Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-10-22 / 42. szám
Budapest 1893. (2.) BUDA és VIDÉKÉ Október 22. Az elhagyatott Buda. Sajátságos az élet, még sajátságosabbak az emberek, de legsajátságosabbak azok az emberek, a kik a többinek szolgálatára rendelvék és vállalkoztak, de a valóságban azoknak nyakán ülnek és rajtuk basáskodnak. Ilyenek az állapotok Budapesten is, a hol még az a különös nevezetesség is szemlélhető: miként dédelgeti a tanács Pest kisasszonyt a mostoha Buda urfi hátrányára. A Döbrentei-utczáról, az Attila- utczáról és általában a belső városrészekről, mint a városmajorról ki lett már mutatva részletesen, hogy mily mostoha elbánásban részesülnek ez utczák és területek az adókedvezmények tekintetében a Duna balparti területén elterülő utczák és terekkel szemben. Ki lett mutatva az is, hogy a Naphegy telektulajdonosai miként túrják évek óta a földet, hogy a megkezdett remek villa-sort újabb és újabb, szebbnél szebb villákból folytathassák. Ámde hasztalan, akár a falra hánynák a borsót: a Naphegyen se utczák nem nyittatnak, nemcsak, de sőt a régi szöllő- tulajdonosok által nyitott egy szüreti közlekedési út se hozatik annyira helyre, hogy legalább az építkezéshez szükséges anyagok könnyű felszállitása lehetővé tétessék. De hát mit mondjunk a Naphegynek folytatását képező Német-völgyről és a vele határos paradicsom-kertről, az Orbánhegyről, mely keletnek, menedékes fekvésénél fogva és fedve a kis Svábhegy által az északi széltől, villaépitke- zésre páratlan. De hát hiába vannak meg az Orbán- hegynek felsorolt előnyei, hiába fekszik oly közel az alaguthoz, hogy 20 perez alatt könnyű sétával beérhető, hiába uralja az Orbánhegy tündén kilátásával Pestet, a felső és az egész alsó Dunai részeket: utjai ma is csak a régi dűlő szőllő utak. minden. A vadaskert fái ki voltak vágva és feltüzelve, a regényes kioszknak s a rózsalugasoknak helyök sem látszott már. Csak egy kettétört kőlap emlékeztető még valamire, a mit a sánezmunkák közben félig eltakartak földdel. Annyit megtudott alakja felől, bogy az török halott sírköve, s annyit el tudott olvasni az arabb betűkből, bogy azon a kövön Abdi basa egyetlen leányának, Tellinek neve van bevésve. Szinte jól esett azután, bogy a sárga házat, melyben őt legutoljára látta és meggyiilölte, nem találta sehol; azt úgy szétrombolák a tűzgolyók, hogy fel nem lehetne ismerni a romhalmaz közöl. A szerzetes némán megszoritá az ifjú kezét; tán kitalálta gondolatjait ? A halott szerető emléke nehéz ! A mint a füstölgő romok közöl ismét alá- szálltak, szemközt találkozának Heiszlerrel; a tábornok sohasem szerette Petneházyt nagyon, annál kevésbbé a barátot; bántotta az, hogy a magyarnak miért van vitézsége — és esze ? Mint később megtudá, Funkensteinnak sógora is volt; a mi elég ok lehetett a haragra a tegnapi hőstett után. — Ne is menjen ezredes ur a főhadiszállásra, szólt hozzá szárazon, parancsot hozok önnek a főherczegtől; az egri basák Pest ellen jönnek, már Hatvanig értek és ott elsánczolják magukat: onnan ki kell őket ugratunk, mielőtt várat csinálnának belőle. Vegye ön át Pesten Kérdjük: miért van ez így ? Felelet: azért mert a tekintetes Tanácsnak Buda mostoha gyermeke. Állításunkat be fogjuk bizonyítani. Valahányszor Pest kisasszonynak adandó kedvezményről volt szó, — nehogy Buda urfi megapprehendáljon valahogy — idő előtt (mert az apprehensiótól csak addig tartanak mig amott a kisasszonyt fel- eziezomázzák) aztán rá se hederitenek többé egy ideig Buda urfira, legalább addig nem, mig a kisasszonynak ismét uj ruha nem kell a j óravaló bizottság Buda urfinál is megjelent és illő leereszkedéssel megkérdezte: mi tetszenék ? Buda urfi a jóravaló bizottságot mindenkor nagy szívességgel fogadta és mint egyenes jellem, soha se tett kifogást azon tulnyomólag nagy számú rokonsági tagok ellen, a kiket a jóravaló bizottságban Pest kisasszony részéről felösmert. Erezte ugyan szükségét annak, hogy az ő atyafiai talán mégis hivatva lennének az ő házi bajait jobban ismerve, azokon segíteni, de mint gentleman nem sérthette meg szeretett kedves húgát, habár többszöri csalatkozása után a jóravaló bizottságban, sejtette, hogy drága, nagyon drága húga részéről csak mostoha testvérnek tekintetik. Azonban a rosszat nem merte, nem tételezhette fel, mig végre megnyíltak szemei. Történt ugyanis, hogy Pest kisasz- szony ismét uj ruhára vágyott, nehogy tehát az urfi apprehendáljon, esetleg kardot rántson — nem olyan drága, nagyon drága húga ellen, hanem