Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-14 / 19. szám
Budapest 1893. (4.) BUDA és VIDÉKÉ Május 14. denki szeretett volna egy-egy sültköz jutni, az emberek iitötték-verték egymást s darabokra tépték a közéjük dobott prédát. «Megnyitó lövészet» (a budapesti (Budán) polgári lövöldében 1893. Május 7-én.) A reggeli 8 órát 12 taraczk lövés jelzé a budapesti polgári lövöldében, a midőn ugyanis nagy érdeklődés mellett a mai megnyitó-disz- lövészet kezdetét vette. Havas Sándor főlövész mester beteg lévén, Freyberger Pál helyettes főlövészmester, Axaméthy Lajos, Déván Károly, Litschauer József lövészmesterek elfoglalták lő- állványaikat, mely jó példát nyomban követték a többi lövészek is. Kitűnő hangulat és lövészeti kedv mellett folyt a lövészet, melyet -— hogy az ismét szakadatlanul estig folytattassék — csak a lövész ebéd volt képes megszakítani. Ősi szokás szerint, nem múlhat el egy lövész ebéd semrra nélkül, hogy az egyesület főlövészmestere 0 felsége a király által ajándékozott borral telt arany serleget ne emelné a legelső magyar ember egészségére. Igv volt ez mindig, szegény Erczhegyi Ferencz tavaly ilyenkor tette ezt 23-adszor és legutoljára, de mindig nagy örömmel; egész átszellemülve folytatta ezt ma a mi jó Pali bácsink, kinek mint elől ülő tolövészmesternek jutott e szerencse; a társaság állva hal gáttá a talpra esett toasztot mialatt a kertben durrogtak nyakra-főre a taraczkok. SzabóirM, Ferencz egyesületi ellenőr József főberczeg 0 fenségére és családjára emelte poharát. Toasztiroztak még : Darányi Ignácz a II. kér. képviselője és egyesületi tag a lövész egyesület vezetőire, Reich Zoltán Darányi lg- náczra, ifj. Bún József lövészmester a „Buda és Vidéke“ hetilap jelenlevő szerkesztőjére: Erdélyi Gyulára, viszont Erdélyi Gyula az egyesület felvirágozására, Hampel Sándor Fryyber- ger Pálra, kinek leánykáját eljegyezte Dé.sán Gellért, Temesmegye volt főispánjának fia, Darányi Ignácz a minden jóban elöljáróra: Hampel Sándorra. Ebéd után a szorgalmas lövészek lő állványaikat foglalták el, folytatva alkonyatig a lövészetet. Számos idegen lövész is volt közöttük: Mesztrits Mátyás Gödöllőről, Konda Samu Nagyváradról, Sághy Gyula Pécsről, Tamási Lajos Győrből. Estig 6250 lövés tétetett, a midőn a lövések osztályoztatok és a dijak kiosztattak. Dijakat nyertek: 1. A hölgyek czéltábláján: Szilágyi Györgyéé, Jaritz Andrásné és Reich Zoltánná. 2. A verseny czéltáblán: Tamásy Lajos, Obervalder L :jos Jelenik Antal, Benkő Ferencz, Némav Antal, Welsch Emil Matheidesz Daniel, Konda Samu, Wolf György, Mesztrits Mátyás, Binder Pál, Oberwalder János, Déván Károly, Freyberger Pál. 3. A 1-50 meter távolságú rendes czéltáblán: Matheides Dániel, Arnold Robert, Freyberger Pál. Déván Károly, Benkő Ferencz, Welsch Emil, Wolf György, Nérnay Antal, Konda Samu Oberwalder János. 4. Ugyanezen czéltáblán k ü r d i j a- kat kaptak: Nérnay Antal, Jelenik Antal, Mesztrits Mátyás, Benkő Ferencz, Welsch Emil, Litschauer József, Arnold Róbert, Freyberger Pál, Konda Samu. Matheidesz Dániel. 5 A 300 méter távolságú mezei czéltáblán: Wolf György, Oberwalder János, Jelenik Antal, Konda Sámuel, Krauze Nándor, We seb Emil, Nérnay Antal, Benkő Ferencz, Harsányi István. 6. Ugyanezen czéltáblán k ö r- d i j a k a t ka p t a k : Jelenik Antal, Tv nda Samu, Radicbe Harry. Welsch Emil, Benkő Ferencz, Matheidesz Diniéi, Harsányi István, Wolf György. Rficli Zoltán, Nérnay Antal. 7. A pisztoly czéltáblán: Harsányi István, Axaméthy Lajos, Wolf György, Molnár Béla, Rose mi Károly, Tamásy Lajos, Jaritz Audráf. 