A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1994-1995-1996
Tanulmányok - Gyermeksorsok - 1996 - Loránd Ferenc: Az iskola mint ártalom
máig aktuális szimbóluma lehetne az oktatási rendszernek, mindig is csak az volt a kérdés, hogy kit melyik ágra tűz fel a kényszer, illetve juttatnak a gazdasági és kulturális privilégiumok. A magát általánosnak nevező, szervezeti kereteit és tanterveit tekintve egységes, ám belső mechanizmusait tekintve nagyon is strukturált általános iskola végén az utak mindvégig három felé ágaztak: a gyerekek mintegy fele került a szakmunkásképző intézetekbe, a másik fele az ún. „királyi” úton: a gimnáziumokban lépkedett az egyetemek és főiskolák, s rajtuk keresztül a társadalmi-politikai elit irányába, illetve a szakközépiskolák grádicsain a gazdasági-műszaki középkáderség pozíciói felé. A mindvégig szelektív logikára működő középiskolázás az általános iskolák egész működését alapvetően a középfokú iskolázás valamely szektorába való kiválasztás funkciójának rendelte alá. Ezért öltötte magára az értékelés az „osztályozás” bírói talárját: a gyerekek osztályozásáét tanulmányi eredményeik szerint különféle kategóriákba, ami szemérmesen takarta el azt a minden vizsgálat által igazolt nyilvánvaló tényt, hogy az iskolai teljesítmények legalább fele részben nem csak a születés genetikai egyenlőtlenségeit képezik le, hanem a valahová születés társadalmi egyenlőtlenségeit is. „Boldog idők”, amikor még azt hihettük, hogy „csak” a kulturális egyenlőtlenségek mechanizmusai révén öröklődnek generációról-generációra a társadalmi előnyök vagy hátrányok. Vagy: „boldogtalan idők”, amikor a társadalmi egyenlőség perspektívájának szocialista illúzióiban ringatózva azzal áltathatták magukat a minden gyereket egyaránt értéknek tekintő pedagógiai filantrópok, hogy e feudális tradícióktól nehezen szabaduló kis hazában legalább a polgári forradalom jelszavait oktatásszervezési és iskolázási alapelvekké lehet átlényegíteni. Mára már, a történelmileg megkésett eredeti tőkefelhalmozás hazai változatának görbe tükrében látható, milyen szánalmasan nevetséges minden illúzió, amely elfedi, hogy a gazdasági egyenlőtlenségek nemcsak az anyagi javak, de a műveltség társadalmi elosztásában is radikálisan törnek utat maguknak. Az egyetemek drága pénzért szervezett ún. „nulladik” évfolyamai, a 6 osztályos gimnáziumok borsos áron kínált felkészítő tanfolyamai (amelyek befogadó kapacitásának az igényekhez képesti szűkössége árfelhajtó tényező), a magániskolák egy részének kevesek által megfizethető árai a társadalmi szelekció porondjáról a művelődéstörténet múzeumába utasították a „kulturális előnyök” menti kiválasztás eufemizmusát, hogy a művelődés forrásaihoz való hozzájutás megvásárolhatóságának nyers őszinteségével ajándékozzanak meg bennünket. Mind evvel pedig az iskola belső pszichikus erőterére nézve is tragikus következmények járnak. Az iskola ártó tényezővé válik. 1. Az érdeklődést az érvényesülés érdekei váltják fel, illetve rendelik alá maguknak. A gyerekek nem azt tanulják, ami érdekli őket, hanem azt, amiről azt hiszik, hogy érdekükben áll. És nem csak az egyetemeken és főiskolákon! Már az általános iskolákban is olyan helyi tantervi variánsok, fakultációk és olyan kiegészítő foglalkozások szerveződnek, amelyek motivációi a gazdasági és társadalmi érvényesülés forrásvidékén erednek. A „szellem szabadságát” kalodába zárja a „megfelelés kényszere”, a versenyben való helytállásé. Elvész a gyerekkor, az ifjúkor sajátos szabadsága arra, hogy az önfelfedezés és az önkibontás időszaka lehessen, az ember persze később úgy is megalkudni kénytelen vágyai és lehetőségei örökös párviadalában. De torz felnőtt lesz belőle, ha gyerekkorában és iíjúkorában annyira sem mehet személyiségének felfedezésére és megalkotására rendelt utakon, hogy később legalább legyen minek megalkudnia a valóság kényszereivel. 2. Az iskola versenye a gyerekekért a „kurrens” ajánlatok irányába tereli a pedagógiai ethoszt. Ezzel észrevétlenül meg is öli. A pedagógiai lelkiismerete a tanulólétszámért (a tanulók utáni „fejpénzért”) és különféle pótlólagos normatívákért, többlet-kvótákért folyó tülekedés váltja fel. Sajátos fintora ennek, hogy nagy mértékben elszaporodtak a művészeti programokat meghonosító iskolák, mivel hogy az ilyen típusú tevékenységért külön normatíva jár. Nemes célokat szolgáló törekvésből karikatúrát rajzol a szegénység: miközben a tehetősebbek a vágyott vállalkozói erényeket és képességeket hajszolják menedzser-előképzésnek tekintve az általános képzést is, addig a szegényebb végeken „kényszerhegedűsök” húzzák hozzá a kíséretet. 69
