A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004
TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: Modernitás és hagyomány a nagyvárosi fejlődésben, különös tekintettel Budapestre
autonóm (a Ringstrasse „fluid magnetizmusától” mentes) térbeli egységet alkottak, hogy adekvát építészeti és urbanisztikai formába öntsék a Jog és a Kultúra polgári auráját. A Kaiser- és a Bürgerforum szimbolikus egymásmellettiségét ily módon megteremtő' Ringstrasse-ról joggal elmondhatjuk tehát, hogy olyan városi Gesamtkunstwerk (össz- művészet) nyilvánult meg benne és általa, amely szimbolikus jelentését tekintve a szintézis, a tényeket illetően viszont a kompromisszumok szülötte volt.43 A bécsitől nagy mértékben különbözött a budapesti társadalom és a magyar fővárost a birodalmi hatalmi központhoz fűző viszony. Nem a véletlen műve tehát, hogy kevésbé az arisztokrácia (és a Habsburg-birodalmiság) fogalmával összefonódó barokkot, hanem sokkal inkább a fényes városi múlt emlékeit felidéző észak-olasz és dél-német reneszánsz stílust részesítették előnyben a köz- és lakóház építészetben a századfordulót megelőző évtizedek során.44 Az építészeti historizmusba temetkező két főváros architektúrája és térbeli szerkezete közt fellelhető megannyi hasonlóság ellenére a barokk-kori múlthoz fűződő eltérő viszony húz közéjük éles választóvonalat. A különbözőség eredete könnyen belátható okokkal magyarázható. Az endogén történelmi múlt emlékezete Bécsben kézenfekvőén a barokk újraálmodását eredményezte, ami viszont a legkevésbé sem volt és lehetett ínyére a barokk által fémjelzett (szimbolizált) múltat sokkal inkább megtagadni (elfelejteni), tőle menekülni kívánó, a birodalmon belüli nemzeti autonómiát meg- és újrateremteni óhajtó magyar (budapesti) „álmodozóknak”. Nem csoda tehát, hogy amikor a historizmus jármából szabadulni próbáló építészet a század- fordulón a nemzeti stílussal kezd kacérkodni, Bécsben a barokk, Budapesten viszont a keleti motívumokkal fűszerezett európai szecesszió egy különleges variánsa kerül előtérbe.45 A gótikus stílus történelmi reminiszcenciája sem mutat túl sok hasonlóságot a két városban. Ennek az egyik fő oka az, hogy amíg az egyikben létezett, a másikban nem létezett gótikus stílusban emelt, ugyanakkor emblematikus középkori építmény (nem volt méltó párja a bécsi Stephansdomnak Budapesten). Ezért is kedvelték (kedvelhették) Bécsben olyannyira a század második felében a neogót stílusú épületeket, s ugyanezen okból ütközött Pesten gyakori akadályba minden ilyen irányú elképzelés elfogadtatása; következésképpen nem épült sok neogót stílusú épület a magyar fővárosban, a legnevezetesebbjei egyébként az Új Városháza, az Országháza és a felújított Mátyás templom. Holott nem egy hazai építész szerezte szakértelmét a bécsi Képzőművészeti Akadémián, ahol az egyik vezető tanáregyéniség az a Friedrich Schmidt (1825-1891) volt, aki „a középkor szerelmesének és a neogótika specialistájának számított, [és] tanítványainak többsége szintén a neogótika vagy a neoromantika hívévé szegődött”.46 A historizmus függönye mögött imigyen megbújó, folytonosan rejtőzködő 19. századi modern nagyváros identitásának és az önazonosság méltó kifejezésére hivatott imázsnak a megteremtését célzó törekvések szintúgy sokat elárulnak a múlt jelen fölött élvezett nagy hatalmáról. Erről vall többek közt az is, ahogyan a 19-20. század fordulóján megteremtették a Bécsnek immár turisztikai vonzerőt kelteni tudó új imázst. Ez a lényegében mindmáig érvényben lévő imázs a császárváros egyedi különlegességét a zene és a kultúra fővárosának jelszavában jelölte ki; ami 1908-ban a városi tanács kebelén belül létrehozott Állandó Bizottság munkálkodásának volt a gyümölcse.47 87
