Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-26 / 12. szám

Budapest, 1893.

II. évfolyam 12. sz.

Szombat, márczius 25.

BUDA ES VIDÉKE

KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁ USA DAL Ml HETILAP

Az I. kerületi polgári kör

és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye.

KIÄDÖ-HIYÄTÄIy,

hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek;

I. kér., Krisztina-uteza 14. szám.

Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér.

I kér., Pálya-utcza 2. szám, 33. ajtó,

kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni

Seprii és viz.

Elmúlt a zord hideg, elolvadt a hó, zöldül a pázsit, kifakadnak a rügyek, ki tehát a szabadba, ki a barátságtalanná vált szobából, örüljünk a tavasznak, az üditő tiszta friss levegőnek! igen ám, csak hogy a kapun kilépve, már is lelkesedésünk néhány fokkal alább száll, mert kellemetlenül ér minket a „frissen fujjó tavaszi szellő“ és a mit nekünk hoz, az a tavaszi lelkesedésünk utolsó maradványait is magával viszi. A szól ellen tudvalevőleg hiába küzköd, opponál és morog az ember, mert a természet csoportjába tartozó dolgok ellen nincs appelláta, hanem az ellen, a mit ez a tavaszi szél hoz, már egy kis felszólalásunk lehet, mert ez nem más, mint az utczák, utak és terek felhalmozott pora, szemete és szennye, ezeket pedig, úgy hallottam, czivilizált helyeken a természet abszolu- tikus* fennhatósága alól ki szokták venni és alkotmányos felelőséggel járó közegekre bizni Úgy hiszem, nálunk is igy lesz és nem kell más, csak egy szerény figyelmeztetés, hogy beállott már a tavasz, felszabadult és mozgékony lett az utczák valamennyi dolomit, trachit és gránit-porocska és sietni fognak a hatalommal felruházott, de bizonyosan a felebaráti s polgártársi jó indulattal és jó akarattal eltelt közegek, hogy a most már napirendre vergődni akaró ölő por garázdálkodásainak véget vessenek. A kinek érdekében áll, hogy jó tüdejét és szemeit még egy ideig megtarthassa.

A „BUDA és ViOEREp TARCZAJA.

Hogy lettem én muzsikus.

Budán lakom és ez elég. A budai ember tudni fogja azt, hogy mit jelent ez az „elég“. A ki ismeri Budát, az mindeD bizonynyal tudui fogja azt, hogy nincs a föld kerekségén több olyan hely, a hol annyi muzsikus ember laknék, mint Budán. Már korán reggel — még a legmélyebb alvásomból is — felébreszt egy-egy leendő primadonnának — kinek jelenlegi polgári foglalkozása szobalány vagy szakácsnő — eget és poklot-ostromló bájos hangja. No de ez még csak hagyján. E mellett még hasznom is volna, a mennyiben megtakaritom vele a vecker-órát. Hanem most jön a java. A lakók közül egyedül én vagyok az a ki nem ért semmiféle instrumentumhoz. Ezért le is néznek mindnyájan, még a házmester Pepi fia is, ki mellesleg megjegyezve kitünően harmonikázik. Mielőtt ki-ki rendes polgári foglalkozása után látna, nem állhatja meg egyik sem, hogy reggeli után egy-két bús vagy vig áriát — kinek milyen a kedélyállapota — ki ne verjen, húzzon, fújjon vagy billegésen. Mindezek közül leginkább kihallatszik a sánta kapitány úr

vagy ha már rosszak, attól megóvja, ne kogy még rosszabbak legyenek, az ezen tavaszi nem virág, hanem por-dallamot magyarázat nélkül is megérti. És a segítség igen egyszerű a por ellen : seprű és viz.

Tudják is ezt nálunk, és nem ezen fontos találmány révén akarom halhatatlanná tenni nevemet, hanem egyet az I. kerületi intéző körök és talán mások is nem tudnak, t. i. hogy a por nem igen vár május elsejéig, mikor végtére a különféle százszor átrostált, bővített, újított és korlátozott utasítások, szerződések és tervek alapján kezdetét veszi az irtónak hirdetett harcz a por ellen, mely hogy mily eredményt mutat, tapasztaltuk már minden évben, Márczius, április hóban kímélik nálunk a port, mint a nyu- lakat, ezt pedig rosszul teszik, mert épen a tavasz első napsugarai, az újonnan ébredő természet mindenkit egészséges és beteg embert egyaránt —, és talán az utóbbiakat még inkább — kicsalnak a szabadba, a hol tiszta levegőt szeretnének élvezni, a mi a mostani rendszer mellett lehetetlen, ha csak a por nem hajlandó addig elbújni, mig a hatóság statútum szerint neki megengedi, hogy a nyaralás beálltával, akkor ébredő ember- szeretete által a villatulajdonosok robogó fogatai alatt sárrá változzék.

