Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-10-29 / 43. szám
Alföldi legény. Böhm : Búza közé. Kremzer : Jo voglio bene cziraü férfi kart adta elő. Marietta. Végül a Bécsi „Wiener Männergesangverein“ 50 éves jubilleumán, mely 1893. október 6. 7. és 8-án tartatott meg, a budai dalárdát Dr. Országh Sándor elnök és Jáhl Nándor alelnök képviselték s ott az egyesület története felajánltatván, azt Dr. Országh Sándor elnökünk a Budai dalárdának volt szives ajándékozni. A napisajtó a budai dalárda minden egyes nyilvános működését elismeréssel, buzdítással és dicsérettel emelte ki a napok krónikájában, miért a budapesti sajtónak hálásan mondunk köszönetét. , E siker tettleges előidézésében nagy része volt Sellei Gyula karmesterünk buzgó fáradozásának az egyesület kebelében, miért is ez utón adunk köszönetünkuek kifejezést. A lefolyt egyleti évben a budai dalárdának volt 92 működő és 163 pártoló, összesen 255 tagja. É pontnál kell megemlékeznünk azon súlyos veszteségről, mely egyesületünket Schaffer Endre kitűnő tagtársunk halálával érte. A végtisztességnél sírja mellett testületileg jelentünk meg, énekelve floppe Rezső tagtársunk vezetése alatt Felennek gyászkarát. A mi az egyesület vagyon-mérlegét illeti, arról a tisztelt közgyűlés Kercser Károly pénztáros jelentéséből fog tájékozást szerezni magának. Az igazgató választmány az egylet folyó ügyeinek elintézése érdekében 8 rendes ülést tartott. Zeneműtárunkban jelenleg 600 drb 100— 100 szólamban töbszörösitett és teljesen felszerelt dalmű van elhelyezve, a lefolyt egyleti évben pedig 18 dalmű ssereztetett be. E helyütt köszönettel és elismeréssel Hoppe Rezső egyleti tagtárs iránt, ki számos férfikar szöveget csínnal fordított magyarra. íme tisztelt közgyűlés ! a budai dalárda az előadottak szerint a lefolyt egyleti évben úgy a dalmüvészeti és a hazafias, mint a közjótékonyság terén a maga elé tűzött várakozásnak legjobb igyekezete szerint iparkodott megfelelni. Es most, midőn egyesületünk működésének 31 -ik évébe lép, a jövőt illetőleg nem mutatkozik szükségtelennek a következő széjjelpillantás. Tudvalévő dolog t. közgyűlés, hogy egyesületünk a jövő 1894. év pünkösd napjaiban Fiume városában rendezendő országos dalárün- nepélyen való testületi megjelenését mint versenyző, valamint a rendezendő művészi dísz- hangversenyben való közreműködését a központi dalárszövetségnek már bejelentette. Ezen bejelentés után egyesületünk erkölcsi kötelezettséget vállalt magára, hogy t. i. az ünnepségekben impozáns számban fog megjelenni és a dalárda régi jó hírnevét fentartva a küzdő egyesületek sorában az első helyet igyekszik majdan biztosítani magának. Ez már annál is inkább feltétlenül szükséges t. közgyűlés, mert azt hisszük, hogy működő tagjaink nagyobb része által az 1881. évben Fiumében rendezett kirándulásnak fényes sikere és az ott tartott két jótékonyczélu hangversenynek — a melyben egyesületünk 96 működő tagjánka valóban művészi előadása bámulatra ragadta a fiumei közönséget — még élénk emlékezetébe van Fiúméban. Hogy tehát az egyesületünk Fiúméban önmagához méltóképen, impozáns számba megjelenvén az elszhöz képest még fényesebb sikert arathasson másodikszor égető szükség van rá, hogy összes működő tagjaink a próba gyakorlatokat az előadandó darabok művészi előadha- tása szempontjából kettőztetett szorgalommal látogassák s azokban részt vegyenek pontosan. Mutassuk meg tehát t. közgyűlés! hogy nemcsak a papíron vagyunk számosán látogassuk, jöjjünk el pontosan az énekgyakorlatokra, megmutatván, hogy a mikor kell, a mikor szükség van rá, a mennyiben tavaszra esik 31 éves fenállásunk jubileuma is. a budai dalárda tagjai együtt összetartva, kedvvel, kitartással és