Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-28 / 21. szám
Budapest 1893. (4.) BUDA és VIDÉKE védek lépkedték meg a mostani budai várat. Pergett az öreg dob, felharsant a régi trombita is, és a ránczos arczról hullottak a köny- nyek. Az öröm, a rég elmúlt szenvedések avagy a bizonytalan jövő sajtolta-e ki azokat? Ki tud a szivekbe és vesékbe látni! Kora reggelen mint a hangyaboly nyüzs- gött a nép. Talpon volt az egész Budapest. Pünkösd első napja lelövelte fényözönét a fel- legtelen égboltról s csak úgy sippadt a forró aszfalt a lábnyomoktól. A nemzeti nagy ünnep, a hősök emlékezete Budapest fő- és székváros falai közzé fogadta a megyéket, az egyesületeket, a főran- guakat, az ország törvényhozó testületét s a földmivelő agg polgárokat. Telitve volt a levegő lelkesedéssel a melynek kinyomata ott volt az arczokon, büszkévé téve a lelket s ruganyosabbá téve a meglazult idegeket. A nép ezrével tódult a vár felé. A pesti oldalról csak úgy ontotta a lánczhid az ember gomolyt. Az alagút torkolata, a bidfő telisded- tele volt ünneplő közönséggel. Buda várába feljutni csak jegygyei lehetett. Hogy lerójja a nép a hősök iránti kegyeletet ahhoz belépő jegy kellett, mely csodála_ tos módon! nagyon is fehér holló volt. De eljöttek a megyék s a bakon ülő disz- ruhás megyei huszárok mindenike pompásnál- pompásabb koszorút tartott kezében; eljöttek az egyesületek, a külömböző küldöttségek, eljött a nép, eljött a népképviselet, a főrendek s lerakta a megdicsőültek szobrára koszorúit. Tiz óra után a Sándor utczából megindult a törvényhozó testület hosszú kocsisora élén báró Bánffy Dezső képviselőházi elnökkel. A fényes napsugár megcsillogtatta a díszruhákon ragyogó ékszereket. Jöttek a főrendek az ösz- szes Károlyiakkal, jött a fő- és székváros depu- ta'cziója Gerlóczy Károlylyal, a város koszorújával. És azután ős Buda várába nem jött már senki. A rendőrök elzárták az utakat. A nemzeti ünnep megkezdődött. A budai dalárda rázendített a Himnuszra; Dr. Szénássy Sándor elmondotta a szobor történetét, miközben lehullt a vászontakaró s előttünk állt Zala György remek alkotása, a budai vár védelmében elesett hősök szobra. Viharos éljen zúgott fel. A jelenlevők arczán ott vibrált az érzelmek egész skálája. Az agytól le, az egész testen keresztül megrezegtek az idegek, csak nézte, csak csodálta mindenki a hős honvédet karddal kezében, s egyhangú volt a felkiáltás: Budapestnek ez az egyetlen szobra, mely beszél. Sokat is tudna elmondani az az érczszobor! Hősi vitézségről, lelkesedésről, halálmegvetésről és hazaszeretetről beszél az és arról, miként kell élni és halni érette! Degró Alajos ünnepi beszéde következett ezután, majd Bartók Lajos szavalta el lendületes ódáját, melynek minden versszakát lelkes éljen követte. Spur János átadta a fővárosnak a szobrvt, a mit Gerlóczy Károly át is vett, azzal az Ígérettel, hogy Budapest fő- és székváros tanácsa mindenha gonddal fogja megőrizni és ápolni a hősök emlékét. A budai dalárda — a mi büszkeségünk — Szózatot énekelte el s az ünneplő közönség lassan lehömpölygütt az annyi viharokat átélt Budavár vérrel áztatott tereiről. A Duna jobbpartján zajlott le a nemzeti ünnep. A Duna jobbpartján jelenünk meg mint újság, hogy a testvérváros érdekeit, jólétét, felvirágzását — gyenge szavunkkal bár, — de nemes buzgalommal