Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-12 / 10. szám
Budapest 1898. (2.) B U D A és VID E K E, Márczius 12. Száz és száz család nagyja és kicsinye élt ebből a tökéből, generáezió- kon át, a nélkül hogy még egy is gondolt volna arra. hogy biz ez máskép is lehet. A ki dolgozni képes volt vagy saját szőlejéből élt vagy napszámban dolgozott, de a szőlőkapáláson és Istenen kivül a világról mit sem tudott. Mindenki csak a bortól várta élete forrását, sem mesterséghez, sem iparhoz vagy más keresethez nem nyúlt és ez oka, hogy a mikor az utolsó tőkét kivágták a szőlőből, az utolsó falat is kiesett szájukból. Egy más oka a Tabán hanyatlásának az, hogy az iparnak a Kelenföldön való fejlődése ki van zárva az által, hogy a keserű vizeknek óriási védterületet biztosítottak, ennek következése, hogy az a sok ipartelepet építeni akaró vállalkozó, ki ezt a helyet választotta ki, fenti ok miatt kérelmével elutasittatott. Pedig a főváros alsó részén ipartelepek keletkezését már közegészségi szempontból is kellene előmozdítani. Ezen bénitó körülményekhez járult még a Tabán hegyoldali épületeinek lebontása és ez aggasztóan megingatta a Tabán életének alapját. Midőn 1878. évben a Tabánnak e részén fekvő 304 háznak a lebontása elhatároztatott, azon elvi megállapodás jött létre, hogy kiki a maga házát felajánlva — tehát a kisajátítási jog érvényesülése nélkül — szabadon egyezheti- | jék a vételárra nézve a fővárossal és hogy e művelet 10 év alatt tökéletesen be legyen fejezve. Tizenöt év múlva azonban mit látunk ? A házak túlnyomó része még most is fennáll, mert csak az lépett önként egyezségre, ki arra anyagilag rászorult vagy a kinek háza, a szomszédház lebontása folytán dűledezni kezdett és igy kényszerhelyzetbe került, de a ki csak fúrta, megtartotta házát mai napig. Ez az ember természetében rejlik, mert mindenki nehezen válik meg attól, a mihez szokott, a mit megkedvelt. A mi konzervatív népünk, mely házának lebontásában ifjúkori és szülőinek emlékét látja elpusztulni nem igen teszi azt önként és ez az a mi a jelzett művelet befejezését roppant késlelteti. Nem segit ezen más, mint e házak rationális kisajátítása és lebontása. A kormánytól ki kell eszközölni a kisajátítási jogot, hogy az évek hosszú során át kifizetett kártalanítási összegek sokáig parlagon ne heverjenek és hogy a kisajátított házak helyeibe gyorsan uj adóalap létesüljön, mert a mostani módszer mellett mindenki kárára még legalább 20—25 év telik el mig eredményhez jutunk Ha már a múltak tényezői annyit mulasztottak a Tabánban, törekedjünk legalább mi most, egy uj éra kezdetén azokon a bajokon segíteni, melyeket ők okoztak és pedig kettőzött erővel és akarattal, nehogy a Rudasfürdői hid kiépítése által a Tabánra várható tőkepénz tulajdonosai e földrengéses düle- dező helyet kerülve, máshol telepedjenek meg, hanem kész kínálattal, szép és rendezett telkekkel találkozzanak és hogy a milleniumi ünnepélyek alkalmára várható idegenek özöne, ezen kiválóan exponált hely nyomorúságos állapotának láttára, a hanyatlás bélyegét ránk ne süsse. A bástya-sétányról. Csevegés. Ha önök csak sejtenék is, hogy én még nem is egészen másfél év óta vagyok budai lakos, bizonyára mosolyognának amanaivság fölött, hogy épen én akarok egy oly helyről és épen önöknek beszélni, kik azt mindnyájan sokkal régibb