemény Istvánné, Török Józsefné, Szőke Györgyné, Lithvay Mátyásné, Jarmer Ignáczné, Scnwartz Sándorné, Ludvig Lajosné, Lohr Józsefné, Frey Alajosné, Vörös Kálmánná, Szvie- rák Ágostonná, Hirschberg Vilmosné, Kanyó Sándorné, Forche Románná, Stern Józsefné, Járitz Andrásné, Gallauner Károlyné. Kados Adolfné, Eder Gy. Antalné, Klemm Árpádné, Kraez Alajosné, Reich Zoltánná, Sternád Re- zsőné, Spuller Istvánné, Jelűnek Antalné, Lindenbach Istvánné, Kormos Gyuláné, Friedrich Károlyné, Rausch Ferenczné, Kallis Gyuláné, Arnold Róbertné, Schőnoa Aurelné, Pfeiffer Já- nosné, Müller Károlyné, Angerer Istvánné, Pogány Béláné, Andrássy Antalné, Balassa Gyuláné, Andretti Anselmné, Bauer Józsefné, Ber- náth Kálmánná, Beranek Elekné stb. stb.

Leányok: Török Irma, Berger Karola és Berger Emilia, Freyberger Sarolta, Szvierák Gizella, Szvierák Margit, Szőke Jolán, Tiszay Elza, Frey Margit, Benes Jolán, Dietze nővérek, Vörös Katicza, Schönoa nővérek, Szepessy Irma, Hirschekker Mathild, Rausch Hona, Lithvay Sarolta és Margit, König nővérek, Hebentanz Lila, Weisz Adel, Haidekker Mathild (Kaposvárról), Beranek Jolán, Bauer Szidónia, Koller nővérek, Kemény Vilma, Ludvig Irénke, Sedel nővérek, Ott Hermina, Menner nővérek, Vas Julianna stb.

Az első négyest 80 pár tánczolta, az utolsó csárdást csaknem ugyananynyi a reggeli órákban.

Lohr József.

Olvasóink figyelmébe.

Folyó év julius hó elején a „Buda és Vidékére“ uj előfizetést nyitunk. Lapunk terjedése bizonyítja annak létjogosultságát. Bár a legnagyobb közönynyel nézze is valaki Budának és vidékének elhanyagolt érdekeit, nagyon sok mellőzést és sebet fog felfedezni. A fővárosi sajtónak a politikai élet hullámzása mellett alig jut ideje — még ha akarata meg van is — a mi ügyeinkkel foglalkozni. A „Buda és Vidéke“ éber figyelemmel kiséri az összes érdekeket és szívesen közöl minden jogos felszólalást. Különösen alkalmas a társadalmi élet, egyletek, családi élet, községi mozzanatok nyilvántartására. Olvasó közönségével egy családot képez, osztozik annak bujában és örömében. Mi továbbra is fenn akarjuk ezt a szellemet tartani és lapunkat f. évi julius elsejével még élénkebb tartalommal szerkesztjük, mint eddig, mert újabb és különösen a tárgyilagos és közérdekű dolgokban közremunkáló erők tömörültek mellettünk. Ki fogunk terjeszkedni Buda és vidékének közgazdasági életének ébresztésére, ismertetni fogjuk iparát és kereskedelmét. Megkezdjük a rég ígért fényképek köz* lését, melyekben Buda és vidékének vezér- egyéniségeit mutatjuk be. Júliusban Erdélyi Gyula Béla király kútja czimü elbeszélését közöljük. Rajta leszünk, hogy lapunk tartalma minél érdekesebb legyen. Kérjük a közönség támogatását és kérjük olvasóinkat, hogy lapunkat terjeszteni és arra előfizetőket gyűjteni szíveskedjenek. A mi legnagyobb erőnk a független közönség támogatása.

Kívánatra bárkinek 4 mutatványszámot küldünk de az 5-ik számnak elfogadásával előfizetőnek tekintjük.

