Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-28 / 21. szám
Budapest, 1893. (3.) BUDA és VIDÉKE Május 28. gyattak a fővárosi tanácsnak ugyanazon évi ápril 5-én hozott következő határozattal: „Die beiliegende Privilegist seiend zu expediien ver- villiget.“ Mint nem habozik az egyesület ma, úgy nem habozott akkor sem erejét és áldozatkészségét a közügyek érdekében érvényesíteni. A törökök kiűzése utáni időben rendes hadseregről — minő a mai — szó sem lehetvén, a haza, a városok — az ipar és kereskedelem a vagyo- nosodás eme székhelyeinek és góczpontjainak, a polgárok házi tűzhelyeinek megvédése a polgárok feladatává lön. Mi természetesebb, hogy ezen feladat teljesítésére első sorban azok, kik a fegyver kezelésében béke idején is gyakorolták magukat, — tehát a lövöldék — voltak hivatva, s a budai lövészegylet híven teljesítette az idők által rárótt eme kötelességet. Fennállásának első évében a lövészek voltak egyúttal a köz- biztonság őrei s midőn a franczia háborúk alatt seregünk az országból kivonultak és Buda teljesen katonaság nélkül maradt, a lövészegylet tagjai a többi polgárokkal együttesen éveken át teljesítették a katonai őrszolgálatot a város egész területén, mely czélra a katonai parancsnokság (General Comando) 500 darab lőfegyvert bocsátott kölcsönkép rendelkezésükre. És Buda város nem is feledkezett meg a lövészegylet mindig tanúsított önzetlen áldozat- készségéről. Mint előbb említettem az egyletnek hozzá intézett kérelmeit hacsak lehetett, nem hagyta teljesítetlenül, azonkívül — mint ezt Grassalkovichnak az akkori m. kir. udvari kamara elnökének 1769. évi ápril 8-án kelt engedélye tanúsítja — tagok buzdítása czéljából a városi házi pénztárból a lövészet megnyitása alkalmára évenkint hat darab aranyat utalványozott lődijakra, mely összeget később 12 aranyra emelte, — 1805. évben pedig tanácsi határozattal kimondotta, hogy mindenki ki polgárlevelet nyer, egy darab aranyat köteles fizetni a lövészegylet javára, — mely kötelezettség egész 1868. évig fennállott. De nemcsak a fegyverkezelésben gyakorolták a tagok magukat, hanem az egyesület a társadalom nevezetesebb mozzanatai, minők, koronázások, városi tiszujitáeok stb. valamint az évenkint kétszer rendezni szokott főlövészet alkalmával helyiségeit a közönség részére ven- dégszeretően megnyitván az azokban rendezett társas összejövetelek és vigalmak a polgárok közötti — mindig, de különösen válságos időkben olyannyira szükséges — összetartás egyik jelentékeny eszközlőjévé lettek s azok is maradtak máig. A régi helyiség helyzeténél fogva (lakóházak között, a városi kórház közvetlen szomszédságában feküdt) sok panaszra és felszólalásra adott alkalmat, mi arra indította az egyesületet, hogy más alkalmasabb helyről gondoskodjék. Ez irányban már 1787. évben tárgyalások indíttattak, de a közbejött zavaros idők elodázták a kérdés megoldását, úgy, hogy csaknem 100 év telt el, mig végre az egyesület régi helyét elhagyhatta s jelenlegi — a nagy Rokus-utcza végén levő fényes helyiségbe költözhetett. Az uj otthon 1885. évi október hó 4-én avattatott fel ünnepélyesen az összes miniszterek s a nyilvános élet nagy számú kitűnőségének jelenlétében. Nemsokára nagy öröm érte az egyesületet. Midőn a főváros házi ezrede a Mária Terézia ezred nevet nyerte az egyesület 1888. év junius 24-én díszes ünnepélyt rendezett helyiségeiben, melyen ő felsége I. Ferencz József dicsőségesen uralkodó szeretett királyunk is megjelenni kegyeskedvén, az egyesületet mintegy másfél órai látogatásával tüntette ki. E kitüntető magas látogatás emlékére az egyesület azóta minden évben a látogatás napjának évfordulóján nagy lövészetet rendez, mely ünnepélyre a főváros 100 darab aranyat adományoz az egyesületnek évente lődijakra. Ezenkívül az egyesületi közgyűlés a látogatás jelenetét egy művészies olajfestményen határozta el megörökittetni, mely kép elkészülvén, jelenleg az egyesület tanácstermének legszebb díszét képezi. 