Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-19 / 7. szám

Budapest 1893. GUI

BUDA és VIDÉKÉ

Február 19.

máshoz közelebb hozni s vétkeznénk ama férfiak iránt érzett tisztelet ellen, ha feltételezni mérnök, hogy az erre nézve tett kötelező nyilatkozatokat azóta a Duna habjai magukkal vitték. — A közvélemény talaján nőtt csemeték e tervek, melyek minden tavasszal kihajtanak és minden ősszel levelüket hullatják, de élnek s azokat gyümölcshozó terebélyes fává növeszteni, csak a folytonos érdeklődés állandó melege fogja, melyet ez egylet ébren tartani s a szétágazó érdekek áramlata ellen megóvni akar.

Meg vagyunk győződve, hogy a mi az egyesek hiú vágyát és többek hasztalan törekvését képezi, azt e kerület egyesült működése a megvalósuláshoz közelebb fogja hozni s ott, hol e kerület jogosult kivánsága a közérdekbe olvad, sem az állami, sem a fő- és székvárosi közigazgatási tényezők nem fognak azon meggyőződés elől elzárkózhatni, hogy a mit tesznek, azt az állam, az ország fő- és székvárosáért, — a fő- és székváros pedig saját magáért teszi. — Mert hiszen az egyesek elpusztulnak de az alkotások megmaradnak. S ha az ihlető tényezők a Gellérthegy és vidékének szabályozása által azt a természet alkotta kedvező fekvést — mit a külföld székvárosainak minden vagyona sem képes pótolni — felhasználják és értékesítik, ezzel a királyi székhelyet oly festői távlattal fogják körülövezni, mely a hely fenséges voltának minden tekintetben méltó sze- gélyzetétil szolgáland s melynek párját az itt időközönként megforduló idegenek máshol aligha fogják megtalálni.

Eme törekvések által indíttatva van szerencsénk tisztelettel felkérni, hogy a mennyiben az egylet ily irányú mozgalmát érdeklődésre érdemesnek tartja s magát a tagok sorába felvétetni kívánja a mellékelt ivet aláírásával ellátni szíveskedjék.

Tájékozásul megjegyezzük itt, hogy egyletünknek lesznek alapitó és rendes tagjai.

Alapitó tag az, ki egyszer és mindenkorra az egylet pénztárába 50 frtot befizet;

Rendes tagok 1893. évi január 1-től kezdődő három évi kötelezettséggel évenként 5 frtot fizetnek az egylet pénztárába;

Tisztelettel s szervező bizottság nevében.

Elnökök: Hilóczky Béla, miniszteri tanácsos, Luczenbacher Pál főrendiházi tag. Alel- nökök: Gervay Mihály, főrendiházi tag, Lindt- ner Imre, m. á. v. vezérfelügyelő. Benkő Kálmán, ügyvéd. Bálint Ferencz, ügyvéd. Titkár: Hets Ödön, ügyvéd. Pénztárnok: Mészáros Ferencz. birtokos. Árkay Sándor. Glasz Ignácz. Szeghfy István. Domonkos György. Dr. Kocsis Alajos. Dr. Sóós Ernő. Müller János. Péntek Gáspár. Ternyey Farkas, Gergye Sándor. Janit- sek Róbert. Müller Iguácz. Zolczer Salamon. Kovács Zsigmond. Stein Péter, Dr. Gortvay Bertalan. Dr. Glasz Izsó. Novák Ferencz. Fuchs Nándor. Dr. Vargha László. Havas Izsó. Fogdt György. Deme László. Pap Károly.

Közegészségellenes állapotok a Krisztinavárosban.

Lehet, hogy mire e sorok napvilágot látnak, már teljesen eltűnt a földszinéről az a sok hó, mi a fő- és székváros tanácsa, vagy az I. kerületi elöljáróság rendelete folytán a vár- és Krisztinaváros összez havát és ezzel piszkosságát is egy csomóba a vérmezőre hordatta.

Ez válóban nagy vétség a közegészség és köztisztaság ellen és méltáu kelt közmegbotránkozást. Azt mindenki tudja és már többször is láthatta, hogy a frissen esett hó a legrövidebb állás után szép fehérségét elveszti és piszkos, szennyes szint ölt és magába veszi az utczai szemetet és rondaságot. Legtöbbször ide gyü- lemlik a magánházakból ez elrutult és beszeny- nyesedett hó és ez a gyülevész anyag magában rejtve a betegségek csiráit és igy együttesen kerül a vérmezőre, megfertőzve ezáltal egy egész városrészt.

Hiszen ez valóságos meleg ágya a ragályok és kórok csiráinak, sőt mondhatjuk, hogy való-' ságos hivatalos járvány baczillus szaporítás, a mit pgészcég rendőri intézkedés utján kellene betiltani.

