Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-21 / 20. szám
Budapest, 1893. II. évfolyam 20. sz. Vasárnap, május 21. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIÄD0-HIYÄTÄP, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Krisztina-utcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Pálya-utcza 2. szám, 14. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni Ezernyolczszáznegyvenbilencz — Ezernyolczszázkilenczvenhárom. — Május 21. — Negyvennégy éve. Tavasz volt akkor is. A zngliget vad bozótjaiban csattogott a madár; bólingatott a fürtös kékes zsálya s a har- matcsöppü gyöngyvirág zöld köntösében meghúzta magát az erdő mélyén. A fürge gyík sebesen siklott a szirteken s a kis hangya-csoport szorgalmatoskodott, hogy felépítse otthonát a porhanyó buczkákon. Ember, virág, nagy és kis állat úgy örültek az életnek, a szabadságnak. De zúgó zivatar keletkezik Megvillan a napsugárban a szuronyos puska! Jó kéz tartja. Megdördülnek a hegyek ormai és lábainál az ágyuk, gyilkos tüzet szórva mindenfelé. Biztos szem czóloz. A hegyről le, a völgy síkjain át kipirult arczczal rohan a honvéd — egyebe sincs, a lelkesedésnél — fel-fel a vártetőre ! Még lobog az ellenséges zászló! Felsír a csatakürt: Előre! előre! Nincs a ki féljen a haláltól! egyiknek kibugyan piros vére és megfesti a vár alatti fehér kőport. Elalél, összerogy és kiröppenő leikéből sóbajtként baliszik szava: Éljen a haza! Majd jön a másik és küzd, vág, tör, szúr, de zsoldos golyótol holtan rogy össze, üveges szemei égve felé néznek, de kibirja még mondani: Éljen a haza! És véreznek és hullanak megdicsőülve, az édes hazával ajkikon. Megreszket a föld, a lóg. Bömbölnek az ágyuk, de létrákat támaszt a várfalnak a halált nem ismerő honvéd: Felfel a zászlóval! Puska ropog, kartács szórja öldöklő szilánkjait, megmordul az ágyú ércztorka és rést nyit a falakon. Halálhörgós mindenfelé, de bátran lép fel a bástya oromra a honvéd, győz a félisten s meglengeti a szél a magyar trikolort. „Ős Budavára a miénk!“ Tavasz volt akkor reges-régen! negyvennégy esztendeje már annak s vérrózsákat termett a sziklatömb, a porhanyos föld, a homok. A megdicsőültek kifrecscsent véréből kifakadt a szabadság fája. * * * Tavasz van most is. A felkelő nap arany kévéit megrezegteti ős Budavár falain. Most is csattog a madár, fürgén szalad a gyik a begyszakadékokban s a szorgalmas hangya család gyűjti a fészket a hangya bolyokon. Él és virágzik mindén. Az ágyn dörej messze elhangzott, a szuronyos puska nem csillan már fel öldökölni. A régi budai polgár felvezeti unokáját a várba, mutogat neki valamit a mit ő talán jobban ért mint a nagyapa. Ezért lett szabad hazában szabad polgár. Itt van a dicsőség a hallhatatlanság szobra, a halált megvető, a vitéz, a nagy honvédeké, a félisteneké, a névtelen hősöké, kiknek véréből kipattant az egyenlőség, testvériség és szabadság virága. Te ős Buda! századok viharjaival falaidon, te láttad bástyáidon a pogányt, láttad az ellenünk törő idegen hadakat; oh küld ki ormaidról a fehér galambot olajággal csőrében, a mely hirdesse Bécstől az Adriáig s onnan a messze felnyúló éjszaki sziklákig, hogy az a szobor, mely itt a várban hirdeti a honvédek dicsőségét, vitézségét és halhatatlanságát: útjelzője a magyarnak, mint kell élni és halni e vérrel szentelt földért: édes magyar hazánkért! A felkelő nap ráhinti sugarait a budai honvédek erczszobrára. Ezrek — és ezrek állják körül. Vének szemében égő tűz csillog, az ifjaknak idegei megremegnek. Meghaltak, elvérzettek, — értünk! Milyen fenséges tragédia! De béke van a hazán! Szótfoszlott a setétség, derengő fény mindenfelé. Király és nemzet kibékült. A szabadság fája terebélyes lett, virágzik s bőven termi gyümölcseit. A legalkotmányosabb király független parlamentjének élén őrködik e hazának alkotmánya felett. És fátyol borult a véres múltra és a kiengesztelődés és a béke angyala lebeg felette. Haladás mindenütt, minden nyomon. És midőn az ósdi budai polgár lenéz megifjodott testvérére, a balpartra, lelkének szárnyai messze csapkodnak át, könyeit letörli barázdás arczárói; mellette magyarul gagyog unokája és csak annyit tud, csak annyit akar kimondani: Tiétek a jövő! Legyetek nemcsak szellemben, de nyelvben is magyarok. Éljen a nemzet! éljen a koronás király!