idő óta ismerik s talán jobban is mint én — azaz pardon, ha az elsőt kénytelen vagyok is elismerni, — de már a másodikat magamnak vindicálom, mert én azt az egész másfél évi időt úgyszólván a bástya sétányon éltem le. Télen át itt tanulmányoztam az isteni prov;dentiából lehullott és a városi tanács atyai, jóindulatából állandósított hórétegeknek hegyekké képződését; tava zszal oda csalt ki az első enyhe napsugár és szép szemei azoknak az aranyos kedves budai lányoknak; nyáron: — no akkor aztán kénytelen voltam a télen és tavaszszal szerzett benyomásokat és azoktól a tüzes szemektől ütött sebeket messze hegyek balzsamos levegőjével gyógyítani! Oh te édes, te drága bástya-sétány, hogy megváltoztál egy pár hónap alatt, hogy átalakított tégedett is a fin de siede! Hová lettek azok a boldog baka-idyllek — az ő összes szakácsnői ábrándjaikkal? Hová tűnt el a mistikus homály, melynek sikerült tégedet mindeddig az ismeretlenség homályába beburkolni ? Az ábrándokat, idylleket tönkre tette a gázlámpa; — az ismeretlenség misticzizmusát eloszlatta — Bedäcker. Hányszor fedeznek fel az idegeneket olyan jól megkülönböztetni tudó fővárosias szemeink naponként csupa ismeretlen egyéniségeket, hónuk alatt egy piros könyvvel, kezükben a messze- látóval, legtöbbször egy-egy hordárnak mint cicerónénak társaságában? Minő jóleső érzés fog el bennünket annál a tudatnál, hogy távolról való idegenek hallván valamit a mi elragadó kilátással biró sétányunkról, eljöttek, hogy saját szemeikkel gyönyörködjenek abban, — talán a ködös Angliából vagy még annál is messzebbről — Budapestről! Igen, az a hely. melyre büszke lenne bármely világváros, melyet mindenik mint főékességét mutatná meg dicsekedve az idegennek: az a hely a pestiek nagy része előtt még ma is terra incognita. Hiszen igaz, hogy oly messzire esik hozzájuk! S hogy most mégis napról-napra többen keresik azt fel, azt kell hinnem, miszerint a mai tourista-világban a tátrai, szepesi stb. osztályok mintájára alakult egy budai tourista osztály is, melynek tagjai bejárván az ország legtávolabbi szögleteit is, — utóvégre reá szánták magukat Budára is felrándulni. De ha nem ez lenne az ok, akkor bizonyára neked köszönhetjük azt óh halhatatlan Bedäcker, hogy a pestieket felfedező utjokban ide is elvezéreled. Ha el nem ígértük volna már előbb a Gellérthegyet, megérdemelnéd, hogy abból faragják ki a te életnagyságu monumentumodat ! Előbb említettem a gázlámpákat is, nos, ha önök megengedik, elmondok azokról egy történetet. Még 189l.deczember havában grófHunyady László, mint az eszme megpenditője Vaszary A „BIDA és VIDÉKÉ“ TÁRCZÁJA. A legrövidebb felolvasás. A Budapest II. kér. Népkönyvtár-Egyesületnek 1893. márczius 4-én tarlóit estélyen előadta: E. Szabó Lajos. Szerencséjét senki sem kerülheti ki! Ma már mindenki valamely rangosztályba tartozik. Csak a fölolvasókra nem gondolt még senki. Pedig ők okvetlenül 8 rangosztályba tartoznak. III. rangosztály: a szerény felolvasó, a ki felolvasását minden körülmény között bocsánatkérésen kezdi és azon végzi, hogy nem született felolvasónak; II. rangosztály : a k er esett f ö 1 v a s ó, a ki már nem kér bocsánatot, de tud fölolvasni ; I. rangosztály: a hírneves föl olvasó, a ki bocsánatot se kér, de fölolvasást se tart. Bocsánatot legföljebb utólagosan kér, természetesen nem a