Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-08-27 / 34. szám
Budapest 1893. (3.) BUDA és VIDÉKÉ Augusztus 27. bői is lehet következtetni; most mint látható úgy a Belvárost valamint a Ráczvárost tökéletesen átalakítja, műszakilag és közgazdaságilag ; a telkek és házak értékét felszökteti s a városrészekbe nem egy polgár leend, kinek fekvő- sége után vagyona a legközelebbi jövőben meg fog kétszereződni. Az a vonal, melyre az eskü téri hid esik, Budapestnek legfontosabb életere. Valósággal tengelye a városnak, mely körül e nagy gépezet forog. E vonaltól jobbra és balra terül el a város fölfelé és lefelé a Duna mentén. E vonalat tehát szélesebbre kell építeni, mint bármely más útját Budapestnek. E vonal: a központi pályaudvartól, a hatvani-utczán és eskütéren át egész a Dunáig s innen a tervezett hídon át a budai uj körút torkolatáig vezet. Itt fog hömpölyögni a jövő század Budapestjének milliónyi népe gyalog, bérkocsikon, fogatokon, közúti és társaskocsikon sietve, versenyt futtatva, ki dolga, ki élvezete után. E vonal sokkal nagyobb jelentőséggel bir Budapestre nézve, mint bármely más világvárosnak híressé vált főutjai. Ily központi fekvésű boule- várdja egyik városnak sincs. S a mellett e vonalba torkolnak Budapestnek több nagy vonalai is. Kétséget nem szenved tehát, hogy az eskütéri hidra sokkal fontosabb szerep vár, mint a minő szerepe volt eddigelé akár a Lánczhidnak, akár a Margithidnak 's mint a milyen szerep a vámházköruti uj hidra is várhat. Egyik hid sem pótol oly nagy szükséget, mint az eskütéri. S ebből az következik, hogy e hidat minden eddiginél nagyobb méretekben kell építeni. Mert nem szabad a jelenlegi szükséget venni zsinórmértékül. Azért nézetünk szerint nagy hibát követnének el azok, akik a budai Krisztina-körutat csak kisebbszabásu útvonallá építenék, ha ezt cselekszik, a mi gyermekeink fogják megadni annak a tízszeres árát, mert a jövő században az itt kifejlődő forgalom szükségessé fogja tenni egy nagyobb szabású ut építését; természetesen azt sokkal jobb volna ma kevesebb költséggel eszközölni, mint később tízszeres árral megfizetni. Meg kell még jegyeznünk, miszerint azon idő óta, a mióta az eskütéri híd terve törvény utján is biztosítva van találkoznak emberek, a kik azon eszmére nézve az egyéni érdemeket maguknak szeretnék vindikálni, habár egyébb joguk nem is lehet hozzá, mint legföljebb az, hogy hivatalos minőségükben az aktákkal érintkeztek. A főváros kultur történetéből nem tudunk egy oly mozzanatot felmutatni, melylyel igazolni lehetne, hogy a hid eszméjét az indítványozó Hubenay Józsefen kívül, valaki más már megpendítette volna ; még kevésbbé volna igazolható az a körülmény, hogy valaki a tervet a Belváros és Ráczváros szabályozásával összekötötte volna. Daczára e körülménynek, a főváros törvényhatóságának közgyűlési termében találkozhatott oly ember, a ki azt merte állítani, hogy a főváros egyik hivatalnoka már a hetvenes évek egyikén, ezt az eszmét megpendítette tehát az érdem is azon jó űré. A Ráczváros közgazdasági hanyatlása a Lánczhid megyiltával rohamosan következett be, úgy hogy ma bátran mondhatjuk, miszerint a budai oldalon a jólét és vagyonosodás a vízi- városban öszpontosul, az első kerületnek értéke ez időszerint az ásványvizek gazdagságában s abban a hegycsoportozatban reljik, mely délnyugatról félkörben körülveszi, mely természeti kincsünket csak akkor tudjuk kellően kiaknázni, ha majd a már a kontemplált két híddal a baloldal össze lesz kötve. Az első kerület elhagyatott állapotát, az I-ső kerületi polgári körnek 1885. é v elején a főváros törvényhatóságához az eskütéri hid érdemében beadott emlékiratnak egyik paszusa igen helyesen a kö vetkezőkben a pos- t r o f á 1 j a : „Mióta a török invázió vandalizmusa Mátyás király világra szóló nagy alkotásait rommá tévé, az ős magyar főváros hajdani nagyságáról csupán az itt-ott felállított emléktáblák stereotyp adatai beszélnek s ott, hol előbb a magyar kultúra ülte diadalait, az ország nagyjainak fényes palotái helyett, az uj Budapest ben- szülött munkás osztályának házikói szerénykednek.