Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-15 / 2. szám

Budapest 1893. (3.)

BUDA és V 1 D É K Ív

Januárius 15.

bizalmát. Több igen jó és hozzá hiven ragaszkodó barátra tett szert, kik között egy nagyhírű, tudós sejk is is volt, a ki különösen az által szerzett magának nagy tekintélyt, hogy jeles gyógyítónak és a titkos gyógy füvek nagy ismerőjének hírében állót, sőt némelyek szerint még jogértő is volt és mély bölcseséggel tudta megoldani a legnehezebbnek látszó jogi kérdést is, de jűles tulajdonságai daczára igen szerény volt. Iszkender effendi eme barátainak nevét a történelem nem jegyezte ugyan föl, de annyit tudunk ezekről a becsületes derék férfiakról, hogy barátjukat, mint hü szövetséges társak minden törekvésében, minden vállalatában buzgón és önzetlenül támogatták. Mert az önzetlenségnek legszebb jutalma az, hogy a íelsőbb és egyéb elismerés és jutalom, nem úgy csinálva, hanem magától hull az önzetlenek ölébe, minden oldalról.

így történt az effendi vei és derék barátaival is. Ok sohasem a maguk érdekét, hanem mindenkor csak a közjót tartották szemük előtt. Mint okos emberek látták, hogy a budai főbasát, a ki fontos ügyekkel nagyon el van foglalva, fel kell menteni az alól, hogy az apróbb közügyekkel sokat bíbelődjék s hogy őt e tekintetben hathatósan támogatni kell. Mert hát a törökök tudvalevőleg fatalisták, a budai törökök is azok voltak, sőt maga a basa és alpa- rancsnokai ebben a tekintetben szintén elárulták ázsiai eredetüket, de a mi barátaink, noha szintén esküd.ek az egyedül üdvözítő alkoránra, a mellett még szemügyesek voltak is, a kik az adott fatalista helyzetben rögtön felismerték azt, hogy ők mintegy praedestinálva vannak az emlitett apróbb közügyek helyes és önzetlen ellátására. Meg is cselekedték azt teljes odaadással. Miudentitt szerepeltek, mindenütt ott voltak, a hol a közügyek terén tenni kellett valamit, akármit, akár adókivetésről, akár a gyaurok között vagy a gyaurok és az igaz- hivők között teendő igazságról, akár a kerületi kádik és segédeik kiszemeléséről, akár a szultán által Istámbulból küldött szent uléma (főpap) vagy más four fényes, avagy épen a hatalmas szultán fogadtatásáról, akár a főparancsnok palotájának és kertjének megnagyobbitásáról, egy szóval akár milyen közügyről volt szó, melyet nem maga a budai basa intézett el,— mi :den- kor ott látjuk a dolgok élén a mi tisztelt barátaink rokonszenves alakjait, élükön az effen- divel és a nagyhírű, tudós sejkkel. (Az utóbbi ilyen nyilvános szerepléskor különösen föltűnt beszédének lakónikus rövidsége és köztetszésben részesülő velős mondásai által.) És az ügyeket mindenkor a basa teljes megelégedésére intézték. Volt is érte jutalmuk bőséges. A basa referált a szultánnak. S hol az egyik, hol a másik t. barátunk aranylánczot kapott, az effendiből bég lett, majd még nagyobb cziruet s kit.ünteA „BUDA és VIDÉKÉ“ TAROZAJA.

Egy budai tudós emlékezete.

Irta : dr. Heinrich Károly tanár.

A fő- és székvárosnak a várgyhegyen túli vidéke festői tarkaságával, hegyes-völgyes topo- graphiájával és üde, a nagy élet idegessége által még meg nem támadott levegőjével egy paradicsom a maga nemében, mely annyival jótékonyabban hat a szemlélőre, minél inkább tudatában marad az illető annak, hogy ily tömérdek szépség, ily nyugalom és hamisítatlan természetes élet egy rohamosan fejlődő világváros pezsgő, izgatott sürgés-forgásán belül nem található.

Akadt is e kies vidéknek nem egy dalnoka, ki versben és prózában adott kifejezést nagyon is indokolt rajongásának és áldotta a teremtő isten kifogyhatatlan jóságát, úgy, hogy kár volna hívatlan tolinak, az ily költői inspirálóból fakadt magasztalások és dicsőítések számát egy kevésbbé élvezhetővel szaporítani.