8. Ugyanitt kördijakat kaptak: Axaméthy Lajos, Molnár Béla, Detsinyi Gusztáv. Jelenik Antal, Harsányi István, Tamásy Lajos, •) ritz András 9. A vadász czéltáblán: Reich Zoltán, Fodor József, Déván Károly, Lax Adolf, ifj. Bún József, Harsányi István. Ezek ünnepélyes kiosztása után Freyberger Pál az ezentúl minden vasárnap megtartandó diszlövészetre hívta fel a lövészek figyelmét, mire a szép és nagy társaság a főlövészmestert lelkesen éltetve a vacsorához ült, a hol késő estig vig pohárkoczczintásokkal fejezte be a szép lövészünnepélyt. Lakner János egyes, jegyző. Járható utat kérünk. A budaörsi-útról, a déli vaspálya üzletvezetősége félé vezet egy közlekedésre használt út, mely botrányosan rossz állapotban van. Száraz időben a sok göröngy, a minden lépten-nyomon felbukkanó mélyedések és lyukak között még csak elbukdácsol ember, gyerek, állat egyaránt, de mihelyt csak egv kis eső hull alá, teljesen járhatatlanná lesz. Nem az örökös panasz visz- ketege szólaltat meg bennünket olykor-olykor, hanem az a czél, hogy a nyilvánosság útjára tereljük jogos kívánalmainkat, követeléseinket, azon reményben, hogy majd csak egyszer meg- szivlelésre talál. A budaörsi-útón fekszik Novák Ignácz czémentmunka-vállalkozó több háza és ezeknek hátulsó részeiben, valamint a mellette lévő szomszédos házakban mintegy 70—80 tankötelés gyermek lakik. Szüleik iskolába küldik a gyermekeket, jó kedvvel neki is indulnak a kis csemeték, csak a tanító uraknak nincs hozzájuk szerencséjök, mert esős időben nem bírnak átgázolni a kátyún, agyagos sáron. — A tanítók, a tanfelügyelők, sőt az elöljáróság is szigorú lelkiismeretességgel megkövetelik, hogy a szülők iskolába küldjék gyermekeiket, de mi haszna! ha az. elmaradás igaz okát figyelembe nem veszi a fő- és székváros tanácsa, ha meg nem javíttatja, járhatóvá nem teszi az utat, a melyen járni ok kell. Adófizetők laknak a budaörsi-ütőn is; beszedik azt tőlök. akár csak a fényes palotákban lakóktól; jogos követelésüket tekintetbe kellene venni már csak a mindennél mélyebbre ható tanügy szempontjából is. Hiszen nem költséges utat óhajtanak, nem akarják megterhelni a főváros kasszáját túlságosan, mert mint értesülünk, Novák Ignácz űr e czélra a szükséges anyagot ingyen ajánlotta fel az elöljáróságnak. És még sem történt semmi! Felhívjuk ez igazán minősíthetetlen könv- nvelmüségre, hogy ne mondjuk botrányos tétlenségre, és semmivel nem törődésre az illetékes hatóság figyelmét. Birtokváltozások Búd «pest fő- és székváros Dunajobbpartján az utóbbi hét folyamán: 1. A budai 1600. számú tjkvben foglalt 2732. hrszárou igallan Észt-r Islvánnéról : Eszter Istvánra és Am-rmk Józsefnére öröklés jogezimén ; 2. a budai 1276. számú tjkvben foglalt 10605. hrszámu ingatlan Bleicher Józsefné és társairól : Bog'sieh Mihályné szül. Reder Rosinára osztály- egyesség alapján ; 3. a budai 1260. számú tjkvben foglalt 2164. hrszámu ingatlan Paulovics Zsófiáról: Dr. Bertényi Ivánra 29,0t0 írc vételárban; i. a budai 3549. sz. tjkvben foglalt (715c. 7157. 7157/a. 2.) (7 56. 7157. 7157/a. 3.) hrszámu ingatlanok Schumann Frigyesnéről: Tschögl Gusztávra és nejére Szontagli Bertára 6190 frt 50 kr. vételárban; 5. az óbudai 2879 számú tjkvben 'oglalt 4454. hrszámu ingatlan Schmidt Arnoldnéról : Zeller Magdolnára -10 frt vételárban ; 6. a budai 627. számú tjkvben fog’alt 1327. hrszámu ingatlan Schneider József és nejéről: Meixner Rezső és nejére szül. Drechtler Ltopoldinára 6000 frt vételárban ; 7. a budai 583. számú tjkvben foglalt 1265. hrszámu ingatlan M itusich Jánosról : Rehm Zsig- mondra 2300 frt vételárban ; 8. a budai 4872. számú tjkvben foglalt 10182. .-hrszámu ingatlan Theisz Jánosról: özv. Sixbhner Andrásné szül. Pelikán Emíliára 500 frt vételárban, árverésem vétel jogezimén ; 9. az óbudai 810. 