Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-30 / 17. szám
\ Budapest 1893. t3.f BUDA és VIDÉKÉ Április 30. A nemzeti színház központi fekvésénél fogva három városrésznek: a Bel-, József- és Erzsébetvárosnak szól. Utóbbi kettő külső részei számára Népszínházzal és bőven segélyezett nyári színkörrel van ellátva. A Teréz- és Lipótvárosnak van operája, emennek a Belvárossal együtt hung verseny es Vigadója. A budai oldalnak van nyári szinköre és Várszínháza. De hiszen e kerületek Budával együtt oly kikeri- tett egységet képeznek, hogy a felsorolt kultur- intézetek valamennyi számára többé-kevésbé könnyen hozzáférhetők. Azonfelül állandó és időszaki kiállítások, képtárak, múzeumok, nyilvános könyvtárak stbiek hirdetik Budapest kulturvárosi mivoltát. Egyedül a III. kerületnek nincs semmije, még csak hangversenyterme sem; s mivel földrajzilag egészen külön fekszik, a közlekedés nehézkes és szegény emberekre nézve megkétszerezi a színház árát, — lakossága egészében véve ama nemesítő, képző és műveltséget terjesztő élvezetek igénybe vételétől ki van zárva. S ha mindazáltal egyelőre csak színházat kérünk, ezt azért teszszük. mivel ez véleményünk szerint jelenleg, a város tulajdonát képező Korona-vendéglő átalakítása alkalmából könnyen megvalósítható. Ha ama igények jogosultságát el akarjuk bírálni, melyeket a III. kér. a művelődési intézeteket illetőleg támaszthat, e kerület teljesen elkülönített társadalmi életével véleményünk szerint ugyanoly szempont alá esik, mint bármely 29 ezer lakossal biró vidéki város. Hazánkban összesen 30 vidéki város bir állandó színházzal, Ezek közül 19-nek kevesebb a lakója, mint a III. kerületnek, 9-nek fél-annyi sincs (Beszterczebánya, Deés, Eperjes, Lúgos, Nagy- Szombat, Nyitra, Pápa, Sátoralja-Ujhely és Lőcse; utóbbinak 0318 lakója van.) S hogy e tekintetben mégis hátrább vagyunk a felsorolt vidéki városoknál, ezt ama körülménynek kell betudnunk, a mely különben kellene, hogy előnyünkre szolgáljon, hogy t. i. a műintézetekkel ellátott gazdag fővároshoz tartozunk. Még csak azt a esetleges ellenvetés sem állja helyét, hogy hiszen a felsorolt vidéki városok egy-egy környezetnek kulturális centrumai lévén, a bennök rejlő értelmiség igényelheti a színházat. Mert hisz kinek van kul túr terjesztési szempontból nagyobb szüksége a ssinházra: az intelligencziának avagy a népnek. Erős meggyőződésünk, hogy a művelt közönségre nézve lehet nemes szórakoztató, de tulajdonképeni hivatással csak a népre nézve bir. Beérhetnénk a kérelem jogosságának sikert Ígérő demonstrálásával, ha egy sokkal hatalmasabb érv nem tenné a magyar fővárosra nézve egyenesen kötelezővé egy a népnek szánt színház felállítását a III. kerületben. Ez érv a kerület lakosságának nyelvarányban rejlik. 12,156 magyar ajkú lakóval szemben van 16,698 idegen ajkú, tehát az összeség 55,57°/0-je. A főv. statisztikai hivatal XXIII. jalentése szerint: „A németség legerősebbnek mutatkozik a III. kerületben, hol a lakosság felénél is több, míg a Belvárosban 13°/0-ot tesz, a többi pesti kerületben pedig 18 és 20% között ingadozik.“ Ugyan-e jelentés más helyen mondja: „A 10 közigazgatási kerület közt jelenleg már csak egy van olyan, melyben a magyarság abszolút többségben nem volna, t. i. Ó-Buda.“ — Ez világosan beszél és világosan kijelöli a teendőt, ha egy minden izében magyar fővárost akarunk teremteni. Ha az állam érdeke, hogy a magyar nyelv hazánk minden részében hódításokat tegyen, az állameszme szempontjából mennyivel fontosabb, hogy a főváros, az ország politikai súlypontja, egységes magyarságával imponáljon úgy kifelé mint befelé a nemzetiségek. Ha a most említettek általános érdeküek, úgy a következő szempont helyi érdeküségénél fogva érdemel megfigyelést. A ki a kerület viszonyainak alapos ismerője, megfigyelhette, hogy a vagyonosabb osztály innen lassan-lassan elköltözik; kivándorolunk mint Felső-Magyarországi