Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-14 / 19. szám

Budapest, 1893.

II. évfolyam 19. sz.

Vasárnap, május 14.

TT

BUDA ES VIDÉKÉ

KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP

Az I. kerületi polgári kör

és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye.

KIÄüÖ-HIYÄTÄp, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek;

I. kér.. Krisztina-utcza 14. szám.

Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér.

I kér., Pálya-utcza 2. szám. 14. ajtó,

kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni

Buda-D ima-pest

Ország-világ tudja, hogy Budapest egy város, mi budapestiek is váltig igyekezünk magunkra erőszakolni, hogy nem Buda és Pest, hanem Budapest, de ennek daczára nap mint nap érezzük, hogy nem vagyunk egy, hogy a Duna a hatalmas folyó, a székes főváros egyik kiváló szépsége nem kapcsolja össze Budapestet, hanem külön választja Budát Pesttől.

Nagy mederben iudult meg a mozgalom nehány év előtt, hogy a Duna széles medre ne legyen akadály az ösz- szeolvadás útjában és hogy hidak alakjában hatalmas összekötő kapcsok létesit- tessenek a két városrész között, hogy a mozgalom nem volt egészen hiábavaló azt mindannyian örömmel tapasztaltuk a közelmúlt napokban, mert a dunai hidakról szóló törvényjavaslat közeli ki- látásoa helyezi a két legégetőbb szükséget képező hídnak felépíttetését.

Hogy a sárosfürdői hid a „Lágymányos“ fejlődését vonja maga után, az nem szenved kétséget, nekünk budaiaknak — a Gfellért-hegyi nyaralókat tekintve — sokkal több szolgálatot tesz itt a hid, mintha az a „Boráros-térről“ építtetett volna, mert a Boráros-térrel szemben a Lágymányos lakossága nagyon

A „BUDA és VIDÉKE“ TARCZAJL Buda asszony „arczgödröcskéje.“

Irta : Féry Narczisz.

Ki n'e látta volna még egy bájos leányka, egy igéző asszonyka üde arczán azon kis göd- röcskéket, melyek oly kellemességgel és oly bűverővel oda vonják az ábrándaiban nyilt szemmel álmodozó férfit, ki daczára annak, bogy a terep túlságosan is meg van világítva a szép asszonyka ragyogó villampillantásai, vagy a szende leány selymes szetnpillái alól kibukkanó azúrkék varázsfény által, mégis menthetetlenül belebotlik és odavész e látszólag oly parányi gödröcskékben, nem tudván kiszabadulni testének és lelkének minden erőfeszítésével és akaratával sem, a boldog mámor hullámaival szivén és fején átcsapó e feneketlen mélységből.

Hja, bár barátságosabbak ezen gödröcs- kék, mint a bengál tigrist fogó tőrök, mégis erősebbek és hathatósabbak, mert nemcsak tigrisek, mint amazokban, hanem a legvadabb íérfju is megszelídül bennük.

Hogy miért buszélek é n erről, kinek szeme már csak nagyitó üveggel ellátva indulhat gödröcskék feltalálására, és hogy miért itt, e helyen, hol csak budai és vidéki gödröcskékről van jogom szólani, azonnal meg fogják érteni, ha megmondom, hogy Buda asszonyról van szó, kinek szeretett arczát is ilyen gödröcske díszíti : a hogy én mondom, — csunyitja: a hogy mások mondják. Pedig egy megelégedettségben boldog

gyér, ennél a sáros-fürdő környéke sokkal népesebb. A mi az Esküfcér-Rndasfürdő- tér közti hidat illeti, ez hivatva van a Tabánt ismét azon helyre emelni, melyen az a régi hajóhíd idejében volt. hisszük hogy ott az élet ismét felpezsdül és ha nem is fogja a Vízivárostól — kereskedelem és ipar tekintetében — elvonni az elsőbbséget, bizonyára versenytársa lesz. bár tagadhatatlan, hogy a tabáni igényeset jobban kielégítette volna — az elejtett terv szerinti — azon híd. mely a kerepesi úttal egy vonalban, a régi városháza és belvárosi templom lebontásával terveztetett, mely hídról a törvényjavaslat is elismeri — a pesti oldalt tekintve — hogy szépészeti okokból elsőbbséget érdemel, mert a mi áll a pesti, ugyanaz áll a budai oldalra is. A törvényjavaslat szerint a híd neki megy a Gellérthegynek, mig az elejtett terv szerint a hid nyílása a budai oldalon is völgyre esett volna, a mi nem csak szebb, de a városrész fejlődése tekintetéből talán czélszerübb is volna, hanem hát három és fél millió korona — mert ennyi a külömbség a két terv költségei közt — sok pénz és olyan összeg a mi miatt egy kis szépségi hiánytól el is lehet tekinteni.