656. és 210. számú tjkvekben foglalt 3023/a. 3574. és 3589/b. hrszámu ingatlanok Bachmann Imrénérő : kiskorú Szarüner Máriára, kiskorú Bachmann Katalinra, Rudolfra, Rózára és Terézre, öröklés íogczimén ; 10. a budai 3345. számú tjegyzökvben foglalt 6605. hrszámu ingatlan EsMerle Ferencz és : e érői : Herholt Adolfra 1200 frt vételár an ; 11. a budai 8069. számú tjkvben foglalt 5810/b. hrszámu ingatlan Killmayer István és nejéről: Brunner Alajosra, 1500 frt vételárban; 12. a budai 5958. számú tjkvben foglalt 4575. hrszámu ingatlan Bledi Adolf és Gallegó Edéről: Brunner Györgyre 200 frt vételárban; 13. az óbudai 3810. sz. tjkvben foglalt 2213/b. és 2214. hiszámu ingatlanok Ratzenbeck Antalról: Wiegmr Gusztávra és »Weisz Jakab és Mór< czégie 3000 frt vételárban : 14. a budai 9681. számú tjkvben foglalt (5098. 5 099/a.) hrszámu ingatlan Menner Pál és Károlyról Szemler Merné szül. Wichlein Rózára 6100 frt vétek árban ; 15. a budai 7541. számú tjkvben foglalt 524/a- hr számú ingatlan özv. Stöckl Irén és társairól. Demel Károlyra 7500 frt vételárban, árverésem véte: jogezimén ; 16. az óbudai 1456. sz. tjkvben foglalt foglalt 3859. hrszámu ingatlan Gallegó Edéről : Dr. Land, u Imréné szül. Juszt Karolinára 170 frt vételárban ; 17. az óbudai 175 számú tjkvben foglalt (1345. 1346.) hrszámu ingatlan ö.vegy Friedreich Lipót- néról : Friedreich Antal és neje szül. Rösner Juliannára 300 frt vételárban ; 18. az óbudai 2571. számú tjkvben fog’alt 3337/a. hrszámu ingatlan Weisz Mór és nejéről: Reichl Máriára 300U frt vételárban ; Különfélék. — Az I. kér. polgári kör folyó hó 27-én tartja é i közgyűlését. A kör élénk és szellemi eredményekben gazdag egyleti évéről szóló jelentést lapunk melléklet gyanánt hozza. A jelentésből a körnek gyarapodása és emelkedése tűnik ki, mit a kör tagjai és barátai s a nagy közönség, melynek érdekeit felkarolja mindenesetre örvendetes tudomásul vesz. — Meghívó. Az „I. kér. polg. kör“ 1893. évi május hó 27-én szombaton d. u. 6 órakor tartja saját helyiségében (I. kér. Alagut-u. 1. sz. I. em.) évi közgyűlését, melyre tisztelettel meg- hivni ezennel van szerencsénk. Tárgy: 1. Évi jelentés, a zárszámadás és a felmentvény feletti határozathozatal. 2. Az évi költségelőirányzat megállapitása. 3. A választmány által tett, vagy a tagok által a közgyűlést megelőzőleg legalább S nappal beadott netaláni indítványok tárgyalása s ezek felett határozathozatal 4. Az elnök. 15 választmányi tag s a szám- vizsgálók megválasztása. Budapesten 1893. évi május hó 11-én. Kasics Péter s. k., alelnök. Garay Antal s. k. m. titkár. — Becses figyelmébe ajánljuk „Buda és Vidéke“ a kör hivatalos közlönyének idecsatolt f. évi május 14-iki számát, melyben az évi jelentés, a számvizsgáló bizottság jelentése, az 3 892. évi zárszámadás és az 1893. évi költségelőirányzat és vagyonmérleg foglaltatnak. A közgyűlést társas vacsora követi. — Hivatalos értesítés. Az I. kér. polg. kör könyvtára kültagok számára is rendelkezésre áll d. u. W4—5 óra között. Biztosítéki dij 1 frt 5 kr. Tagdij havonta 35 kr. Az I. kér. polgári kör könyvtárnoka. — Kontra Kálmán a pilisi felső járás főszo’gabirája, mint örömmel értesülünk túl van a veszélyen. A kitűnő tisztviselő egészsége felépülésén bizonyára nemcsak járásában örülnek, de a megyében és a fővárosban is, bel számos barátja és tisztelője vau. — A Rózsahegyről. Panaszos levelet kaptunk, melyben többen panaszkodnak ar- ról, bogy a Rózsahegyre, mely a főváros közvetlen közelében van, alig fordít gondot a hatóság. Nincsenek utak, vízvezeték, e miatt az építkezés lehetetlen, a fák elpusztulnak. Sürgősen fölhívjuk a fő- és székváros tanácsának figyelmét e gyönyörű, de elhanyagolt vidék fel