Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-18 / 24. szám
Budapest 1893. (4.) BUDA és VIDÉKÉ Junius 18. szeretetreméltó — anyósom ; itt meg kell jegyeznem, hogy az esetleges rossz élezek kikerülése végett egy helyhatósági bizonyítvány állításom mellett tanúskodik. Eddig, a mint látni tetszik, semmi különös nincs a sorsomban, mert jótevő barát és kedves anyósa számtalan embernek is lehet. De hogy éppen ezen két, — boldogságomat, jólétemet, nyugalmamat biztosítani egymással versenyző angyali lény egy más téren is versenyeznek, az keverte életem édés bilikomába a keserű cseppet, hogy annak hatása alatt még turista is lenni képes lettem. Pista bátyám a gyári iparban látja szeretett hazánk felvirágoztatásának leghathatósabb eszközét és elnöke az ,-Első honi ezérnaharisnyagyár által készített gyártmány használatát terjesztő egyesület“-nek. Ezen áldásos tevékenység ötödik évfordulóját éppen most készül megülni az egyesület, egybekötve harisnya-kiállitással és Pista bátyám 100-as számú czérnával hímzett arczképének leleplezésével. Mivel pedig én gyerekkoromban zongorázni tanultam, a tót nyelvet is annyira- mennyire elsajátítottam és hivatalomban elég ügyesen végzem számadási munkáimat, bátyám bizalma hozzám fordult, nálam rendelt egy verses prolégot hexaméterekben és a jurybe is beválasztatott. Hogy mi az egy prológ és hexaméter, könnyen kibetüztem egy — könyvből: „Ész, élez, tudomány és bölcseség alfabeta szerint“, mely könyvtáram legbecsesebb müve mindig zsebemben van és melyből merítve minden kérdésben szoktam döntő véleményemet nyilvánítani. A harisnya kérdésben pedig fordultam anyósomhoz egy kis informáczióért és — ez vala rossz. Anyósom ugyanis szintén működik a közérdekek terén és elnöke a „házi ipar által előállított pamut-harisnyák használatát előmozdító aggszüzek, nagynénék, nagymamák és anyósok egyesületéinek. Mikor az ellentábor terveiről hallott, azonnal telegrafált és telephonált a szélrózsa minden irányába, hogy lesz kiállítás, verseny és tudj’ Isten, mi minden; engem pedig egyszerűen a ezérna-harisnya hexaméteres prológ- jától eltiltott és utasított, hogy rögtön üljek le és írjak epy ünnepi beszédet ily czimmel: „Harcz és g\őzelem a jámbor házi tűzhely mellett alkotott meleg puhasággal a lábhoz simuló pamutharisnyának az újkor lélektelen és foszlá- nyozó gep-ezérnaharisnyák férezmunkája fölött!“ De volt még a harisuyatipyön kívül egy mély, tátongó seb anyósom szivében, keserűséggel eltelve Pista bátyám ellen. Ez pedig a gyerekeim neveltetésél ek a kérdésé. Igaz, hogy én vagyok az apjok, hogy anyjuk is van, hanem mi nem számítunk semmit; szeretett anyósom a gyerekeket minden rossz befolyástól óvandó, a kicsikéket szoknyája mellett szeretné tartani, ellenzi a pajtásokat, mert csak rosszat tanulnak tőlük, -- ellenzi az iskolát, mert elfelejtik a tudományban és f'elvilágosodottságban az Istent, a szülők és nagyszülők iránti engedelmességet, szerénységet, igénytelenséget; — idegen, eddig ismeretlen, káros eszmék, vágyak, stb. elrontják engedékenységüket, megcsonto- sitják a gyereki szivüket; — csak Laczi fiamnak t uged mindent, annak szabad egész nap katonásdit játszani, testvéreit czibálni, csípni, kenyerükről a vajat lenyalni: anyósom arcza akkor boldogságban ragyog a kedves kis Laczi szeretetreméltó pajkosságán és a panaszkodó gyerekeket szigorúan inti tűre- 1 emre a család büszkesége iránt. Pista bácsi ki akarja dobni a gyerekeket az élet edző, erősítő viharai közé, neki nem kell a szív puhasága, hanem kell akaraterő, vasököl és szeretetreméltó szemtelen önbizalom a gyerekeknél, de követeli a gyerekek egyenlő bánásmódban való részesítését s ha Laczi rosszalkodik, bizony megnáspágolja őt. Innen a mindennapi harcz, Pista bátyám metsző gunyja, anyósom ránezos homloka s mérges pillantása, ha az ember egyikét a másik előtt emliti. Es most én kinek adjak igazat?! Kit haragítsak meg ? ! Mert tény, ha mind a két fajbeli harisnyát