Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-02 / 13. szám

Budapest 1803. (10.) RÚD A és VIDÉKE. Április 2. HSá Budapest, II. k. fő-utcza 1. sz. a. élő v i rá üli ereskedése elvállal bárminemű üdevirágokból készíthető czikkekre megrendelése­ket, úgymint: koszorúkat, csokrokat, virágvánkosokat stb. stb. és egyúttal pontos kiszolgálat mellett jutányos árakat is biztosit. I W? A.?AAAÁAAA AA& . :■ :.V.^ j_M UAÍM4MW4' Kávéházi-megnyitás. Van szerencsém a nagyérdemű közönség­nek tudtára adni, hogy Budán, II. kér., Fő-utcza 89. sz. alatt levő Pálffy-kávéházat átvettem és azt a mai kor igényeinek megfele- lőleg berendeztem és azt saját vezetésem alatt vezetem. Mindennemű hideg ételek és saját termésű boraim, továbbá szeszes italok, jóízű kőbáuyai- és korona-sörök a legpontosabb kiszolgáltatás mellett jutányos árak mellett fognak b. vendé­geimnek kiszolgáltatni és iparkodni fogok b. pártfogóimnak a bennem helyezett bizalmat, a melylyel eddig is megtiszteltek — a miért kö­szönetét is mondok — továbbra is megtartani és esedezem további pártfogásukért és kérem becses látogatásukkal minél gyakrabban meg­szerencséltetni. Helyiségemben Zsiga Ferkó zenekara ál­landóan fog működni. Kiváló tisztelettel Anda György, kávés. Pannónia szálloda Kerepesi-ut, a nemzeti színház mellett. 130 szoba és terem. Nagy étkező termek. Kávéház. Olvasó és társalgó terem. Elektri- kus felhúzó. Villamos világítás. Központi fűtés. Fürdők. Telephon. A legnagyobb kényelemmel berende­zett, olcsó szálló. Az idegenek talál­kozási helye. A ftő. papság kedvelt szállodája. Kiváló tisztelettel GLÜCK FRIGYES, szállodatulajdonos. vm Ludwig Károly FŰSZER-, CSEMEGE- és BORÜZLETE az igaz »mérleghez« Budapest, I., Krisztina-utcza 6. sz. H U S V É T I I prágai és erdélyi sonkák f olcsó áron kaphatók. 1 liter jó siller bor ........................28 kr. 1 » fehér asztali bor.... 44 » Dréher-féle ászok, dupla-márcziusi és korona palaczksör minden nap friss és bérmentve házhoz küldve. Franczla és magyar cognac ; likőrök és pezsgők. Minden nap friss felvágott. m | Ferdinand testvérek | ^ Bulapíist. Ferencz József-tér ’5. szám. Sfí Telefon-összeköttetés 805. iSí $ m * m Saját termésű szegszárdi veres és fehér ó-borok. Czukor, kávé, rizs, gyertya, tea, rum, cognac, stb. Gyarmatáruk raktára. Petróleumot, illó-olajokat és savakat, továbbá festanyagokat — általában oly csikkeket, melyek az élelmezési árukra károsan hatnak, nem tartunk. Nagyobb megrendelések a főváros terü­letén díjmentesen a házhoz szállíttatnak. m Bodrogi Lajos ELSŐ BUDAI ZONA BAZARA Láiiczhid-utcza 4. sz. (Báró Iyiptbay-féle palota.) I ZIMMERMANN FÜLÖP | 1 vendéglője a „zöld kerítéshez“ Ó „ Buda, I kér. Alagut-utcza 2. szám. Vasárnap: Kedélyes estély. I j Szerdán: Gulyás estély. í Pénteken: Szegedi halászlé. Természetes tolnavidéki borok és Dréher- ' i féle sör. (Koronasör á la Piheni palacz- ;, (í kokban.) x] 3 Mindennap zeneestély. üzlet-megnyitás. Van szerencsém a t. ez. közönség­gel tudatni, hogy a Krisztina-utczában fennállott Záborszky testvérek-féle üzlet­ből kiléptem és I. Krisztina-tér 3. sz. a. (szemben a templommal) lij mészárszéket és hentes-üzletet nyitottam. Midőn a t. ez. közönség eddig ta­pasztalt szives támogatását továbbra is kérném, egyúttal tudatom, hogy a meg­rendelt árukat kívánatra házhoz szál­Ajánlja dúsan felszerelt raktárát norinbergi, díszmü- és játék­árukban, úgymint: sétabotok, gyermek- kocsi, kőópítő szekrények, üveg-áruk, hintalovak stb. stb. Némethi Mátyás Yendégló's az »Ärany szarvashoz« Buda, I Attila-utcza 61. Ajánlja újon átalakított helyiségeit, szobák, kocsiszín, istállók stb. Szobák 60 krtlól feljebb. *s­lítom. Záborszky János, mészáros és hentes. The Mutual a világ legnagyobb és leggazdagabb biztositó társasága Biztosítéki alap: 8267a millió frank. Magyarországi vezérigazgatóság; Budapest, bécsi - utcza 5. szám. 30 758. sz. kötvény (nem tontina). Biztosított összeg....................................5-000. dollár Felhalmozott nyeremények . . ■ ■ 3.343. > Kifizettetett ............................... 8._ > Be fizetett dijak.......................................... y,q U * Nyere mények . .................................... 3.8í3. >_ Es zerint marad.................................... 860.80 » ^ mint tiszta költség az 5000 dollárnyi biztosítás után 28 éven át. Danneberg Miksa Budapest, 1L, fő-utcza 31. A vörös rákhoz czimzett házban. Tudatja az igen tisztelt közönséggel, hogy az evek óta fennálló és jó hírnévnek örvendő férfi- és női divatáru-üzletét f. évi márczius hó l-jétől férfi-szabászattal kibővítette és hogy úgy mindennemű kész férfi-, női- és gyermek-ruhákat, mint mindennemű divatoz ikkeket csekély havi részletfizetésekre is kiszolgáltat. Mérték szerint pontosan és gyorsan.

Next

/
Thumbnails
Contents