A törvényjavaslat nem áll meg az összekötő kapocs létesítésénél, hanem egy

kis csalétekkel is kedveskedik a IS láb magas ház építésére elegendő anyaggal rendelkező polgártársaknak — adván nekik adókedvezményt ha építenek. Helyes dolog az, ha egy o y nagyszerű építménynek, mint a milyennek az uj hidak ígérkeznek, környéké szépítéséről is gondoskodás történik, de a törvényjavaslatnak ez a része egy kissé hiányos, mert a hid környéke még nem lesz szép azáltal, ha ily uj és szép épületek csakis az ujonan létesítendő telkeken emeltetnek, e kedvezményt ki kellene terjeszteni azon telkekre is, melyek sem hozzáadással nem nagyobbodnak, sem kisebbé nem tétetnek, de a hídfőre néznek; a Margit híd budai feljárójának környéke tanúságot tehet arról, hogy a régi telkek minden adókedvezmény nélkül a régiek maradnak. A pesti oldalra nézve tartalmaz a törvényjavaslat ilyen telkek tekintetében is intézkedést, de a budai oldalon határozottan csak azon telkeken lehet adó kedvezmény mellett építeni, a melyek kisajátítandó telkekből vagy közterületből újonnan fognak alakíttatni, pedig hát a budai oldalon inkább helyén volna a kedvezmény és pedig nemcsak azért, mert a pesti oldalon minden kedvezmény nélkül is hamarabb vállalkozik a tőketulajdonos az építkezésre, hanem különösen azért is, mert ez a hid lesz

arcz mindig szép és friss, ha nem is fiatal, bájos mindig a gödröcskéje; csúnya s öreg az asszony csak akkor, ha közömbösség és elhanyagoltság a tápláléka és piperéje és az arcz- gödröcskéből ráncz válik.

Talán kitalálták már, esetleges olvasóim, hogy arról a katlanszerül földmélyedésről beszélek, mely a János-kórház és a városmajor között fekszik és melyet egyesek betemetendő csúnya gödörnek neveznek, én pedig és velem száz és száz vidám fiatal és fiatalságát megőrzött élte- sebb szív is „Buda asszony gödröcskéjének“ nézünk. Nem árt az senkinek, sem a közlekedésnek, sem a kereskedelemnek, talán csak titkos speculátiónak; — nem csúnya, mert bekerített, pázsitos, kellemes hely, egy oázis a körülötte röpködő portengerben, és mégis találkoznak periodicus epe-eruptiók, szebbnek tartván a városmajor szemétlerakó helyét é3 a vidéket rontó, utczaport gyártó kolóniát a kis- Svábhegyen.

Emlékezzünk csak vissza, hogy nézett ki ezen hely, mikor még kóczos, kenderhajú Máriáukák a vályog bizonyos mennyiségének elkészítése után, kaczér mosolylyal a duzzadt ajkakról odasóhajtott: „No Janó!“ hívással eltűntek a tövis, ördögczérna s áttörhetlennek látszó gazzal ellepett iszonyú bűzü téglagyártelep lejtőin, mig lent a feketés zöld vizet takaró stagnationalis productumokon úszkálni igyekezett egy kurutyoló béka-sereg, imitt- amott felriasztván egy világfájdalomból ide eltévedt szárcsa által; a holdnak e kép nem tetszett, görbe szájjal félrehúzódott, de a mellette kocsikázó népből . . . dogítókuak tetszett a

í piszok, a szeny, a bűz, a gödör, mert volt j részvény, volt „dividenda, tantieme és presenz- { márka“ . . . Most mindent nivellálni, sima lapályra szabályozni akarnak, csak a saját szeretett énjük emelkedhessek föl akár kis ragyogó csecsebecsék és méltóságok, akár háromemeletes házak alakjában, és hogy ezt elérjék, még a hegyen fölfelé folyást is rátukmálják a szegény vízre s a mi kedves gödrünk téli fagyott vizét azzal rágalmazzák, hogy az úttöltés által elkülönített magasabban fekvő pinczékbe hatol; — boldog borgyártók, ha igaz volna !

De hogy megváltozott e kép! Áldozat, készség, belátás és jó akarat teremtett Budának egy helyet, hol most már télen-nyáron alkalom nyujtatik olyan szórakozásnak, testi üdülésnek és hasznos gyakorlatnak, melyek egy főváros lakosságának éppen úgy nélkülözhetetlenek, mint a mindennapi kenyér. — Szegények vagyunk, szerények is legnagyobb részt; a mit nekünk nyújtanak, hálás szívvel veszszük, élvezzük és nem kritizáljuk és azért talán magasabbra törő lényeket a mi megelégedett, philosophicus egységünkből, testünkből kilő velünk — Pestre, irigység nélkül maradván állítólag kisebb, de mindenesetre boldogabb budaiak.

Keletkezett a jégpálya, keletkezett egy házikó. Kint örülnek a sima jégnek még fiatalok és már megint fiatalok is, a „szép“ és a „nem szép“ nemből tarka vegyülékben mesterek és tanulók, repülő tündérek és csúszkáló bácsik, de valamennyi vidám, egészséges, jókedvű s elégedett. Furcsa az a jég mindenesetre, a hogy azt a jégpálya érdemdús igazgatója sajátkeziileg és sajáteszüleg csinálja egy katonazene segítse-