Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-23 / 16. szám

Budapest 1893. (2.)

Április 23.

Gróf Csáky Albin, a figj^elmes miniszter, a Ferencz József internátust évről- évre nagyobbittatja kerttel, szabad térrel, mert belátja, hogy ifjaknál a test edzése a fődolog s ez a torna és télen a korcsolyázás által érhető el.

Fekete József intézeténél is erről 1 jobban van gondoskodva, mint a főváros bármely más nevelőintézeténél s ezt maga a helyiség fekvése is nagyban elősegíti. Hegyek övezte szabad téren van az intézet, két tágas udvarral, nagy kerttel, biz ilyen intézeti helyiség nincs több a fővárosban, de nem is fordult ez intézetben fennállása óta még elő (ha nem is palotaszerü épület) az ifjak közt komolyabb megbetegedés. Ide aztán nyugodtan adhatja és adja is a vidéki szülő gyermekét.

Ha a magas kormány megadná végre az intézet összes osztályaira a nyilvános- sági jogot, ezzel sokat segitne a Krisztinaváros polgárain is, mert sok vidéki szülő adná ellátásra fiát a krisztinavárosi polgárokhoz.

íme, csak egy kis kormányi jóakarat kell ahhoz, hogy a kormány minden anyagi megterheltetése nélkül a Krisztinavárosnak már az idén legyen nyilvános főgymnasiuma. Meggyőződtek a krisztinavárosi polgárok saját tapasztalataikból és meggyőződhetett már a kormány is s módjában áll még jobban meggyőződni, hogy a Fekete-féle jnter- natus paedagogiai tekintetben méltán versenyezhet a nyilvános gymnasinmokkái; egészségi tekintetben pedig fölötte áll a főváros bármely gymnasiumának és nevelő-intézetének: mi sem áll tehát útjában annak, hogy a Krisztinavárosiak régi óhaja valahára teljesüljön s egyszerre meg legyen főgymnasiumuk, de olyan (mert csak abban van reájuk előny) hogy az ifjak ott érettségi vizsgálatot is tehessenek.

Nem kell ahhoz más, csak a kormánynak egy szava, mely megadja az intézetnek a teljes nyilvánossági jogot.

Hisszük is, hogy a kormány telj esiA „IHM és VIDÉKÉ“ TARCZAJA.

Kari barátunk «vad-disznó»-ja.

Irta : Féry Nározis.

A lenyugvó nap rezgő sugarai aranyozó csókkal ölelték át a budai hegyek nyugati oldalát, mikor egy köunyii kocsiból három vadász szállott ki vizsláival együtt és a hegyoldalon felfelé haladván, szűzies zölddel kifakadó cserjék és a barna haraszt kiváncsian kikandikáló hóvirágok köszöntgető harangjai között l el értek a bérez tetejére, a honnan a vidék sajátságos szépségével elterülő képen gyönyörködtethették szemüket. De biz — nem nézni jöttek ők, hanem vadászni s pedig szalonkára. — Elmúlt ocnli, laetare és indica és még egy tollat sem hoztak haza, — de most már biztos remény vezérelte őket, mert beváltotta szavát a természet és ma, a „palmarum“ vasárnapján valóban köröskörül a gyenge esteli szellőben a lüzfák, topolya és mogyorócserjék zöld, vöröséé szürke ágain számtalan ezüstben fénylő s aranyos port szóró barka himbálódzott.

„Fogadni mernék, hogy ma legalább hat szalonkát viszek haza“ — szólott a kis társaság vezetője, — „mert három kéményseprővel találkoztam a kéményseprő kápolna előtt, — és ilyen esetben, barátom, fogadok a múlt télen lőtt 50 róka-bőrért, bizony barátom !“

„„Hát te ötven rókát lőttél e télen, Kari?““ kérdezte egy társa. „Nos, nem láttad 1

BUDA és VIDÉKE

feni fogja e derék, intelligens, népes városrész e jogos óhaját és kérését.

Annál inkább hisszük pedig ezt, mert e városrésznek Fáik Miksa urban jelenleg oly országos képviselője van, ki a tanügy fontosságát egész leikéből áttu- 1 datja érezni s ki szivén, lelkén viselvén kerületének közérdekeit, mihelyt értesülve, lesz kerületének e tanügyi állapotáról, bizonynyal sietni fog mindjárt a kormánynál felemelni pártoló, kérő szavát és Fáik Miksa szava nem szokott a pusztában elhangzó szó lenni.