“ A Belváros közgazdasági hanyatlása intenzivebb alakban a hetvenes években következett be; ami abban nyilvánult, hogy a jobb- módú lakók, a kik ez ideig majdnem kizárólag a belvárosban iparkodtak habár drága házbér mellett is lakni; később mikor a külvárosok műszaki fejlődése fokozatosan bekövetkezett, ily mérvben ezek a jómódú lakók a külvárosokba költözködtek, hol olcsóbb házbér mellett kényelmet is többet élvezhettek. Mint már jeleztem, a Belváros fellendülésére senki sem gondolt; sőt a legilletékesebb tényezők úgy vélekedtek, hogy a városrésznek sajátságos fekvésében van hanyatlásának oka, melyen csak az idők múlása segíthet, emberi erő nem igen. Ily véleményekkel szemben tehát nem eléggé méltányolhatjuk azok érdemeit, kik a helyzet megváltoztatására törekedtek. Nem lehet tagadni, hogy Hubenay Józsefnek mint kezdeményezőnek e téren elévülhetetlen érdemei vannak, — de az is bizonyos, hogyha ez a terv létrejön, a müveit fővárosi polgárság is nagy mérvben hozzájárult ehhez. Mert, mig talán évtizedekkel előbb az eszme megpenditő- jét megkövezték volna, addig a megpendités- kor a polgárság örömmel fogadta, úgy, hogy egyesek valamint testületek az eszme mellett síkra száltak s egész odaadással ez ügyet támogatták. Ha tehát érdemek jutalmazásáról lehet szó, akkor nem lennénk igazságosak, ha azok neveit elhallgatnánk, akik arra valóban rászolgáltak. Első sorban Babarczi d r. Schwartzer Ottót kell kiemelni, ki tollal és befolyásával szált síkra a hidak mellett, s nevét e téren is megörökítette. Nem hallgathatjuk el Szelestey Géz a érdemeit, ki az első percztől az eszmét melegen pártolta, a kezdeményezés pillanatában is jelenvolt, s ez időtől az ügynek nem volt nálánál rokonszenvesebb támogatója. Palóczi Antal fővárosi rajztanár szinte az elsők között volt, kik az eszmét támogatták, sőt az első konferenczián ő volt a tollvivő, kinek szakszerű jelentése alapján tétetett meg az inditvány; később ujság- czikkekben, valamint felolvasásokkal iparkodott egész odaadással az eszmének propagandát szerezni, miáltal is ezen elismerésünkre méltán rászolgált. Nagy érdemeket szerzett Dr. Heinrich Kálmán is ez ügy körül, ki nemcsak a közéletben iparkodott az eszmének híveket szerezni, hanem a megboldogult Baross Gábor kereskedelmi minisztert is ő nyerte meg az ügynek; sőt az által, hogy a hidra konczesz- seiót kért, a kérdést aktuálissá tette, ami neki tetemes áldozatába is került. Mint tudjuk számtalan testületek, mint az első kerületi polgári kör; a hatodik és hetedik kerületi társas körök; az országos iparegyesület meleg hangú tárgyilagos emlékiratokban járultak az eszme támogatásához. Különösen ki kell emelnünk gróf Zichy Jenő érdemeit, ki hatalmas befolyásával úgy fölfelé mint lefelé, egyéniségének teljes súlyával iparkodott az eszmét diadalra juttatni. Nem hagyhatjuk említés nélkül Kovács József országgyűlési képviselő nevét sem ki a hidak érdekében az országgyűlésen interpellált. Fel kell említeni Scheich Károlyt is a ki ez időben Budának valódi tribunus plebise volt, ki ha kellett agitált, ha kellett vétóját hangoztatta. A főváros törvényhatóságának hivatalos tényezői meglehetős hidegen fogadták az eszmét s ha ez ügy más oldalról nem támogat- tatik, ő miattuk sohasem jött volna létre; azért nem felel meg a valóságnak az a feltevés, mintha a fővárosnál az 1875. évben valaki ezt az eszmét megpendítette volna. Ha valakinek a fővárosnál az ügy létrehozása körül érdemei vannak, az Kammermayer Károly puritán