Először is azért, mert az enyhébb idő beálltával az úgyis alacsonyabb fekvésű és minden

lefolyást nélkülöző egyenetlen vérmezőn a hó szétfolyih és számos pocsolyát képez és magával viszi a külöuböző ragályos kórok csiráit, másodszor azért, mert a visszamaradt szilárd anyag a tulajdonképeni szemét, konyahulladék, rongyok, rossz czipő, szalma stb. nedvességénél fogva rosszabb a nyári szemétnél. A nyári szemét ugyanis száraz és a baczillusokat legjobban szaporitó kellék a nedvesség.

A hatóság tovább folytatja nmlasztását. széthányaija a havat s ezzel a jó szándéknak betudott ténynyel követi el a legnagyobb vétséget, mert szétszuratva a nap behatása folytán kényelmes alkalmat ad a baktériumok szaporodásának és elősegiti azoknak ragályosabb ellenálló képességét.

Ha a hó elolvadt és kiszáradt, a városrészünkön nagyon is gyakran keresztül fúvó erős északi szelek felkapva a sok és sok millió baczillust. — mely mesterségesen lett tenyésztve.

— az ördögárok iszap, piszok, szemétfogójának gőzével együtt szethordja, befertőzi a lakásokat és veszélyezteti a lakók egészségét.

Már magában véve az is ázsiai állapot, hogy az ördögárok egy ily szép, fejlődésben levő, a főváros egyik legegészségesebb részét szeméttel, iszappal rondiija el és teszi egészségtelenné. Hiszen a nálunk megszokott hnza-vona intézkedés mellett is mindjárt két éve lesz, hogy felépítették a felső iszapfogót a városmajor felső részén és ezt most iszappal telve tartják. Milyen látvány tárul itt a bámuló elé, tanúja lehet a mocsár légfejlődése tüneményeinek.

Az ördögárkot még kikövezett jó meder mellett sem szabad a fővarosban hagyni. A főváros tanácsának már három éve van alkalma tűnődni az I. kerületi polgári kor ily irányú kérelme felett, mit Dr. Szénássy Sándor, Rostáházy Kálmán és Szöllősy István bizottsági tagok adtak át..

Többet mondunk, már az 1885/86. kolera- járvány alkatmával, tehát majdnem 8 éve meg volt ígérve az ördögárok beboltozása. Jó volna talán a tő- és székvárosnak a milleniumra tervezett nagyobb alkotások közé felvenni. Ennek az ördögároknak nyitva hagyása ellenkezik a járvány- bizottsági határozatokkal is, mely minden ház- tulajdonosnak elrendelte, hogy az udvaron levő kanális nyílásokat légmentesen syphonnal való elzárását s egy ilyen nagy piszok fogót szabadon nyitva hagynak s nem törődnek azzal, hogy ezen az ördögárkon a Lipótmező összes piszkos szenyvize azonkívül egy nagy disznó hizlalda

— a hol 100—150 disznó van hizlalás alatt — piszkát vezeti le városrészünkön.

Lépést tett ez ellen néhai gr. Karácsonyi Guidó is és ezért nem is időzött szép palotájában huzamosabban. Ha az ördögárkot beboltoz- tatnák, mostani tulajdonosa — hisszük — kész örömmel járulna hozzá a beültetéshez és parkírozáshoz és lenne egy szép kis sétányunk. Ez is fokozná az építési kedvet és megszűnnék a mostani ázsiai állapot. A fő- és székvárosi tanácsnak is észre kellene venni, hogy mi sok kisebb várostól el vagyunk maradva. Ott van villanyvilágitás, lóvonat, jó omnibusz-közlekedés. Mire való a szükkeblüség, a mely megakasztja egy szép városrész fejlődését, sőt elveszi a vállalkozás kedvét is.

Végezetül azzal zárjuk panaszunkat, hogy jó volna a szemetet, a mi visszamarad, vagy elhordatni, vagy elföldelni, de mindenesetre desinficziálni.

Egy háziúr.

Válasz a „Megróvás“-ra.

E becses lapok múlt vasárnapi számában, Hoppe Rezső ur felháborodással ront neki az „O-Budai Dalkoszorú“ elnökségének, mint a ki visszamenve a „biedere alte Zeiten“-ba még most is, midőn a magyarosodás a fő- és székváros ezen azelőtt tiszta német kerületében is örven- détesen halad, mely haladás kétségtelen eredményeivel itt lépten-nyomon találkozhatunk — oly programmot csirái egyik farsangi estélyére, mely majdnem csupa német „zengeráj stiklikkel“ abrakoltatja közönségét.

