Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-02 / 13. szám
BUDA és VIDÉK E Április 2. Budapest 1893. (6.) majdnem ieljes számban megjelentek. Tárgya: az ó-budai bid ügyén kívül a budai kongresz- szus végrehajtó bizottságába öt t;ig kiküldése volt. Elnök: Gyulányi Adolf megnyitván az ülést, alapos és érdekes referádábán ismertette az ó-budai bid ügyét fejlődése első stádiumától egész mostani kifejléséig. Felemlítette a történeti rész után azon fontos indokokat, melyek egy bid létesítését a III. kerületre nézve életkérdéssé teszik. Végül indítványozta, hogy mondja ki az értekezlet egy gyalog- és kocsiközlekedésre szolgáló bid építésének rendkívüli szükségességét és ez értelemben intézzen a kör kérvényt a miniszterelnök, illetve pénzügyminiszterhez, melyet egy nagyobb küldöttség lesz átadandó. Az értekezlet ez indítványt minden hozzászólás nélkül egyhangúlag elfogadta; egyszersmind felkérte Tatay Adolf drt a küldöttség vezetésére, melynek tagjaiul aláírás utján 18 tag jelentkezett. Elnök ezután fel is olvasta a kérvény szövegét, melyet némi módosítással szintén elfogadtak. Az értekezlet nevében Tatay Adolf dr. köszönetét mondott az elnöknek buzgó fáradozásáért. A hid ügye ezzel letárgyaltatott. Következett a budai k. végrehajtó bizottságába öt tag választása Elnök indítványára az értekezlet e czélból egy négytagú kandidáló bizottságot küldött ki, melynek ajánlatát egyhangúlag el is fogadták. A megválasztott öt tag: Kámeter Antal, Löwy Náthán, Unterberg Adolf dr., Varga Ignácz és Wieser Ferencz. A tárgysorozat pontjainak kimerítésével az elnök felhozta, hogy a kör választmánya jelenleg több közérdekű ügygyei is foglalkozik, melyek azonban már könnyebben kivihetők, de szintén igen fontosak. Kéri az értekezletet, miszerint ezek szorgalmazását bízza teljesen a válásztmányra, mely azután kötelességének tartja azok mielőbbi keresztülvitelét. Az említett közérdekű ügyek: az ó-budai felső hajógyári szigetnek iidülőhelylyé leendő átalakítása, egy állandó színház építése és egy szövetkezet alakítása, mely az itteni gazdákon volna hivatva segíteni. Az értekezlet kész örömmel adta beleegyezését ehez, mely után egyébb tárgy hiányában az értekezlet az elnök éltetésével 5 órakor véget ért. — Labdajáték. A magyar athletikai klub körében felmerült' az az eszme, hogy a tavaszsza! a vérmezőn labda játékot fognak rendezni. A testedző és érdekes sportnak jó tere lesz a vérmező. — A budai irók, művészek, szerkesztők, lapok, szaklapok munkatársai első összejövetel őket f. évi április hó 8-án tartják délután 6 órakor Buzik András Karácsony-utczai vendéglőjében, a mire ezúttal figyelmeztetjük az érdeklődőket. — Jótékony ez élű előadás. Az I. kerületi polgári kör helyiségeiben április 9-én Bogisich Mihály prépost a régi magyar zenéből fog Chiszér Irén urhölgy közreműködése mellett remek darabokat bemutatni. A meghívók a napokban lesznek szétküldve. Belépti dij nem lesz, de tekintve a jótékony czélt önkéntes adományok a pénztárnál vagy előre köszönettel fogadtatnak^ — Összejövetel. Az I.—III. kerületi vendéglősök, bor- és sör mérők társulata április hó 5-én Nősek Ignácz vendéglőjében (Attila- utcza 19.) jönnek össze. — A II. kerületi Polgári Kör f. évi márczius 25-én Del-Medico Ágoston körelnök vezetése alatt rendes közgyűlését tartotta meg, melyen a körtagok nagy számban, közöttük kerületünk előkelőségei is megjelentek. A közgyűlést elnök meleg szavakkal üdvözölvén, felkérte Herman Gyula jegyzőt, hogy az évi jelentést, — mely lapunk múlt heti számában egész terjedelmében megjelent — olvassa fel. A közgyűlés a felolvasott évi jelentést, zárszámadást, költségelőirányzatot és vagyonmérleget tudomásul vette és a kör pénztárosának, ellenőrének és gazdájának a felmentvényt meg-.' adta. Erre a közgyűlés napirendjének utolsó pontja, a tisztikar, választmány és számvizsgáló bizottság újraválasztása került tárgyalás alá, mely alkalomra elnök a közgyűlés egyidejű felfüggesztése mellett szavazatszedő bizottságot küld ki, ennek elnökéül