lelkesedéssel vesznek részt, törekednek megóvni, sőt fokozni iparkodnak a Budai dalárda hírnevét és a nemzeti nyelvű dal megragadó szépségét. Ezekben van szerencsém t. k. jelentésemet megtenni. Budapest, 1893. október 25-én. Fellner Ferenca, jegyző. Budapest 1898. (3.) BUDA és VIDÉKE A „B u d a i Dalárda“ tagjai f. hó 24-én, kedden este, az egyleti közgyűlés végeztével kedélyes társasvacsorára gyülekeztek össze a Kleinhackel-féle krisztinavárosi sörcsarnok helyiségében, az asztalfőn foglalt helyet a dalárda elnöke, dr. Országh Sándor, körülötte az egylet tisztikara s a működő tagok nagy csapatja. Ott voltak: Rózsavölgyi Gyula és Jáhl Nándor al- elnökök, Titl István tiszt, alelnök nejével, Sellei Gyula karmester s a működő tagok közül a következők: Fellner Ferencz, Strasser Timót, dr. Stockinger László, Schmelhegger Nándor, Rauch József, Palkovics József, Király Béla, Hlavács Kornél, Kois Géza, Bárczy Andor, Pollák Gusztáv, Konrád Mór, Grimm Ferencz, Patka Kálmán, Zipser Károly, Ebner Károly, Kápolnay Gyula, Kercser Károly, Kann Géza, Pintér Zsiga, Sopronyi Gida, Brédl Sándor, Móczár Elemér, Gál Samu, Keller Antal, Bos- nyákovics Antal, Gärtner Rezső, Reinl József, Béla Péter, Hajdúk István, Heine Vilmos, Pill- meyer Károly, Wichmann Ede, Gretschl Ede, Neuhold Ferencz, Vlaszák István, Bagonyi Adolf és Hoppe Rezső. Nagy éljeuzéssel fogadták Bradicsics Beppo Flórenczben élő festőművész hazánkfiát, ki a hetvenes években tevékeny, buzgó tagja volt a dalárdának, s ki vendégként megjelent a régi daltársak körében. Csakhamar megeredt a felköszöntők sora: Rózsavölgyi alelnök lelkes szavakban éltette az egylet újonnan megválasztott régi elnökét, dr. Országh Sándort, mire ez poharát a tiszt, alelnök, Titl István és neje egészségére ürítette. Móczár Elemér Rózsavölgyi alelnökre és Sellei karmesterre mondott toasztja után Fellner Ferencz egyl. jegyző a megjelent régi daltársat, Bradtcsics Beppot éltette, majd pedig a sajtónak a dalárda iránt mindig tanúsított kitíin- telő figyelmét megemlítvén, lelkesen üdvözli a dalosok közt megjelent Erdélyi Gyulát, a „Buda és Vidéke“ szerkesztőjét. Erdélyi a maga részéről megköszönvén a kitüntetést, pohárköszöntőjében a magyar dal, az igazi magyar dal ápolására buzdítja a dalosokot, s abban a büszke tudatban, hogy hazánk eiső dalos egylete épen a budai nevet hordja, ebben a büszke tudatban valóságos lelkesedéssel kívánja : Éljen a „Budai Dalárda“. Brédl Sándor a másik alelnök, Jahl Nándor érdemeit méltatja; felemliti, hogy ha a működő tagok összesége az egylet teste, akkor Jáhl Nándorra bízvást rá lehet mondani, hogy ő az egylet lelke s azért élteti őt. Természetes, hogy minden szónoklat után kitört az éljenzés, viharossá azonban akkor lett, midőn Bradicsics Beppo olasz nyelven (ő fiumei születésű) rövid, tűzzel előadott pohárköszöntőt mondott az egyletre s végül magyarul felkiáltott: „Éljen a Budai Dalárda !“ Közbe-közbe a dalosok elénekelték a következő karokat: Beethoven: Isten dicsősége. Thern: Nem tudom én. Knoll: Szerelmem. Storch : Éji báj. Lányi: Tavasz elmúlt. Abt: Az erdő ájtatossága. Kremser: Onémet alföldi dal. Böhm : Magyar népdalfűzér. Derült jó, kedvben, vig poharazgatás közt jóval éjfélen túl maradt együtt a lelkes társaság. hr. II. kér. polgári körből. Az őszi évad beálltával a körökben az élet élénkülni kezdvén a II. kér. polgári kör rendezőbizottsága is a társas élet és szellem, a kölcsönös érintkezés és ismerkedés fejlesztésére s tagjainak mulattatására megállapította pro- grammját: 1. Elhatározta, hogy október hó 1-étől kezdve minden hét szombatján társasvacsorát ; 2. November 4-én, deczember 1-én, január 6-án február 10-én, márczius 3-án pedig a körtagok családjai és ismerősei, illetve bevezetett vendégei réstére rövid, de élvezetes, művészi színvonalon álló előadásokból összeállított programmal egybekötött „családi estélye k“-et s végre 3. Február havában pedig egy hangversenynyel egybekötött tánczmulatságot fog renOktóber 29. dezni, mely ezen körnek első nagyobb téli mulatsága lesz. A társasvacsorák már eddig is igen látogatottak, a családi estélyek, melyeknek prog- rammja zongora és hegedüjátékok, magán- és karénekek, komoly és vig szavalatok, diorama- tikus mutatványok, bohózatos előadások stb.