Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-12 / 10. szám
Budapest 1893. (-19 B Ü I) A és V T D E K E Márczius 12. öbb forint készkiadá stól kímélne meg és miután már mindenütt nyaralók vannak, még hasznot is hozna. Egy különös, csak nálunk észlelhető tünemény, hogy a falusi ember a fővárosból hazavisz oly czikkeket, melyek előállításából valamennyi más nagyváros környékének százezrekre menő lakossága magát fenntartja ! De ha már nem akar a mi svábunk versenyezni a bolgárral a hagyma, kelkáposzta s töktermeléssel, vagy a paradicsom és retek áruba hozatalával a szorgos ó-budai kertészszel, van az Isten füvészkertjében számtalan más növény, melyek az ápoló kezet megaranyozzák ! Nézzük svábjaink törzsrokonait. — Württemberg és Badenban a bogyós gyümölcsök termelése olyan fokon áll, hogy nemcsak mint csemegét bocsátják áruba, hanem 100,000 hecto- literre menő mindenféle gyümölcsbor készítésére is felhasználják, — és ebből megélnek egész kerületek. A mi kitűnő éghajlatunk alatt szamócza, málna, ribiszke, pösméte dúsan jövedelmez és a mit a félmilliós Budapest el nem fogyaszt, ezt elviszi a vasút, a hajó oda, a hol a természet mostohább. Egy aránylag kis darab föld, beavatott kéz által szorgalmasan művelve, aránytalanul több jövedelmet nyújt akkor a legszebb kukoriczásnál. Ha tovább délfelé vagy északfelé nézünk, a földmivelés megint más, nem kevésbé jövedelmező ágára akadunk. Dél-Fran- cziaország és Thüringia, úgy mint a Harcz- vidék, egész Európát elárasztja gyógyfuvekkel és Felső-Olaszországgal együtt illatszerekhez való anyaggal. Nálunk, a hol az erdőkben, a hegyi réteken számtalan ily gyógyfű honos, hol a terep alakja szintén kínálkozó ezen kertészeti ág meghonosítására, majdnem bűn, hogy tudatlanság vagy közöny e kincset heverni engedi. Az egész művelt világon nem létezik az, hogy egy oly szép, termékeny vidékkel környezett főváros legközelebbi szomszédságában, — melynek telhetetlen gyomra a legtávolabb vidékekről is kénytelen magához szívni a mindennapi táplálékot, -— oly számos műveletlen, dudvával ellepett telek parlagon heverjen. Gazdagabbak vagyunk-e, mint más szomszédaink, kiknél még a mes.ve is a mezőkön járót majdnem ba- lanczirozó kötéltánczra kényszerit? Az említett gyógynövények majdnem mind az ajakosak és fészkesek (labiatae et compositae) fajtájához tartoznak, évelők és nem minden évben uj vetést, hanem nem több gondozást igényelnek, mint pl a „ farkasvölgy “-ben és más helyeken évtizedek óta viruló lavendula. A budapesti droguisták és gyógyszerészeknél jó, friss áru mindenesetre kiszorítaná a külföldi terményt és nem áll annak az útjában semmi, hogy éppen úgy, mint most Erfurt és Quedlinburg, úgy Buda vidéke is szerezzen magának másutt piaczot; akár hol gyógyítanak vele, akár hol dolgozzák fel illatszernek, — a pénz itt marad. Az erfurti spárgát megeszik Berlinben, a frankfurtit Erfurtban: a nagy-marosi, most máshonnan szerzett szőlők N.-Maros közvetítésével Hamburg, Berlin, Dresda, Boroszló, Warsó stb. asztalait díszítik. A kis növénytől térjünk át a nagyobbra, — a fára. Mily szomorú e tekintetben vidékünk kinézése! Néhány kihalóban levő — napról- napra fogyó baraczk, mandulafa és ritka cseresznye, csak elhagyott kertekben tömegesebben álló elfajult diófák; korábbi szorgalom maradványaként imitt-amott: eperfa-sövény, néhány példány gesztenye és nyospolya képezi gyümölcsflóránk szegényes képét. Mennyi tér felhasználatlan; mennyi munka elvégezetlen ; mennyi üresség indolencziánk kiáltó jele ! Nem akarom elmondani, hogy néz ki e tekintetben lajtántuli szomszédaink legtöbb tartománya, hogyan Szászország, hol a cseresnye- pásztorok csaknem külön emberkasztot képeznek, hogy néz ki Thüringia, Dél-Németország, a Rajnav'dek egész hosszában, mert nálunk sem hiányzott unszolás, biztatás, de ugylátszik, itt — hasztalanul. E század elején egy E . . . herczeg berendezi o-tte faiskoláját a legnemesebb gyümölcs fajok oltványaival. Ki lett