Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-02-19 / 7. szám
Budapest 1893. (2) BUDA és VIDÉKÉ. Február 19, 1 jégtáblák kellenének, hogy élükkel felállítva hegynyi magasságra emelkedjenek ki; ez pedig teljesen lehetetlen. Sok tanulmányozás után, körülbelül 200—300 szelvénynek összehasonlításával arra jutottunk, hogy ha a Dunának 3 méternyi nulla alatti mélysége, vagyis árvíz alkalmával 10 méternyi vizoszlopa van, oly jégdugulás nem képzelhető, mely ilyen vízmélységnél ne úszhasson tovább. Ennélfogva azon kell igyekeznünk, hogy a Dunán, a melynél a jégdugulások sokkal veszedelmesebbek, mint a természetes vizbőség, hogy keskeny és mély szelvényeket teremtsünk. Nézzük meg, hogyan állunk ebben a tekintetben a főváros környékén? Feljegyzéseink szerint a legnagyobb árvíz 1838-ban volt, a mikor a vízállás a mostani vizméreze szerint 9 36 m. volt. Mi okozta ezt ? Az, hogy akkor szintén ilyen nagy tél lóvén, nagyon sok jég folyt le a Dunán és mikor a jégzajlás felülről megindult, az a főváros alatt, úgyszólván még a főváros határán belül akadályba ütközött, megállott és jégtorlaszt képezett. Mi volt ez az akadály? Ennek magyarázatát a Dunának rendkívüli szélességében találjuk meg, körülbelül azon a helyen a hol most az összekötő vasúti hid van. Mint méltóztatnak látni, itt a szelvényen ez a barna rész akkor még Duna voH. Az a szelvény, mely a Rudas- és Sárosfürdőnél még alig 360 méternyi szélességű volt, itt lent 1000 egész 1200 méternyi szélességre terjedt. A laikus talán erre azt mondhatja, hogy mentül szélesebb a szelvény, annál több viz fér el benne. Igen, de a jégtáblák ilyen széles és csekély vízben nem úsznak. Már pedig, mint mondtam, a Dunán ezek a jégtáblák sokkal veszedelmesebbek, mint a természetes vizbőség. Abban a széles és csekély vizű szel- \ ényben megakadt a jég, feltartotta az utána jövő jeget, összetollakodott és igy képződött ez a roppant nagy jégtorlasz. Ez a szelvény azért volt olyan rósz, mert itt a Duna két ágra szakad, t. i. a soroksári Duna-ágra és a nagy Dunára. A soroksári Duna-ág a Duna vizének alig 20—2 5%-át fogyasztotta el. Lerajzoltattam a Duna ezen részének akkori időbeli szelvényét. Móltóztassanak megnézni, ez a szelvény kis vízállásnál nem volt használható. Itt a folyó annyira elfajult, hogy zátonyok képződtek. Ez a szelvény itt olyan rósz volt, hogy midőn a Ráczkeve és Dömsöd tájékáról jövő hajókat vontató lovak idáig jutottak — mert akkor még lovakkal vontatták a hajókat — kis vizállásnál ezt a kis szelvényt egyszerűen átuszták és a zátonyra érkezve újra vontatni kezdték a hajót, miért is ezen zátonyt lózátonynak nevezték. Három zátony képződött itt a Dunán. Az egyik a most említett ló-zátony, a másik az úgynevezett kopaszi zátony és a harmadik a nyul-zátony volt. Ez a a szabályozás folytán most már mind szárazföld és nem szerepel többe mint Duna. Az itt képződött rengeteg jégtorlasz volt az oka 1838-ban annak, hogy az árvíz majdnem egész Pest városát elöntötte, úgy hogy alig maradt száraz hely. Vízmentes maradt a mostani Erzsébettér, az Újépület, a Károly-kaszárnya és gondolom, a muzeum környéke. Ez az árvíz roppant nagy kárt okozott. Ámbár a főváros akkor még nem volt olyan szép és díszes, mint ma, de a kiket ez a csapás sújtott, nagyon érezték annak súlyát, Mért is az árvíz lefolyása után boldogult József nádor, József főherczeg- uek édes atyja pályázatot hirdetett a fővárosnak árvíz elleni megvédése czéljából tervek készítésére. Mint az ilyen pályázatnál szokásos, igen sok pályamű nyujtatott be, melyek több vagy kevesebb becscsel bírtak. Ezen pályaművek megbirálására egy országos bizottság küldetett ki, a mely országos bizottság tanulmányozás alá vevén a pályamüveket, abban állapodott meg,^ hogy első sorban a Dunának a Sárosfürdő