Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-25 / 25. szám
Budapest, 1893. (3) a növendékeket tegezik, kivéve egyet, a kit Lajosnak hívnak). — Négy! szól önérzettel Antal. — De hát miért éppen négy ? — Azért mert négy, aztán punktum ! — Majd megmondja nekünk Laczi, hogy ha egy zsemlye két krajczár, akkor három zsemlye hány krajczár ? A Laczi gyerek pedig ravaszul suuyitva néz körül, boldog megelégedéssel mosolyog, mintha előre kiszámítaná, hogy most ő milyen bolondul okosat fog mondani. — Hát három zsemlye 5 krajczár! (Általános derültség), de hozzá teszi Laczi: — Hisz ennyiért veszem a grajzlerájból! — Herman a mit az ujjaim közt tartok mi ez ? — Tü. — Ki varr a tűvel ? És Herman erre elkezd vigyorogni. Csupa jókedv ömlik át rajta és nagy csendesen majdnem súgva mondja : — Az ápolónő! — Jól van ! leülhetsz. A második osztályban a felnőttebbek foglalták el a padokat. Jobbra az elsőben Etel ül. Öt esztendeje az intézet növendéke.^ Magas, sugár alak. Szemei csupa beszédesek. Élénken, de szerényen nézi környezetét. Fürkészni, ellesni vágy mindent. Szegény Etel! nem hall semmit. Süket. És ez a fiatal serdülő leány a legképzettebbek egyike a növendékek között, ír olvas, a térképen Magyarország folyóit, tavait megmutogatja, pálczájával bekeríti a nagy és kis alföldet, megjelöli a megyéket és mind ezt annyi értelemmel, hogy bámulatba ejti a hallgatót. Balra, a harmadik padsorban nagy domború homlokát simogatja elmélázva a 27 éves tar koponyáju, megvénhedt ifjú: Lajos ur! Mélyen el vau merülve. Milyen eszmék, milyen gondolatok, öntudatos beszámítás csil- lámlik-e át agyán P Ki tudná megmondani! Lajos elszavalja Petőfi versét: „Egy gondolat bánt engemet . . .“ És hangsúlyoz értelmesen, hangja az érzelmek skálája a megdöbbenésig. Meghajtja magát és leül. Ez a megöregedett fiatal ember csupa rejtély, csupa talány. Emlékező tehetségével bámulatba ejt. Értelmesen, történelmi hűséggel beszél Mátyás királyról, Bonfiniusról, Vitéz Jánosról, a Corvinákról. Beszél logikai összefüggéssel a Római birodalomról, Romulusról, Tarquiniusról és részletesen elmondja a szerb királyság alakulását, az államcsínyt, a régenseket s hozzá teszi: „mindez a radikálisok nagy kárára történt!“ Az igazgató felteszi hozzá e kérdést: — Lajos, ösmeri maga dr. Szénássy Sándor urat ? — Személyesen nincs szerencsém, de azt tudom, hogy 48/49-iki honvéd volt és nagy beszédet tartott a budai várban elesett hősök szobrának leleplezésénél, május 2l-én — Dr. Szénássy Sándor ur itt elnököl, szólt az igazgató. — Most már van szerencsém ! É n L a j o s, intézeti növendék és diplomata jelölt. vagyok! Nagy komolysággal végig simítja kopaszodó fejét és ismét elfoglalja helyét a padban. Az igazgató hoszánk fordul s felvilágosit arról, hogy Lajos növendék a história minden nevezetesebb momentumát év, hó, nap és órára megmondja, de — és itt a megfejthetetlen probléma — a világért sem tudja összehozni, hogy 2 + 2 = 4. Szóval nem tud számolni. No lélekbúvárok, orvos professzorok, pedagógusok ezen tessék eligazodni ? A midőn a növendékek az összes tantárgyakból vizsgáztak, Etel lépett elő s záró beszédet mondott. Könybe borult minden szem. E sorok írója erős, kemény természetű, sok és nagy csapások, viharok megedzették idegeit, de nem szégyenli bevallani, hogy e helyen, abban a perczben a mint elhangzottak a búcsú szavak, a mint engedelmet kért a közönségtől, ez a nyúlánk alak, ez a beszédes szem hogy ők gyenge +üek, de nagy bennök a tudás utáni vágy ^yekezet: megcsuklott a fájdalom miatta s Kivel, az egészszel együtt 5 is szétmorzsolt BUDA es VIDÉKE. egy-egy könyüt, a mely kilopódzott a szemhéjjakra. Dr. Szénássy Sándor meghatva felelt s körülbelül ezeket mondotta : „Kedves gyermekeim! Meghatva mondok köszönetét az igazgató urnák és tanító uraknak! Tőlletek kedves gyermekeim a természet egy nagy kincset vont el, de kárpótlást találtatok itt e helyen az önfeláldozó, buzgó és lelkiismeretes tanítóitokban. Tartsa meg őket a jó Isten friss egészségben az emberiség és a ti javatokra. Ti pedig szor- galmatoskodjatok, dolgozzatok, hogy innen kikerülve hasznos tagjai legyetek az emberiség nagy társadalmának. Isten áldjon meg benneteket !