A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004
TANULMÁNYOK - Papp István: Felújított könyvtárak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hálózatában (2002-2004)
Két nyitott kérdés azonban továbbra is fennáll: az egyik a könyvtárépület mérete, a másik a könyvtárépületek száma. Ami a méretet illeti, a statisztikai adatok megnyugtathatnának: a két szélsó' értéktől eltekintve (Hűvösvölgy, ahol a járulékos területek javítják a mutatót, s Tétény, ahol minősíthetetlenül kicsiny az alapterület) viszonylag szűk az egy m2-re eső olvasók számának szóródása. (Lásd 2. táblázat.) Közelebbi vizsgálódás föltárhatja, milyen tényezők indokolják a kisebb-nagyobb eltéréseket az átlagtól: lefelé a kedvezőbb elhelyezési körülmények (Kertész, Kassák), felfelé az intenzívebb használat (Babits, Belvárosi, Rákosi). Még mindig nincs válasz azonban arra a kérdésre, hogy az adott vonzáskörzet lakosságának hány százaléka veszi igénybe a könyvtárat. S ezzel függ össze a másik probléma is: vajon több budapesti élne-e a könyvtári szolgálat kínálatával, ha több szolgálati pont állna rendelkezésükre? Vagy másképpen föltéve a kérdést: azon a helyen akarja-e igénybe venni a könyvtárakat, ahol most kínálják neki, vagy pedig a használat bővülése a könyvtári propagandától, a jelenlegi tagkönyvtárak bővítésétől, vagy újabbak létesítésétől függ? Esetleg a könyvtártól teljesen független szociális, kulturális, gazdasági tényezőktől? Kielégítik-e a jelenlegi szolgáltatások a könyvtári igényeket, lefedik-e a könyvtári szolgáltatások a lakosság életterét, vagy pedig újabb szolgálati pontokra is szükség volna? Követi-e a könyvtárak jelenlegi elhelyezkedése a megváltozott könyvtárhasználati szokásokat, a főváros újabb és újabb lakókörzeteinek alakulását, megfelel-e a megváltozott olvasói összetételnek? Külső megjelenés Tagadhatatlan az erőfeszítés a könyvtárak külső arculatának, utcai megjelenésének megformálására, az eredménnyel azonban mégsem lehetünk elégedettek. Hogy egy szóval fejezzem ki a hiányérzet lényegét: nem látszanak, vagy nem látszanak eléggé, vagy nem akarnak látszani a könyvtárak. Valami olyasmire gondolok - bármennyire otromba volt is, - mint a Kerepesi út és a Hungária körút sarkán álló iskola tűzfalán évtizedeken át virító, mostanában eltűnő felirat, amely a Százados-úti könyvtárra hívta fel a figyelmet, annak megszűnte után is rendületlenül. A könyvtárak esztétikus emblémával, a nyitvatartási időpontok kiírásával, helyenként a szolgáltatások felsorolásával igyekeznek valamiféle egységes arculatot nyújtani, de az igazság az, hogy ez nem eléggé agresszív, csak közelről vehető észre. Kivételt képez a távolról is szembetűnő, tömör, nagy betűs „könyvtár” felirat (Lőrinc), vagy a jól virító piros kiírás (Móricz, Erzsébet). Mintha nem hallottak volna a „jó bornak is kell a cégér” szólásról, hiányoznak az igazán pillantásfogó könyvtári cégtáblák. Az utcasorban elhelyezkedő könyvtáraknál nincs a falsíkra merőleges, „útbalógó” cégér (Vécsey, Kálvária, Kertész stb.), hiányzik a táblák megvilágítása (ha csak az árva, meztelen villanykörtét nem nevezzük annak - Havanna), nem is szólva az épületek külsejének megvilágításáról. (A nagy kirakatablakok ezt némileg pótolják - pl. Csaba, Erzsébet, Kálvária.) A visszafogottságot jól jellemzi a sokhelyütt alkalmazott, üvegmarásnak tűnő, átlátszó matrica az ablakokon: mint információhordozó nem elég markáns, plakátnak észrevehetetlen, ráadásul nehezen olvasható. Ne is essék szó azokról a lekopott táblákról, amelyek föltéte- lezhetően lecserélés előtt állnak (Krúdy). Üdítő kivétel az a tábla, amely a buszmegálló127
