Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-01-15 / 2. szám
Budapest 1893 (49 a helyet a mely bennünket megillet ! Az akadályok könnyen elháriihatók, kivált ha saját magunk közölt feltaláltuk őket. Tegyünk meg valamit részünkről is a várnak, a mi szemetén yíinknek, a magyar király székhelyének érdekében. Erről — ha tetszik — legközelebb. Az állami tisztviselő társadalmi helyzete. Iria . Petz István, Az igazság kedvéért azt is be kell vallanom. hogy a hetvenes években a megélhetés sokkal könnyebb volt kisebb jövedelemmel, mint most háromszor annyival. Ez is oka volt, hogy a tisztviselők uralták a társas köröket s áta- lában a helyzetet, ma ez eltűnt. Ha az ipar és kereskedelem örvendetes fellendülése után a kereskedelmi osztály, a nagy iparos s egyszóval a nagy vállalatok keresve keresik a hasznos munkaerőt s oly bért fizetnek, melyért szívesen áll. a tanulmányait éppen befejezett ifjú, szolgálatába; a jövedelem forrásának bősége kizárván a megélhetés keserű gondjait, egész szellemi erejét szabadon fordíthatja akár szórakozástól, akár a közhasznú tevékenység ambitiójától hajtva a társadalmi mozgalmak intézésére és hasznossá tételére, még akkor is, ha egyéni képzettsége vagy társadalmi műveltsége nincs a fejlettség azon fokán, melyet az állami tisztviselőtől úgy az állam, mint a társadalom feltétlenül megkövetel. Az előbbi esetet csak irigyeljük, de az utóbbi szégyenpirt von arczáinkra, mert nemcsak a működés teréről leszünk szellemi fölényünk daczára is leszorítva, de fitymáló lenézést és megaláztatást is kell sokszor tűrnünk tehetetlenségünk érzetében, pedig a hadsereg tisztjei is elénk csaptak már biztositott anyagi helyzetük és igv fokozott cselekvési képességük erejével. A vidéki tisztviselő helyzete pedig mind ennél roszabb. A kisebb városok társadalmi mozgalmait kizárólag a középvagyonos osztály vezeti, mely ugyan ma már a műveltség bizonyos fokát elérte, de a tisztviselőt eddig túl nem szárnyalta. Milyen szerep jut itt a szűkölködő tisztviselőnek ? A fővárosban az élet hullámzásában és zajában félre vonulhatnak észrevétlenül egyesek s kivonhatják magukat a társadalmi élet örömeiből és kötelességeiből; a vidéken ezt tenni alig lehet. A kis város lakói úgy ösmerik egymást, viszonyaikat, cselekvéseiket, életmódjukat és családi körülményeiket, mint a fővárosban az egy házban lakók sem. Ott éles elitélés alá méltányolni, — és kifogyhatatlan volt ilyenkor e komoly, magasztos hivatásától annyira áthatott tudósnak kedélyes humora és megnyerő, ellenállhatatlan pajkos jókedve. Es a mily rendíthetetlen komolysággal szolgálta tudományát, a mily kérlelhetetlen szigorral volt önmaga iránt hivatalos kötelességeinek teljesítésében — tudják azt tanítványai, kiket mind nagynevű tudósokká nevelt — ép oly odaadással szolgálta ő a Krisztinaváros iskolaügyét, miről iskolaszékünk jegyzőkönyvei ékesen szóló, maradandó bizonyságot tesznek. Fájdalom, egy irigy sors nem engedett neki ez életből oly osztálrészt, melyet emberszerető, ön: etlen szive megérdemelt volna; mély, őszinte elszomorodással gondolunk reá, hogy azt az óriási alkatú, megtörhetetlennek látszó ötvenkét éves munkást oly hirtelenül ragadhatta ki közülünk a halál. 1892. husvét vasárnapján adtuk át hamvait az anyaföldnek: — de bármily joggal fogják Budenz Józsefet a Tudományos Akadémia és a Tudományegyetem, valamint az összes tudományos társulatok a magukénak reklamálni, bármennyien lesznek is, kik irodalmi érintkezéseiknél fogva büszkén hivatkoznak majd barátságára és sympathiájára — mi a Krisztinavárosban ép oly joggal bátran és büszkén elmondhatjuk, hogy az embe r a miénk volt! Legyen áldott maradandó emléke közötünk ! BUDA és VIDÉKE esik. a ki visszavonul, sőt a felebb valóknak nincsen tetszésére, ha a közszolgálat közegei részt nem vesznek, a társadalmi