A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1999-2000-2001
Tanulmányok - Fodor Béla - Horváth Zsolt - Sándor Tibor: Hitélet Pest-Budán. Képek a fővárosi felekezetek évszázadaiból
V. ISKOLÁK ÉS ISPOTÁLYOK (Kat. V. 2.) PIARISTA ISKOLA PESTEN Míg Budán a jezsuiták, addig Pesten a piaristák teremtették meg a középfokú oktatás alapjait. Pest város tanácsa 1717-ben szerződésben kötelezte magát, hogy évi 600 forintot fizet, továbbá kápolnát, rendházat és iskolát épít a Kegyes Tanítórendnek; cserébe a szerzetesek már a következő évben megkezdték a diákok képzését. Az oktatás hároméves elemi iskolából és ötosztályos gimnáziumból állt. 1743-tól a filozófiai tanfolyamot is beindították. A jezsuitákkal szemben, akik előnyben részesítették a memorizálást, a latint és a szigorú egyházi fegyelmet, a piaristáknál a szelídebb bánásmód dívott, és hangsúlyosabb volt az életre nevelés: „az oktatás célja, hogy az ifjút megtanítsa tovább dolgozni, és megszerettesse vele a tudományokat”. Előtérbe került a honi földrajz és történelem tanítása, több időt fordítottak a számtanra és általában a reál tudományokra. A tanítványok között nemeseket, polgárgyerekeket és jobbágyfiakat egyaránt találunk; magyarokat, szerbeket, szlovákokat vegyesen. A tanítás nyelve döntően a magyar lett. 1. A szerzet egyik legismertebb tagja Dugonics András (1740-1818), aki matematikát oktatott a pesti egyetemen, de nevét II. József németesítő politikája ellen írt, akkortájt igen népszerű kulcsregényeivel a magyar irodalomtörténetbe is beírta. In: Magyar példabeszédek és jeles mondások. I. rész. Szeged, 1820. [L] t. 2. A piaristák épülete a belvárosi plébániatemplom mellett. Újabb gimnáziumuk 1917-ben készült el a képen látható piac, illetve a kép jobb oldalán álló régi Városháza telkén. Az épületet 1953-ban át kellett adniuk az ELTE Bölcsészettudományi Karának. A rendház és a gimnázium ekkor a Mikszáth Kálmán téri Sophianum épületébe költözött, ami eredetileg a Sacre Coeur-apácák iskolája volt, majd rövid ideig a Lenin Intézetnek is helyet adott. Klösz György felvétele, 1895 körül. FSZEKBGY 3. Egy lap a Pesti Kegyesrendiek Gimnáziumának 1818. évi értesítőjéből. A huszonnyolcadik a névsorban Kossuth Lajos. 128