Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-24 / 51. szám
Budapest, 1893. II. évfolyam 51. sz. Vasárnap, deczember 24. BUDA ES VIDÉKE K0Z1GAZ0íS1, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valarit a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye.- ,7 - - - “ -—■*— I KI ÄD0-HIYÄTÄI,, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetne! I. kér., Krisztina-ntcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Pálya-ntcza 2. szám, 31. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Boldog1 ünnepet! Dicsőség a magasságban az Iste1 nek, békesség a földön az emberekne E szóval üdvözlé az angyal Megváltó születése napján a világot, ezzel csepr tetett balzsamot az emberiség szívé* Közel két ezer év telt el az angyi szózat óta, s mikor az emberiség miváltásáért született Jézus emlékének tz- teletóre kigyulnak a karácsonyfái a gyertyácskák, minden hivő ablaka ótt ma is ott hallja zsongani, zengei a harangszók és a zsolozsmák haramiái között az angyal szózatát és vigasziló- dik a beteg, remény tölti el a kótsi,'beesettet, erővé ujul a gyengeség. Az emberiség megváltója szültósé- nek emlékünnepén a szeretet érzése érinti a világot, közeledünk egymáshoz, akik elváltunk, a szeretet enyhítésére net a nélkülözésnek, a Lázároknak híven jut a gazdagok lakomáinak nemcsak morzsáiból, de tartalmából is. A szív kienged, pihen a gyűlölködés, még talán a bűn is vesztegel, minden lélek áhítattal emelkedik az ég felé. Megnemesedik a nemtelenség is, megdöbben az irigység. Egy úr van a földön, a szeretet és annak a vallásban nyilatkozó magasztos kijelentése. Az egész világ bókét köt egymással. Az óv végső mes- gyéjére eső ünnep alatt a szív számol a lefolyt napokkal és megtelik jó szándékkal " -----a jövőre nézve. Ma született az, a ki meghalt bűneinkért. E lélekemelő tudat töltse el mindenki szivét és igyekezzék fogyatkozásait megbírálva, a szeretet által meg- szentelődni és életének irányát tisztább mederbe terelni. E napon, midőn olvasóinknak s a „Buda és Vidéke“ minden jó barátjának, sőt ha volna, ellenségeinek is, boldog ünnepeket kívánunk, legyen szabad saját magunkról elmélkedni a szeretet szent ünnepén. Ide s tova néhaivá válik az esztendő, elmúlnak annak napjai és órái, ismét egy évre tekinthetünk vissza s ez az egy év mozgalma tanulságos eseményében, hullámzásában. Egy lap életében egy év sok küzdelmet mutat fel. Hivatásához mérten hasábjain nem jelenhetnek meg olyan dolgok, melyek mindenkinek tetszenek. Az igazság, a méltányosság, a jog keresése, az azért való küzdelem nem lehet mindenkire nézve tetszetős. De nem is kívánunk mindenkinek tetszeni, mert a ki mindenkinek akar tetszeni, senkinek sem tetszbetik. Visszatekintve a lefolyt évre, látva és tapasztalva a „Buda és Vicéké“ olvasó közönségének szaporodását, az érdeklődés fokozódását, közleményeirek hatásait, munkatársainak gyarapodását, e napon az a megelégedés tölt el, hogy még is si- j került általánosságban egy olyan irány- ' vonalat tűzni ki, mely emberi fogalmak és emberi képességekhez mérten az igazság irányvonala. És mégis, ha valahol tévedtünk, ha talán móltánytalanok voltunk akaratunkon kívül — feltéve, de meg nem engedve — feltűnőbben hibáztunk, szives elnézést kérünk érte. Minket egy szándék vezetett és vezet Buda és vidékének emelkedése, emelése minden véleménynek, felszólalásnak helyet adtunk és hogy programmunktól el nem térve, ernyedetlenül, helyesen küzdöttünk a közügyekért, magánosok érdekeit nem szolgálva, mutatják azok a sikerek, melyeket felszólalásaink elértek. Nem foglalja le magának a szerkesztőség ezt az érdemet, hanem részesíti ezekben azokat, kik összes igyekezetükkel közreműködtek Buda és vidéke emeléséért. Köszönetét