1889. év szeptember havában történt az egyesületnek a pesti lövésztársasággal való egyesülése, mely alkalommal alapszabályai újból átdolgoztatván az egyesület a „budapesti polgári lövészegyesület“ nevet vette fel, főlövész- mesterévé a volt budai lövészegyletuek hosszú időn át volt főlövészmesterét, helyettes főlövész- mesterévé pedig a volt pesti lövésztársaság érdemdús addigi főlövészmesterét Havas Sándort választván. Érczhegyi Ferencznek 1892. évben történt elhalálozása után az egyesület bizalma a főlövészmesteri polczra az eddigi helyettes főlövészmestert Havas Sándort emelte, kinek bölcs vezetése alatt áll az egyesület ma is. És az egyesület virul, erősödik, gyarapodik, régi traditiójához híven buzgón szolgálja a közérdeket, ápolója minden nemesnek, jónak, hasznosnak mindig fokozottabb mértékben folytatja áldásos ténykedését. Adja a magyarok Istene, hogy még sok századon keresztül folytathassa ! Loosz István. Az elöljáróságokról. Nunc venió . . . Ha valahol úgy nálunk az első kerületben, — hol az arena faalkotmányának korhadtsága bebizonyításával sikertelenül foglalkozott a tanács — beszélhetünk arról, hogy az elöljárói intézmény mostani alakjában túlélte magát . . . Százával jelentkeztek panaszosok az I. kerületi elöljáróság ellen és mi abból csak só adagozásban adtunk ki, csupán azért, hogy az elöljáró urnák alkalmat adjunk tevékenysége kimutatására, mire egy közhivatalnok a nyilvánossággal szemben kötelezve van. Az elöljáró ur létezését vagy nagyon magas polczra hiszi helyezve, hogy a misera plebs jogos óhajaival szemben elnémul, vagy nincsen tisztában azzal, hogy miért van ő rendelve a kerület érdekei képviselésére és végrehajtására. Előttünk fekszik az egész törvényjavaslat és úgy látjuk — bár sorok között van feledve — hogy az elöljárói intézmény a törvényjavaslat szellemében átöröklése annak a nemes feladatnak és kötelességnek, mit Róma még erkölcsének meg nem ingott korában a tribunus plebisre rótt. A tribunus plebis fogalma ebben a kifejezésben rejlik: én a nép vagyok. Tehát az elöljáró, mint e klaszikus méltóság hagyománybeli utódja a nép képviselője a tanács és mellérendelt közegeinek alkotmányában, Fenhéjázás. dacz nem illik be a fogalom keretébe, de igenis jellegezi ezt a nép jogos és méltányos óhajainak teljesítése. Az elöljáró nem vállalkozhatik Coriolán szerepére, ki gunynyal és fel nem vevéssel siket dacz tanúsításával illeti a nép fenséget . . . Nem esett nekünk jól az, hogy lapunk eddig betöltött pályafutásában mindig csak panaszt kellett emelni az I. kerületi elöljáró ur hivatalos énje ellen és pedig a nélkül, hogy ő e panaszokat orvosolni vagy azok jogosultságát megczáfolni igyekezett volna. Ez a nem tetszetős modor igazolja azt, hogy az ilyen elöljárók elkorhadtak az intézmények lényegében és őket a nagyobb közkárok megelőzése érdekében a közigazgatásból mai alakjokban ki kell rekeszteni. Ismeretes olvasóink előtt az elöljáróságokról szóló törvényjavaslat és a köztanácskozmány lefolyása. Ebből bővebb vizsgálat nélkül levonhatja a szemlélődő azt a következtetést, hogy Budának specziális érdekei csakis abban az esetben nincsenek koczkára téve, ha az elöljáró teljes minősítéssel rendelkező és tanácsosi ranggal felruházott közeg leszsz, ki állása méltósága, nemes feladata és kötelességei tudatában tölti ezt be. A tervezetben lefektetett lényegesebb alapelveket mi általánosságban nemcsak helyeseljük, hanem azt egy oly szerencsés alkotásnak tartjuk, melylyel a főváros elposványosodott admi- nisztrácziója uj életre kelthető. A főváros ósdi szervezetében a kerületi deczentralizáczió által bevezetett uj vérkeringés, mely a helyi ügyek elintézését a központból a kerületekbe viszi át s ott a kerületi választmányok szervezésével az önkormányzati tevékenységnek hatályos ellenőrzését, közreműködését biztosítja, de egyúttal gondoskodik a hatósági ügykör személyes felelősség terhe