De nem is csak a szép iránti fogékonyság, a természet naiv élvezete szerez a Krisztinaváros emberének igaz lelki örömet, foglalkoztatják őt, mikor legszűkebb hazáján végig tekint, más, komolyabb gondolatok is, melyek nemcsak élvezettel, hanem jogosult büszkeséggel tölthetik el |

tést kapott és mikor a szultán egyik hadjáratában, Budán keresztülutaztában, egrv darabig itt időzött, személyesen tüntette ki az önzetlen hazafiakat. Es a budai basa akárnányszor fel- kiálltotr, magában, mások előtt is: Ezek valóban gondviselésszerü férfiak! Nélkiilök Budavárát, a budai kerületet meg sem lehetne tartani, ha netalán egyszer ellenség i ohanná meg !

Hát a többi budaiak s kivált a budai törökök mit szóltak hozzá ? Ezek közül, némelyek, a gondolkozó rész — és ez volt a kisebbség — kicsit zúgolódtak, hogy hát mindig azok a derék emberek szerepelnek, hát nincs más okos ember Budán ? stb. stb. Külöuösen a Váralján és a Várpalánkán lakók érezték a várbeli effen- dik által történt mellőztetéstiket, nullifikálásukat. (Mert azok az effendik mindannyian a várban laktak a basához közelebb.) De hát végre ők is megszokták a dolgot és mikor a mi t. ba- rátáink önzetlen működése és buzgósága egyik lustrumról a másikra, majd évtizedről-éytizedre, nemcsak nem lankadt hanem folyton erősbödő fokozatban lépett föl és a felsőbb s legfelsőbb elismerés csak úgy hullott reájuk, mint a legeslegfelségesebb Urnák áldása onnan a magas egekből, — ők is beadták a derekukat és kezdték elhinni fatalista, mindenbe belenyugvó hittel, hogy ennek igy kell lenni, azok a derék férfiak az isteni gondviselést képviselik itt a budai földön, a közönséges földi dolgokban.

Csak igen kevés kételkedő maradt, a kik maguk közt mondták: „Ebből baj lesz, ha az ellenség reánk támad. Mert hisz azoknak a derék férfiaknak szerep'ése valóságos uralommá és mások elnyomására fajult.“

így is lett. Kihalt a törökökből a közszellem. Minden az emlitett földi gondviselésre bíztak és tőle vártak. Mert bár a budai basa helyébe néha-néha más basa jött is, de ez is jóváhagyta ama gondviselő uralmat, sőt arra támaszkodott. S mikor az utolsó budai basa ide megjött, ez már nem segíthetett a dolgon. Késő volt minden fáradozása. A mellőzöttek és elnyomottak felkeltek. A keresztény ellenpárt erősen támadott és — győzött. Elfoglalta Budavárát, a budai kerületeket és nemsokára az egész országot.

Hát azokból az önzetlen, derék férfiakból mi lett abban a nagy általános zen ebonában és felfordulásban ? Egy monda szerint, — melynek mint mondának hitelességéért jót nem állunk — az ellenfélhez, csatlakozási szándékkal, közeledni akartak, de —- ennek nem kellettek. Mivé lettek, a jó Isten tudja. Valószínűleg porrá, hamuvá, semmivé, mint minden gyarló féreg. Mauzóleum, emlék nem jelöli sirhelyöket. Mert a világ gyakran hálátlan épen az „önzetlenek“ irányában.

De egy szellemi bár negativ emlékeztető mégis maradt utánuk még pedig az a tanulság ;

lelkét. Évről-évre — hogy csak egyet említsek

— szaporodik az úri lakok száma, más szóval azok száma, kik a túloldalról átmenekülnek, hogy a szép természettel közvetlenebb érintkezésben lehessenek és igy annak ezer meg ezer áldásos hatását élvezhessék.

Vájjon csak puszta mindennapi kedvtelésből ? — Nem, határozottan nem és meggyőződésem mind erősebben gyökerezik meg bennem, valahányszor a Naphegyen pihentetem szememet és pedig egy igen különös, talán egyetlen, eredeti építkezésen. — Egy nagy tudós ütötte fel ott sátorát, egy ritka jó nemes ember fejezte ott be fáradhatatlan munkásságban töltött életét — lehetetlen, hogy azt nem egy magasabb érzés kötötte volna ide, mely érzést épen a Krisztinaváros és csak is nem miudennapias, áldott valójával ébreszthetett.

No ilyen férfi — nem is e haza szülötte !

— miután az egész világot bajárta és az egész világot eltöltötte dicsőségével, itt telepszik meg és elválaszthatatlanul itt marad — nem tölt- heti-e ez el méltán büszkeséggel e kerület minden egyes polgárát ?!

Budenz József! — Mit jelent e név a Krisztinavárosnak ? — Megmondom röviden : A jó polgártársnak és jó barátnak mintaképét!