alatti része szabályozandó; de addig is, mig ez szabályozva lesz, a főváros csak úgy lesz védhető, ha körtöltéssel láttatík el. így készült el az úgynevezett Tüköry-töltés, körülbelül az a vonal, mely a Margithidtól a volt osztrák ál- lamvasuthoz vezet. Innen azután lekerült ez a töltés a váczi körúton egeszen az úgynevezett Fuchs-kaszárnyáig és ezzel a régi Pest városa be volt foglalva töltéssel. A Kőbánya vidékén nem volt szükség töltésre, mert ez már magaslaton van. A Duna fearosfürdo alatti részének az országos bizottság által javaslatba hozott szabályozását azért nem kezdték meg, mert bekövetkeztek az 1848/49-ki évek. Ez után pedig méltóztatnak tudni, hogy milyen viszonyok voltak, úgy hogy akkor a szabályozásra gondolni sem lehetett, Az alkotmányos aera beköszöntével, a a koronázás után gr. Andrássy Gyula, akkori miniszterelnök újra megindította ez ügyet. _ 18 70/71-ben szintén erős tél lévén, ugyanaz a veszély fenyegette a fővárost, ami 1838-ban és 2871. év elején tényleg csakugyan elöntötte az árviz Budának alacsonyabb részeit, a Ráczvárost és a Vízivárost. így a dolog ismét akuttá vált és Andrássy Gyula, akkori miniszterelnök boldogult Mihalik János miniszteri tanácsost bízta meg a duna-szabályozási müvek összeállításával. A szabályozási tervek elkészültek, azonban a város határain túl úgy felfelé, mint lefelé mesz- szebbre terjeszkedve. Résztvettek ezen tervek készítésében Reitter Ferencz, Herich Károly és Kiasz Marton, kik azóta már elhaláloztak. De tevékeny részt vett ebben a munkában az a férfiú is, aki jelenleg i belügyi tárcza élén áll, Hieronymi Károly miniszter úr. Ezek az urak már akkor határozottan bejelentették, hogy a Dunaszabályozásnak a főváros biztossága érdekében, ennek határain kívül lejebb sokkal mesz- szebbre kell kiterjeszkednie és igy is készítették el a szabályozási tervet. Minthogy azonban a nyeremény-kölcsönből nemcsak a Dunát kellett szabályozni, hanem még a Sugár-utat, a mostani Andrássy-utat és a Margithidat kiépíteni, valamint a Lánczhidat is beváltani, az első tervezet költségei 12 millióról 7 millióra redukálódtak. Ezenkívül még az is kiköttetett, hogy ebből a 7 millióból a fővárosi Duna-meder nem csak szabályoztassék, hanem még szép rakpartok is építtessenek. így 7 millióból 5 és 1f2 milió a íővárosuak úgyszólván csak szépítésére és kereskedelmi érdekeinek emelésére fordittatott; mert a rakpartok szabályozási szempontból nem voltak oly szükségesek, lévén a Duna medre a főváros közt egészen szabályos. A tulajdonképeni szabályozás is a Margitsziget körül és az úgynevezett Kopaszi zátony körül vitetett véghez. Á margitszigeti szabályozás abból állott, hogy a Dunának itt kétfelé váló része két egyenlő folyamágra osztatott. Hosszasan tanakodtak afelett, hogy a Margitszigettel mi történjék, mert a vizszabályozásnak alfája az, hogy nem szabad folyóvizet két ágban folyatni engedni, mert igy a folyam elfajul; mivel azonban a Margitsziget kincse a fővárosnak, nem volt más mód, mint a Dunát itt két egyenlő folyammá kiképezni és arra ügyelni, hogy az mindig egyenlő maradjon; mert természet szerint rendesen csak az egyik ág fejlődik ki, a másik pedig eliszapolódik. A kopaszi zátonynál a rengeteg szélességet kellett megszüntetni, a folyót normális szelvények közé szorítani, s a medernek kellő mélységet adni. Ez megtörtént és habár itt a Duna nem is bir olyan mélységgel, mint a főváros között, de mélysége mégis elegendő arra, hogy ott jégtorlasz ne képződjék, mint ez bebizonyodott az 1876-ki árviz alkalmával, amikor má az 1871. évi X. t.-cz.