polgártársaink nem az anyagi, hanem a szellemi táp hiányában. A ki csak teheti s nincs lekötve, elhagyja e kerületet, a hol a munka után nincs üdülés, a hol a társadalmi élet igényei nem találnak kielégítést, a hol a szellemi életnek nincs semmi lendülete. így áll szoros összefüggésben a társadalmi élet pangásával a kerület folytonos elszegényedése. A vagyonosabb, a jobb módban levő elemek eme kivándorlását meg akarjuk akadályozni, oda akarunk hatni, hogy az a kevés kereseti fölösleg, melyet szórakozásra, mulatásra, szánhatuuk, ne vándoroljon Pestre, ne vonassák el a kerületből, mert irtózunk attól, hogy e kerület egy rideg munkás- negyed szomorú sorsára jusson. Igaz, pezsgő társadalmi élet megteremtéséhez nem elég a színház, de igaz az is, hogy első rendű faktor, mely esetleg képes a kiilvagyon némi fluktu- atióját a kerületbe előidézni. Még ez év őszén fog a régi Korona- vendéglőbe ideiglenesen áthelyezett iskola saját épületébe bevonulni, amaz pedig a Tekintetes fő- és székvárosi Tanács intencziójához képest restaurálva eredeti rendeltetésének vissza adatni. Ez épületre vonatkozólag minden a kerületben számot tevő tényező óhaja az, hogy avatassék fel a kerület társadalmi életének központjává. Legyenek benne kávéház és vendéglő, továbbá hangversenyek, felolvasások, gyűlések és táncz- mulatságok rendezésére alkalmas termek. E köz óhaj keretébe illesztjük a magunkét. A fő- és székváros Tekintetes Tanácsa méltóztassék elhatározni, hogy a Korona vendéglő az általános restaurálásnál bővítessék ki állandó színi előadásokra alkalmas helyiségekkel. A főváros a nemzet fennállása 1000 évének ünnepléséből bizonyosan kiveszi a maga részét. E részben nem méltatlan mozzanat lesz arra utalni, hogy három eredetileg német városból mikép lett a magyar faj amalgamáló képessége folytán egységes, magyar főváros. De ez eredményhez hiányzik még a befejező munka : a III. kerület magyarrá tétele. E befejező munka egyik lényeges eszköze pedig a III. kerületi állandó színház. Köztereink. A világ valamennyi nagyobb városában arra törekesznek, hogy a város kebelében minél több szabad hely, minél több tér legyen. Ha a város szépítése és a közegészség megkívánja, nem riadnak vissza semmi költségtől és fáradságtól; házakat sajátítanak ki és rombolnak le, hogy terekett nyerjenek. Nézzük csak meg a külföld városait, mindenhol nagy, árnyas és díszes sétatereket találunk. Budapest fő- és székváros tanácsa nem akarja a külföld üdvös példáját követni, hogy tereket létesítsen, hanem még a meglevőket is beépítteti. Azt tartja ugyanis a nevezett tanács ho'ry minek nekünk tér? Ha valaki sétálni vagy friss levegőt akar szívni, elég nagy a Városliget vagy Budán a városmajor. A pestieknek még csak kijut a jóból, mert ott vannak az Erzsébet, József és Széchenyi-terek, a Muzeum, Orczy-kertek stb., melyek szépségükkel igazán díszére válnak a fővárosnak. Mig Buda — a főváros eme mostoha gyermeke — a császár- és Lukács-fürdőket nem számítva, csakis egy séta térrel dicsekedhetik — a krisztinavárosi Horváth-kerttel. Van ugyan egy pár tere még Budának, igy a Corvin-, Bomba- és Fazekas-terek, de ezek oly puszták és kietlenek, hogy szót sem érdemelhetnek. Az igaz, hogy a múlt években a tanács elhatározta, hogy a Corvin-teret parkírozni fogja. üíS mi volt ez a parkírozás ? nem egyéb, mint hogy egy pár méter sodronyhálót húztak kerítésnek. Vagyis: „Nesze semmi fogd meg jól.