Duma György, tagjaiul Schüffer Antal és Dr. Csorba Ferencz körtagokat jelölvén ki. A szavazás raegejtése után Duma György szavazószedő bizottsági elnök kihirdette a szavazás eredményét, mely szerint megválasztattak elnökké; Del-Medico Ágoston, alelnökké: Bauer József, jegyzővé: Herman Gyula, másodjegyzőkké : Jakab Béla és Tunigold Lajos pénztárossá: Oesterreicher Tivadar, ellenőrré: Lechner Imre, gazdává: Jakab László, jogtanácsossá: Dr. Németh Imre; ezen kívül 40 választmányi tagot és 5 számvizsgálót választottak. A szavazás eredményének kihirdetése után az uj tisztviselők helyeiket elfoglalván, elnök úgy a maga, mint megválasztott tiszttársai nevében köszönetét mond, egyúttal hosz- szabb beszédben kifejti azon irányelveket, melyeket a választmány a jövőben is követni fog. E szerint, mint eddig, úgy ezután is a demokratikus alapon tervezett társas élet fejlesztése, a közügyek megbeszélése, a társas vacsorák, nyilvános felolvasások, hölgyestélyek, kedélyes esték, tánczvigalmak és műkedvelői előadások rendezése lesz a czél, melyet elérni törekedünk, elérni akarván ez által azt is, hogy a kör iránti érdeklődést a nagy közönségben is felköltsük, illetve ébren tartsuk. Az elnök élénk figyelemmel hallgatott és több helyen lelkes éljenzéssel és helyesléssel kisért záróbeszéde után a közgyűlés véget ért. Még megemlítjük, hogy a közgyűlést társas vacsora követte, melyen az újonnan megválasztott tisztikaron és választmányon kívül számos körtag is megjelent és számos felköszöntő mellett a nagyszámú társaság a késő éjjeli órákig együtt maradt. — A II. kér. Polgári Kör számvizsgáló-bizottsága szerdán, folyó hó 29-én este 6 órakor ülést tartott, mely alkalommal a rendes negyedévi pénztárvizsgálaton kívül a pénztárt a volt pénztáros és ellenőr az újonnan megválasztott tisztviselőknek adta át. — A II. kér. Polgári Kör választmánya f. évi márczius hó 20-án tartott rendkívüli ülésében a Terézvárosi Polgári Körnek egy az Andrássy-uton létesítendő villamos vasút és az ezzel kapcsolatos budai társaskocsi közlekedés érdekében meginditandő mozgalom csatlakozására felhivó átiratát tárgyalta és rövid vita után túlnyomó szótöbbséggel elhatározta, hogy a mozgalomhoz, melynek sikeres működésében és elérendő eredményében a II. kerület érdekeit és óhajait is kielégítve látja, csatlakozik ; egyúttal a kiküldendő értekezletre képviselőiül egy, Bock János, Hofhauser Elek és Kokos Lajos körtagokból álló hármas bizottságot választott meg és erről a megkereső testvéregyesületet átiratilag értesítette is. — Sok dekrétum. A tisztviselők fizetésének szabályozása folytán nagyon sok tisztviselő kap uj dekrétumot. A közlekedési miniszter egymaga 35,OOU dekrétumot fog aláírni, mi nagyon sok időt vesz igénybe. — Mi lesz a czitadellából ? A napokban szóba került az egy társaságban, hogy mi legyen a czitadellából ? A jelenvoltak — közöttük több befolyásos egyén — azt tartották legjobbnak, ha a szabaságharcz ereklye -múzeumot ide helyeznék el a katonaság kiköltözése után. Mint értesülünk e terv létesítésére tekintélyes mozgalom indult. — Hirdetmény. A budapest-budaeörsi társaskocsi részvénytársaságnak 1893. évi márczius hó 9-én tartott közgyűlésében a részvény- társaságnak feloszlása lett elhatározva és a felszámolásnak keresztülvitelére az igazgatóság lett megbízva. Ezen felosztási határozat folytán az 1875. évi XXXVII. t. ez. 202. §-a alapján felhivatnak a társasági hitelezők, hogy követeléseiket ezen hirdetménynek harmadszori közzétételétől számított 6 hónap alatt a külömbeni jogkövetkezmények mellett érvényesítsék. Budapest, 1893. évi márczius hó 9-én. A budapest- budaeörsi társaskocsi részvénytársaság felszámolás alatt. — Adókivető bizottság. Pestmegye alispánja az, 1883. évi XLIV. t. ez. 19. §a értelmében az adókivető bizottságba a törvényben meghatározott napidij mellett 1893—95. évre Budára kiküldötte Zermann József budafoki, Szabadházy József budakeszi bizottsági tagokat rendes tagnak, Poholszky József budafoki, Madarász Béla tiuynyei bizottsági