Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-05 / 5. szám

Budapest 1893. (3.)

BUDA és VIDÉKE-» Február ü

Alkalmat kell tehát a tanítónak adni arra, hogy mennél többet érintkezhessek növendékeivel.

Nem osztom azt a felfogást sem, mely szerint az egyhuzamban történő tanítás mellett, a túlterhelés kérdése megszűnnék. Igaz ugyan, hogy a gyermek felfogó képessége erősebb, frissebb délelőtt, mint az ebéd utáni emésztés ideje alatt s bogy pihent elmével könnyebben birkózik meg a tanítással is; de ez még mind nem elég arra, hogy a túlterhelés kérdését és veszélyét eloszlassa, elhárítsa.

Arra a közkeletű mondásra sem építek sokat, hogy az iskolában kell megtanítanunk azt, a mit a gyermeknek tudni kell. Bár szép mondás ez és egy kicsit igaz is, de itt alkalmazva, egy kicsit sántít is.

Minden paedagógus tudja és érzi azf, hogy a népiskolában a tanítás jól felfogott érdek* úgy kívánja, hogy okszerű begyakorlás által az anyag maradandóságát biztosítsuk. Malmost hol marad ez a begyakorlás, ha a délelőtti tanítás mellett, a megértetés nehézségei foglalják el a tanítót? Talán odahaza eszközli azt a gyermek maga ?

Az intelligens családok gyermekei talán megteszik, de az alantasabb néposztályé, —- pedig különösen ez van érdekelve — hogy megteszi-e azt már kétlem. Különben erre nézve kiábrándíthat bennünket a tapasztalás; azt hiszem elengedik az ezt bizonyitgató bővebb fejtegetéseket.

Hát kérdem most már, ez az eljárás nem vezet inkább túlterhelésre?

A mellett a teljesen meg nem emésztett anyag, sohasem lesz a gyermek teljes birtoka, határozott tudása; mindég lesznek tudásában hézagok, melyeket áthidalni, kipótolni magából kiindulva, még nincs elég értelme. Mert a gyermek nem azért tanul, mert belátja, hogy neki arra a mit tanult, később szüksége lesz, hanem mert tudja, hogy azt a tanító kikérdezi, tehát tudnia kell. Mindenesetre egyébb indító okai is lesznek, minők a versengés, az önbecslés neves érzései. De ezeket az érzéseket dédelgetni kell a gyermekben, mert ezek csak szunnya- doznak benne s ha ezeket a tanító nem ébreszti kellő gonddal és tapintattal életre, nagyon könnyen elfajulnak s lesz belőlük gyűlölet, irigység, önbizalom vesztés.

Korlátlan kimaradás és kapukulcs a feleség részéről. Uj bor, uj arczok, uj élet!

Csakhogy én másnap már annyira megrontottam a gyomromat, hogy egy álló hétig nyomtam az ágyat.

Egyszer aztán azt vettük észre, hogy megint csak Kludáknál vagyunk.

De mit tegyünk ? Már szinte röstelleui kezdtük, hogy ennyi okos ember nem tudja a kérdést megoldani, pedig ugyancsak fogyasztottuk a mórit. Egy este azonban Kludák örömtől sugárzó arczczal fogadott bennünket.

— Bruderok! azt hiszem, hogy ma megfogjuk oldani a kérdést, — szólt mosolyogva az obligat 5 liter mórit az asztalra helyezve.

— Halljuk Kludákot! — rivaltunk valamennyien.

— A kérdés nagyon egyszerű; — szólt Kludák komolyan, — csak attól függ, késznek nyilatkozik-e Spratek tanácsos barátunk egy kis áldozatra ?

Mindenki rám nézett; megint csak tőlem várták a biztató szót.

— A mi engem illet, jól tudjátok, hogy minden lehető áldozatra kész vagyok, — szóltam ünnepélyes fogadalmat téve.

— Tehát figyeljetek! — szólt Kludák. Miután Spratek donáti-utczai lakása 3 szobás és a busuló is három szobás, egyszerűen lakást cserél Spratek a búsulóval. Spratek ide liurczol- kodik, mi meg elmegyünk búsulónkkal a do- náti-utczába. A házi ur Spratekban békés lakót kap, kinek ezután is ugyanazt az utat kell majd megtenni, mit eddig tett, csak hogy megfordítva, a retek utczából jön a donáti utczába. No, mit szólsz hozzá Spratek ?

Örömmel egyeztem bele a kérdés ilyetén megoldásába.

Ezért lakom én május óta a retek-utczában !