is lehetne elsőnek deklarálni — ha ezérna s pamut harisnyát egyszerre is húznék fel békeszeretetem leghatásosabb demostrácziója- ként, egyik mindenesetre fog reám haragudni, neheztelni, tevékenységemet avagy mulasztásomat meg fogja boszulni. Hálával tartozom ugyan Pista bácsinak, mert neki köszönöm hivatalomat, ő gyermekeim keresztapja, ő segített a legrosszabb, vészteljes időkben feláldozó szeretettel, —- most is minden alkalommal igyekszik családomért megtenni azt, a mit csak lehet, úgyszólván nélküle nem lehetnék, a mi vagyok, de ám, az anyósom sem pléhből való. Nála van ingyen lakásom, vasárnaponként ingyen finom ebéd, hébe-korba finom szivar, finom cognac és igen-igen finom kék papir-czédulkák, melyek láttára még az aranyborjú is örömében elbőgi magát. Tessék most azon harezot elképzelni, mely az én gyengéd, érző szivem mélyében dúlt, e borzasztó tusát a hálaérzet és józan praktikus eszem között; —kétely, szégyenpir, dacz, illem, franczia cognac-iz, havanna-füst, korai spárga és nyári fogoly, őszi fenyü-madár, a lazacz és kecsege mámoritó illata borították nyomasztó ködbe érzékeimet és a ködből kihallatszott a rózsás pezsgő sziszegő gyöngyözése. Oh! És ott a köd közepén, áll szemem előtt Pista bácsi jóságosán mosolygó arcza, a szendén fénylő kék szemekben az önzetlen, változatlan szeretet, a jóság és csak a balszem külső szélén, villámgyorsan suhan át valami, mintegy a szánó gunv halvány árnyéka. Oh, irgalmas teremtőm! Gyengéd szivem, mely senkit sem akar szomoritani, nemes érzésem, mely mindenki előtt akar jó, korekt lenni, — hova forduljanak, mit tegyenek ? És ime, a kétségbeesés pillanatában, melyben a szegény, földhöz ragadt, műveletlen pária vigaszt talál az ő képzelt vallásában, — én, mint kabátos, miveit ember kijöttem a dilemmából — persze philoszophia utján! Miért is haboztam, az ügy olyan egyszerű! Régtől ismert dolog, hogy a lelkiösmeret csak az ész gyengesége; hát a hálaérzet, az a bizonyos szégyenlő nyugtalanság, belsőnk fészkelődé reszketőse más volna? Dehogy, az is csak gyerekes gondolko/ási módunk, idegzetünk rossz dispo- sicziójának kóros következménye; mit is ártok Pista bácsinak, ha nem vagyok háladatos és nem írom meg a „ezérna prológ“-ot és nem leszek ott képének leleplezésénél ? De ellenkezőleg jellemző, helyes észjárás, az élet lényegének megokolt felfogását bizonyltja, ha az anyósom oly kellemes kis szívességeit magamnak jövőre is biztosítom. Talán nem bűn, ha az ember — ha már ember — emberi dologra is fektet súlyt? Ei- soványodott, éhező, fogatlan askéták engem nem fognak érteni, hanem — honnan is, ha soh’sem kostolták ilyen anyósnak ebédéit, vacsoráit? Hogy az ő kiállítására sem megyek, azt majd megbocsátandja, mert elég neki, ha csak Pista bácsién nem voltam. Hogy nem megyek harisnyákat bírálni, az már bizonyos; de milyen elég fontos ok szolgáljon arra, hogy innen elutazhassam, mert akárhogy borsódzik is a hátam ezen gondolatnál, utazni kell, — mert itt találnának, elhurczolnának és — isten veled áldozatkész barátság és anyósom kellemes, vendég- szerető házának illattelt ebédlője! — Isten veled mindörökre ! Testsúlyom apasztása véget Karlsbadba, Kissingenbe; idegeim helyreállítása czéljából a Balaton vagy Riviera hullámos partjaira — sósfürdőkre Mármarosba: sajnos, nem mehettem az idő rövidsége miatt; -—- a kőbányai sorházban, a Margitszigeten, a kutyavillában reám akadnak; messzebb-messzebb kell elmenni, a hol senki sem keres : a közeli világ végére. Ni, — végtére megvan ! Az ó-budai vasút végére; utazás a legmesszebb pontra és mégis közel, vasuttah é§, mégis lassan! Oh, áldott feltaláló, szent Haraszti Jelűnek Endre! Anyósomnak és Pista bácsinak Írtam, hogy főnököm értesülvén a szándékolt mai nyilvános szereplésem felől a két egyesület ünnepélyén, ^hivatalnoki becsületem és méltóságom megóvása tekintetéből bölcs előrelátással elrendelni méltóztatott, hogy a vasút végállomásán (azt már nem írtam