Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-08-20 / 33. szám
/ BUDA és VIDÉKE Augusztus 20. Budapest, 1893. (2.) géhez járuljon hozzá. Tér és idő határolják a végességet, a ki véges, az tökéletes nem lehet, de alkotásaiban nagyobb az, ki okulni és figyelni képes. Az eskütéri hid. Most, midőn az eskütéri hid építése az 1893. XlX-ik törvényben biztosítva van s most midőn a tervrajz készítésére a pályázatot is kihirdették, időszerűnek látjuk e bid történetét rövid körvonalakban ismertetni, mintegy bebizonyítandó annak rendkívüli közgazdasági fontosságát, arra a két városrészre, melyekhez e bid beletorkolik. Ha az eskütéri bid történetét alaposan akarjuk ismerni, vissza kell mennünk gondolatainkban azon időkre, mikor a két testvérvárost csak egy hajóhíd kötötte össze, akkor, a mikor e két városrészbe, a jelenlegi Belváros és Ráczvárosba öszpontosult a főváros közgazdasági élete, mikor is a kereskedelem itt öszpontosult, helyesebben virágzott. A Lánczhid megnyitása előtt, mint fentebb is jeleztem, Magyarország kereskedelmének góczpontja Buda és Pest testvérvárosokban ; létezett, a budai oldal a túl a dunai részeket elégítette ki, a pesti oldalon pedig a dunán- inneni területek nyerték szükségleteik fedezetét. A Lánczhid megnyíltával csakhamar a kép megváltozott, mivel a jobboldalon a kereskedelem a Vízivárosba, a baloldalon pedig leginkább a Lipótvárosba tereltetett; műszakilag is e két városrész lendült fel, míg a Belváros és Ráczváros fokozatosan visszaesett a fejlődésben. Mikor Magyarország 1867-ben visszanyerte önkormányzati jogát, az intéző körök jól látták a viszás állapotokat s azért a főváros szabályozására felvették az eléggé ismeretes 24 milliós kölcsönt s a terv kivitelére szervezték a közmunka-tanácsot; sőt hogy Buda elhanyagolt állapotánál fogva Pest testvérével aránylagosan haladjon, megalkották az 1872. egyesítési törvényt, valamint a dunaparti építkezésekhez a törvényhozás megadta a 30 évi adómentességet. Daczára ezen jóakaratu törekvéseknek a budai rész sehogy sem akart fellendülni, különösen a Ráczváros; a pesti oldalon pedig a Belváros maradt bátra. A közmunkatanácsnak e két városrész felvirágzására nézve semmi gyökeres terve nem létezett; sőt az általa elfogadott tervrajz szerint, a két testvérvárost csak bárom állandó híddal kontemplálta összekötni, de ezekre nézve is az említett városrészeket kihagyta a számításból. Ide vihető vissza tehát a közmunkatanácsnak az a meg- magyarázhatlan ellenszenve, melylyel kezdettől fogva az eskütéri hid eszméje iránt viseltetett s mint tudjuk, e terv kivitelét befolyásának teljes súlyával megakadályozni törekedett. Ily körülmények között született meg Hubenay József bizottsági tag gondolatában az „Eskütéri kid“ eszméje, melyre nézve befolyásának teljes erejével a napi sajtóban, úgy a főváros törvényhatóságánál mint bizottsági tag megindította az erélyes mozgalmat, a mely mozgalom végeredményében meghozza az „Eskütéri hidat“. Hubenay József bizottsági tag ez eszmét még 1884. évi szeptember havában a Fővárosi Egylet egyik ülésén vetette fel, ebben az időben még ez az eszme annyira uj s annyira önálló volt, hogy majd mindenki kételkedve fogadta, sőt sokan az ászrne megpenditőjét feltűnési viszketegséggel vádolták, valamint értelmiségét is kétségbe vonták. A fővárosi egyletben felmerült szakértekezletek után kezdett a kérdés határozott alakot önteni, Hubenay József bizottsági tag a fentebbiek alapján 1885-ik évi február 18-án 12786/85. szám alatt nyújtotta be a törvényhatósághoz az eskütéri hidra vonatkozó indítványát, melyet a következő két pontban foglalt össze: a) mondja ki közgyűlés, hogy az eskütérről