hallgatóságtól, hanem a rendező bizottságtól, hogy t. i. felolvasását közbejött és elháríthatlan akadályok miatt nem volt képes megtartani. Szerencsés halandó, a ki magát e rangosztályba felküzdheti, mert akkor egyátalában nem is kell már felolvasásokat tartania. Én határozottan a 8. rangosztályba tartozom, mert még minden felolvasásomat bocsánat- kéréssel kezdtem el; és nagyon természetes, hogy még egyetlen-egy felolvasásom sem sikerült. Én ma sem fogom magamat megtagadni és megint csak bocsánat kérésen kezdem a dolgot. Bocsánatot kell kérnem önöktől, hogy nem tudok felolvasást tartani, még pedig annál az egyszerű oknál fogva, mert felolvasásomat otthon felejtettem. Nagyon jól tudom, hogy a tánczolni vágyó „arany—ifjúság“ nekem máris megbocsáj- tott és ha még elmondom, hogy családapa vagyok, akkor az itt ülő családapák részvétteljes elnézésére minden körülmény között számíthatok. Legnehezebben lehet bírni a családanyákkal! Ők csak elfogadható mentségek után képesek megbocsájtani. De az ő számokra is hoztam magammal egy mentséget, hogy t. i. roppant szórakozott ember vagyok. Minden felolvasásomat természetesen a feleségemnek kell először felolvasnom. 0 gyakorolja az első, de legkérlelhetetlenebb kritikát íölöttem. És miután bokros elfoglaltságom miatt minden felolvasásomat az utolsó pillanatban irom meg, nagyon természetes, kifogyok az időből. Es ilyenkor nagyon könnyen megtörténhetik az emberrel az, a mi ma is megtörtént velem, hogy gyermekeim megitták az én langyos mosdó-vizemet, én meg az ő ezerjófű-herbateájukban mosdottam meg. Ugy-e bár nem csodálkoznak most már azon, hogy felolvasásom helyett a nagyné- ném keresztlevelét hoztam el magammal. Pedig higyjék el kérem, hogy nagyon sikerült felolvasást írtam erre az alkalomra. Igaz ugyan, hogy az én felolvasásaim nem igen szoktak sikerülni, de ez egyszer valósággal kitettem magamért. A kinek csak felolvastam, az mind sirt. Hogy az én felolvasásom milyen szép volt, legjobban teszem, ha az én János barátomra hivatkozom. Mórt ő 2 hét lefolyása alatt 17-szer volt nálam. Hiszem, hogy önök mindnyájan ismerik. Ö ennek a könyvtár-egyesületnek legmozgékonyabb korifeusa. Valóságos eleven kéneső! Először következőképpen kopogtatott be hozzám: — Kedves barátom ! Neked a népkönyvtár- egyesület mulatságán felolvasást kell tartanod. No no, semmi ellenvetés! Még pedig egy tartalmas, vig, tanulságos, érzékeny, szórakoztató, mulatságos, rövid felovasást.! Van-e ilyen heverő témád ? — Óh, van egy egész sereg! — Bravó! És mi volna az például ? — Hát a czime elvégre az is lehetne, hogy: Miért van nekem gyomorka tharu- s o m ? — Pompás, nagyon pompás! Hát a tartalma? — A tartalma következő: Feleségem nagyon szigorúan neveli a gyermekeket. 4 öltétien engedelmességet kíván tőlük. így pl. mindegyiknek meg kell ennie azt, a mit eléje tálalnak. Addig a világért sem kap a második tálból, mig az elsőt meg nem ette. Csakhogy melyik gyerek eszi meg a levest, ha tudja, hogy a konyhában még lekváros palacsinta is van? Természetes, hogy a mint feleségem a konyhába kimozdul, mind az 5 gyerek rögtön elém tolja kihűlt levesét: Papa edd meg! Papa segíts! Es én, mit tehetek egyebet, megeszem mind az 5 porczió levest, már ama bizonyos házi béke kedvéért is. A feleségem persze mód felett örül, hogy az ő gyermekei milyen szófogadók. Gondolj