Tehát hogy ez érzéseknek életet adjunk, nem elég csupán durva kezekkel felrázni azokat, hanem hosszú, czéltudatos, meg nem szűnő ráhatással, fejlődésüknek a helyes irányt meg is kell adni.

A mi most már a kérdésnek egészségtani és társadalmi szempontokból történő elbírálását illeti, az ez irányban szerzett tapasztalatok nagyon megnyugtathatnak bennünket.

A jelenlegi rendszerrel szemben, a változtatás eszméjét, mint egyik leghathatósabb, — a közegészségügyi — szempont idézte fel. Hát tagadhatlan, hogy a most uralkodó viszonyok között, a midőn a tanítás az egész délelőtt folyamán keresztül úgyszólván megszakítás nélkül tart, a folytonos ülés a gyenge, fejlődésben levő szervezetre károsan hat s hogy az elevenség után vágyakozó gyermekseregre nézve nem csak testileg de szellemileg is, mondjuk bénító hatással van.

De álljunk csak meg itt egy perezre!

Vájjon a csak délelőtti tanításnál a midőn már a IV. osztály mindennap 12 óráig kénytelen a padban ülni s az V. — VI. osztály pedig heti 26 órai tanítás mellett legalább kétszer kénytelen 1 óráig az iskolában maradni, — hát ez nem okozna aggodalmat az iránt, hogy szervezete megsínyli ezt a próbáratevést ? Vagy talán biztathatjuk azt a szervezetet, hogy: no még csak egy kicsit, — délután azután pihenhetsz? És ennek a felfogásnak komolyan akadnának hivei ?

Nem, ez nem helyes beosztás !

A tanítási idő czélszerübb beosztását eszközölhetjük akkor azáltal, ha az órák számával együtt, az anyagot is redukáljuk. A szellemi túlterhelés kérdése előbb-utóbb (még pedig szeretjük hinni, hogy már a közel jövőben) úgyis ily megoldást nyer; az órák számának a redukálása pedig, különben is a küszöbön áll. Rövid idő kérdése t. i. az, hogy az elemi iskolából a német olv. és Írás tanítását egyszerűen ki törüljék. Ha ezek a változások bekövetkeznek, úgy mindenesetre éle vétetik annak az érvnek, mely most hangosan hirdeti, hogy az iskola merényletet követ el gyermekeink egészsége, testi épsége ellen.

Ekkor azután nyílik alkalom arra is, hogy az osztályok szellőztetése alaposan eszközöltessék. És ennek folytán gyermekeink a délutáni tanításon is friss, üde levegőben tölthetik idejüket.

A mi most már arra a kérdésre vonatkozik, mely szeriut a délutáni tanítás nem ér semmit, arra vonatkozólag megjegyzem, hogy tapintatos tanító ugv igyekezik a délelőtti tanítás tárgyait beosztani, hogy az „erősebb“ óra után egy „pihentető, felvidító“ órát vesz ; így a gyermek lelke rugékonyságából kevesebbet vészit. Délutáni 2 óráig ismét kiugrálhatja magát, tehát teste kívánságának is eleget tett s az ideig lelke is pihent s a d. u. tanításra ujult erővel, friss kedélylvel érkezik meg.

A délutáni oktatás tárgyait inkább a begyakorlás czéljaira és a jobbára gépies munkára szánjuk. S a munkaanyagnak ilyen felosztása mellett, bizony nem kaphat sem a test, sem a lélek csömört.

Hogy a gyermek-betegség csiráinak legkedvezőbb talajául az iskolaszobát jelölik meg, az alaptalan ráfogás.

Nem a modern igényeknek s az egészségtan követelményeinek teljesen megfelelő s a kor színvonalán álló iskolákban kell e bajok kut- forrását keresni, hanem a hiányos táplálkozás, hiányos öltözködés, a felügyelet lanyhasága, de legfőkép a lakásviszonyok mosto'haságában. A bajok innen erednek, az iskola legfeljebb az érintkezés utján sokszorosítja. De ha igy áll a dolog, s az egyhuzamban történő tanítást is ezért sürgetik, no akkor az egyhuzamban való tanítás is, legalább is lelkiismeretlenség, mert az a baj, ha már egyszer ragadós, bizonyára nem vár a délutánra, hogy másra átragadhasson.

De meg mit is akarnánk mi a délutáni szünetelés által, — a pihenést kivéve elérni ? Alkalmat akarunk adni ugyebár a többek között arra is, hogy a szegényebb sorsú szülők (pedig ezek képezik az elemi iskolások zömét) gyermekeiket a szabad félnapon munkára foghassák. Hogy alkalmat adhassunk nekik, hogy elvihessék őket téglát, követ hordani, talicskázni, el a füstös bűzös gyárakban csekély pénzért dolgozni; jobban mondva elcsigázni őket, éretlen szervezetüket fejlődésükben meggátolni, örökre tönkre térni, s kitenni őket századunk rákfenéje, a szocziálizmus mérgező lehének.