életben, ha pedig részt vesznek és ténykednek, nem képesek az anyagi követelményeket rendes utón kielégíteni. akkor, midőn csekély jövedelmük a család fentartására a legszigorúbb beosztás és a szükségesek nagy részének nélkülözése mellett is ritka esetben elég. Mi lesz belőlük ? Elmerülnek az adósság tengerében s midőn fejük felett összecsapnak a hullámok, nagy szerencse, ha fellebbvalóik kegyelméből idegen helyre távozhatnak, hol még viszonyaik ösmeretlenek, s hol még — legalább egy ideig — a küzdelem rán- czait nem festi pirosra a szégyen és megaláztatás érzete és tudata. De meddig tarthat az ? És milyen súlya és erkölcsi értéke van egy ilyen a küzdésben testileg és szellemileg tehetetlenné vált közerőnek ? A társadalom ilyenkor bizonyára erős, de a követ kétfelé dobja, mert a közvélemény szerint a mely gazdának éhező és korhely, avagy rongyos és rest cseléde van. hiba van ott a gazdában és cselédben egyformán és a szánakozás mindig a gyengébbeket éri utói. Hát még hogy állhat meg egy ilyen tisztviselő oly városokban, vagy kerületekben, a hol a nemzetiségek uralják a helyzetet P Hiszen a tisztviselőnek, ki mindenütt, de itt legjobban szolgája az állameszmét, úgy szellemileg, mint anyagilag képesnek kell lenni a közvéleményre hatást gyakorolni, mit csak az erkölcsi erő tisztaságával lehet, mert ez szerez neki főlényt a tömeg fölött. Mily nevetség és gunv tárgya lehet egy elszegényedett, s az árammal küzdeni alig bíró tisztviselő, midőn a nép előtt az édes anyáról, a hazáról tesz tanúbizonyságot, mely minden gyermekét egyforma szeretettel öleli kebelére, s melynek jólétében minden gyermeke feltalálja saját jólétét. Hiszen ő mindjárt eleven példa . . a világ gunyjára! Pedig a néppel való folytonos érintkezés által éppen az állami tisztviselők lenének hivatva a szélső megyékben arra, hogy a papjaiktól és tanítóiktól félre vezetett népet felvilágosítsák az izgatás fegyverének veszélyességéről, s megértessék velük, hogy e hont., melynek talaját apáink vére közösen annyiszor áztatta, csak a benne lakó nemzetiségek közös szeretete tarthatja fent továbbra is, s hogy a mely pillanatban egymás ellen lázadnak és törnek, elszakad a szeretet láncza, mely ezredéven át összetartá szent István birodalmát s „halált adva és kapva, rommá lesz e viruló hon és rabigába görnyed.u Az elcsüggedés és közöny megakasztja a cselekvést ott, hol fészket rákot, s ily erők csoportosulása megbénít minden hasznos és üdvös állami intéző erőt, bármily erős kéz irányítsa azt. Első sorban nem az egyén, nem a család de az állam gazdasági gépezetének biztossága tehát a szolgálat érdeke követeli meg a gép összes alkatrészeinek jó karban tartását és cselekvési képességének fokozását, akkor könnyű és áldást hozó munkát végez a gépész, csak úgy ér el biztosan czéljáboz, mert akkor megszűnik a népek viszálya, feléled a közszabadság a testvéri szeretet s dús virágokat hoz. Ekkor lesz boldog édes hazánk, bologok benne a népek, mit a magyarok Istene adjon meg. (Vége.) Egy apa kesergése. Irta : di\ Romy Béla. „Óvakodjunk a meghülé-dől !“ Szép és bölcs tanács, — követi is féltiben minden józan ember, csak az iskolás gyermekekre nem véli azt a fő- és székváros tanása alkalmazandónak — nehogy elpuhuljanak ! De bizonyítsunk! A múlt hideg szeles napok egyikén kis fiamat kisértem el a krisztinatéri elemi iskolába ; igaz, hogy megkésve érkeztem oda, */4 f)-kor, de a fiúk számára készült kaput betéve találtam, melynek nehéz szárnyát hasztalanul igyekezett néhány szintén megkésett apróság felnyitni. A leányok bejárójának kerülve, tudakozódtam a felől, hogy miért van betéve ama Januári us 15 kapu, a mely előtt több apró gyermek didereg a szörnyű hidegben. Kérdésemre egyik tanító úr volt szives megadni a választ mondván, hogy nyitott kapu mellett a földszinti folyosón