előbbre vihessiik. Megtettük azt, hogy minden fővárosi lapot megelőzve és csak egyedül mi már pünkösd első napján, tehát ugyanazon napon az összes ünnepi beszédeket szóról-szóra közöltük. A Buda és Vidéke kiadóhivatala több ezer példányban ingyen osztotta ki a régi honvédek és a nagy közönség között ünnepi számát, hogy ezzel letegye kegyelete adóját és meghálálhassa azt a szives és rokonszenves támogatást, a melylyel a Duna jobbparti részek polgárai által részesittetik. Hagy legyenek a közlött beszédek — a melyeknek minden sora csak a hazaszeretet szent eszméjét hirdeti — maradandó emléke a lezajlott nemzeti ünnepnek s a késő unokák is elolvasva, megtanulhassák, mint kell szeretni, mint kell elvérezni e szóért: Szabadság. Az I. kerületi Nemzeti asztal- társaság összejövetele. Nemes czél mozgatja, igaz hazafiúi érzés vezeti minden egyes tagját ennek az asztaltársaságnak. Az együtt működés, a baráti érzés kapcsolja össze és szeretik a hazát, szeretik annak nyelvét és részt akarnak venni a közügyekben, hozzászólnak minden kérdéshez és kedélyesen elmulatnak egymás között. Az I-ső kerületi Nemzeti asztaltársaság, a mely rövid fennállása óta máris oly nagy lendületet adott a polgári elem felbuzditására, a közügyek iránti érdeklődésre e hó 23-án pompásan sikerült társas összejövetelt tartott, — a mely már inkább kirándulás számba ment — az Istenhegyi úton levő Mindler István jó hírű vendéglőjében, a mely a 11. §. czégért viseli a fellobogózott kapu tábláján. Már kora délután nagy számmal gyülekeztek a vendégek, gyalog és kocsikon, úgy, hogy négy órakor mintegy 45 tag foglalta el az árnyas udvaron felteritett asztalokat. Az idő kedvező volt. Este felé azonban a Svábhegy keleti oldaláról hűvös szél csapkodott, a mi azonban sem a jókedvvel társalgókat, sem pedig a szélső asztalokhoz vonult csendes ka- lábriástákat egy cseppet sem alterálta. Majd vacsorához ült a társaság s csakamar megeredtek a 1 osztok. Elsőben is Veszelovszky Mihály köszöntötte fel a buzgó és fáradhatlan lelkes al- elnököt Róth Lajost, ezután Róth Lajos a Nemzeti asztaltársaság alelnöke emelte poharát és együttartásra, a kölcsönös baráti szeretet kapcsának megerősítésére, a társaság szellemi vezérére A p p o n y i Albert grófra ürítette ki. Lelkes éljenzés és taps követte beszédét. Tihanyi Ferencz a sajtó hatalmáról beszélt, a mely ha hűen teljesíti kötelességét, úgy leplezetlenül tárja fel elénk a múltat, a jelent, s gondol a jövőre is. Élteti Erdélyi Gyula szerkesztőt, ki annyi buzgalommal küzd lapjában a polgárság zömének támogatásával Buda és vidékének felvirágzása érdekében. Erdélyi Gyula zajos éljenek közt egy másik nagy hatalomért a nőkért üríti poharát, mit a jelenlevő hölgyek tetszéssel fogadtak. Öreg este volt már, midőn Muchmayer Ferencz tanácsos, Perthl Géza vasúti felügyelő stb. kíséretében megjelent babarczi dr. Schwa r- tz er Ottó a budai polgároktól — ha szabad igy szólnunk — rajongó szeretettel tisztelt férfiú az 1. kerületi polgári kör elnöke. A szívből fakadó, igaz lelkesedés zaja hangzott fel azokban az éljenekben, a mely a tagok mindegyikének ajkáról elhangzott. Az ő jelenléte felvillanyozta a társaság minden egyes tagját, pezsgett a jó kedv, folyt a szóáradat és csengtek a poharak a késő éjszakába, s a bujdosó hold fényénél szétoszlott a társaság abban a