A „Buda és Vidéke* előfizetési árai :

Egész évre .... 12 korona.

Félévre.....................6 „

Negyedévre ... 3 „

For ewer.

Irta : Dr. Kárffy Ödön.

A korona vendéglő extrájában, melyet a jó Zug-Szent-Péteriek tiszti kaszinónak neveztek, nagy volt a konsternáczió, a mikor elterjedt annak a hire, hogy az ezredet az utóbbi hadgyakorlatok alkalmával tanúsított hanyag magaviseleté miatt áthelyezik Boszniába és helyét egy lengyel dragonyos ezred foglalja el. Jorics hadnagy egy szubordináczió ellenes megjegyzést morgott bajusza alatt, mely káromkodásnak is beillett, — Szolnoky, — a sneidig Szolnoky, leejtette monokliját, a kis „Kadét von Schwandorf“ meg, a ki tavaly a zug-szent- péteri leégettek javára rendezett élőképekben oly elragadóan adta Adoniszt, — majd hogy sírva nem fakadt.

De hát hogy is ne ? Hiszen a jó Zug- Szent-Péteriek mindent elkövettek, hogy megkedveltessék huszárjaikkal az állomást: a férfiak akárhányszor kivilágos kiviradtig együtt mulattak a tisztekkel, a Miska bandájának hét megyére szólt a hire, a hires szépségű zug- szent-péteri leányok, asszonyok meg egytől- egyik szerelmesek voltak mindannyiokba.

Ebéd közben jött a szomorú hir s késő délután lett, a mig a tisztek megbeszélve ezt a csapást, elszéledtek. Csak Jorics esküdözött még egyre a szemben ülő Szolnokynak, hogy egy szál kardra provokálja az egész pólyák tisztikart, a mire az kijelentette, hogy „ezen a Herkó- páter se segít“, és nagy csörtetve ott hagyta a faképnél. Egy darabig csak elnézte még Jorics az asztal végén gunynyasztó Kadét von Schwan- dorfot, de aztán nagyot rúgva a csendesen sziesztázó Boton, úgy becsapta maga után az ajtót, hogy rengett belé az egész épület.

Kadét von Schwandorf pedig nagy busán két karjára támasztva, szótlanul bámult az előtte álló Mohai Ágnesre és elgondolta, hogy Jorics akadhat még Miczinél jobb pártira is, Szolnoky a német doktorné helyett valami bos- nyák menyecskének fog kurizálni, de hát ő, szegény, hol talál Katuskához fogható kis leányt, — s ha talál is, az még se lesz — Katuska.

Isten tudja, meddig ült egy helyt, csak arra eszmélt, hogy ott áll az ismert rácskerités- nél, mely mögül ellátott a vadszöllős verandáig. Odabenn vacsora után voltak. Az öreg ur elővette a „Zug-Szent-Péteri Kürt* külön kiadását, mely dörgedelmes czikkben emlékezett meg az áthelyezésről, és fejét haragvó Jupiterként sürü fiistfellegbe borította, a mama pro forma valami kézimunkán babrált, Katuska meg sápadtan, szótlanul ült helyén. Ily hangulatban nem csoda, ha nemsokára el is hagyták a verandát. Katuska szobájában, a szunyoghálós ablakon át, feltűnt a lobogó gyertyafény, s a szerelmes kadét nem bírva szivével, nem törődve a ribizli bokrokkal, átszökött a rácson, és megkopogtatta az ablakfát.

— Ki az ? — szólt megriadva Katuska.

— Én vagyok, — ne féljen Katuska, búcsúzni jöttem.

— Oly hamar ? Hiszen, úgy tudom, csak a jövő héten indulnak . . .

— Igen, a jövő hétem — Majd valamelyik uap eljövünk attilában, csákóban, megköszönjük barátságokat, — önök egy pár frázissal