tagokat póttagnak. Budapestre pedig a bányaadó bizottságba Loosz Károly Nagy-Kovácsiról, Schwarzer Sebő Csobánkáról rendes, Feleky Miklós és Szalay Pál póttagoknak. — Fölolvasas. Érdekes és tanulságos fölolvíisást tartottak f. hó 19-én és 26-án all. kér. Polgári Körben Duma György és dr. Németh Imre körtagok. Előbbi Pettenhofer tanár nyomán ,.A levegő, mint testünk 1 eh ütője“ czim alatt gyakorlati példákkal illusztrálva, élvezetes modorban magyarázta, mint szabályozza testünk hőfokát. A máfik föl- olvasó I. Mátyás királyról (az igazságos) olvasott íöl, kinek származására, életére vonatkozó s fenkölt gondolkodását jellemző, számos ügyesen csoportosított adattal mindvégig lekötötte a hallgatóság figyelmét. Mindkét fölolvasót a közönség élénken megtapsolta. — Tűzoltó-egylet Budaörsön. A budaörsi tűzoltó-egyletről Írják lapunknak, hogy az 1889-ben alakult, melynek 30 alapító és 71 évdijas pártoló és 91 működő tagja van. Csu- lics János főparancsnok buzgólkodása folytán egy bált tartottak, mely 86 frtot jövedelmezett. A tüzoltószerek jó állapotban vannak. A múlt évben egyszer volt tűz, mit a derék tűzoltók azonnal elfojtottak. — A nemzeti asztaltársaság folyó hó 28-án Barabas József jóhirü vendéglőjében tartott népes összejövetelt, melyen sok lelkes felköszöntőt mondottak. Legközelebbi összejövetel Diwald vendéglőjében lesz. — A m. kir. belügyminiszter f. évi márczius 5-én kelt 18391—YI/11. számú rendeletével Hidassy Józsefnek az I. kerület, fehérvári-ut 12. sz házban lévő, a Szent- Gellérthez czimzett gyógyszertár személyes üzleti jogát, az 1876. évi X1Y. t.-cz. 131. §-a alapján ugyanily jogczimmel Ekkert József okleveles gyógyszerészre ruházta át. — A budaörsi temetkező egylet megtartotta évi közgyűlését. Az egyesületnek a múlt évben 1002 tagja volt. Elhalt 8 tag. Készpénz maradvány 693 frt 24 kr. Özv. Helly Ágostonné egy 1000 frtos halotti kocsit ajándékozott az egyletnek. Az elmúlt évben UK' uj tag lépett be. — Leköszönés. Lernbacher Antal, az I. kerület gazdája, mint értesülünk, nemsokára nyugalomba vonul. Az a terv, hogy a gazdasági hivatalt beszüntetik és a fővárosi központi gazdasági hivatal fogja az ügyeket ellátni. Panaszo k. Sürgősen felhívjuk a hatóság figvelmét, hogy az első kerületben öntöztessen. A száraz időjárás szükségessé teszi ezt. Sajnálatos és tűrhetetlen az a mint az éjszaknyugati szél felkavarja a port, felhőkbe kavarodik az toronymagasságig. A mészpor egészségtelen és veszélyes, különösen a nagy forgalmú Krisztina-ut- czában, melyen közlekednek a Svábhegyre, déli vasúthoz, a zugligetbe szóval az egész kültelkekre. Nagy mulasztás egy ily főközlekedési vonalat ki nem köveztetni illetve burkoltatni, hiszen a pesti oldalon ehhez nem is hasonlítható forgalmú utczát eddig már többször át is köveztek volna, mig itt ily utczát évente egyszer kifoltoznak mészkő kavicscsal. Az ilyen ut jó országutuak a szabadban, de nem fővárosi fő közlekedési útvonalnak, házak között; vagy talán a budaiakat csak felemelt adó és m égj óbban felcsigázott vízvezetéki dij fizetőknek tekintik ? Az igaz eddig igy volt, de most elmúlt, mi is haladni akarunk, ha nem adnak kérünk s ha ez sem használ követelünk és alkalom adtan érvényesitni fogjuk jogainkat. Meg van a széles nagy Krisztina (budai) körút és egész portenger, ezért kár volt úgy sietni, tessék folytatni, adni közlekedési eszközt összeköttetést. Ha a pesti oldalról hol villany, lóvonat omnibusz közlekedés van, az alaguton át jön haza az ember egész falunak tűnik fel, pedig ugyanazon adókulcs szerint (sőt jobban emelve) fizettetik az adót. Felvesz a város 5—6 milliós nagy kölcsönöket és pótadóban kirójja reánk, a pesti oldalon be is építik, a budaiaknak nem semmit. Sőt ha itt akarnak valami nagyobb szabású intézetet mint tervbe volt több is, azt is át viszik a pesti oldalra. Adnak ingyen vagy olcsó telket stb. Szóval kérjük a por eltakarítást és kérjük az utczák locsolását, járdát bár minden utczá- ban csak az egyik oldalon. És ne akkor öntözzenek mikor esős az