“ A Hymnus eléuekelése után a közönség a munkatermekbe vonult, majd az ügyes torna mutatványokban gyönyörködött, s aztán szétoszlott. Jó emléket vitt magával mindenki a szeretet, a humanismus e csendes hajlékából, mely bizonyára megérdemelné, hogy a fáradhatatlan igazgató Fiúm Jakabnak az intézet tulajdonosának úgy az állam mint a főváros anyagi támogatást nyújtana. Kívánjuk méltányosságból, kívánjuk emberbaráti szeretetből, hogy úgy legyen ! Sok és nagy türelem, nyugodtság, a kötelességnek a szó-szoros értelmében nemesen átérzett tudása kell ahhoz, hogy az ide került szerencsétleneket az emberi társadalomnak visszaadják, vagy legalább az elhomályosult elmébe egy kis világot gyújtsanak és megkíséreljék a lélek és a gondolat egyeusulyos működését. Frim J. eredményes munkát mutatott be, s ezért feltétlen dicséret illeti. Az intézet belső életéről legközelebb elbeszélünk egyet-mást. Két ünnepély. Az „Első bpesti szegény gyermekkert egylet“ az ált Ja fenntartott gyermekkerteket átadta a székesfőváros közönségének, mely azokat további gondozása alá vette F. évi julius 1-től kezdve már az I. és II. kér. elöljáróságok fognak ezen óvódák fentartásáró a főááros számlájára gondoskodni. Az egylet a gyermekkertekkel együtt ösz- szes vagyonát átadván a fővárosnak, az átadás alkalmára az egylet tagjai szép ünnepélyt rendeztek mindkét gyermekkertben. E/.en ünnepélyek egyike f. hó 15-éu az egylet I. kér. Árok u. 62. sz. házában folyt le és össze ’ lett kötve azon márváuytábla leleplezésével, melyet az egylet tagjai elnökük Báró Lipthay Béláné működésének emlékére készítettek. Áz ünnepélyen jelen volt a főváros képviseletében Gerlóczy polgármester, Osztóid kér. elöljáró, Kerntler Fereucz az iskolaszék elnöke, Eiszdorfer Gusztáv annak alelnöke, a mérnöki hivatal kiküldöttjei stb. Az egylet nőtagjai Rupp Zsigmondué lakásán gyülekeztek s onnan együtt felvonultak elnökük br. Lipthay Béláné lakásán a kit az egylet titkára Szmik Lajos üdvözölt, felkérvén arra, hogy az átadás foganatosítása végett jelenjék meg az óvodában. Innen az összegyűlt tagok elnöküket le- kisériék a gyermekkertbe, hol az ünnepély emelkedett hangulatban folyt le. Az egylet nevében dr. Darányi Ignácz képviselő tartott igen hatásos beszédet, megemlékezvén az egylet alapítása s az ovoda első benépesítéséről, a mi nem csekély nehézséggel járt, mert a szülők bizalmatlankodtak s nem akarták elhinni, hogy akadjanak oly igaz emberbarátok, a kik önzetlenül felkarolják a szegény elhagyott s az elzüilés veszélyének kitett gyermekek sorsát. A gyermekmenhely 17 év előtt teljesen felszerelve, készen — de egészen üresen állott. Ekkor a báróné maga látott a munkához. Bejárta a ráczváros szegényes gunyhóit, felkereste a gyermekeket, kiktől az intézetet benépesíteni kívánta; felvilágosította arról, hogy az egylet csak arra az időre veszi gyermekeiket magához és gondozása alá, mig ők munkában vannak, mert onnan hazatérve, kiki átveszi gyermekét s az egylet csak azt akarja, hogy a gyermekek addig, mig szüleik munka után járnak, gondozás és felügyelet alatt legyenek. S Junius 25. midőn a felvilágosító szavaknak sem volt meg a kívánt eredménye, a báróné jutalmat Ígért és adott azon anyáknak, a kik gyermekeiket az óvodába adják. így sikerült a gyermekkertet benépesíteni az első nehézségek leküzdése után seregesen tódultak a szülők az egylet