Válasz

Dr. Toldy László urnák a 15. számban uu gjelent levelére.

Á budai érdekek előmozdítása ügyében megindult mozgalom tulajdonképen csak 1893. évi márczius 12-én vette kezdetét, a mikor a budapesti polgári lövész-egyesület által kiküldött előkészítő bizottság előterjesztése az ezen napra összehívott értekezleten szétosztatván a felett az eszmecsere megindult.

Azt lehetett hinni, és az előterjesztés tárgyilagos összeállításából következtetni, hogy ezen előterjesztés a nagy közönség részére és azon czélból állíttatott össze, hogy ahoz az érdeklődők hozzá szólhassanak, így látott napvilágot e lapok hasábjain a „Budai érdekek“ czimii közlemény, mely közlemény tartalmát eddig senki nem bírálta nyilvánosan, de annak szerzőjét, Dr. Toldy László ur — azon bátorságért, hogy az ügyhöz hozzá szólni merészelt — már is megtámadta.

A „Budai érdekek“ czimü közleménynek nem volt czélja a budaiak érdekében nagyon is üdvös mozgalmat a személyes kérdés felé terelni, és ha annak szerzője most mégis kénytelen ezen lapok t. olvasóitól „személyes kérdésben“ szót kérni, ezt csak azért feszi, hogy a vádat, rnely- lyel Dr. Toldy ur vádolja — magáról elháritsa.

A közölt czikk egy szóval sem támadja meg a lövész-egyesületet, különben azon, igazán, csekély jelentőségű tévedéseket és technikai akadály okozta mulasztást, melyek a „Budai érdekekben“ a lövész-egyesületre vonatkozólag felhozattak, Dr. Toldy ur is igazaknak ismeri el, a mi már magában kizárja annak valószínűségét és lehetőségét, mintha a lövész-egyesület megtámadása szándékoltatott volna, ily szándéka a közleménynek nem lehetett, mert minden budai lakosnak el kell ismerni, hogy a lövész egyesület által felvetett eszme időszerű, szükséges és egészséges eszme, miért az egyesületet nem gáncs, hanem a legnagyobb elismerés illeti meg.

A kérdéses előterjesztés nyíltan viseli homlokán, hogy a lövész-egyesület által kiküldött huszonhetes bizottság állította össze, igy ha az előkészítő bizottságban mind a három budai kerületnek voltak is képviselői, ha a tagok egyike-másika valamelyik budai egyesületnek is tagja volt, még mindig nem áll az, hogy az előkészítő bizottságban az összes budai egyletek képviselve voltak, mert egyetlen egyesület sem kéretett fel arra, hogy az előkészítő bizottságban egy vagy több tag kiküldésével magát képviseltesse, de nem is küldött oda egy budai egyesület sem képiselőket, hívatlanul sem avatkozott be senki, úgy hogy az előkészítő bizottság csak a lövész-egyesület kiküldötteiből állott.

Az nem vád, hanem igazság, hogy az előterjesztés csak a nagy értekezleten osztatott szét és lett általánosan ismertté, igaz az is, hogy abban filozófiai tételek nem voltak és igy bölcselkedésre alkalmas az előterjesztésnek egyetlen egy pontja sem volt, de viszont Toldy ur is kénytelen beismerni, hogy az az anyag a melynek összeállítása az előkészítő bizottság részéről hónapokat vett igénybe — azon idő alatt — a meddig az értekezlet tartott — nyugodtan és figyelemmel nem volt átolvasható, a mire pedig szükség lett volna, mert nem csak az előterjesztett indidványok bírálata, hanem az előterjesztés való vagy vélt hézagainak pótlása is a nagy értekezlet hatáskörébe tartozott volna; határozottan körvonalozott indítványokat pedig azon értekezleten — mely a meglevő anyag átvételére sem volt elegendő -— tárgyalni nem lehetett. Az értekezleten jelen voltak tapasztalták, hogy a türelmetlenség nagy fokú volt, nem csak a második órában, hanem már akkor is a mikor Dr. Tatay Adolf ur az óbudai hid kérdését felvetve, az előterjesztés részben való megváltoztatását kérte, sőt akkor is a mikor Eiszdorfer Gusztáv ur a kelenföldi vasútállomáshoz vezető kocsiutnak az előterjesztésbe leeedő pótlólagos felvételét indítványozta.