Nehéz dolog volna, ilyet állítani és azután be is bizonyítani, ha ez bizonyításra szorulna. Hiszen még nincs egy esztendeje, hogy e ritka embernek a mi földünkben vetettünk ágyat örök nyugalomra és biztos vagyok, hogy még évtihogy ne intézzük d o 1 g a i n k a t, ü g y e i n- k e t úgv, mint ők tették, ne ess ii n k abba a hibába, a melybe a törökök estek. Szóval: okulj u nk a m u 11 a k o n, okul j u nk a török ö k ö n. Ne engedjük egyesek által monopoliváltatni saját ügyeinket, a mint engedték a törökök. Mert az ily monopólium megöli a közszellemat és ezért a nagy veszteségért nem kárpótol semmiféle nyereség vagy azoknak a kik a monopólium hívei, A vár — mint nemzeti koszorús Írónk oly szépen megjegyzi valahol — nem védi azt, a ki nem védi meg a várat.

Azt fogja tán valaki mondani, a ki e történelmi mesét elolvasta, hogy „tóul, comme chez nous“, hogy ennek a mesének képében rá lehet ismerni a jelenre vagy a közelmúltra s hogy ez a história egy irányzatos, tendenczió- zus mese.

Ha csakugyan „tout comme chez nous“, ebben az esetben a tükör és a kép, a mely abból kilátszik, igen hiven fest.

De hát vizsgáljuk meg közelebbről a fön- tebbi megjegyzést!

Igaz, való igaz, hogy a székes főváros polgárai közül sokan nagyon sokan zúgolódnak a miatt, hogy némely fővárosi kerületben egyesek — s mint mondják, nem mindig önzetlenül — mintegy monopolizálják a székes főváros polgárait érdeklő városi közügyeket. E nézetet válj Iák igen sokan épen a mi I. kerületünkben is%

És ki vagy mi ennek s tűrhetetlennek mondott állapotnak az oka? Nem-e maguk a székes fővárosnak a polgárai ? Hiszen ők ma guk™ választják képviselőiket ?

Legyen szabad e kérdésre —- nagyot kicsinyre alkalmazva — egy hires nagy férfinak változtatott szavával felelni ilyképen: Minden városnak, minden kerületnek olyan kormányzata, olyan szereplő férfiai vannak a milyeneket megérdemel.

Ha tehát hátramaradás van, ebben rejlik ennek az oka. Magunkban is, nem egyedül másban, vagy másokban keressük a hibát. Ha kerületünk egyes részei, különösen szemefénvünk a vár, sok tekintetben hátra maradt, részben magunkat is okolhatjuk ezért.

I. kerületi polgárok! S közöttük ti ezernél többre menő szellemi munkások! Merítsetek tanulságot a föntebb elmondott török históriából ! Ne nézzük tovább összetett kezekkel, tétlenül és indolencziába merülve elmaradásunkat! Ébredjünk föl a törökös lethargiából és munkálkodjunk közös erővel kerületünk emelésén és európai színvonalra emelésén. Szüntessük meg a föntebb elmondott török időkre emlékeztető eljárást és gondolkodást, mely kellő eredményt nem képes felmutatni. Foglaljuk el azt

zedek után is könnyű dolga lesz a chronistának, ha róla, személyiségéről és erényeiről akar majd referálni: mert akkor is még oly elevenen fog ez mind a közönség emlékezetében élni, hogy a név puszta felemlitése elegendő lesz e nevezetes egyéniség képének felelevenítésére.

Két évtizeden át büszkén a magáénak mondhatta őt a Krisztinaváros. A nagy tudós, kivel a bel- és külföld legelőkelőbb tudós-társaságai szerettek kérkedni — fogják is azt tenni, a meddig a világ ráér, tudománynyal foglalkozni, — ki hazánkban a legnagyobb kitüntetésekben részesült, melyek tudományos érdemek számára léteznek, a kit — röviden mondva — tudományának legelső és legkitűnőbb képviselőjének ismert el az egész világ, — ugyan az legjobban is szeretett megpihenni mélyre ható kutatásainak fáradalmaitól és ha maradt még egy felesleges órája, szeretetreméltó egyénisége és szive egész melege a miénk volt.

Ezt mind külön felemlíteni nem szükséges ! Mindnyájan jól tudjuk, hogy nem volt a polgárságban mozgalom a kerület érdekében, a melyben ő részt nem vett, nem volt jótékonysági alkalom, mely előtt ő kitért volna, nem volt ember, kit ő meleg kézszoritással, kedélyes mosolyával meg nem örvendeztetett volna, akár komoly pillanatokban, akár vidám perczekben nemes szive részvéttel, elmés beszélgetés között meghúzta magát velünk együtt zöld (azaz nem fehér abroszos) asztal mellett, — mert tudta a zöld asztalt hivataloskodásán kivill is