-ből lesz összeállítva, bizonyára — tekintettel arra, hogy a rendező-bizottság s különösen annak al- elnöke Szabó Lajos arra törekszik, miszerint azokra minél jobb erőket és közéletünk kiválóbb művészeit nyerje meg — igen nagy érdeklődést fognak kelteni. A családi estélyeken a vacsora szintén a rendes 65 kros teritékü lesz belépti dij nélkül. A téli tánczmulatságot illetőleg annak sikere érdekében már a közeljövőben actióba lép a rendező-bizottság s visszaemlékezne a nyáron rendezett ünnepély sikerére, biztos remélhető, hogy téli mulatsága is ép oly látogatottságnak és érdeklődésnek örvendeni. Jakab Béla, rend.-bizotts. jegyző. Mindörökké. Dolgozott napról napra, estétől reggelig; az éjszakai álmait is arról hímezte, hogyan kezdi, hol végzi a robotot másnap. Hanem a mikor egyhangún kopogott előtte a gép és villogott kezében a tű, szelíd, kék szemei a távolban révedeztek; ekkor álmodozott egyébről is: égbe vesző bérczekről, azoknak a lankáin alvó, soha föl nem ébredő ifjúról. Ez volt az ő regénye, fájdalmas boldogsága .... Nem hamvadó szerelem porladó lovaggal. Egy este aztán hirtelen fölugrott varróasztalkája mellől, arczát csodás, ragyogó halványság öntötte el, fehér keze a levegőbe mutatott, ajkai lázasan ejtették ki ezeket a szavakat: „Nézzétek! nézzétek!“ Karcsú termete megingott és mint a fehér, teljes rózsa, mely egyszerre hullatja le habszerü szirmait, lehunyt szemekkel, idvezült mosoly- lyal rogyott a földre. A holt vőlegény elvitte menyasszonyát. Olyan szép halott volt . . . A sírból sajátságos, enyhítő illat áradt szét, a, mint koporsója legördült a mélységbe. És azóta nem félem a halált, szeretem a temetőt, hiszem az életet a halálban, mert ez nem elmúlás, csak megújulás . . . mindörökké. * Szeretem a temetőt, csöndjét, illatát, beszédes köveit, suhogó fáit, szeretem gyermekségem óta és boldog leszek ott majd a nagy éjszakán mindörökké. A kiket elvesztettem ebben az életben, azok olykor-olykor hínak magukhoz és ellen- állhatlanul űz a vágy ki a temetőbe. Megsimogatom korhadó keresztjeiket, el- andalgok emlékeiken és érzem, hogy ők is megvigasztalnak engem; béke, fölmagasztosult- ság fölti el a szivemet ott a temetőben. * A halottak élnek, én érzem őket. Gyakran, a mikor kétség hajt, életundor nyűgöz, az utczák zajában, a sivár kenyérmunkában, fülembe csendül egyik-másik hangja, biztató szóval, édes emlékezettel. Érzem a halottakat, sejtem lényük halhatatlanságát, sejtem azokét, a kiket szerettem, sejtem azokét, a kikből nem ismertem egyebet hervadhatlan dicsőségüknél. Döbrentey Gábor, ki nyelvünk szépségeit oltárra emelte, Virágh Benedek, históriánk alapja, Budavár névtelen hősei, szegény Balázs Gábor, a testvéri szeretet magasztos példányképe, Schwartzer Ferencz, Markovits Iván, Budenz József, Hunfalvy János, Érczhegyi Ferencz, kik egy-egy kővel járultak nemzetünk nagyságához, mind ismerem őket, érzem, sejtem szellemüket, a mint él fönn, hat tovább ide lenn, közöttünk. * Halottak napján jusson minden sírra virág, világítson mindenütt az emlékezet mécse, mert ennek sugara fölhat a magasságba, . föl végtelenig és melegét érzik az elköltözöttek —■ mindörökké. ' Fongrácz Béla.