jellemű polgármester, ki az eszmét kezdettől melegen pártolta s ki érdemeit nem szokta a nagydobra ütni, hanem szép csendesen cselekszik, annélkül, hogy azért kitüntetésért ásitozna; elismerésünkre rászolgált még Márkus József tanácsnok is, ki mint ez ügy referense teljes buzgalommal támogatta ez ügyet. A főváros mérnöki hivatala ellenszenvvel fogadta ez eszmét, sőt a főmérnök határozott állást foglalt ellene; s ha valakinek a mérnöki hivatalban érdemei vannak, az Heufel József főmérnök-helyettes, ki terjedelmes veteményes jelentésben tette az ügyet magáévá s minden alkalommal iparkodott azt támogatni is. A főváros törvényhatóságának termében csak egy bizottsági tag találkozott, ki az 1891. év folyamán ez ügybeu interpellált; ez alkalommal ugyan az ügynek mint jóbarátja mutatta be magát, tényleg azonban a közmunkatanácsnál befolyásának teljes súlyával iparkodott az eszmét elaltatni, — az interpelláczióval tehát csak port hintett a jóhiszemű polgárok szemeibe. A Belváros polgárai is eleinte meglehetős hideg vérrel fogadták ez eszmét, csak mikor fokozatosan meggyőződtek, hogy az a terv azonos az ő személyes érdekeikkel, kezdtek felmelegedni, úgy, hogy már későbben tűzbe is készek lettek volna érte menni. A fentebbiek szerint kétséget nem szenved tehát, miszerint ha az eskütéri hid eszméje megtestesül, ez tisztán azon polgároknak az érdeme, kikkel a magyar nemesi osztály megosztotta kiváltságos jogait. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy ha a volt nemesi osztály erényének méltó symboluma a Lánczhid, akkor bizonyára helyesen és jogosan az Eskütéri-hid a polgári erények symbolumát fogja megtestesíteni. Ezek után nem lehet okunk kételkedni abban, hogy most már meg lesz az eskütéri hidunk. Mi, kik ez ügy menetét kezdettől a legnagyobb rokonszenvüukkel kisértük, mindaddig, mig az erre vonatkozó törvényjavaslatot nem láttuk, nem hittünk életében. Igen, mert mi láttuk azokat a pénzügyi és műszaki nehézségeket, melyek a tervnek ,kezdettől útjában állottak; és láttuk egyszersmind azon Mephisto- alakokat, kik a miniszterelnök személyét körülvették, kik az állam, jobban mondva a közérdek rovására a magántermészetű kapzsiságnak szerettek volna hosszabb életet biztosi tani. A törvényjavaslat mellé csatolt indokolásból az is látható, miszerint a közmunkatanácsnak ez ügyben adott véleménye nem volt egyéb, mint a nagy közönség szemébe való porhintés, melynek minden passzusát az indokolás arczulüti, megsemmisíti. Ha tehát ez a terv létrejön, az érdemekben az oroszlánrész Wekerle Sándor miniszter- elnököt, egyszemélyben a pénzügyminisztert illeti meg, ki nem hagyta magát kicsinyes dolgokkal az állami érdekek rovására tévútra vezetni, hanem éleslátásu közgazdasági politikájával haladt azon az utón, a melyen a magyar nemzet nagysága és függetlensége előbb-utóbb elérhető. Az eskütéri hid jelentőségét és fontosságát a követbezőkben összegezzük : ha igaz az a hipothezis, miszerint az Aranyszarv Európa birtoklásánál kulcsát képezi, akkor bizonyára örök igazság fog maradni az a thezis is, mi- szérint az „Eskütéri-hid* a magyar fővárosnak a világvárosok sorába való belépésének az aranyszarva leend. * * * Pócsmegyer és Leányfalu. Azt terveztük ugyan, hogy földrajzi fekvésük szerint sorra veszszük a budavidéki községeket és Hidegkuton kezdve, Solymár, Szent- Iván, Vörösvár, Pilis-Csaba, Pilis-Szántó. Szent- Kereszt és Szent-László községek ismertetése után Borosjenő, Üröm, Békásmegyer, Budakalász, Pomáz, Csobánka, továbbá Szigetmonostor, Leány- falu-Pócsmegyer és Tahi-Tótfalun át Duna- Bogdány- és Visegrádra vezetjük a t. olvasó- közönséget : de mivel az anyaggyűjtés nehéz munkájában az adatokat nem a kitűzött sorrendben kapjuk, kénytelenségből úgy veszszük sorra az egyes falvakat, miként erre nézve a