-kel engedélyezett fővárosi szabályozási munkák bevégeztettek. Mint már említettem, itt lent a zátonyszabályozásokon kívül még a soroksári Dima- ág elzárását is végre kellett hajtani; mert, mint az imént is mondtam, minden szabályozásnak az alfája az, hogy a folyót nem szabad két ágban folyatni engedni. A soroksári Duna-ág tehát, mely a fő Duna vizének mintegy 25 °/0-át nyelte el, elzáratott, s ezzel a promontori Duna-ág szelvénye tökéletesen kifejlődött, a mit sohasem értünk volna el, hogy ha a Dunát itt szabadon engedtük volna két ágában folyni. Az 1876-ki árviz lefolyása bebizonyította, hogy az 1838-ki jégdugulás ezen a helyen nem ismétlődött; az 1876-iki jégzajlás pedig volt olyan erős, mint az 1837-iki és mégis minden akadály nélkül szépen elvonult az a főváros határából. Megakadt azonban a jég Budapesten alul mintegy 15—20 kilométernyire Érd alatt Bat- t á n á 1. Méltóztassanak a Dunának ezt a részét megtekinteni. Itt Érd alatt, vagy más néven Hamzsabég alatt egy agyaghegy van, mely messzire belenyulik a Dunába és a Dunafolyót itt kényszeríti kétszer 90 fok alatt megfordulni, s ez okozza azt, hogy mikor a jégzajlás ideérkezik, itt más irányt kapva, a szigeten át a soroksári Dunaágnak akar rohanni; a hegy háta megett, Battánál egy nagy zátony terült el, az úgynevezett kácsás, a melyen a jég 1876 és 1878-ban megakadt. Természetesen e fölött a vizszin megint emelkedett, a földeket elöntötte, mígnem a szigeten át a soroksári Duna-ágba jutott, a jégtorlasz pedig jó ideig ott maradt. Ez eklatáns bizonysága annak, hogy a viz erejét szétereszteni nem szabad, mert ha a viz itt nem terjedhetett volna szét, még egy pár czentiméterrel emelkedve, a jégtorlaszt magával ragadta volna. így azonban a jégtorlasz fölött szétterjedve a soroksári Duna- ágba futott, a jégtorlaszt pedig mozdulatlanul ott hagyta. Az 1876-iki árviz tehát igazat adott azoknak a műszaki egyéneknek, akik már 1871-ben azt mondták, hogy nem elégséges csak a főváros körül szabályozni, hanem azzal lejebb is kell menni. Ennélfogva 1876 után elrendeltetett az úgynevezett promontori Duna-ágnak tanulmányozása, a melynek eredményeképen készült egy tervezet, mely szerint az egész promontori Duna-ág, Budapesttől egészen Tassig, mintegy 60 kilométer hosszúságban szabályozandó. Csakhogy ezzel a tervezettel is részben úgy jártunk, mint a fővárosi szabályozási tervezettel ; a mennyiben a promontori Duna-ág szabályozásának költsége 10 millióra volt tervezve. A kormány ezt sokalván, olcsóbb terv készítésére adott utasítást. így készült azután egy olcsóbb terv. Azon alapult, hogy a szükséges szelvénynek egyelőre csak egy bizonyos részét állítjuk elő mesterségesen, a többi részének fejlesztését pedig a viz erejére bízzuk. Ha a víz ereje elviszi a megmaradt kavicsot és homokot, jó, ha pedig nem viszi el, akkor egy pár év múlva mégis csak mesterségesen kell az egész szelvényt előállítani, s az eredeti költségesebb tervet kell megvalósítani. így is történt. Az olcsóbb tervezet fogadtatott el és az 1881. évi L. t.-cz-vel elrendeltetett a promontori Duna-ág szabályozása. Ez a szabályozás jó részt ugyanabból állt, mint a fővárosi Duna-szabályozás. T. i. a zátonyoknak az a része, mely a viz egészséges folyását rontja, abba belenyulik, mesterséges utón, gépekkel elkotortatott és az igy nyert anyagból párhuzam-müvek készítettek, úgy hogy a meder 400—500 méternyire összeszorittatott, a mi által a Duna ebben a szelvényében rendes folyást nyert, mint ez a térképen látható. Tartott ez a munka 1886-ig. Hogy egy kis fogalmunk legyen arról, mennyi munkába kerül az ilyen dolog, bátor leszek egy pár adatot felemlíteni. Pl. a fővárosi Duna-szabályozásnál 40,000 darab czölöp veretett be, készült 48,000 köbméternyi beton, 36.000 köbméternyi falazat emeltetett, kikotor- tatott a Dunából 2 millió köbméternyi anyag és készült 200.000 köbméternyi kőhányás. A , promontori Dunaág szabályozásánál szintén 200.000 köbméternyi kőhányás készült és ki-
