A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1994-1995-1996
Tanulmányok - Gyermeksorsok - 1996 - Vajda Zsuzsanna: Elveszett gyermekkor. A gyermekkor kulturális környezete
szerzők is, akik a gyerekkor elveszéséről, a fenőtti és gyereki világ középkorihoz hasonló egybeolvadásáról írnak. A gyereki és felnőtti kultúra közötti választóvonal megszűnésének gondolatával szemben komoly ellenérvek is felsorakoztathatók. A gazdag fogyasztói országokban igen fejlett a gyermekipar. A játékok, bútorok, ruhák elképesztő tömege veszi körül a mai szülőt, valamennyi a legnagyobb szakértelemmel, a gyermeklélektan eredményeinek figyelembe vételével készült. Megdöbbentő, milyen magas szintre fejleszthető például a papírpelenka, a legtipikusabb példa arra nézve, hogyan veszik figyelembe a gyermekek ellátását biztosító cikkeknél a gyerekek szükségleteit: a pelenka egyre tökéletesedő variánsai gondoskodnak róla, hogy a baba száraz maradjon, hogy könnyedén mozogjon, hogy egy csepp se csorogjon ki a pelenkából. Azt már nemigen tartalmazza a propaganda, hogy a papírpelenka jócskán megnyújtja a szobatisztaságra szoktatás idejét: egyrészt hiányzik a visszajelzés, a gyerek nem érzi a nedvességet, másrészt a szülő is kevésbé motivált. Látszólag mindenki jól jár, de különösen a gyártó, mert így még több pelenkát tud eladni. Joggal vethető fel a kérdés, mi rossz volna abban, ha egy gyerek nem két, hanem három, vagy négy éves korában szokik le a pelenkáról? - és ezzel benne is vagyunk az elvi kérdések kellős közepében. A szobatisztasági tréning valaha fontos fordulópont volt, állomás a felnőtté válás útján, amelyet a család lelkesen üdvözölt. Ma elmosódó, elhúzódó folyamat: a szülök már nemigen problémáznak a szoktatás leghatékonyabb módszerein. Vajon mi itt a gyerek érdeke? Elősegíti-e a fejlődését, ha módjában áll, hogy érezze: valami fontos történt vele, előrelépett a nagyfiúság, nagylányság elé. Vagy az a fontosabb, hogy lehetőleg sohasem, vagy minél ritkábban tapasztalja meg a nedves pelenka kellemetlenségeit, és mindig érezze jól magát? A papírpelenkák gyártóinak és reklámozóinak nevelésfilozófiája (mert ilyen mindig van, akkor is, ha explikálatlan marad) az utóbbihoz áll közelebb. A baba akkor boldog, mondja a televízióban a lehetőleg névvel szereplő gyerekorvos, védőnő, vagy más szakember - ha nem nedves, ha jó pelenkát visel. Nem praktikus használati tárgyat, életét megkönnyítő eszközt kínál a szülőnek, hanem a gyerek boldogságának zálogát. Nyilvánvalóan nem lehet jó szülő, aki nem tesz meg mindent a gyereke boldogságáért. Másrészt a boldogság - sugallja a „boldog baba - száraz baba” reklám - nem más, mint a száraz pelenka által nyújtott jó közérzet. Nem kevesen vannak a mai pedagógiai propaganda hívei közül, akik úgy látják, hogy a jó közérzet biztosítása által a történelemben először nyílik arra alkalom, hogy egészséges lelkű emberek nevelődjenek. Thomas Gordon Magyarországon igen sok kiadást megért könyvében azt írja, hogy a szülők immár kétezer éve nem értik saját gyermekeiket - mindebben a mi korunk (és természetesen az ő módszere) hoz majd valódi változást. Látszólag a gyermeki szükségletek előtérbe kerüléséről van szó, a valóságban azonban csupán egy másfajta értelmezéséről, a hagyományos nevelésfilozófia a távlati célok elérésének reményét tekintette valódi gyereki szükségletnek, míg a mai hajlamos a pillanatnyi örömek javára dönteni. Kérdés, hogy vajon ténylegesen jobban érzik-e magukat ettől a gyerekek? Marie Winn szerint éppenséggel „Valami történt, ami elrontotta a gyerekkor örömeit”. Majd a National Lampoon c. szatirikus lapot idézi, mely szerint egy generációval korábban a gyerekek szombat délután „egy építkezésen le-föl másztak, garázstetőkről ósdi kanapékra ugráltak, vadalmákkal háborúztak, letarolták a pázsitot. A mai gyerekek napirendje kissé másként alakul: „Kelj föl későn, nézz tévét, menj el a teniszedzésre, aztán vedd meg az éppen menő popsztárok posztereit, játszd le komputereden a második világháborút, nézz újra tévét és dobódj fel egy kis fűvel”. (18. old.). Mi történt? A hagyományos gyerekjátékok egyre ritkábban bukkannak fel a gyerekek játékaiban. Neil Postman, amerikai médiakutató írja, hogy az etnográfusok által összegyűjtött több száz gyermekjáték közül aligha játszanak egyet is az amerikai gyerekek. Nálunk is érzékelhető ez a folyamat. A körjátékok, az Adj király, katonát, a bújócskák és fogócskák legfeljebb az óvónők, vagy tanítónők közreműködésével bukkannak fel egy-egy osztálykiránduláson. A helyüket átvették a számítógépes játékok, a televízió, vagy az olyan típusú időtöltések, mint a szakemberek által nem kis 55