a Rudasfürdői térre egy hídnak építése szükséges s b) hasson oda a közgyűlés, hogy e hid a közforgalomnak mielőbb átadassák. Ez az indítvány a főváros törvényhatóságának összes fórumain egyhangúlag keresztül ment s a közgyűlés is 1885. november 25-én 48,490/85. sz. alatt elfogadta s igy az eszmét magáévá tette. A közgyűlésnek ez a határozata jóváhagyás végett felküldetett a Belügyminiszterhez, ez pedig mielőtt azt cselekedné véleményes jelentés végett áttette az illetékes szakügyi hatósághoz, a közmunka tanácshoz. Mint már föntebb is emlitém, a közmunka tanács már kezdetben nagy ellenszenvvel fogadta a terhet azért, mert ennek létesítése az ő athmosferáján kívül esett, azért minden ürügy alatt a véleményadást kikerülte s addig húzta hallasztotta hét évig az ügyet, mig a parlamentben ez ügyre vonatkozólag egy interpelláczió nem tétetett, mire aztán a közmunka tanács kénytelen volt az 1892. évi május 29-iki ülésében szint vallani. De ez a színvallás sem volt egyéb, mint e tervnek végleges megsemmisítésére való törekvés, daczára annak, hogy nevezett tanács a tervet nagyszerűnek, fontosnak és kivihetőnek vallotta s épen azért, vagy huszonöt évi tárgyalástól tette függővé e terv keresztülvitelét. Ez a vélemény nem volt más, mint a nagy közönség szemébe való porhintés, valamint mézes madzag, melyen a kerület választóit akarták egy elérhetlen déli- bábszerü kép felé vezetni, melyet sóba sem sierősen körülfalazott majoriak, kapuja és falai hegyes szegekkel kiverve; maga a ház teteje rongyos, a vakolat körül lehullt róla. Ebben a házban lakott egyedül a vén zsugori Sejtán bég : egy mohamedánná lett zsidó, közel hatvan esztendős már, rut, fertelmes arczu majom, gazdag, de piszkos hat lépésnyire nem lehetett mellette megállani. Ennek a kapuja előtt tették le a palan- kint. Telli kiszállt a hordszékből és egy kavicsot véve fel a földről, azzal a zárt lak egyik vastáblás ablakát meghajitá. Erre a vastábla közepén egy kis kerek lyuk nyílt meg s azon kiszólt Sejtán bég ismeretes hangja: „Ki van alant?“ — Én vagyok itt, felelt rá Telli. Én, a shekerbuli. Ez a szó keresztül nyilallott Petneházy szivén. Ezt a nevet ő adta szerelmesének, egy boldog önfeledés pillanatában, ő szokta igy nevezni: schekerbuli (czukorfalat). A vén Sejtán nyájasan dörmögve jött le e szóra kapujáig, lánczra kötötte az ugató kutyákat, lekapcsolta a vasrudakat belülről, mikkel a kapu el volt reteszelve, kinyitotta a zárakat s akkora rést nyitva, a mekkorán Telli befért, kezét nyujtá elé s bevonta a házba. Yasrudak és lakatok újra csörömpöltek utána. Petneházy az ámulattól nem birt magához térni; nem szólt az imámnak semmit. Csak állt ott elmerevülten; eszméinek nem bírva ura lenni. Nehány perez múlva a majoriak belsejéből kihangzott a mandolin-pengés s az ismeretes szerelmi dal, mire az ifjú oly jól emlékezett. — Mit jelent ez? kérdezé el-elfuladó lé- lekzettel. — Mit jelent ? riadt rá Ihánzáde kemény, dorgáló hangon. Ez azt jelenti, hogy nyomorult bolond vagy ; ki egy mindennapi rabnőt angyalként imádsz, ki egy háremhölgy miatt elfelejted hitedet, hazádat és eljegyzett mátkádat, ki téged mindennap megsirat. Petneházy megdöbbenve tekinte az öregre, e hang nem az volt, melyen az imám szokott vele beszélni. Azt hivé valaki más áll előtte: — Te vagy az, Ihánzáde ? — Helyén a kérdés! Én nem vagyok Ihánzáde, hanem Gábriel Péter barát; sok év óta Ihánzáde rabszolgája, annak holta után alakmása, ki téged gyermekkorod óta ismer, karjain hordozott, mikor még eszed nem jött meg s újra karjára vesz, midőn nem tudod eszednek hasznát venni. Petneházy szemeit elboritá a köny: erőtlenül borult az agg férfi keblére és