meg, melyikén) a szél által bevert ablakok leltátozására azonnal induljak el. Ugy-e okos fejem van, ha kicsi is? most haragszik Pista bácsi s anyósom a főnökömre, s én a szabadságsértő, durva hatalom szánalmas áldozata vagyok, a legszebb kilátásokkal a jövőre ; azt pedig mind önmagámnak köszönhetem, mert leráztam minden gyerekes gyengeséget és oda állottam bátran, mint a század igaz férfia, a nyugodtan mérlegelő ész, a haszon bölcs belátásának szilárd alapjára. Elutaztam, — de ez első utazásom korszakalkotó eseménye megérdemel egy külön ivet. Féry Narczia. Haza felé. — Mária-Remetétől Budáig. — A midőn az utolsó áhitaios fohász és ima is felrebbent az oltár felé, a midőn a szellő elkapkodta az orgona utolsó ütemeit is és utoljára lobbant fel a kőasztalon hamvadó viaszk- gyertyácska vékony kanócza, áthatva a megros- kadt és meggyötrött lelket a hit vigasztaló és mindent pótló ihletétől: oszladozni kezdett Mária- Remete kápolnája körül a hívők csapata. A koldusok hosszú vonalban, kettős sorban állottak fel a kijárat felé s bevárták az utolsó szál- embert is. Irigység! ember hibája, bűne vagy! Bent vagy te a rongyokba burkolt imádságos szájú koldusban is. Adtál egyiknek, kihagytad a sorból a másodikat és észreveheted kapkodásából, hogy három szemet pergetett le egyszerre Olvasóján. Pedig három „Miatyánk“-ot jelent minden szem. Ilyenkor nem néz ég felé tekintete, hanem végig méri az adakozót, ki adott, végig koldus kollegáját, ki kapott, le-le egész a föld rögéig. És hogy e perezben nem Istent dicséri mormoló fogai között, azt visszatükrözi lelkének háborgó kinyomata: arcza s vadul forgó szemei. Irigység! te az emberi-benső csúf tanyája! Hej! de legtöbb emberbe fészkeled be magadat! és utálatossá teszed ezt a sárhüvelyt, a melyben a lélek él s kipattanó szikrája mégis csak ég felé tör s a csillagokon túl vágy. Dél felé jár az idő. Az isteni tisztelet végével mintha az erdő zúgása is megcsendesedett volna. A kápolna mellett felállított fabódékban megkezdődik a vásár. Emléket visznek haza, az otthon maradottaknak. Aranyoskeretü képecskét, piros klárisu olvasócskát, mind-mind Máriával. A kocsik, omnibuszok tanyája egyszerre megmozdul, sürgés-forgás mindenfelé. A kocsisok rakják fel a kantárokat — mert hát volt elég ideje a szürkéknek vígan harapdálni a harmatos fűbe — szorítják fel az istrángokat a kisafára, a leteritett pokróczok felkerülnek az ülésre és Gyű!! Gyű!! már a kanyargós völgyi utón hangzik lassan elhaló dübörgésük. Ezek a fiak- keresek és magánfogatok, a melyek világért sem engednék magukat megelőztetni egv-egy nehézkes omnibusz által. Az omnibuszok tehát maradnak, de annál kedvesebb az ezek melleti élénkség mely elődbe tárul. A jól megtermelt piros-pozsgás családanya bóbitás franczia kalapját veszi le s elhelyezi biztos helyre, utánna viganóját gombolja ki, hogy kényelmesebb legyen a hajolás s ekkor szép rendben előhozakodik a kosarakkal és szép sorjában elhelyezi a pázsitra. A természet isteni szépségű szőnyegén nagy komolysággal, no és megfelelő lassúsággal előkerül a kirántott csibe, a fokhagymával keresztül bök- dösött birka ezomb, nagy és széles szájú befőt- tesből az elkészített fejes saláta, sajt, töpörtös pogácsa stb. és víg zaj közepette letelepül a a család, a jó ismerős szomszéd és mint a kik jól végezték munkájokat öröm és vigsággal, boldog megelégedéssel szivükben látnak hozzá az evéshez. Előkerült már a kosarakból minden, de nem látsz öblös és potrohos hasú üvegeket kibújni, nem hallod a dugók vig pattogását és nem látod a serczegő savanyuvizes bort a pohárba, mint akkor régen ...elvitte, agyongyilkolta a gyilkosok legnagyobbika: a fi 11 oxer a. A maradékot szépen összeszedik s szétosztják a fűben pihenő koldusok közt, aztán szép lassan készülődni kezdenek, hajtja már őket a szomjúság. Az omnibuszos Jáuosnak meg- hagyják, hogy kerüljön be a völgybe, ők majd a rövidebb utón mennek le — s álljon meg a korcsma mellett.