Mint e dalegyesület ez időszerinti alelnöke, mely egylet mellesleg említve, a fő- és székváros legrégibb dalegylete, engedtessék meg e helyen, hogy először is azon incriminált műsor miként való keletkezésére — másodsorban pedig e dalegylet működési viszonyaira nézve egyet- mást elmondjak, melyből önként ki fog világiam, mennyire érheti az elnökséget és ezzel kapcsolatban csekélységemet — mint a kit Hoppe ur ugyancsak caihegoricze „elővesz“, a germani- zálás vádja.

A dalkoszorú választmánya még a múlt hó folyamán egy bohóczestély megtartását elhatározva, annak rendeze'sére egy szükebb bizottságot küldött ki, megbízva azt az estély rendezése körül felmerülő minden teendő elvégzésével. E bizottság állította össze a szóban forgó műsort is, melyet azonban alapszabály- szerű jóváhagyás végett a választmánynak bemutatni elmulasztott s igy történt, hogy a műsor, mely a választmánynak felülbírálásra beterjesztve bizonyára olyanná alakíttatott volna, hogy közmegütközés tárgyát nem képezte volna, akkor került kezeim közé, midőn az, 1000 példányban kinyomatva már közkézen forgott.

Jól tudom azt, hogy egyleti ténykedésekért első sorban az egylet választmánya felelős, mely utóbbi ismét az elnökséget vonhatja kérdőre.

Nem ia átalja az elnökség bevallani, hogy a rendezés körül hiba történt és nehogy úgy tűnjék, mintha a kiküldött rendező bizottságnak bűnbaknak való odaállitásával, a felelőség alól való kibúvás kényelmes expediensét keresné, kész az elkövetett hiba ódiumát magára venni; de nem elégedve meg ezzel, egyidejűleg módról is gondoskodott- hogy a méltán felháborodott közérzületet megnyugtassa.

Ugyanis még mielőtt a „Megrovás“ dörgő szavai napvilágot láttak volna, kazafiui kötelességemnek tartottam, az elnököt abbeli megmásithatlan elhatározásomról értesíteni, hogy azon ezetre, ha a módosított műsorban nem lesz legalább is annyi magyar — mint német kar, kénytelen leszek a társadalomban elfoglalt állásomnál fogva az általam eddig viselt alelnöki tisztséget letenni, fentartva magamnak, mint az egylet egyszerű tagja annak más utón való, most már teljeseu magyarrá való tételét ezélzó további lépéseket.

Az elnök részéről teljesen kielégítő és megnyugtató választ nyervén, továbbá elhatározásomat, az estélyen való tapasztalataimtól tettem függővé. Nos ezek örvendetesek voltak annyival is inkább, mert misem erőtleniti inkább Hoppe R. ur a dalegylet elnémetesedésére vonatkozó kissé merész állítását, mint a dalároknak ezen estélyen való szereplése. A ki látta — sajnálom, hogy czikiró ur nem volt jelen — a műsor magyar számainak igaz, hamisítatlan lelkesedéssel való előadását, a ki látta, hogy mily megütközést keltett a tagok közt, az állítólagos germanizálás vádja, az meggyőződést szerezhetett magának nemcsak arról, hogy nem siilyed vissza régi németségébe, hanem igenis legjobb utón van — a mi egyébiránt az egylet vezetőségének legfőbb törekvése is — hogy minden izében teljesen magyarrá váljék.

Hogy alelnöki tisztségemről ezek után le nem mondtam, természetesnek fogja találni czikkiró ur is, mert épen ezen állásnál fogva, melyet a fő- és székvárosnál betölteni szerencsém van, a magyarosítás elém tűzött czél elérése végett, e helyen kitartani, megmaradni morális kötelességem. Nyugodt lehet Hoppe ur, hogy szives figyelmeztetése nélküi is, tudni fogom hivatalos állásommal járó kötelességeimet az azon kívül eső kötelességekkel összeegyeztetni.

Ezeket tartottam szükségesnek és kívánatosaknak úgy a saját — mint az „O-Budai dal- koszoru“ reputatiója érdekébén, de meg a t. olvasó közönségnek egyletünkről, persze a „Megrovás“ nyomán nyert fogalmának tisztázására felhozni.

Végül Hoppe urnák csak annyit, hogy akkor, a midőn a magyarosítás szent ügyének szolgálatában áll, legyen óvatos, nehogy a viszonyok felöli nem kellő tájékozottsága, no meg talán egy pillanatnyi felhevülése által — melynek egyedül tulajdoníthatom, hogy oly embereket leczkéztet „Megróvás“-ában, kik évek hosszú során át egészségük koczkáztatásával küzdenek ugyanazon ügy diadalra juttatásáért