“ A boldogult Milacher szikviz-gváros 20000 frtot hagyományozott, egy a Bomba-téren építendő szökőkutra. A pénz megvan, de szökőkút nincs. Hátra van még a Fazekas-tér. A közel jövőben felépítendő „Budai Vigadó“ homlokzatával a fazekas-térre fog nézni. Ha már most a Fazekas-teret szépen parkíroznák és beültetnék, ez kétségkívül Buda egyik legszebb pontja és nevezetessége lenne. De mit csinál a tanács ? A tanács neki áll, oda ad a Fazekas-térből egy nagy darabot a református templomra, vagyis beépítteti. Az építkezés első munkálataihoz már hozzá is fogtak. Ez ellen már tenni nem lehet semmit sem, de azt megkívánhatjuk és meg is követeljük, hogy ha a templom felépült, a körülötte elterülő térséget pusztán ne hagyják, hanem — a mi a templomnak is díszére válna — beültessék és parkírozzák. Ez a kívánság úgy hiszszük nem csak méltányos, hanem jogos is. J. Ii. Krecsányi itthon. Hát mi szegény budaiak, mint mindennel, a színházzal is nagyon mostohán vagyunk, mos- tohábbul, mint az ország bármely nagyobb vidéki városa. Nem régiben merült csak fel az állandó budai színház kérdése, megpendítve épen e lap hasábjain ; történt is e tekintetben még akkor valami, mikor az általános mozgalom megindult a budai részek rendezése és fellendítése érdekében, el lett ugyanis ismerve, hogy e nagyfontosságu kérdés jogosult, megoldása szükséges, — egyelőre azonban hadd érjeu meg a kérdés egész teljességében. Van téli és nyári színházunk most is; előadásra kerülnek bennök a színművészet valamennyi fajai a tragédiától a bohózatig nagy változatosságban. Ott a várszínház, itt a színkör, kitűnő erőkkel van szervezve mindkettő az igaz, de hát ez nem minden! Fejtegethetnénk ugyan e helyen most a vái-szinliáz kérdését is bővebben, de — azt hiszem — ezúttal elég lesz csak annyit megjegyezni róla, hogy — daczára a nemzeti színház védnökségének —■ csekélységénél, izolált fekvésénél s az előadások beosztásánál fogva közelről sem felelhet meg akár hivatásának, avagy a budai résznek e téren felmerült jogos követelményeinek. Azon pedig talán egészen fölösleges vitatkoznunk, hogy a pesti rész színházai távolról sem szolgálhatnak budai érdekeket. Itt van hát a mi nyári színkörünk s minthogy jóformán egyedül erre vagyunk utalva egészen, mondhatjuk egyszersmind Buda egyetlen színháza, eltekintve az állandó, várbeli fiókintézettől. De hát azért provincziális jellegű bizony nagyon, éppenséggel nem egy fővároshoz, egy királyi székhelyhez illő és épenséggel nem megfelelő egy 90—100 ezer lakossal biró különálló főváros-résznek. Másrészről meg be kell ismernünk, hogy évek sora óta teljes erejéből, dicséretes munkával igyekszik az itt működő társulat pótolni, kevésbé érezhetővé tenni mindazokat a hiányokat, melyeket a színház- kérdés részéről méltán felhozhatunk. Krecsányi színigazgató társulata a vidéki színészet között minden kétséget kizárólag legelső helyen áll, szaporodva, erősbödve minden évben, kitűnő, ismert tagokkal, színre hoz minden éven több-kevesebb sikerült, érdekes újdonságot; siet megszerezni s előadni a nemzeti és népszínház sikert aratott premier-darabjait, szóval minden tekintetben iparkodik megfelelni minden szezonban a várakozásoknak, — feladatának. Ismeri őt már régtől a budai nép, ismeri ő is közönségét s talál is mindig utat- módot, hogy Ízlését állandóan kielégítse. Mikor kivirul a nagy természet a kikelet enyhe fnvalmára, megayilnak a horvátkerti színkör kapui is és eleven élet költözik a krisztinavárosi „Thália berkei“-be. S csakugyan oly várva-várt is ez az idő, mint majdnem maga a természet tavasza. A budai lakosságnak az a középosztálya, mely készséggel hódolna különben a szellemi kiművelés és szórakozás e nemének, nélkülözve azt a hosszú téli szezon idején, ilyenkor örömmel üdvözli hát Krecsányi jöttét és szinköre megnyitását. Az idén ismét több kitűnő uj taggal szaporodott a társulat, ismét több újdonsággal fog kedveskedni közönségének. Első bemutató előadását e hó 30-án tartja a „Madarász “-szál, melynek előadásával úgy Pozsonyban, mint Temesvárott is sok sikert aratott. Egyszersmind mi is állandó rovatot fogunk ezután nyitni a budai színészetnek, hogy éber figyelemmel kisérhessük a társulat működését s elmondjuk fölötte jó vagy rosszaló véleményünket, tudva azt, hogy nemcsak szellemi szórakozást, hanem egyúttal nagy és kényes nemzeti missziót is van a budai színészet hivatva betölteni. gh. Gyula.
