Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-04 / 22. szám
Budapest, 1893. II. évfolyam 22. sz. Vasárnap, junius 4. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS T Á lí S A D A LSI I HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIÄD0-HIYATÄÜ, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Krisztina-utcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. >S2IElB.K$;S2;TÓS^a, I. kér., Pálya-ntcza 2. szám, 14. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni A Nagypénteki Ref. Társaság Otthonja. Irta : Dr. Kiss Áron. A fővárosi filanthrop-negyed a déli vasuton túl azon a szép fensikon az úgynevezett Németvölgyön fog megalakulni, mely a Sashogy s a két Svábhegy közt terül el. Ezt a térséget a hegyek által való védettsége, kitűnő levegője s az építkezésre alkalmas sik terület egyenesen kijelölik e czélra Mi budai reformátusok is itt akarunk az elzüllött gyermekek számára Otthont alapítani. Notabene ez a felekezeti jelző ne hozzon tévedésbe senkit. Budán szokatlan dolog reformátusokról beszélni, de szokatlan volt itt a magyar szó is. Véletlenül a reformátusok elüzetése és a magyar szó elnémulása Budán egy időre esik. 1686-ban visszavivta Budát a keresztyén sereg, de nem a magyarság számára. Arra találtak ürügyet, hogy a magyart saját fővárosából kiűzzék, egyik ürügynek jó volt az is, hogy egy részök református volt, a többi résznek meg találtak egyéb ürügyet s igy tovább. Majd megcsinálták a főváros számára azt a szép nyakravalót, melynek meg az volt a hivatása, hogy a főváros sohase lehessen magyarrá, t i. a környékére telepitettek német falvakat. Ily nemes őzéiből építtetett németekből Promontortól kezdve, Budaörs, Albertfalva, Budakeszi stb. stb. falvak egész köröskörül Soroksárig. Hanem hát a számítás nem történt egészen a gazda tudtával s lassan- kint változtak a viszonyok. A főváros csinos nyakravalója megszakadt Palota körül, s megkezdődött a környék magyarosodása, a jó budai svábok közt is sűrűbb lesz a magyar szó s ma már Istennek hála, épen nem fehér holló. S a magyar szóval együtt a budaiak hozzászoknak a református felekezethez is. Hiszen ez a közfogalom : református és magyar ma is együtt jár s a hol nem jár együtt, itt nálunk Magyarországon, az kóros állapot. Ez azonban nem azt teszi, hogy csupán azok a visszaszármazott reformátusok tennék Budán a törzsmagyarságot, épen nem. A fentebbi elmefuttatás csak a református jelző jó fogadtatásának akar alapot vetni. Tehát egy református társaság, mely azon napról, a melyen alakult „Nagypénteki Ref. Társaság “-nak nevezi magát, akar Budán, a czikkem elején kijelölt filanthrop-negyedben az elzüllött gyermekek számára Otthont alapítani. De hát miért teszi ezt a felekezeti jelleg alatt ? A ki ilyen kérdést tenne fel, az nem ismeri a reformátusokat. Az ilyenek számára hadd jegyezzük fel, hogy nálunk első dogma a hazafiság s ezt még erénynek sem tartjuk, hanem puszta kötelességnek s csak azután következik minden más. És ez az érzékünk annyira ki van fejlődve, hogy nincs köztünk, a ki a kátét elébe tenné a hazafiság parancsainak. Megindítottuk a dolgot, felekezeti alapon indítottuk meg, mert ezt az alapot a siker biztosítékának tartottuk s más oldalról bitsorsosaink vallásos bitét s buzgóságát is óleszteui kívántuk s ép erre a református magyar egyház által még kevéssé kultivált térre irányozni óhajtottuk. Hanem ezzel vége is a felekezeti iránynak. A növendékek közt csak a felvételnek lesz elsőbbsége a református vallásuaknak, de az adakozás mértéke szerint fel fog az Otthonba vétetni mindenki, akármilyen legyen is a katekizmusa. S hogy ha egyszer felvétetett, azután különbség nem lesz köztük, ez a dolog természetéből foly. Afféle honfoglalási művelet ez. Tfim- plom, a magyar szó számára. Vagy ha úgy tetszik, egy szocziális olajcsepp, mely kevesbíti a mai társadalmi rendet ostromló tömegek számát. Én a magam részéről az egyesületi tevékenységet természetesen nem tartom elégnek. Szerintem ez csak arra való, hogy előkészítse ennek az ügynek, t. i. a munkások s általában a szegény osztályok nevelési ügyének egészen