mondunk a hatóságnak is, mert előzékenyen teljesített, a mit teljesíteni lehetett, belátva, hogy a „Buda és Vidéke“ nem magáért, hanem az általa képviselt ügyekért szokott beszélni. Nagyon sok szunnyadó ügy és kérdés felemlitósével adtunk alkalmat, hogy Buda és vidékének érdekei és az erre vonatkozó kérdések gyorsabb tempóban oldassanak meg. E működés nehézségeit megkönnyítették lelkes munkatársaink, kik lapunkat munkáikkal megtisztelték, kiknek ezt megköszönve, kérjük, hogy tüzűk ne lanA „BUDA és VIDÉKÉ“ TARCZAJA. Karácsony. Irta : Czike Imre. Szorosabbra fogta vállai körül azt a bolyhos nagy kendőt, azután megindult egyenesen előre. A frissen esett hó ropogott lábai alatt s azok a hulló pelyhek meg odaszálltak arczára, ruhájára. — Hess innen, ti csúnya hideg pelyhe k, hess, hess ! De azok nem hallgattak rá és odacsapódtak éles tüskéikkel lángvörös arczáiba. Mikor a házak közül kiért s előtte volt az a nagy, puszta ut, az erdő felé, hát megállt — tán gondolkozott . . . De az a lángvörös arcz! Oh, hogy űzte, hajtotta — az messze, — el az emberek közül. Az a kis teremtés meg ott, az alatt a bolyhos nagy kendő alatt, mintha megérezte volna az anyai szív habozását, elkezdett nyöszörögni. — Csitt, csitt, csendesen, suttogták azok a remegő ajkak. Azután megindult tétovázva, megint csak előre. Már a házak körvonalai is elvesztek mögötte ; csak mint valami vöröses párázat rezgett még a város felett, a lángok fénye. Ez a fény is bántotta, úgy tetszett neki, mintha bevilágítana sötét lelkiismeietébe. Es ettől is úgy fázott, remegett. Es amint igy bámul abba a rezgő fénybe, megakad lelke, öreg édes atyja szelíd vonásain, azután megeredtek könnyei s leperegtek arczárói a hóba. Úgy égették arczát szék a legördülő cseppek, mintha mindegyike vádoló lelkiismeretéből fakadna. És amint nedves szempilláin át, csak bámul abba a rezgő fénybe, hát látja, mint bontakozik ki előtte és közeledik a friss hóba meglátszó lábnyoma utján egy fekete alak; ugyanaz, melylyel még mint kicsi gyermeket ijesztgették, bogy elviszi, — ha rossz lesz. Nem folytak most már azok a vádoló könnyek, nem bántotta most már a frissen esett süppedő hó, sem az arczába csapkodó éles pelyhek, — csak ment egyenesen előre. S az erdőben, ahogy meglátta a kis csőszház ablakából átszürődő gyei'tya halvány fényét, leszedte vállairól nagy bolyhos kendőjét, bele- göngyölte azt a kis teremtést és lopva, — nehogy a ropogó hó elárulja, ment oda az ajtó elé. Azután letette a széles küszöbre nagy bűnét, azt az ártatlan kis babát. És, hogy ott félénken körültekintett, hát az a fekete alak ott állt mögötte és nézte. Mint az őrült ugrott fel onnan a küszöb mellől s rohant a fák között előre. Az a fekete alak meg mint az árnyék, mindenütt nyomában. Mikor már lábai nem bírták, lélekzete meg elakadt. — összeesett. Ott találták meg az erdőszélen csonttá fagyva . . . Odabenn meg, abban a szegényes csőszházban, Dávid városáról beszéltek, meg arról a kisdedről, kit az Úr küldött e bűnös földre — Megváltónak. S az öreg csősz, ahogy a nagy réz-csat- tos biblia bethlehemi képét lehajolt megcsókolni, ijedten kapta vissza kopaszodó fejét s az ajtó felé fülelt. — Nem hallottál semmi neszt, kérdé élete párját ? S azután, hogy a hamvvévővel elkoppantotta a gyertya meggörbült füstölgő kanóczát, oda tartotta a küszöb elé s keresztet vetett magára. Leverte a bolyhos nagy kendőről a havat s a pattogó kemencze mellett kibontotta a siró jószágot. Az öreg csőszné meg felnyúlt a mestergerendára, levette a chamilla-theát s odaállította egy cserép-bögrébe a kemencze szélibe. Azután megrázta szörnyüködéssel a fejét s csak úgy a fogai között motyogta: szükség lesz erre, majd jobban életre hozza azt a didergő kisbabát.