helyiségébe, hogy gyermekeiknek felvételét kieszközöljék. A báróné személyesen ügyelt fel arra, hogy a gyermekek jó bánásmódban részesüljenek. S minthogy a bérelt helyiség sok tekintetben nem felelt meg a czélnak és már szűknek és elégtelennek bizonyult, a báróné kezdeményezésére az egylet elkatározta, hogy házat épit, a melyben a gyermekkertet mintaszerűen fogja berendezni. Erre megindultak a gyűjtések; az egylet minden nőtagja sietett saját ismerősei körében összeszedni a lehető legnagyobb összegér s bár az adományok szépen gyűltek, melyeknek sorát a báróné s a közügyek előmozdításán oly nemes önzetlenséggel buzgolkodó férje 1000 írttal nyitotta meg, — mégis csak messze kilátásban állott oly tőke felteremtése, melyből a női szivek hő vágya megvalósítható lett volna. Ekkor a bárónő egy új és bő jövedelmi forrást nyitott az egyletnek; rendezett egy tánczvigalommal egybekötött thea-estólyt a várszínházban, mely e czélra át lett alakítva bálteremmé s ez oly fényesen sikerült, hogy az egylet innen kezdve évenként meg is tartotta ezen „The dansant“ név alatt ismert és köz- kedveltségüvé vált tánczvigalmat, mely az egylet jövedelmét sok ezer forinttal gyarapította. — A főváros szintén meleg érdeklődéssel es rokon- szenvvel kisérte az egylet humánus működését, annak ingyen engedte át a telket, melyen az óvóház csakhamar felépült s hogy e valóban minta gyermekkert, melyben tágas és árnyas udvar van a gyermekeknek játszóhelyül berendezve, teljesen megfeleljen feladatának, az egylet magára vállalta a gyermekeknek ellátását is, úgy hogy a szülők, kiknek gyermekei ide felvétettek, minden gond alól fel lettek mentve, mert a kisdedek a báróné és a többi lelkes hölgyek jóvoltából, teljesen el lettek látva egész napon át, sőt téli melegruhát is kaptak. Az egylet feloszlását és a gyermekkerteknek a főváros további gondozásába átadását elhatározó közgyűlés határozattá emelte azt is, hogy az elnök, báró Lipthay Béláné feledhetlen érdemeit egy emléktáblán fogja megörökíteni, mely Dr. Darányi beszéde közben lett leleplezve. A tábla gyönyörű fekete márványlapon, melyet Hauszmanu Sándor űr és neje ajándékoztak az egyletnek, a következő felírással van ellátva: „Az első budapesti szegény gyermekkert- egylet ezen épületet a kisdedóvás ügyének emelte 1877-ben. Az egyletnek 1893. Márczius 5-én tartott közgyűlése ez intézetet Budapest fő- és székváros közönségének további gondozás végett átadni határozta s ezen alkalomból az egylet f'áradhatlan el lökének és nemeslelkii alapítójának, báró Lipthay Béláné úrnőnek az egylet körül szerzett érdemeit megörökíteni kívánta.“ Dr. Darányi ünnepi beszédét lelkes éljenzés követte, melynek lecsendesiilte után Ger- lóczy polgármester tartott igen szép beszédet, méltatva azon érdemeket, melyeket az egylet a kisdedóvás ügyében szerzett s ígérve, hogy a székes főváros az alapitó és eddigi fenntartó egylet szellemében kívánja továbbra is vezetni az intézetet, mely oly nagy jóltevője a szegény - sorsú lakosságnak. Azután báró Lipthay Béla emelt szót, hogy neje, mint az egylet elnökének tulajdonított érdemeket ismert szerénységével áthárítsa az egyleti választmányra és az összes tagokra és megköszönje a kitüntetést, melyben az egylet tagjai szeretett elnöküket részesítették. Beszédének befejezése után megújultak az elnököt illetett lelkes ovácziók s ezután az egész közönség meghatottan hallgatta végig az e gyermekkertet kitünően vezető óvónő, Mayerffyné szül. Földessy Teréz által bemutatott gyermekek előadását, az elmondott versecskéket és az éneket. — A polgármester, a kerületi elöljáró, az iskolaszék elnöke s a többi jelenlevő vendégek mindannyian kifejezték elismerésüket az ügyes óvónőnek, a ki a gyermekeket okosan és ügyesen foglalkoztatva, a magyar nyelv kizárólagos