alatti ellátásáról, — oly szerencsés konczepcziónak tátjuk, melynél megfelelőbb és korszerűbbet az adott helyzetben alig lehetne összeállitni. A kerületi elöljáróságok egyes szerveinek konstruálása s azoknak a kerületi elöljáróságok hatáskörébe való beillesztése, valamint az elöljáróság hatáskörének megállapitása s azoknak a kerületi választmányok közremükö- déséveli összeolvasztása, — szóval a hatáskörök elkülönítése és ismét összevonása — ismételjük oly sikerült alkotás, hogy az megfelelő jelzéssel mestermünek mondható. Ha ezen elismerésünk kifejezésének nyilvánításával egy pár megjegyzést mégis teszünk, azt inkább e sikerült alkotás tökéletesebbé emelése czéljából hozzuk fel. A szervezet logikusabb egységéért nagyon indokoltnak tartanók, hogy a kerületi elöljáróságok élére valóságos tanácsnokok állíttassanak, kik a központi tanácsnokokkal egy létszámot képezzenek. E módosítás mellett igen lényeges szervezeti indokok szólanak. A kerületi elöljárók — a tervezet szerint is — a tanácsnokokkal egyforma minősítéssel és fizetéssel fognak bírni; nem tudjuk tehát belátni, hogy miért ne képezhetnének azokkal egy létszámot, különösen ha figyelembe veszszük még azt is, hogy hatáskörük még terhesebb leend. A kerületi választmányok szervezésére vonatkozó rész, mely megint lényeges újítás, némi átalakítással igen sikerült konczepcziója a tervezetnek. A kerületi választmányok életképes működésűkkel, a kerület érdekeinek megóvásánál nagy szolgálatokat tehetnek s ellenállhatnak annak, hogy egyes partikuláris szempontok előtérbe jutása miatt, egyik kerület a másiknak hátrányára istápoltassék. Ha a kerületek szükségletei előirányzatának elkészítésénél a kerületi választmányoknak befolyásuk biztosítva leend, az eddigi tapasztalt háttérbe szorítások nem oly könnyen fognak előfordulni. A választmánynak a hatósági teendőkbeni közreműködésétől — ismerve a főváros közéletét — az igazat megvallva, mi nem sokat várunk. Elvi szempontból az önkormányzati elemeknek a hatóságok jogkörébe való bevonását helyeseljük ugyan, de a hatósági teendők folytonos el- láthatása tekintetéből, a kerületi elöljáróságoknál eddig bevált esküdti intézményt, egy kísérlet kedvéért eldobni indokoltnak nem tartjuk. Az esküdtek alkalmazásával a kerületi választmány sokkal üdvösebben és hatályosabban betöltheti fontos és széleskörű feladatát, mint a nélkül. Nem fogadhatjuk el azonban a kerületi elöljárók életfogytiglan való kinevezését, mert ez megsértése az alapelv eknek. Az autonom jogok védelmét, mi zászlónkra irtuk és e jogok vé^ elmére hatáskörünkben sikra is szállunk. Az életfogytig való kinevezésben az autonómia utol ó morzsái felemésztését látjuk. Inkább beleegyez nénk abba, hogy ne 6, de 12 évre válaszszák az elöljárót. A szegénység s érelmét látjuk abban az intézkedésben, mely a kerületi orvosokat és halottkémeket a magán orvosi gyakorlattól eltiltja, mert tapasztalásból tudjuk azt, hogy a szegényebb néposztály — ha nem is hivatalosan szegény — ezeket veszi igénybe, ezeket ismeri közelről, hozzájok van legtöbb bizalma. Ezen mindenesetre változtatni kellene. Örömmel jelenthetjük azonban azt ki, hogy az elöljárói intézmény mai alakja nem sokára a történelemé leszsz és ezentúl csak olyan elöljárók állhatnak az ügyek élére, kik a nép érdekeit megóvni tudják és azt nem kocz- káztatják. A hősök szobra. — Visszapillantás május 21-re. — Lehullt a lepel. Os Buda várában ott áll a halhatatlan hősök szobra. Bearanyozza a megsebesült hőst a fényes napsugár s a géniusz, koszorújával megdicsőiti a lankadó honvédet, ki kardját leeresztve bár, de arczán a lelkesedés, a biztos győzelem édes reményének, a halált nem félő vitézségnek élő mintaképe. Mintha csak beszélne. Mintha csak elmondani akarná, — vé- reztünk, elhulltunk, de vérünkből ki kélt a szabadság fája, mely hirdetni fogja örökös örökön a magyar honvéd vitézségét, halhatatlanságát. Lezajlott az ünnep ! Öreg, roskatag hon