Nincs ok arra, hogy ne akkor ön- töztessenek az utczák, mikor por van; és ngy tűnik fel ezen kalendáriumhoz kötött tisztaságra és kötelességre fordított gond,

mint az astronomia alapján berendezett világításunk. A Krisztinaváros igen hosszú vonalnak örvend olyan utczákból a hova a kövezés találmánya magának még nem tudott utat törni és hogy éppen ezért a locsolás nem köthető május J-én való ünnepélyes megnyitásához, mutatja ezt a fő- és székvárosi tanácsnak egy a helyzetet igen helyesen és méltóan megítélő határozata, melyben habár csak egy bizonyos útvonalra nézve utasítja az I. kér. elöljáróságát, hogy akkor locsoltasson. a mikor arra szükség van, tekintet nélkül a kalendárium keltére. Hogy megkíméljem a tisztelt elöljáróságot az utánke- sesóstől mindjárt meg is mondom, hogy az érintett irat 5911/1892. számot visel. Kérünk tehát — nem: panem et cireenses — hanem seprüt és vizet!

Most pedig egy szót — a bizonyosan nem sokára megkezdődő locsolás módjáról. Történik pedig ez vagy kocsival vagy gyaloglocsolóval. Hogy miért kell kocsiknak ott járni, a hol hydrautok vannak,— nem tudom, hogy van e ellenőrzés e tekintetben, hogy hányszor fordul egy kocsi naponta s az öntözendő vonalra mennyi vizet fecskendez felületesen, miért hajtja a kocsis a szegény gebéket trappba fel és le, azt sem tudom, csak egyet tudok, hogy t. i. a sors szeszélyétől függni látszik, hogy mikópen locsolnak a szerződtetett kocsik, vagy pedig locsolnak e általában, ha mindjárt 3 hüvelyknyi por fedi is az utat, másrészt azt sem tagadhatom, hogy a zuhanó esőben is láttam a derék atyafiakat hősi óletmegvétéssel

kutyamosójának vadászkürtölése. Miutáu valódi | kürtre még nem tehetett szert, szájával produkálja azt.

Ilyenkor eszembe jut Jerichó és elcsodálkozom azoü, hogy mennyire haladt már az épitésztudomány. Ha az a néhány rongyos trombita, mit a zsidók magukkal vittek Jerichó alá, letudta dönteni annak vastag falait, ngy hogyan lehet ez a ház építve, hogy ilyen pokoli lármára össze nem dűlt ?

Menekülni iparkodtam e zsivajból. Felmentem a várba hivatalomba. A folyosón — a saját zenei talentuma következtében — ékesen kiczifrázott Roxelán-indulóval fogad a hivatalszolga, Brazsák.

Brazsák! kiáltottam rá dühtől remegő hangon. Ha nem hagyja abba ezt az átkozott fütyülést, rögtön kitekerem a nyakát !

Ezzel becsaptam magam után irodám ajtaját és leültem asztalomhoz. Nem tudtam dolgozni. Fejemben folytonosan vadászkür töltek, harmonikáztak, zongoráztak és klarinétoztak. Csak úgy zúgott tőle a fejem. Rögtön elhatároztam magamban, hogy még e hónapban el- költözködöm onnan. Nem, még e héten, még ma! Alig vártam, hogy vége legyen a hivatalos órának és mehessek haza.

Horváthné hallja? én nem bolondultam meg, hogy tovább is itt lakjam.

Hiszen itt meg kell bolondulni az embernek. A lakást felmondom. E szavakkal rontottam be szobaasszonyomhoz.

Horváthné pedig azt gondolta, hogy máris megbolondultam.

Rögtön elindultam uj lakást keresni. Hosszas keresés után találtam is egyet az Is- kola-ntczában, a mely megfelelt volna kívánalmaimnak.

Mikor ide hurczolkodtam, mintha egy más világon lettem volna. A milyen zaj volt régi lakásomon, olyan csend volt itten. Csak kis kanári madaram csattogott. Szegény kanári! Most már ez se trillázik, hanem vadász kürtői. Eltanulta a kutyamosótól.

Egy szép meleg napon ebéd után otthon ültem és csibukoztam. Kanárim kiszökött ka- liczkájából és a szobában röpködött. Most idegen hangok ütik meg fülemet. Mi lehet ez ? Kinyitom az ablakot, hogy jobban hallhassak.

Jézus Mária, czimbalom, kiáltottam fel ijedten. Hát már itt is üldöz a fátum ? Sehoi sem lesz már nyugtom ettől az átkozott muzsikától ?

Ilyen és több efféléket beszéltem, mikor megláttam, hogy a kanárit sehol sem látom. Kinézek az udvarra, hát a szemközt levő ablakon üli, ott a hol az előbb czimbalmoztak. Oda mentem én is, hogy megfogjam. Ezzel meg