hirdetve, hogy a „jobbágyok“ ingyen kaphatnak nemesítvényeket, csak jöjjenek. A kik nem jöttek, azok a jámbor „jobbágyok“ voltak; bizonyosan valami „úri furfarg“-tól tartván, kézzel-lábbal ellenzék a szerintük „danai ajándék“ot. Néhány év múlva már nem csak látható volt a nemes pomolog czéltudatos tevékenységének gyümölcse, hanem Ízlelhető is és pedig a „jobbágyok“ részéről is, kik bizonyosan csak kiváncsiságból dézsmálták nmg a herczegi kertet. És izeit nekik, mert azontúl mind gvakrabbak lettek a pauaszok a gazdatisztek részéről, hogy nem csak a gyümölcsöt, de most már a Iákat lopják a makacs „jobbágyok“. Mosolyogva szólott a herczeg: „Lássátok, mégis elérem szándékomat, hagyjátok őket csak lopni.“ És úgy is történt, csoportosan behatoltak a ledőlt kerítésen át a faiskolába, száz, ezer fácskát czipeltek haza s örültek, mily tn boszuságot okoztak a „nagy ur“-nak. És ma ? tessék megnézni Sopron, Vas és Mosony- megye gyümölcstermelését; most köztünk járnak a furfangos, most már nem „jobbágyok“ jóízű, piros-pozsgás almáikkal és leányaikkal, még mindig abban a hitben, hogy ők szedték rá az „urat“, hogy ők boszantották jóakarójukat. A hatvanas években volt alkalmam egy minden faluba járó lapban más rokon kérdések mellett a gyümölcs termelésről is egyet-mást irni ; mennyire használt a jóakarat, az oktatás, a kormány támogatása, arról nem sokára meggyőződtem, midőn sorsom megengedte, hogy az országban ide-oda barangolva, tanulmányozzam népünket és viszonyainkat. A minden iskola részére faiskolának és gyümölcs termelésre való oktatásra kihasított föld vagy kert a legritkább esetben lett átadva hivatásának ; a hol nem hevert parlagon és szerbtövis tenyésztőül, ott vagy dohány termett vagy bab és burgonya a kántor-tanító űr részére; hogy a falusi iskolaszékek ez ellen felszólaltak volna, nem hallottam. Gyümölcsfa, bogyógyümölcs, gyógyfüvek egy tágas tért engednek a vállalkozó, leleményes földművelőnek; szakavatott tudósok, gyakorlati szakemberek nyújthatnak oktatást, mutathatnak irányt, a melyen haladni kell, kereskedelmi speculatio az utat, a piaczot, hova fordulhatunk termékünk értékesítése végett. Végül megemlítem a nem érdektelen tényt, hogy a szerény, senki által figyelemre nem méhatott „árvalány-baj“ számtalan ládában szállitatik külföldre, honnan viszatér hozzánk a méregdrága művirág- és kalap-kereskedésekbe. Exempla trahuut! Féry Nárczis. A nő szerepe a betegápolásban. A Mária-Dorottya-egyesülelben fölolvasta: Dr. Farkas László. A jó tett végrehajtása nagy lelki élvezet s mint minden élvezet a gyakorlat folytán szükségletté válik. A jól alkalmazott segély, a megnyugtató vigasz épp úgy felmagasztal akár csak a hit, hisz mindkettőnek alapja a felebaráti szeretet. És van még egy más közös vonása e két legelőkelőbb lelki tulajdonságnak, t. i. úgy a jónak, mint a vallásnak gyakorlása közben megszűnnek az előjogok, a rang a születési és vagyoni kiváltságok. A San-Servani Jeanne Jugan, midőn a gyámoltalan koldusokat lakásába fogadja s helyettük maga jár koldulni, épp olyan jóltevője az emberiségnek, mint Auguszta császárné, ki első “apostola volt a vöröskeresztnek. És mindkét nő tevékenységének eredménye csodás. Az előbbinek történetét a „Revue des deux Mondes“ olvasói Maxime du Camp ragyogó tollából bizonyára ismerik. Á közel 50 éves cselédleány 1889-ben szállásolta be padlás-szobájába az első koldust és 4 év múlva már 75 koldus számára járt egyedül alamizsnáért és ma 50 év után 30 ezer gyámoltalan öreg részére koldulják össze nap-nap után jótékony lelkek a mindennapi kenyeret. „Egy oly eszmének — mondja Maxime du Camp — mely csak jóra törekszik és nem törődik a társadalmi előítélet és a világ ítéletével, ereje legyőzhetem“ A vörös keresztnek is nagy szüksége volt Auguszta császárné hathatós támogatására, mert kezdetben visszariadtak a katonai tekintélyek egy internacionalis segély lehetőségétől, mely a vörös keresztet, mint a humanizmus jelvényét, a hazafias