oly óriási a léghuzam, hogy nagynak és kicsinek egyaránt kész veszedelem volna azon csak végig is menni, s ez okból ő maga tette be azt a kaput. No már kérem, vagy szükséges a fiúknak külön bejáró az iskolába, vagy nem. Hogy az előbbi áll, azt számos paedagogiai s erköcsiségi szemponton kivül maga a külön bejáró létezése is igazolni látszik, mert különben a tek. főv. tanács alább ismertetendő takarékossági hajlamát a fölösleges kapuval szemben is érvényesítette volna. És ha kell s mégis van a külön kapu, legyen az nyitva, ne dideregjenek előtte gyermekeink, nyitogatásával nehéz szárnya ne veszélyeztesse azok testi épségét s a folyosók léghuzama egészségüket és életüket, — találjon módot a hatóság, hogy az inconverientiák mel- lőztessenek. Ezen a nagy közönség előtt talán lényegtelennek látszó ügy kezdett érdekelni, — kiváncsi lettem rá, hogy a saját gyermekemet is érintő mulasztásban ki a hibás? Utánna jártam a dolognak; innen is, onnan is hallottam, — poros aktákból is felkutattam im a következőket : A krisztinavárosi iskolaszék hét év előtt felkérte volt az akkor még nem székes főváros tanácsát, hogy miután az említett iskolaépület földszinti és emeleti folyosóin igen érezhető léghuzam van, mely miatt már több szülő is panaszkodott, sőt nem egy esetben a gyermek megbetegedését is ezen körülménynek tulajdonították, — és mert a gyermekek d. e. 10 órakor a tantermek szellőztethetése végett néhány perezre a tanteremből kivezetendők, mely rövid időközt a gyermekek télen csakis a folyosókon tölthetik: szíveskedjék a fiúk számára szóló kapunál s az emeleten a lépcsőzetnél szélfogó üvegajtókat alkalmaztatni. És mit végzett a tekintetes Tanács? 1887. márczius 12-én 41599/86. sz. a. kijelentette, hogy a kérelmezett szélfogó ajtók felállítását nem engedélyezheti, mert azok csakis a gyermekek elkénvezteté- sére s elpuhitására szolgálnak, — és mert (s itt a lóláb) azokra fedezet sem találtatik. Az iskolaszék ilyen indokolásban — helyesen tette — nem uyugodott meg; ismételte a kérelmét s előadta, hogy teljes mértékben méltányolja ugyan a tanácsnak a gyermekek edzését ezélzó intentióit, — de a helyi viszonyokat ismerve, kijelentette, hogy ama folyosók mai berendezése már nemcsak edzi, hanem egyenesen megrontja, megtámadja a gyermekek egészségét, — a mit szakértők nyilatkozatával is igazolhat. Előadta az iskolaszék újabb beadványában, hogy ezen folyosókat — helyzetüknél fogva — nap soha sem éri, s maga az épület is köztudomás szerint szélnek nagyon kitett helyen állván, főleg a földszinti folyosón állandóan oly hűvös légjáram uralkodik, hogy annak folytán a megbetegülés veszélye nagyon valószínű, főleg télnek idején, a midőn a gőzös tanteremben átkerült gyermekek néhány perezre kibocsájtatnak. Igazolta még az iskolaszék az állandó légvonatot ezúttal azzal is. hogy a földszinten levő egyetlen üvegajtó táblái a légvonat okozta becsapódások következtében már ismételten összetörtek (ezzel már több forintra rúgó kiadás okoztatván) és hogy szaporodik azon szülők panasza, kik gyermekük megbetegedését a folyósokon való áthülésnek tulajdonítják. Erre az lett a végzés, (1887. ápr. 21-én 13795/87.) hogy ama famozus végzés indokolásnál fogva fentartatik, — de azért (gyengébbek kedvéért) újabb indokul az van benne mondva, hogy szélfogó ajtók a iskola- épületekben nemcsak czélszerütlenek, hanem teljesen feleslegesek is, de különben is ilyenek elkészítésére a költségvetésben fedezet nincsen.“ De arra — ügy látszik — már az iskolaszéket is elhagyta a türelme. Újabb előterjesztésében ismételten kérő szót emelt s rámutatott azon nagyobb veszélyekre, melyek a hozott határozatokban való megnyugvását nyomon követnék. „Kötelességünk — úgymond az iskolaszék — felemlíteni, hogy az iskola vezetőjének jelentése szeriut újabb és újabb panaszok me-