a jóravaló bizottság ellen, mert hát itt az anyóst kell keresni •— a jóravaló bizottság ismét bekopogtatott Buda urfinál, még pedig a polgármesterekkel az élén. Sőt ha jól emlékszünk vissza maga Ráth papa se hiányzott. A szurok nem volt alaptalan, mert Buda urfi alig volt rábírható annyi csalódás és megcsalódtatás után, hogy legkedvesebb tagját. Orbánnak hegyét bemutassa a jóravaló bizottságnak s tőle irt levő huszárezredét s induljon velem még ez órában, én az Aspremont vasasokat vezénylem. Tüzes Gábor ur pedig menjen a főherczeg- hez s várja ott további rendeletét. Gábor barát azt sugá Petneházynak: őrizd magad ettől az embertől, a ki mindenkit úrnak nevez. Tudtomra a magyar eddig csak az Istent és fejedelmét hívta uramnak, és ha másnak mondta, gúnyolódott vele. Azzal elváltak. Petneházyt átment Pestre és egy óra múlva csatlakozott Heiszlerhez huszárezredével, mely saját nevét viselte. Felötlött előtte, hogy ilyen hadi vállalathoz nem visznek ágyukat; de nem kérdezősködhetett, mert tudta a szokást, hogy felsőbb rangú tiszt az alsóbb fokúnak ilyen kérdésre helyt nem áll. Másnap szép rendben megérkeztek Hatvan alá; annak már akkor hevenyészett sánczai voltak, miknek szegletén a basa lófarkas holdja villogott. Heiszler ott azt az utasítást adta Petneházynak, hogy a török hadsereg által összeterelt gulyát hajtassa el a város alól — fényes nappal. A feladat a nevetségig lehetetlennek látszott; de Petneházy nem mondta rá, hogy lehetetlen. Hogy ne legyen senkinek kifogása személyes bátorsága ellen, kiválasztott ötven vitézt huszárai közül; s ő maga élükre állva, kérjeu. De hát annyi tisztesnek kinéző férfiú ígéreteiben nem lehetett egészen reménytelen elvezette tehát őket Orbánhoz. Ez történt négy évvel ezelőtt. A jóravaló bizottság mindent megígért, keresztmetszéseket helyezett kilátásba a Mártonhegyétől Isten hegyének ez útjáig; szerpentinákat fel a Jókai Mór-féle villáig; fogaskerekű vasutat a déli vasúttól kiindulólag fel Orbánnak egészen a feje tetejére; és hogy semmit ne hibázzanak el: a jóravaló bizottság látható feje kijelentette, hogy még mielőtt a munkához fognának, még egyszer kijönnek és meghányják vetik a dolgot. El kellett hinni mindent, mert ráadásul Káth papa bajuszára megesküdött, hogy úgy lesz, a mint a jóravaló bizottság akarja, úgy is lett, a mint akarta! Az ígéret nem maradt el; mielőtt a jóravaló bizottság munkához látott volna, vizitre jelentkezett Buda urfinál.—'Igaz, olyan alkalomkor ismét, mikor Pest kisasszonynak ismét kellett valami; a rósz nyelvek el is árulták, hogy valami uj divatu colé volt az a mire a foga fájt. Csakhogy az anyós megcsalta őt is szegényt, mert colé helyett colerát hozott neki, a mi azonban az anyósnak nagyon sokat jövedelmezett. Hogy röviden befejezzem, a diagnó- sistól nem tért el a jóravaló bizottság; a mit négy évvel ezelőtt Ígért, azt most három évvel ezelőtt újra megerősítette. És mi lett az eredmény? Az, hogy Orbán könnyes szemekkel nézi, hogy Mártonnak hegye mellett építtetett a jóravaló bizottság véleménye alapján a tekintetes Tanács az egyik polgármester kedves fia apósának bizonyos Kódolnak villájához egy pompás utat, a melynek mintájára talán a mil- leniumra elkészíttetik majd a terveket, hogy tulajdonképen mire is volna hát szüksége Orbánnak, Egyiptomi József. bátran belovagolt velük egész a török sánezok aljáig, a hol a gulya tanyázott. Egy pár szakállas golyó elbúgott fejük felett, de kárt nem tett bennük; később sűrűén tüzeltek rájok öreg puskákkal: Petneházy erre megritkitá a csapat hadsorát s sebesen neki nyargalt a gulyának; az őrtálló kurdok elszaladtak, ott hagyták a teheneket, a huszárok pedig kiszakítottak belőlük egy pár száz darabot s elkezdték hirtelen terelni maguk előtt. A városban levő törökök előbb cselvetésnek hitték ezt a mozdulatot s nem jöttek ellene, most azonban maga az egri basa és alvezérei hatszáz spahival iramodtak a huszárok után, hogy ezt a csúfot ne engedjék megtörténni. Heiszler jól láthatta, hogy Petneházy milyen veszélyben forog; de azért nem mozdult meg helyéből. Ha elesik, azt lehet róla mondani: elvette vakmerő bolondságának diját; ha megmenekül, csak a parancs szerint cselekedett. Azonban Petneházy nem gondolt a megmenekülésre, hanem a mint látta, hogy a török azonnal utoléri, hirtelen megállitá katonáit, s visszafordult maroknyi népével az iildtiző ellenségre ; annak egy része tovább rohant a nyargaló gulya után, más része akkor toppant meg, midőn a huszárok közéjük vágtak. (Folyt, köv.)