reményben, bogy legközelebb ismét ily jó kedvvel találkozik Tomaskó Károly „Csalogányához czimzett vendéglőjében. — 8. A krisztinavárosi arena. Szegény jó öreg arena te! A magyar művészet ringató bölcsője és dajkája, a halál Ítélet lebegett feletted. Szép múltadat figyelembe nem véve, jól conserválásodat nem tekintve a fő- és székvárosi tanács elakart fölülni a földszinéről. Kevesen tudják ezt, eddig még nem került nyilvánosság elé, a jegyzőkönyvet már az irattár őrzi. Milyen kár lett volna a múlt e szép emlékéért, mely nyáron megbecsülhetetlen a fővárosi közönségre. A hidak építéséről beszélnek, milyen köny- nyen lehet akkor ide jutni és szinház után még alkalmas vendéglői helyiségekben elszórakozni. A fővárosi emberre megbecsülhetetlen egy olyan szinház a hova való eljutással már üdül, és jó levegőt kap ide sétálás közben. Már az a panoráma mi elénk tárul, ha az alagútból kijutunk, megérdemli, hogy pár lépéssel többet tegyünk és egyéb védelmek mellett fontos érv az arena fennmaradása mellett. Micsoda körülmények okozták azt, hogy a bizottság, mely ebben az évben az arénát megvizsgálta, ellenséges hajlamokat táplált az arénával szemben nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy az ellenséges hajlamok körjelei mutatkoztak. A krisztinaváros úgyis oly kevésben részesül, hogy az arena elvesztése valóban lesújtó lett volna a városrészre. A bizottság felbontatott mindenféle helyen deszkát és gerendát, hogy korhadtságot állapíthasson meg. Nem lehetett, de ez nem a jó szándékon múlt, hanem a szolid régi építkezésen és a bizottság egyik szakértő tagja H o r v á t h József ácsmesteren. Nevét nekünk budaiaknak érdemes megörökíteni. mert neki köszönhetjük, hogy arénánkban Krecsányi az idén játszik. Horváth József bebizonyította a bizottságnak azt, hogy a színház még legkevesebb 12 évig elég erős épület és nem kell félni semmi olvan balesettől, mely azuj színházaknál bekövetkezhetik. Tehát 12 év az arena élete, de azután mi leszsz ! addig tataroznak, a szinház buzgó felügyelője előterjesztésére és bevárják a lassú haldoklást. Ideje volna, hogy a fő- és székváros tanácsa mielőbb megtt stesitené azt a szándékát, a miről már tavaly beszéltek, hogy egy a modern igényeknek megfelelő arénát emelnek vasból a Horváth-kertben. Jó volna e terv megvalósitásába belefogni. Felhívás előfizetésre. A „Buda és Vidéke“, mint azt tisztelt olvasóink láthatják, teljes igyekezettel törekedik megfelelni programm- jának, a miért joggal várhatja azt, hogy egyesek és testületek előfizetői sorába léphessenek. Különösen a villa- tulajdonosokat kérjük ezúttal lapunk méltánylására, úgyszintén a közeli községek elöljáróságait és az egyesületeket. Kérjük lapunkat vendéglőkben, kávéházákban, szállodákban, szóval mindenütt kérni. Ha előfizetőink közül mindenki magán kivűl még egy előfizetőt nyer, úgy lapunk olvasóköre nagy terjedelmű leszsz és mi még gazdagabban állíthatjuk össze a tartalmat. Minden jogos panaszt és felszólalást díjtalanul közlünk, ha előfizetőink küldik be, közérdekű közleményt a köz- igazgatási, a társadalmi és egyesületi életből szivesen veszünk. Kérjük legfeljebb péntek reggelig a közlemények beküldését. Kérjük azokat, kik eddig lapunkat vissza nem küldötték, hogy az előfizetési pénzüket küldjék be, mert e számunk után őket előfizetőkül tekintjük és az