sirt, mint egy gyermek. — Most már érted a talányt. Tudod, mit i jelent Abdi szava: „minden éjjel“. Tudod, hogy J kire pazariád szived szerelmét? Ilyen a török | X, került volna nekik elérnie. Szóval a közmunka tanács, az eskütéri hid tervét elakarta altatni. Daczára azon mézes mákos szavaknak, melyet a közmunka tanács ellenséges szándékát eltakarni igyekezett az indítványozó meglátta a lepel alatt a lólábakat s a sajtó utján felrázta a közvéleményt s az ügy a közmunka tanácsra nézve ez időben oly fenyegetővé kezdett minősülni, hogy a pénzügyminiszter kénytelen kelletlen kijelentette miszerint csakis az eskütéri hidat fogja építeni. Kénytelen volt azt cselekednie azért, mert Buda és Pest városoknak az 1836-iki ország- gyűlés kiküldöttségével egyetemben, báró S i n a Györgyei 1838. szeptember 27-én kötött szerződés értelméhez képest a főváros közönségének megmaradt 89 éven belül az a joga, hogy az az esetleges hid építésre kijelölheti a helyet oda, a hová azt legjobbnak tartja s ha azt a kormány nem cselekszi, mint a Lánczhid-Társulat jogutóda, szerződés szegest követett volna el. Tehát abban a pillanatban, melyben a minisztérium megtagadja az eskütéri hid építését, a ; főváros törvényhatósága törvényadta jogánál fogva vagy még felebbezi a határozatot az országgyűléshez vagy pedig a polgári peres utón szerez jogainak érvényt, mely esetek bármelyikénél, a minisztérium húzta volna a rövidebbet s erkölcsileg is nagy csapást szenvedett volna hitelében, mely eshetőségnek azzal vette útját, miszerint megígérte az eskütéri hid építését, melyet már eddig is, az 1893. XIV-iki törvény- czikk alkotásával részben be is váltott. (Folyt, köv.) Budakeszről. A Budakeszi népség sajátságaihoz tartozik kiválólag az érdekeltség, kik minden leg- legcsekélyebb szolgálatokért már elismerésül ajándékot várnak és ha nem kapnak mindjárt, képesek nem egyszer a mulasztottra figyelmeztetni, hogy valahogy ki ne essenek a várt elismerés jele alól. Mi az élelmi czikkeket illeti, az éppen a többi falusi élet módjától elágazik, a mennyiben itt nemcsak hogy o^sóbb lenne az élet, hanem sokkal drágább, mint a fővárosban, a honnan többnyire hozzák az árukat, miket természetesen jó haszon mellett el kell adniok és igy voltaképen oda jutunk, a hova az ismert egyébb nyaraló és fürdőhelyiségek jutotttak, azon öntudatban, hisz ha rászorultok, akkor csak fizessetek is ! A gyermekek szórakozásáról is van gondoskodva, a mennyiben a virágvölgyi kies mezőn késő' estig mulatoznak mindennemű játékokkal és tornázással, azonkívül Engl A. táuczmester ügyes vezetése alatt a Finn-féle vendéglőben háremek leánya. Megcsal, midőn vőlegénye vagy, egy ifjúért, a kit szintén szeret s megcsal egy vén emberért, a kit utál, de a ki gazdagabb, mint te. Ugy-e szép dolog török férjnek lenni ? Petneházy szégyenlette, hogy sirt; letörlé könnyeit. — Akarod-e megölni ? Petneházy nevetett. — Azt nem. de küldeni fogok neki egy erszény aranyat; mert látom, hogy adósa vagyok s nem akarok az maradni. Most siessünk tova. Fojt a levegő Budavár körül. A barát, kinek török nevével többé nem lesz találkozásunk, azt tanácslá Petneházynak, hogy menjen előre a Gelléthegy felé, a hol Mihály püspök sirköve az útfélre vetve áll; neki még maradnia kell, mintegy félóráig. Addig valami végezni valója van. Petneházy szót fogadott, a láz gyötrötte azon ház közelében, a hol oly mélyen megaláz- tatott, mélyen, mert szivét érte a gyalázat. A barát egyedül maradt. Azalatt a Sejtán házában folyt a dal, a dobverés, a csengetyüs nakara zörgése kihangzott az utczára. Telli a tánezhoz is értett, mint akármely utczai bayadér. A háremben úgy nevelték. (Folyt, köv.)