közügy- gyé tételét. Ezért szeretem, ha mentül több ilyen ezélu társulat alakul. A nagy társaságok mint a nagy vizek, nehezen s keveset mozognak; az nj, virgoncz, eleven egyesületek, mint az apró patakok, csevegéseikkel, sebes futásokkal több életjelt adnak magukról. S aztán azért is jó a A „IHillA fa VIDÉKÉ“ TARCZAJA. Tündérek harcza. V Dr. Szkalniczky Henriktől, I. Sok, sok ezer év előtt, mikor még nem oly sok ember élt a világon, szebb volt a budai begyek vidéke, mint ma. Vadregényes volt e vidék. A begyek sziklás, kopár csúcsai őserdők közepette égnek meredeztek, a sziklatömegekkel boritott völgyekben pedig patakok ragadó árjai hömpölyögtek nagy zajjal a közeli Dunának. Ember nem lakta a vidéket, nem tévedt oda soha vadász s az őserdőket lakó vadállatokat nem zavarta nyugalmukban senki. De azért a vidék nem volt egészen lakatlan. Mélyen benn az egyik völgyben, messze a Dunától állott egy pompás kastély, melynek gyönyörű szép csarnokait és kertjeit tündérek lakták, a kik Delivel, a nagy tündérország hatalmas fejedelmével jöttek oda minden évben, hogy ott töltsék a nyarat. Sok harczba és fáradságba került, mig Delinek és tündérbadjainak sikerült e vidéket a hatalmas hegyi szellemektől elhódítani s a völgyekben szanaszétbeverő óriási sziklatömegek annak a harcznak emlékei. De a rettenetes harcz végre is Deli és a tündérek javára dőlt el s mintegy varázsütésre emelkedett fel a tündérkastély, és mikor a kopár hegycsúcsokra s járhatatlan őserdőkbe menekült hegyiszellemek a hideg északi szélieket és zivatarokat bocsátották a tündérkastélyra, Deli ezek ellenében a langyos déli szeleket és a nap meleg sugarait állította s ha a zivatarok és viharok nem egyszer alapjaiban rendidették meg a kastélyt, azért Deli nem csüggedt el, ernyedetlenül folytatta a harczot és sikerült is végre békére bírni a hegyi szellemek királyát, ki a völgyet egészen neki engedte át, mig viszont Delinek a szivárvány sziueire kellett fogadnia, hogy sem ő, sem alattvalói a hegyekre soha fel nem nyomulnak. És ezentúl sok éven keresztül háborit- lanul tölthette Deli tündéreivel együtt a nyarat kastélyában, a honnan sok áldást árasztottak a vidékre. De a tündérekben csakhamar vágy támadt a begyekre. Látták az őserdők mögül kimagasló hegycsúcsokat, de nem tudták, mik és kik laknak ott, milyen a világ ott. Leg- erősebben Százszorszép és Hófehérke tündéreket bántotta a kíváncsiság és csakhamar többen j csatlakoztak hozzájuk, kik szintén az erdőkön túli ismeretlen világ után kívánkoztak. Voltak azonban, a kik a kiváncsi tündéreket vágyuk teljesítéséről miudeukép le akarták beszélni s különösen Viola tündér a távollevő Deli király helyettese nem szűnt meg társait mindenuap, sőt óránkint is könyörögve kérni, mondjauak le kíváncsiságukról s ne szegjék meg a begyek királyának, Morgónak tett esküt. De hiába figyelmeztette őket azon vészes következményekre, melyeket meggondolatlanságuk maga után vonhat. Százszorszép és Gyöngyike körül mind többen csoportosultak s jobban hangoztatták a jelszót: „Fel a begyekre!“ A legnagyobb bánatot pedig az okozta Violának, hogy Rózsa is, Deli király kedvencze az esküszegök közzé állott és semmikép sem volt rábírható, hogy szerencsétlen óhajáról lemondjon. Egy szép boldvilágos este szomorúan állott Viola a tündérpalota erkélyén. Révedező tekintete a völgyből feltévedt a hegyekre s mikor ezeket megpillantotta, nagyot sóhajtott. E pillanatban lépett hozzá Hófehérke s hizelgo szavakkal csalogatta, vegyen ő is részt a hegyi kirándulásban. „Lásd, — úgymond — mi szép a völgy az ő virányaival, kertjeivel, forrásaival. Szelíden lengedeznek itt a szellők s hozzánk viszik a ligetekben s kertekben éneklő csalogányok bűvös dalát. De mégis szebb lehet a világ ott fenn a üegyeken, a szabad levegőben, közel a csillagokhoz s a naphoz! Hej, mily élvezet volna ott a hegycsúcson megállapodni, körülhordani a tekintetet a messze elterülő vidéken s daczolni a most hegyiszellemek haragjával s a vihar és jégeső dühével. Jöjj fel te is, légy a mi vezérünk. Hadd mutassuk meg a begyek királyának, hogy mi mégis hatalmasabbak vagyunk, mint ő.