S mindezt miért ? . . .

Tegyük szivünkre a kezünket s gondolkozzunk a dolog felett mélyebbre hatóan.

Közlekedési mizériák

vagy

utazás Pestről Budára.

Ily czimen irt gróf Vay Sándor e lapok múlt heti számában egy szellemes czikket, — de mert ebben csakis a dunajobbparti körülietek egynémely részeiben lakó polgártársaink kínszenvedéseiről van szó: szükségesnek tartom a jeles czikk kiegészítéséül s az igazságnak megfelelően a következőket elmondani, megjegyezvén, hogy én viszont Budáról Pestre fogok utazni.

Hogy a czikkiró nem kényszerűségből,

! hanem Buda iránt érzett szeretetből szenvedi j végig naponta a mindenkitől érzett közlekedési J mizériák tortoráif, ez a körülmény legfeljebb a ! czikkben foglalt kesergések subjectiv indokát ! csökkentheti, a budaiak részéről azonban bizo- [ nyára teljes méltánylást nyer* De mit szóljunk mi „bennszülöttek“, kik anyagi viszonyaink- ! nál, foglalkozásunknál fogva nem puszta „sze- I retetből\ hanem kényszerűségből vagyunk ide ' utalva? És ha már tolla hegyére vette czikkiró ezt a sokaktól panaszolt tárgyat: látogatott volna el a várba s a krisztinavárosi részekbe is. Itt sem végig tejföl minden, különösen nem a közlekedés dolgában. A tabánnak még meg j vannak a maga özönvíz előtti bárkái, melyek elég sűrű egymásutánban viszik át áldozataikat a balpartra; — de hogyan áll a másik két városrész ?

A várból még a hetvenes évek elején is | két omnibus szállította át az utasokat Pestre: j ez a vállalat a gőzsikló felépültével megszűnt;

; pedig a gőzsikló felső állomásától a várnak ; északnyugoti sarkáig, hová az ott lakókon kívül naponta sok száz ember jár az ott levőszámos közintézetbe (belügyminisztérium, országos levéltár, pénzügyi bíróság, egyetemi nyomda, pénzügyminisztérium, állampénztár,. i elöljáróság stb.) egy-két omnibusnak a járatása, ki is fizetné magát, kívánatos is volna.

A Krisztinavárosnak pedig mik a közlekedési eszközei manapság? Egy magánvállalkozónak két kis társaskocsija a városmajori vizgyógyintézettől a Deák-szoborig, mely eltekintve attól, hogy inkább az illető magánintézet lakóinak szolgál, csak nagy időközökben közle- I kedik s aránylag drága is. A második és egyúttal utolsó közlekedési eszközünk itt a vörös- í kereszkórháztól a Cálvintérig döczögő vehiculuui, j — de ebben sem telik sok gyönyörűségünk. Ha három kocsi közlekedik e hosszú útvonalon, már „sűrűn“ járnak, — pedig igy is nagyon próbára teszi azok türelmét, kik a helyett hogy gyalogszerrel előznék meg a lassú járású alkotmányt, az alagutban tapasztalható légvonat- lól tartva, hajlandóbbak lesni a megváltó tülkölést, hogy azután az Erzsébetkórház személyzetével, lábbadozóival s vendégeivel megtelt kocsit kívülről megtekinthessék s csak ezután részesüljenek a turisták gyönyörében. És ennek az „alkalmatosságnak“ van még egy másik alkalmatlansága is, a melyre a rendőri hatóság is ügyet vehetne. Már a napilapokban is panasz, tárgyát képezte az, hogy ennek a kocsinak a tülkölése felriasztja két városrésznek a nyugalmát. Minő kisvárosi tempó is az. hogy jövetmenet az Alaguttól az Erzsébetkórházig és vissza folyton fújja azt a kacsász-kürtöf, melynek fül— hasogató hangja felhat a királyi palotába, felzavarja az egész városrész betegeit, alvó gyermekeit s behat az iskola tantermeibe! Ennek ugyan semmi czélja sem lehet és rendőrileg megtiltandó volna.

De azt mondják türelem ! meglesz a villamos vasút mihelyt megépül a negyedik Duna- hid! Nem lehetne-e ezt a villamos pályát mái ebben az évben kiépíteni egyidejűleg a Szarvastér munkáival, mit a közmunkák tauácsa mosi tavaszszal már meg fog tenni ?