érzülettel szembeállítani és a katonai hősies érzés és sok más képzelt érdeket sérteni lítszott. Egy alapos német tudós, hogy a genfi konvenció felesleges voltát bebizonyítsa, összeállította azokat a korábbi szerződéseket, szám szerint 303-at. mely szerződésekben a hidviselő felek bizonyos kedvezményeket biztosítottak kölcsönösen foglyaiknak és sebesültjeiknek De eröködése mitsem használt. A talaj elő volt készítve. ’ Az emberiség, bár elismerte, hogy a tudósnak igaza van, kapva-kapott a tisztán humanisztikus intézményen, tapasztalatból tudván, hogy az igazság, ha szemei be is vannak kötve, mégis csak az egyik felet szokta védelmébe venni, mig az irgalmasság teljesen vak, nem lát az se barátot, se ellenséget, csak a szenvedést és nyomorúságot szolgálja és enyhitni iparkodik azt ott, hol előtalálja. Csak alá kellett jegyezni az államoknak a genfi egyezményt és a vörös-kereszt-egyesület- nek szervezkedése nem volt oehéz. Majd minden államban egy vagy több már jól szervezet nőegyesület csatlakozott hozzája, vagy mint nálunk a hatalmas „Magyar Országos Segélvző Nőegyesület“ egyenesen átalakult vörös-kereszt- egyesületté. És ez így van rendén, mert csakis mindkét nemnek közös tevékenysége biztosítja az egyesületek virágzását. És háború idején a munkán osztozni kell. A hadakozás maradjon tisztán férfias foglalkozás, — de a betegek és sebesültek ápolására a nő hivatott, azon rendkívüli tulajdonságainál fogva, melyekkel őt a természet megáldotta. A férfi elég erős ahhoz, hogy sebet ejtsen, de nem elég gyengéd, hogy a sebesültet ápolja. A fulyos beteg ágyánál a női arcz mosolya megnyugtat, a férfié visszatetsző. A férfiban hiányzik az éjjeli megerőltető viresztáshoz a kitartás. — Nem tud a férfi vigasztalni. — A nő hozzászoktatott bennüukefc, hogy a csin és tisztaság tőle származzanak. A hogy a nő társaságban nyelvünket zabolázza, úgy hat egyszerű jelenlétével egy nagyobb kórterem durvább betegeire is szeliditőleg, — mig a férfi-ápoló szolgai jellegét alig vetkezheti le. Képzeljenek csak magoknak egy tábori kórházat. — Az orvos, a ki ágytól ágyhoz menve elvégzi napi látogatását, minden betegnek sebét megfelelő ellátásban részesíti, a beteg aggodalmát legfeljebb bajára nézve oszlatja el. — A felügyelő nő ellenben el nem mulasztaná, hogy ne tudakozódjék az elhagyatottnak szülőföldje és övéi után. — A napi híreket közli, a leveleket felolvassa, levélválasz elmaradása miatt a beteget megnyugtatni iparkodik; ha kell, maga ir, szabatosan czimezi a borítékot. Ha a sebesült idegen nyelvet beszél gyorsan megtanulja a legszükségesebbet, .hogy az orvosnak tolmácsul szolgálhasson. — Üditő szereket nvujt, eteti a gyámoltalant. — Felolvassa a harczi tudósításokat, kivált a beteg ezredének viselt dolgairól. — Biztatja, bátorítja a gyengülök A végkimerülőnek utolsó szavait feljegyzi, a hozzátartozókat értesíti a gyász-hirről. — Ha maradt valami kedves emlék a hős után, azt összecsomagolja, hazaküldi! A nőknek arra kell törekedni, hogy jól szervezett társulatba lépve, eloszlassák azon tudatlanságot, melyet népünk az egészség törvényei iránt tanúsít, hogy rendszeresebb életmódhoz szokjék s ez által úgy testi, mint társadalmi jóléte gyarapodjék. A legegyszerűbb embernek is kell annyi természettudományi ismerettel bírni, hogy elkerülhesse szerény viszonyai között is azon kedvezőtlen befolyásokat, melyek egészségének ártanak. Ibsennek, a társadalmi nyomorúságok mesteri dramatizálojának, egyik darabjában a Nfp- gyülölőben a főszemély, az orvos elbukik, mert egy mocsaras talajra épített gyógyfürdőt kívánna más, egészséges pontjára a községnek elhelyezni, de ez nagy pénzáldozatba kerülne. Ebben tükröződik vissza az általános közegészségi politika mizériája. De a valóságban a pénz- áldozat a felénél is kisebb része annak, a mit az egészség biztosítása érdekében hozni kell. A tényleges részvétel, az okszerű intézkedések végrehajtása a fő, ez lényege a közegészségi szolgálatnak.