Miután a végrehejtó bizottságnak min- ( denki nem lehet tagja, miután a „Budai érdekek“ megirója nem tartozik azok közé — személyes ismerősei bizonyíthatják — kik magukat minden áron megválasztatni kívánják és azért, hogy polgártársai bizalmi szavazatukkal megtiszteljék — lépést soha nem tett, miután — a mint a következés megmutatta — ez időszerint sem elegendő ismerettsége és összeköttetése, sem pedig elegendő érdemei nincsenek arra, hogy polgártársai bizalma agi- tácziója nélkül is felé forduljon, nrután mindezeknek daczára voltak és vannak olyan eszméi,

pipázó-szobám falait köröskörül bevonva rókabőr szőnyeggel?“ — „„Hisz, te nem is pipázol, Kari!““ — „Igaz, de azért szobám van.“ Itt felszólalt a harmadik vadász: „„„Én e^" hiszem neked, Kari, mert tudom, hogy két erdélyi borzebet hozattál 300 írért; azt is tudom, hogy mig te a budai közművelődési körben nemzetgazdasági felolvasásokat tartottál, jó betanított borzebeid keresztül-kasul fúrták a kelenföldi vasúti töltést és minden rókát össze- fogdostak.“““ — „„De akkor a rókák nincsenek lőve““ — ellenkezett a „zöld“ Tamás. — „„„Hallgass kérlek, mégis az ő jeleuvolt szelleme dolgozott az ebekben, tehát övé az érdem.“ “ “ — „„No, de menjünk, mert elhallgatott már a rigó, fénylik már az est hajnali csillag a sötétkék égen.““ — „Én itt maradok“ szólt a szerencséjében bízó rókabőr tulajdonos, mig a másik kettő tovább haladt előnyös állóhelyt keresendő.

Kari barátunk ravasz mosolylyal körültekintett, ilyen helynek párja nincs az egész hegyoldalon; háta mögött magas erdő, élesen elütvén az ég világosabb hátterétől, előtte a völgynek ereszkedő lejtő cserjés csoportokkal és kis tisztásokkal; csak neháuy lépéssel alatta egy elhagyatott szénégetö-mile-hely, körülvéve sűrű cser-, gyertyánfa és galagonya bokroktól.

Az alvó természet néma csendje uralkodott körülötte, — se jobbra, se balra egy lövés, — szalonkának nyoma sincs; — de hirtelen felvillan Kari barátunk szeme, fel a puskával az arezhoz, hogy boszankodva és lassan

megint levegye, mert a fekete pont az égen egy rekedt „krá ! krá !“-val legitimálta magát. Az est mind sötétebb lett, nyűgöt felől elhúzódó sötét felhők az esthajnali csillagot is eltakarják; Kari barátunk a hosszas, hiábavaló feszes figyelemtől kimerülve álmodozni kezd, fantáziájának szabad röptöt engedve: majd a messze ó-budai vadászterületre, hol egy homályos monda szerint szarvast lőtfek, majd az alatta elterülő erdőbe, benépesítvén ezt a magas vadászat minden vaddal, — haj, szólt valamit a kerülő vaddisznóról is.

Egyszerre a vadásztarisznyahoz kötött- vizsla egyet ránt, Kari barátunk felébred és látja, mikép az előtte lévő szénfekete mile- helyre egy sötét pont ereszkedett le, — most a homályon keresztül vakító fehérség érinti szemét — a tojó szalonkának legyezőként az ég felé tartott fénylő fehér farkalja — útmutatóul a szerelemvágyó hímnek. — É^ ime, — a kutya megint egyet ránt — pszt-pszt, rau-rau,

— a rég óhajtott hang üti meg Karcsi barátunk fülét, de mielőtt magát tájékozhatta volna, hogy hová kell fordítani a halálthozó fegyver csövét, a szalonka nyilsebességgel leereszkedett hivó kedvese mellé. — Lőni vagy nem lőni?

— A vadász-fegyelem hiúsága, fogadása, 'jó szivének sugallata egy másodpercz alatt a legvadabb tusát vivta Kari barátunk agyában, — olyannak látszott neki a fehér, legirtóztatóbb legyező, mint a vakító fehérségű hímzett szok- nyácska, ha a homály szemérmes leple alatt feltűnik a lehulott selyem ruha alól; felsóhajtott, félig akaratlanul megérintette ujja a ra-